A hálaadás napja november negyedik csütörtökén van Amerikában. Az 1620-ban Angliából, az anglikán egyház elől menekülő vallási üldözöttek, a puritánok Észak-Amerikába érkezéséig vezethető vissza. A hálaadás napján összejön a család (gyakran néhány barát is jelen van), hogy nagy pulykalakoma közepette hálát adjanak az előző év áldásaiért és mindenért, amijük van.
Felkerekedik ennek a kontinensnyi országnak apraja-nagyja, hogy repülőgépen vagy autón célba érjenek, hogy együtt legyenek szeretteikkel, amikor odakerül az asztalra a ropogósra sült pulyka. Mert pulyka nélkül nem teljes a hálaadás napja (bár megjegyzem, manapság nem kötelező pulykát felszolgálni).
A nagy lakoma különféle módon valósítható meg. A vendéglátó család gondoskodik mindenről. Főz, süt vagy éppen megrendeli a boltból a komplett hálaadás napi vacsorát. Legtöbbször azonban egyfajta piknik az összejövetel, amihez a házigazda készíti el a pulykát és a krumplipürét, és a vendégek hozzák a menü többi részét. Az ilyen „batyubálos” lakoma – ámbár hihetetlen – mindig jól sül el, sok-sok különféle étel van, és az elkövetkező napokra is marad belőle. Hogy hogyan hasznosítható mindaz, ami a sült pulykából megmarad, erről manapság cikkek sokasága szól. Milliók esküsznek például arra, hogy nincs jobb a sült pulykahússal készült szendvicsnél. A csontok sem vesznek kárba: szinte rögtön azután, hogy lefejtették róluk a sült húst, felteszik főni levesnek.
Tekintsünk most bele egy kicsit az ünnep történetébe. Az Angliából kivándorló telepesek, akik a Mayflower nevű hajón érkeztek az Újvilágba, nehéz körülmények között kezdték az új életet Plymouthban, a mai Massachusetts állam területén. Miután a környékbeli wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat fortélyaira, és mivel ennek következtében bőséges termést tudtak betakarítani, a telepesek ki akarták fejezni hálájukat. 1621 őszén egy nagy, három napig tartó gazdag szüreti lakomát rendeztek, amire meghívták az indiánokat is. Nem pulykát szolgáltak fel krumplipürével, mint manapság. Az indiánok szarvashúst vittek a lakomára, s valószínűleg kagylót, homárt, sügért is ettek, gyümölcsöket és sütőtököt. A hagyomány szerint ez a hálaadás napi ünnep születésnapja.
Több mint két évszázadon át az egyes kolóniák és államok külön-külön ünnepelték a hálaadás napját. 1863-ban Abraham Lincoln elnök a polgárháború közepette november negyedik csütörtökjét az országos hálaadás napjaként hirdette meg. Ez elsősorban Sarah Josepha Hale írónő és lapszerkesztő személyes lobbizásának volt köszönhető, aki szentül hitte, hogy az amerikaiaknak szükségük van egy olyan ünnepre, amikor együttesen nyilváníthatják ki hálájukat.
Sarah Josepha Hale-ről azt is érdemes tudni, hogy ő az egyike a közkedvelt American Ladies Magazine lap alapítóinak, amelyben női kérdéseket népszerűsített. Kiadói munkája mellett a nők oktatásának is elkötelezett híve volt.
A hálaadásnap végül 1941-ben, Franklin D. Roosevelt elnök jóvoltából vált nemzeti ünneppé. Ezen a napon mindenki ünnepel etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül, kivéve a sok bennszülött indiánt, akiket a hálaadás napja az ellenük elkövetett atrocitásokra, kultúrájuk eltiprására emlékeztet.
Érdekességnek számít, hogy a Fehér Ház hálaadás napi asztalára szánt pulykák között mindig van egy, amelyet az Egyesült Államok elnöke kegyelemben részesít. Ez a hagyomány viszonylag új keletű. Az 1940-es évektől kezdve a pulykafarmerek évente megajándékozzák a Fehér Házat néhány kövér pulykával. John F. Kennedy elnök volt az első, aki 1963-ban egynek megkímélte az életét, mondván, „hadd növekedjen még”. A szokás 1989-től, George H. W. Bush elnöksége óta vált a Fehér Ház hivatalos eseményévé.
Ha valaki azt hinné, hogy a hálaadás napja csak az evésről szól, annak elmondom, hogy ezen a napon sok családban hagyományosan amerikai focit néznek a tv-ben. Az első hálaadás napi futballmeccs a két híres egyetem, a Yale és Princeton csapatainak mérkőzése volt, amire 1876-ban került sor, tizenhárom évvel azután, hogy Lincoln elnök ünneppé deklarálta a napot. Az 1890-es évek óta a hálaadás napján egyetemi, főiskolai csapatok mérik össze erejüket.
Pásztor Márta Pozbáról származik, és több mint húsz éve él és tanít a Csendes-óceán menti Seattle-ben.
1924 óta a hálaadás napjának délelőttjén kerül sor New Yorkban a Macy’s nagyáruház látványos parádéjára, amit a tv is közvetít, s ami évről évre egyre nagyobb. Hatalmas léggömböket, héliummal töltött léggömbfigurákat, csodálatos úszó transzparenseket vonultatnak fel, amiket előzőleg természetesen letesztelnek. Az egyik nagy kedvenc Snoopy figurája, aki különböző aktuális jelmezekben tér vissza rendszeresen. A léggömbökről hírességek integetnek, zenekarok játszanak, énekesek lépnek fel. A parádé záróalakja Santa Claus. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a karácsonyi vásárlási szezon.
