Tény, hogy a foci színpadias dolog, kell hozzá a közönség. És a nők mindig jó közönség voltak, sőt, az utóbbi években egyre több lett a női szurkoló.
Az igazi szurkoló akkor is kitart a csapat mellett, ha az éppen rossz passzban van. Ez a nőkre is érvényes – ha a nő igazi szurkoló. Egy igazi szurkoló sosem hagyja cserben a csapatát. Sőt, az ilyen szomorú pillanatok néha még jobban összehozzák a szurkolókat.
Csörgő Gréta
– Mert a foci erről is szól – mondja címlaplányunk, Csörgő Gréta (23, Dunaszerdahely), aki civilben joghallgató. – Őszinte érzelmekről. Eggyé válunk a csapattal, és borzasztó dühösek leszünk, ha valamit elrontanak, és szomorúak, ha minden próbálkozás ellenére sem sikerül a győzelem. Az a legnagyobb öröm a számunkra, ha harcolnak egészen a hármas sípszóig. Ezzel pedig példát mutatnak. Ahogy minden sportoló is arra tanít a kitartásával, hogy soha ne adjuk fel.
Csörgő Gréta azt mondja, nem mindjárt volt igazi drukker, időbe telt. Először csak szórakozásból járt ki a meccsekre. Mára azonban mindent tud a DAC-ról.
– Tizenöt éves koromban azért jártunk ki a meccsekre a barátnőimmel, mert mindenki ott volt, és nem volt mit csinálni. Dunaszerdahely egy kis városka, nem pezseg itt az élet. A focin ott voltak a haverok, kofolával és szotyival a kezünkben csaptuk el az időt. Igazán három éve kezdett érdekelni az egész, amikor az új tulajdonos felkarolta a csapatot, és valahogy értelmet nyert a foci. Vagy talán csak én értem be mint szurkoló? Nem tudom. Mindenesetre ma már komoly drukker vagyok. A csajokkal elkísérjük a csapatot a kinti meccsekre is. Nézem a játékot, és értem is, bár a lessel még mindig bajban vagyok! Azonban a csapatról mindent tudok. Még a kulisszatitkokat is! – meséli ragyogva.
Grétát olyannyira érdekli a fociklub, hogy komolyan gondolkozik azon, hogy az iskolát összekapcsolja a focival, és sportjoggal fog foglalkozni.
– Vannak, akik csak akkor jönnek ki a meccsre, mikor feljebb kerül a csapat. Azt gondolják, hogy a DAC-nak mindig nyernie kell. Ám nem lehet mindig jól játszani: ezt már megtanultam. Nem mindig mi nyerünk! Én akkor is szeretem őket, ha nem úgy jön ki nekik a meccs, mint ahogy eltervezték. Az életben is van fent és lent.
Álló Viktória (22, Dunaszerdahely) három évvel ezelőtt párja unszolására ment el egy DAC-meccsre. És olyan jól érezte magát, hogy most már minden mérkőzésen kint van.
– A fergeteges hangulat kihozta belőlem a rajongót. Ha a tévében megy egy meccs, oda is belenézek, de nem izgulok úgy, mint amikor a DAC játszik. Már ismerem a játékosokat, sőt, kedvenceim is vannak, és mérgelődöm, ha nem játszatják őket. Az egyik Davis! Ha a pályán van, csak neki szurkolok, hogy kijöjjenek a cselei. Egyszerűen mindent belead, látni rajta. A másik pedig Kontár, aki ha feljön a cserepadról, mindig lelket lehel a csapatba.
Álló Viktória
Vikit a mérkőzésekre barátja mellett a nagypapája is elkíséri, akivel a meccs után mindig megbeszélik a focit. A DAC-hoz az utóbbi évben személyes kötődése is van: negyedik éve tanul építészetet, s az új stadion belső tereinek látványtervét ő álmodja számítógépbe.
– Tavaly nyáron egy mérnöki irodába kerültem gyakorlatra, Hegyi Andreához. Ekkor láttam először az új stadion tervrajzát. A DAC nekem már nemcsak a fociról és az összetartozásról szól, dolgozom is érte! – meséli csillogó szemmel Viki.
