Előző számunk legérdekesebb írásai: Ön mindet olvasta már?
Íme márciusi magazinunk legizgalmasabb témái.
NE FÉLJÜNK AZ E-KÖNYVEKTŐL!
A látszólagos varázslat mögött egy roppant érdekes működés áll. Az e-inkkijelző több millió mikrokapszulát rejt magában, melyekben elektromos töltésű fehér és fekete pigmentek találhatók. Alapállapotban ezek eloszlanak a kijelzőn, így annak felülete teljesen fehér vagy szürke. Elektromos mező létrejöttekor azonban a töltésüknek megfelelően képpontokba (más néven pixelekbe) rendeződnek: pont ez teszi lehetővé a szöveg vagy a kép megjelenítését. A pixelek áramellátás nélkül is a helyükön maradnak, s csak a kijelző frissítésekor, vagyis lapozáskor rendeződnek újra.
Egy papírkönyv mindig jó ajándék, ékes dísze minden otthonnak, nem utolsósorban pedig menekülőutat jelent a hétköznapi valóságból. Mi a helyzet az e-könyvvel? Olyan könnyű, akár egy füzet, mégis több ezer könyvet rejt magában. S bár nevében ugyan elektronikus, az emberi szem számára olyan hatást kelt, mintha papíron olvasnánk. Mi rejlik a varázslat mögött? Ismerjük meg az e-könyvek világát.
Sokan megjósolták már, hogy vége lesz a Gutenberg-galaxisnak. A könyvnyomtatás feltalálása óta a papírkönyvek olvasásával minden ember hozzájuthat a tudáshoz. 1962-ben viszont Marshall McLuhan könyvet írt Gutenberg-galaxis címmel, s ebben kifejtette, hogy a tévé, rádió (most pedig az internet) feltalálása felveti az aggodalmat, hogy többé nem lesz szükség az írott szóra.
Ha annyi pénzem volna, mint ahányszor elhangzott, hogy „szép és jó, de az e-könyv-olvasót azért mégsem lehet kézbe fogni, sem megillatozni”, már réges-rég gazdag lennék. Nem mintha ne lenne igazság abban, hogy a nyomtatott könyvnek nincs párja. Épp csak úgy vélem, hogy az egyik dolog nem feltétlenül zárja ki a másikat. Idén volt tíz éve, hogy beléptem az e-könyv-olvasók közé, s bár azóta sokat változott a technológia, még mindig sokan idegenkednek tőle. Kérdésünk ezért így hangzik: Miért érdemes kitérőt tenni az e-könyvek világába?
Először is, minimalista
Mostanság egyre több olyan hirdetésbe futok bele, ahol költözés során vagy öröklés útján fennmaradt könyveket árulnak fillérekért. Olyat is láttam már, hogy egy rakat könyvet csak úgy otthagytak a járdán, nem beszélve a kiárusításokról, ahol kiselejtezett kötetek várnak gazdára. Szomorú látvány, ugyanakkor lássuk be: sokszor nemigen tudunk mit kezdeni a felhalmozódott könyvekkel. Ilyen szempontból egy e-könyv-olvasó jó megoldást jelenthet, hiszen több ezer könyv fér el rajta: akár egy életre elegendő olvasnivaló.
Az elmúlt fél évben több könyvet is elektronikus változatban vettem meg, miután egy részük már nem volt kapható nyomtatott formában, a többit pedig kényelmetlen lett volna fekve olvasni. Merthogy a komfort sem utolsó, ha olvasásról van szó. Utazáskor például kifejezetten jól jön, ha az ember a táskájában tudhatja a Háború és békét vagy a Harry Potter-köteteket.
Persze, a kényelmen túl még számos más előnye lehet egy e-könyv-olvasónak. A diszlexiásoknak és a gyengébben látóknak nagy segítség, hogy a könyveknél tetszés szerint változtatható a betűtípus, ami megkönnyítheti számukra az olvasást. Manapság egyre több könyvet látok előnytelen betűtípussal nyomtatva, így akinek hozzám hasonlóan fontos az esztétika, az szintén szeretni fogja ezt a funkciót. A beépített szótárnak hála pedig az idegen nyelvű könyvek olvasása is egyszerűbbé válik. A legnagyobb előny viszont az, hogy az e-könyvek csak olvasásra vannak kitalálva. Egy olyan világban, amikor már az óránkon is nézhetünk videókat, igazán felszabadító érzés egy e-könyv-olvasó. Ráadásul nemrég felfedeztem, hogy a telefonomról cikkeket is tudok küldeni az olvasómra, így a hosszabb interjúkat immáron újságszerűen tudom olvasni.
