Ifj. Zámbó István állandó mozgásban van. Egy ízig-vérig hiteles táncos, aki huszonhét évesen számos főszerepet táncolt el a Honvéd Táncszínház műsoraiban. Bár szinte minden percét kitölti a tánc, azért időt szakít egy másik szenvedélyére is: ha teheti, lóra pattan, és a lovas kaszkadőrség sem áll távol tőle.

Lovasként feltűnt a Borgiák című népszerű sorozatban is. Mi több, Kassán, Európa 2013-as kulturális fővárosában ő táncolta a fiatal Benyovszkyt.

tanc-a-fenyben-kezdo.jpg

– A Benyovszky ősbemutatója öt évvel ezelőtt volt Szegeden – mondja István – Azóta bizony sokat változott az előadás. A kassai bemutatóra teljesen felújították, még látványosabb lett. A fiatal Benyovszky szerepét a Honvéd Táncegyüttes szólistájaként kaptam meg. Nyolc éve dolgozom ott, zömmel főszerepeket táncolok. A Benyovszky komoly fizikai megterhelést jelent, ugyanakkor nagy feltöltődést is hoz. Felvidéki lévén, nagy örömet jelentett háromezer ember előtt fellépni Kassán. Benyovszky hős, híres kalandor, utazó és nagyon nagy lovas volt. Jólesik, hogy egy előadás erejéig a bőrébe bújhattam.

Benyovszky Móric (1746–1786) magyar huszárkapitány. Emlékiratait francia nyelven írta meg, magyarul pedig Jókai Mórfordításában jelent meg, aki a Móric nevet éppen a híres kalandor és szabadlelkű hős, Benyovszky Móric után kapta. Életéből magyar–csehszlovák tévéfilmsorozat készült, Vivát, Benyovszky! címmel, és táncjáték, Benyovszky címmel,Szarka Tamásnak, a Ghymes egyik alapító tagjának zenéjével és dalszövegeivel.

– Milyen út vezetett idáig, hogyan lettél táncos?

– Az alapiskola alsó tagozatát Izsán végeztem el. Harmadikos-negyedikes koromban kezdtem el táncolni, az izsai lakodalmasban szerepeltünk. Kisiskolásként nem volt hozzá nagy kedvünk, sokan le is morzsolódtak a csapatból. Aztán mégiscsak magával ragadott a tánc. Később, amikor Komáromba kerültem – a Munka Utcai Alapiskolába jártam –, ott továbbra is szerepeltem egy tánccsoportban. Majd Tatára mentem táncolni. Gyerekként, felnőtt táncosok közé. Ők ajánlották, hogy felvételiznem kellene egy tánciskolába. Felvettek. Így kerültem Budapestre, a fóti népművészeti szakközépiskola néptánc szakára. Ott érettségiztem, jelenleg pedig a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója vagyok. Emellett dolgozom, azaz táncolok. Nyolc éve szerződtem a Honvéd Táncszínházhoz (akkor még Budapest Táncegyüttes volt a neve), Zsuráfszky Zoltán koreográfus, művészeti vezető mellé. Komoly tehetségvizsgán kellett megfelelni. Egy szólista kinevelése folyamatos munkával jár, és én szeretem a feladatokat. A Honvéd egy igazi táncműhely – autentikus néptáncból építkező táncszínház. A hagyományos néptánc elemeiből mai, dinamikus táncszínházi produkciók születnek.

hirlevel_web_banner_2.jpg

– A Honvéd szólistájaként Junior Prima Díjas (a Prima Primissima ifjúsági változata) lettél. Mit jelent neked ez az elismerés?

– Nagy megtiszteltetést, melyet az eddigi munkám elismeréseként élek meg. Boldog vagyok, mert a Honvédszínpadán már számos sikeres előadásban játszhattam főszerepet. A halálra táncoltatott lány című előadásból amerikaimagyar film is készült. A Tenkes kapitányának címszerepét táncolom, a Csárdás! – a Kelet tangója című előadással pedig rengeteget turnézunk. A népszokásokat és ünnepköröket bejáró, évszakokhoz kötött Téli tánc és a Táncoló tavasz című előadásoknak is szereplője vagyok, és szerepelek mesékben is. A Junior Prima Díj adott lendületet ahhoz, hogy saját társulatommal, a Szélvész Táncegyüttessel még többet dolgozzak. A Szélvész tehetséges és lelkes hivatásos táncosokból álló együttes, amellyel szeretnénk megmutatni a tánc szépségét. Baráti társaság, ahol jó hangulatban telnek a próbák. 

– Magyarországon dolgozol, de nem szakadtál el felvidéki/szlovákiai gyökereidtől. 

– Itt, Szlovákiában nem lenne ilyen szintű táncos munkám. Ez az ok, amiért nem tudok itthon dolgozni. Szerencsére állandó kapcsolatban vagyok az itthoniakkal. A Szélvész Táncegyüttessel felléptünk a naszvadi Tűzvirág fesztiválon, és volt egy sikeres előadásunk Komáromban is. Ezekkel a fellépésekkel és a Benyovszkyn keresztül próbálok valamit visszaadni az itthoniaknak. Az István, a király produkcióban is táncolok.

Két „földimmel”, Vadkerti Imrével és Derzsi Györggyel gyakran ugratjuk a többi szereplőt, amikor a csak általunk értett hazai dolgokról beszélünk. Édesapám aktívan szervez utakat Szlovákiából a Honvéd előadásaira, így nyugodtan állíthatom, hogy Budapesten is táncolok (részben) hazai közönség előtt. 

– Ilyen sok szerep mellett van ideje egy táncosnak a magánéletre?

– A közelmúltban volt egy szép lakodalom, amit vőlegényként éltem meg. Hatalmasat mulattunk a rokonokkal és barátokkal. Feleségem, Hajdú Sarolta Rege szintén a Honvéd táncosa. Mi szinte mindig együtt vagyunk, hiszen a munkánk is összeköt. Kikapcsolódásként lovagolni járunk, saját lovaink vannak. Valahogy így kerek az életünk.

Siposs Ildikó
Cookies