Gondolták volna, hogy kertünk vagy épp a piaci kofák asztalai nemcsak finom, de gyógyító terményekkel vannak tele? A Bakán kertészkedő Tükör Béla jól tudja ezt!

Épp ezért Parasztpatikának keresztelt standján csupa-csupa egészséges, házi portékát kínál. A színes zöldségek gyűrűjében azonban különleges csilijére a legbüszkébb, mely egészséggel ajándékozza meg fogyasztóit.

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00005.jpg

– Már a dédapám is kertészkedéssel, főként paprikatermesztéssel foglalkozott. A tudományt tőle tanultam meg, és a kedvet is tőle kaptam hozzá – fogad bennünket takaros portáján Béla. – A Dunának köszönhetően a bakai föld homokos-agyagos, s finom szerkezetével kifejezetten alkalmas paprikatermesztésre. Közel negyven éve kertészkedem. Kápiával kezdtem, s még ma is ugyanazt a fajtát termesztem. A csilivel majd tíz éve, egy véletlen folytán találkoztam.

Egy madi néni, akitől a palántákat szoktam hozni, megajándékozott az úgynevezett madi gyufa palántájával. Akkoriban errefelé a csilit még nem ismertük. 

– Ma már tudom, hogy ez a madi gyufa a tabascónak egyik alfaja. Kilencvenkettő óta a saját magjaimat ültetem, a legerősebb példányokból szedem ki a következő évi palántakultúra magjait. Az évek során sikerült odáig eljutnom, hogy ez a csilifajta csak egyszer, a szájban csípjen! Hosszú éveken keresztül azonban se paprikát, de még paradicsomot sem fogyasztottam, ugyanis súlyos gyomorfekély és aranyér kínzott. Azt gondoltam, hogy a csili, csípőssége folytán, irritálja a gyomrot, és rontana az állapotomon.

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00007.jpg

– Akkor váltottam, mikor az egyik vevőm elmesélte, hogy a csilinek hála, elmúltak a gyomorpanaszai. Kicsit kételkedve ugyan, de nekifogtam a csilifogyasztásnak, és 3 hónap után már magamon is éreztem a változást. Először a gyomorpanaszaim, a szűnni nem akaró égető érzés maradt el, majd vizsgálatokkal bizonyítottan eltűnt a fekélyem is. Az épp operációra váró aranyeremnek egy kicsivel több idő kellett, de egy év alatt visszahúzódott az is. Több mint hat éve pedig teljesen tünetmentes vagyok – meséli a házigazda, miközben kertjében kalauzol bennünket. 

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00001.jpg

A kellemes őszi napsütésben mintegy ezer csilibokor sorakozik katonás rendben, várva, hogy hívogatóan vörös, életerős terményeit leszüreteljék. 

– Ahogy egyre jobban éreztem magam, úgy kezdett el érdekelni, tulajdonképpen mi is történik velem – folytatja Béla, miközben atyai szerénységgel, őszinte szeretettel sétál a paprikabokrai közti utacskákon. – A paprikát a benne lévő kapszaicinnek köszönhetően érezzük csípősnek. Ez a vegyület pedig áldásos hatású az emberi szervezetre.

 Nem mindegy azonban, milyen formában és mennyiségben jut a testünkbe: a legtöbb erős paprikának ugyanis kellemetlen utóhatása van.

– Mifelénk úgy mondják, kétszer csíp, ugyanis a benne található kapszaicin a széklettel kiürül a szervezetből. Az általam kinemesített fajta, melynek a Dr. Chilli Pubi nevet adtam, csak egyszer csíp: a paprikában lévő kapszaicin a szervezetben marad, és ott szívódik fel. Kifejezetten jó hatású az emésztésre: védi és újraépíti a gyomor és a belek falának nyálkahártyáját. A szervezetnek nem tesznek jót a ma divatos, őrülten csípős egzotikus csilifajták... De még a cseresznyepaprika is képes a nyálkahártyát irritálni, kellemetlen gyomorgörcsöt okozhat...

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00008.jpg

Vendéglátónk semmiféle vegyszerrel, műtrágyával vagy permetszerrel sem kezeli féltett növényeit. Csupán, mint mondja, kétévente egyszer jóféle szerves trágyával hálálja meg a földnek, amit tőle kap. A gazdaságából kikerült, érett finomságokat évek óta a somorjai piacon kínálja, s állandó vevői közül jó néhány megtapasztalta már a Dr. Chilli készítmények áldásos hatásait. Béla számára a minőség a fontos: amit kitermel, azzal lép a vevők elé. Ha elfogy az áru, nem kezdi el a másét árulni. 

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00003.jpg

– Csiliből és paprikából is többfélét árulok: cserépben, szárítva. Kialakult egy vendégköröm, amely szintén fogyasztani kezdte, és csak jókat tud róla mondani. A hölgyek kezdettől fogva bizalmatlanul fogadták, a legtöbbjük ugyanis nem szereti a csípőset. Ez gondolkodóba ejtett, s elkezdtem kísérletezni azzal, miként tudnám a kapszaicint természetes állapotában kioldani a csiliből. Az alkohol feloldja a kapszaicint, míg az olaj kilúgozza azt. Már csak a megfelelő olajat kellett megtalálnom hozzá. 16 hónapba és száz próbálkozásba telt, mire megtaláltam az igazit.

Sikerült egy szabad szénatomokkal rendelkező olajat találnom, mely eltartható, és jól társítható a kapszaicinnel. A kapszaicin belekapaszkodik az olaj szabad atomjaiba, és mintegy meglovagolva azokat, utazik vele a véráramban...

– Képes átlépni az érfalon, így eljut a sejtekhez. A Dr. Chilli olajhoz az 5 l olaj és az 5 kg csili keveréke 5 hétig fermentálódik, ezután leszűröm, és üvegcsékbe töltöm. A végeredmény élő antibiotikumként viselkedik, viszont a hagyományos antibiotikumokkal ellentétben azonnal hatni kezd. Az olaj egy éve készült el, és a hölgyek is viszik, és bizony pozitív változásokról számoltak be. Az emésztési problémák, az időskori reggeli szédülések, a vérben lévő gyulladás elmúltak. Elősegíti a sebgyógyulást – a seb felszínén filmet képez, és óvja a fertőzésektől.

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00004.jpg

– Jó hatással van a cukorbetegségre, prosztatagondok esetén és az immunrendszerre is. A kapszaicin a C-vitaminnál 18-szor, az E- és D-vitaminnál 50-szer erősebb antioxidáns. Kisöpri az érrendszerben lévő lerakódásokat, és elpusztítja a rákos sejtek energiabázisát. A hagyományos orvoslás gyógymódjaival kombinálva segít a rákos megbetegedés gyógyulásában – mesél olaja jótékony hatásairól Béla, s hozzáteszi, hogy saját családjában is megszűnt tőle jó néhány panasz, idős szülei pedig megújult vitalitásukat köszönhetik neki.

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00006.jpg

– Az olajat megelőzés végett hetente háromszor, kiskanálnyi mennyiségben ajánlott fogyasztani. Betegség esetén mindennap. Nem mondom azt, hogy egyáltalán nem érezhető, miből készült. Mindenesetre vízzel sosem szabad leöblíteni. A tej, a joghurt vagy egy kevés citromlé viszont közömbösítik az erejét – osztja meg velünk Béla búcsúzóul jó tanácsait. (drchilli.webnode.sk)

egy_termeszetes_antibiotikum_csili00002.jpg

minden_reggel_ujno.sk.png

L. Horváth Katalin
Cookies