Nem való mindenkinek
Az éremnek ugyanakkor mindig két oldala van, s az e-könyvek hátránya sem csak annyi, hogy nem lehet őket kézbe venni, lapozni vagy megillatozni. Ott van rögtön az áruk. Elsőre azt gondolnánk, hogy minimum feleannyiba kellene kerülniük, mint papíralapú társaiknak, ám ez nem egészen így van. (A nyomtatás csupán kis szelete a könyvkiadás költségeinek, ráadásul magasabb forgalmi adó terheli az e-könyveket, mint a papíralapúakat.) A tengerparton elnyúlva valóságos luxusnak érződhet magunknál tudni a vaskos életrajzi köteteket és regényeket. Ellenben a képes vagy illusztrált könyveket meglehetősen fapados élmény elektronikus formában olvasni. Ha pedig lemerül az e-könyv-olvasónk, akkor kényelem ide vagy oda, nem férünk hozzá a könyvünkhöz.
Olvass tovább: Ne féljünk az e-könyvektől!
ORVOSTURIZMUS A HATÁRON TÚLRA
Mit térít és mit nem a szlovákiai társadalombiztosítás? Egy másik EU-s tagállamban való tartózkodás célja nem lehet kimondottan egészségügyi ellátás igénybevétele. Tervezett gyógykezelést is csak akkor kaphatunk, ha az adott kezelés nem áll rendelkezésre az országunkban, illetőleg sokat kellene rá várni. Ha a család ingázik Magyarország és Szlovákia között, mert az egyik fél esetleg kint – vagy mindkét országban – dolgozik, kikérheti a biztosítójától az E106-os (vagy az azt felváltó S1-es) nyomtatványt. Ilyen módon teljes egészségügyi ellátásban részesülhet mindkét tagállamban.
Nem csak az erdőket lehet karöltve gondozni a határon túli együttműködés keretében – a fogainkat is magyar orvosok teszik rendbe. (Csak azért fizetnünk kell.) De már a gyerekeket is magyar kórházban szüljük, és gerincműtétre is átjárunk Magyarországra. Miért, hogyan, minek? Orvosturizmus velünk és rólunk.
Borika alsó fogsorát rakatta rendbe, gyöngyfogakat kapott. György ismerőse itthon 2000 eurót fizetett a komáromi fogorvosánál, de olcsó húsnak híg a leve. Igen, ma ott tartunk, hogy egy új fogsor többe kerül, mint egy autó. Lassan el kell felejteni, hogy a mosoly ingyen van! (S György itt mosolyog egy széleset.)
Papa Bősről indult el, hogy árajánlatot kérjen a legfelkapottabb győri fogklinikán, mivel tudta, hogy az ép fogsor időskorban több mint fél egészség. Hazatérése után összeült a családi kupaktanács, hogy meghallgassák. Vajon mennyibe kerülne a csavaros implantátum, mert nem kell neki billegő műfogsor, az mindig kiesett a szájából. „Hatezer eurót mondott az orvos, s megint ráharaphatok a kolbászra” – mondta papa. „Ejnye, papa, biztosan elértette. Hatszáz vagy ezerhatszáz euró lesz az” – mosolyogtak a gyerekek. Aztán kiderült, hogy papának igaza van. A teljes rekonstrukció még ennél többe is kerülhet, ám cserébe hibátlan mosolyt és kényelmes harapást kap a páciens.
