Fekszem a kisvárosi panel egyik szobájában. Szombat reggel van, épp meggyőztem magam arról, hogy ma, igen ma végre kipihenem magam, amikor hirtelen beleordít a csöndbe az ütvefúró hangja. Remek, egy újabb hétvégémnek lőttek! Összeszedem magam, kivánszorgok a fürdőszobába, aztán a konyhában vegetálok.
Csinálni kéne valamit! Mondjuk, gondolkodnék kicsit, de a fúró nem engedi. Csak bőg és bőg. Egészen estig. Aztán hirtelen csend. Vagy mégsem? Felettem gyors léptek dübörögnek, zene ordít.
Nagyszerű: házibuli. Vasárnap reggel véres szemekkel ébredek. A buli romjainak eltakarítása sem éppen zajmentes. Na, majd a friss levegő segít. Kitárom az ablakot. És gyorsan be is zárom: a felettünk lévő balkonon épp cigarettára gyújtott valaki. Aztán délben, pontban tizenkettőkor a kedves szomszéd – hiszen jó ebédhez szól a nóta –- kalapálni kezd.
Férjhez megyek, falura költözöm. Hogy irigyelnek! Vidék, csend és nyugalom – sajnos csak elméletben. A ház a főút mellett áll, így minden reggel garantált a kellemes ébresztés. Ez nem ám a városban megszokott kedves morajlás, a tejes és a pék megnyugtató hajnali csörömpölése. Tudniillik ha esik, ha fúj, útnak indulnak a falu végén állomásozó monstrumok. Egy kombájn, egy traktor és egy felvezető autó – legalább tíz ilyen kis csoport indul a napfölkeltét csodálni…
Óriási kerekeikkel végigdübörögnek a falun. Jöttüket csilingelő porcelán és remegő fazekak jelzik. Aztán este, a sötéttel hazatérnek ők is.
Mikor kihagynak egy napot, akkor a közeli autóműhely gondoskodik a rendszeres ébresztőről. Törvényi előírás, hogy a nap első autója csak motor- vagy gyújtáshibás lehet. Csodálatos hangok bukkannak elő a szerencsétlen kaszniból, ahogy a mester lelkesen nyomja a pedált. Kulcs elfordít, és uccu! Rágázol még, az egész szerkezet tiltakozik, a járgány megremeg, de emberünk nem adja fel. Újra és újra kezdi, míg az ellenállás megtörik, és a kocsi négy keréken gurul fel az emelőre.
A sikertől a szemközti szomszéd is kedvet kap: eszébe jut, hogy decemberben nem lesz mivel begyújtani, és a szép júliusi reggelen előveszi a fűrészgépet. Tudták, hogy a fűrészgépnek más hangja van reggel fél hétkor és más délután háromkor? (Ha tehetném, én csak a félhetest használnám csengőhangként!) A vasárnap délutáni sziesztából pedig a focimeccsre agitáló örökzöld ráz fel…
Aprócska, eldugott falu fenyves erdők ölelésében a Király-hegy alatt. Napokon keresztül nagyon furcsán érzem magam, szorongok. Aztán rájövök, hogy a csend, az abszolút csend rémít meg ennyire. Nem hallok zenét, tévét, nem szólnak a falusi hirdetések sem. Félőrültek nem rendeznek gyorsulási versenyt jogsi nélkül az utakon, de még az emberek sem beszélnek hangosan egymással. Csak a legyek zümmögését hallani. Most még nekik is tudok örülni, pedig otthon feltámad bennem a vadászösztön, ha csak egyet is megpillantok közülük. Furcsa, nagyon furcsa, szinte ijesztő. Alig várom, hogy újra élet legyen körülöttem. Hogy halljam, ahogy a busz bekanyarodik az utcába, az iskolába menő gyerekek egymást cukkolják, a boltból jövő nénik megállnak pletykázni a kapu előtt. És alig várom, hogy jöjjön a falu zenebohóca, feltuningolt Favoritjából ömöljön rám a basszus, hogy ne csak halljam, érezzem is a zenét, ahogy a vén csotrogány hússzal végigdöcög a falun.
Építési telek a falu csendesebb részében, a főúttól távol. Végre megvalósíthatjuk az álmainkat, egy csendes fészket, ami csak a miénk. Most mi csapjuk a zajt, mi szolgáltatjuk a reggeli ébresztőt: óriási kamionok hozzák a téglát, gépmonstrumok keverik a betont, kopácsoljuk a tetőt. Mesterek jönnek - mennek hangos szerszámaikkal. Érdekes, most nem zavar a zúgás, sőt mindez csak kedves nesz számomra. Az új házzal új, eddig nem hallott extrák is járnak… Például énekórák, nótadélutánok és próbák. Meg a másik szomszéd, aki épp dobolni tanul, és zenekart alapít…