Amióta Amerikában élek – immáron 28 éve – a férjem és én csak egyszer voltunk a hálaadás napi vacsora házigazdái. S hogy miért nem több alkalommal? Egyszerű a válasz. A férjem családjában már régóta jól olajozott pikniktradíció szerint ünnepelték a hálaadást valamelyik testvére házában, még mielőtt bekerültem volna a családba. Nekünk nincs olyan nagy asztalunk sem, ami köré 15-20 ember kényelmesen leülhetne. Ráadásul nincs tapasztalatom a sok emberre való főzésben, pulykasütésben, és nem igazán rajongok a piknikért sem. És persze állandóan ott a kétség, vajon össze tudok-e hozni egy hagyományos amerikai lakomát. Így aztán inkább más alkalmakkor, más formában vendégeljük meg a nagycsalád tagjait.
De vajon mikor jött el az a pillanat, amikor nálunk gyűlt össze a család a hagyományos hálaadás napi vacsorára? Azon a napon, amelyik egybeesett férjem 60. születésnapjával. Hatvan évvel azelőtt ugyanis éppen hálaadás napján született a férjem, valamikor a főétel és a desszert között. Minden hálaadás napi családi vacsora alkalmával a vacsoraasztal körül – akarva-akaratlanul – felelevenedik az a kép, amikor drága anyósom nem tudta bevárni a desszertet, a hagyományos pitét, mert be kellet őt vinni a szülészetre.
Végül a nálunk megrendezett hálaadás napi vacsora miatt nem kellett szégyenkeznem. Minden pompásan sikerült, persze sokat dolgoztam a sikerért. Nem, nem volt piknik. Mindent egymagam főztem a „semmiből”. Kitűnő recepteket találtam, és a barátaim és a családtagok is elláttak ötletekkel. Asztalokat és székeket az iskolámból kölcsönöztünk.
Az elvégzendő munkát szétosztottam néhány napra, és a bevásárlást korán lebonyolítottam. Előre elkészítettem mindazt, amit előre el lehetett készíteni. Részletes időbeosztást csináltam, mi és mikor kerüljön be és kerüljön ki egyetlen sütőnkből. Közben persze sokat tanultam az év legfontosabb lakomájáról.
A The New York Times 2013. november 12-i számában, a Lényeges hálaadás című cikkben azt írják, hogy a lakoma főbb elemei a pulyka, a kenyérből készült töltelék, a pulykazsíros szaft, a tőzegáfonya-, azaz cranberryszósz és természetesen a krumpli. Nem kevésbé fontos, de kell valami narancsszínű étel is (yamgyökér, édesburgonya, sütőtök vagy akár sajtos makaróni). És kell még valamilyen zöld színű friss zöldség. És persze pie, azaz pite – legalább kettő. Az egyik a 18. századtól kezdve népszerű sütőtökpite kell hogy legyen.
Igyekeztem, hogy mindez meglegyen. A pulykát nem egészben sütöttem meg, mert azt olvastam, hogy a pulykamell kiszárad, még mielőtt a combok átsülnének, és nem akartam egy tíz és fél kilós pulykával sem hadakozni. Már korábban megrendeltük a pulykát a kedvenc boltunkban, és amikor két nappal az esemény előtt elmentünk érte, megkértem a hentest, hogy darabolja fel hat részre: két comb a forgóval, két szárny s a csont nélküli pulykamell két részre vágva. A hentes a csontokat is felvagdalta, amiből levest főztem. A hat húsdarabot besóztam, fűszerekkel ízesítettem, és fóliába csomagolva már mehetett is a hűtőbe. Másnap megpároltam a pulykacombokat és a szárnyakat, elkészítettem a pulykaszaftot és a tőzegáfonya-csatnit, sütöttem egy tortát és egy pekándiós pitét, s persze feldíszítettem a hosszú vacsoraasztalt. Megsült a sütőtökpite is. A hálaadás napján került sor az almatortára. Elkészítettem a zöldbabsalátát, a pulykához felszolgálandó tölteléket, a krumplipürét, végül elkészült a sütőtök, és megsült a pulykamell. A vendégek délután négyre érkeztek. Este fél hatkor vacsoráztunk.
Íme, a 15 főre felszolgált vacsoramenü:
FŐÉTEL
Sült és párolt pulyka szafttal
KÖRETEK
Csirkemájas-almás töltelék
Tejszínes krumplipüré
Sütőtök kakukkfűvel és fokhagymával
Francia zöldbab- és fehérbabsaláta mogyoróhagyma-dresszinggel
Csípős tőzegáfonya-csatni + narancsos tőzegáfonyaszósz
DESSZERTEK
Csokoládés-pekándiós pite
Sütőtökpite
ĺzletes olasz almatorta
Kókuszos-csokoládés torta
Álljon itt még az, hogy sok családban a hálaadás napi vacsora alkalmával a családtagok elmondják, miért is hálásak az adott évben: a családért, az egészségükért, a boldogságért, a munkájukért vagy az otthonukért. Mindazokért, akik bármi módon a segítségükre siettek.
Mi az, amiért ti is hálásak lehettek – akár hálaadásnap nélkül is?