A hiány szülte
Az orvosi vagy egészségturizmus olyan utazásokat jelent, amelyek során a beteg saját döntéséből egészségügyi beavatkozáson vesz részt. Magyarán, míg pár nap alatt megépítik a teljes fogsorát kerámiából, addig wellness, masszázs és egyéb kényeztetés vár rá. Míg kicserélik a térdprotézisét, jókat eszik egy ötcsillagos hotel menüjéből. Persze ez csak a gazdagabb népek kiváltsága: ők azok, akik repülőre ülnek, és a világ bármely pontján igénybe veszik a legjobb – vagy épp a hazainál sokkal olcsóbb – szolgáltatásokat.
Hajátültetésben például az első helyen a török klinikák állnak, fogászati turizmusban pedig Budapest: ide zarándokolnak a németek és az osztrákok, hogy komplett szolgáltatásokat vegyenek igénybe, sokszor az otthoni ár töredékéért.
Esetünkben azonban nem erről van szó, a mi határ menti orvosturizmusunkat a hiány szülte. A hazai ellátás képtelen kezelni vagy érdemben ellátni a betegeket, ezért indulnak az itteni magyarok a határon túlra, magyarországi rendelőkbe és klinikákra. A magyar orvosok szépen beszélnek velük, a klinikák felszereltsége sokkal-sokkal jobb, mint az hazaiaké. Mi az ellátást nem olcsóbban kapjuk, hanem a hazai keresetekhez képest sok pénzért (arról nem is beszélve, hogy a műtétek zömét itthon állná az egészségbiztosító).
A nyomor azonban nem szeret álmodni: jól tudjuk, hogy a műtétre itthon várni kellene, vagy hiányoznak a korszerű gépek és az ügyes sebészkezek (pedig a modern diagnosztika a sikeres orvoslás kulcsa). Ma már a szlovák ajkúak is felfedezték maguknak odaát a „jó” helyeket: tolmácsol a szomszéd vagy az itteni magyar ajkú nővér, aki odaát dolgozik.
Olvass tovább: Orvosturizmus a határon túlra
MAGYARORSZÁGON SZÜLNI
Miért éri meg egyik országból a másikba utazni egy kivizsgálásért, ha ennyi gond van körülötte? Miért dönt úgy egy jövendő édesanya, hogy a vajúdás közben felnyalábolja a családját? Ahány szülés, annyi magyarázat. Van az a szakmai stáb, amelyért érdemes hegyet mászni. Ma a szülésélmény mindent visz.
A kismamák főképp azért döntenek a magyar intézmények mellett, mert jobb a felszereltségük, otthonos a légkör, emellett a nővérkék is kedvesek. „Terhesgondozásra is Salgótarjánba jártam” – meséli az egyik füleki anyuka. „Egyre több anyatársam panaszkodik, hogy a hazai kórházakból ki van tiltva a magyar nyelv, az alkalmazottak nem akarnak (vagy nem mernek) megszólalni magyarul. Tarjánban nem hoztak kellemetlen helyzetbe azért, mert más vagyok. Pedig más voltam, mert a határon túlról érkeztem, palóc tájszólásban beszéltem, de ettől csak nagyobb figyelmet kaptam. Nálunk, ha kilógsz a sorból, a szemedre hányják. Nekem ez volt a pluszélmény.”
A szülésturizmus felhajtóereje Szlovákiában az, hogy akár egy megyén belül is eltérő lehet az ellátás. Nagyon nem mindegy, hogy melyik kórházban szül az anyuka. Mindegyik kórház ugyanannak a közegészségügyi rendszernek a része, mégsem azonosak a feltételek. A losonci magánkórházban például rengeteg a császármetszés, és nincs szoptatási tanácsadás. A 30 kilométerrel odébb fekvő Rimaszombatban már anya- és családközpontú a szemlélet, még szülésfelkészítő tanfolyamot is indítottak a várandós anyukák részére. (Az anyukák most meg a rideg légkörre panaszkodnak.)
Egyébként rendszerszintű probléma egész Szlovákiában, hogy a nők kiszolgáltatottnak érzik magukat.
A szülésznővér fellebbenti a hálóinget, és már kaptunk is egy szurit a hátsónkba (valószínűleg „fájáserősítőt”, de senki nem tájékoztat, hogy éppen mi történik velünk). Fekszünk a szülőasztalon, és hipp-hopp, infúziót kötnek a karunkba... Vagy se szó, se beszéd, felfektetnek az asztalra, és az orvos méhszájtágításba kezd. Ennek okán fogadnak szülészorvost, s nyúlnak mélyen a zsebükbe a fiatal párok (hálapénz, te drága). A páciens fizet, ami – olykor egy hamis – biztonságérzetet ad.
