Fürdös Józseffel a friss fűzfavessző nyomában.
Amint beköszönt az első talaj menti fagy, Fürdös József nyakába veszi a Vajka és Doborgaz menti kanálispartot, hogy friss fűzfavesszőt szerezzen magának. Józsi bácsi azon kevesek egyike, akik még űzik a kosárfonás ősi mesterségét, melyet az édesapjától tanult meg. Több mint húsz éve fonja a szebbnél szebb kosarakat.
A töltés oldalát tarka kosárkötő fűz ékesíti. Ezt gyűjti a kosárfonó. Ha túl vastag a szára, elharmadolja. Régen, ha nem találtak fűzfavesszőt, csórmányt szedtek helyette.
A kosárfonás eleink emlékét idézi. Aki a vesszőhajlításősi mesterségét ismeri, az értéket ment. Múlt és jelen keresztmetszete a vesszőgyűjtés: férfierő kell hozzá.
Hol terem a fűzfavessző?
Régen a falu szélén volt úgynevezett bokros aljú fűzfasor. Ez annyit jelent, hogy nem hagyták a fűzfavesszőket megnőni, a tövénél visszavágták, így az megbokrosodott, és még több vesszőt adott. Ez szolgáltatta a kiváló minőségű kosáralapanyagot.
További képeinkért kattintsanak a galériára!
Tárolóeszközökre mindig szükség volt (főleg, hogy nem volt a kényelmes műanyag). Ezért őseink egymástól ellesve tanulták el a vesszőhajlítás mesterségét. A fűzfavessző tökéletes alapanyagnak bizonyult a kosárfonáshoz, ma is gazdagon terem a folyók árterében.
Attól, hogy hajlik, még könnyen eltörhet a vessző. Józsi bácsi egyszálassal dolgozik, ami annyit tesz, hogy ügyel rá: ne ágazzon többfelé a vessző vége. Azzal ugyanis nemigen lehet fonni.