A szülésnél a kényelmi szempontok is dominálnak, ezért rengeteg a programozott császármetszés és a nem indokolt szülésmegindítás. Szlovákiában a császármetszések száma magas. Beleavatkozni a szülés természetes folyamatába egyre nagyobb divat: egyrészt az anyuka nem akar fájdalmat, másrészt a fogadott orvos is siet, nem akar hétvégén dolgozni, órákig a vajúdó anya mellett ülni. Ám ezzel gyakoribbá váltak a komplikációk is...
Zsuzsa gátmetszés nélkül szeretett volna szülni, ezért ment Magyarországra. „Az itteni orvosom kinevetett, s kijelentette, hogy a gátmetszést nem kérik, hanem kapják a nők! A gátmetszést ugye azért alkalmazzák, hogy megelőzzék a durva repedéseket. De mikor alkalmazni kezdték, senki nem gondolta volna, hogy rutineljárássá válik, s ha kell, ha nem, sebészollót használnak majd az orvosok a szülésnél. Én a gátvédelem hívének tartom magam – de nem vagyok elvakult. Viszont nehezményezem, hogy nálunk az orvosok ritkán vállalnak alternatív szülést (ebben valahogy közmegegyezés van), és teljesen az orvos dönti el, hogy milyen legyen a vajúdás.
Olvass tovább: Magyarországon szülni
ISMERJÜK MEG A FELKELŐ NAP ORSZÁGÁT!
Van egy országa messzi Távol-Keleten, ahol a hagyomány és a modernitás összefonódik. Ez az ország Japán, a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalma, amely különlegességével, szokásaival sokakat elbűvöl. Szerelembe estünk a japán tavasszal: ismerjük meg a felkelő nap országát!
Japánról a felületes ember csak annyit tud, hogy innen jön a szusi, mindenki villámgyors vonattal jár – és márciusban elkezdődik a szakura, a japán cseresznyefa virágzása. De mi zajlik a modern Japánban?
(© Fotó: Derek Lee)
Névjegy
Várhelyi Judit több mint két évtizedet élt Tokióban, ahol először építészként, majd egyetemi oktatóként dolgozott. Elmondása szerint a kezdetektől érezte, hogy kívülállóként csak úgy kerülhet közelebb a japán kultúrához, ha alkotóként vesz részt benne. Így talált rá például az ikebanára: építészként vonzotta a vonalak rajzos szépsége és a maréknyi anyag formálta tér. Hogyan élnek, dolgoznak és gondolkodnak a japánok? Témánkról Várhelyi Judit (58, Budapest) dizájnszakemberrel, egyetemi oktatóval és ikebanaművésszel beszélgettünk.
– Több mint húsz évet élt Japánban. Honnan indult ez a szerelem?
– Már az egyetem alatt is érdekelt a japán építészet, majd a férjem kapott egy lehetőséget, hogy ösztöndíjjal Japánban tanulhasson. A diploma megszerzése után kiutaztam hozzá, s végül tíz évig maradtunk. Később újabb tizenegy évet töltöttünk az országban. Érdekes élmények voltak ezek, hiszen másképp megy ki az ember huszonévesen – és máshogy a negyvenes éveiben. Először rácsodálkozással látja az országot, ugyanakkor nagyobb pofonokat kap. Japán esetében gyakran csak a szépről beszélünk, ám ott sincs minden rendben.
Várhelyi Judit
– Kezdjük a kevésbé jóval. Milyen negatívumok érhetik az embert?
– A japán egy csoporttársadalom, a japánok jóformán csak addig tartják a barátságot a másikkal, míg egy helyen dolgoznak vagy egy hobbiklubba járnak. Nem beszélnek a problémáikról, legfeljebb akkor, ha kicsit kirúgnak a hámból. A nőknek pedig nagyon nem könnyű: noha változik a helyzet, azért a férfiak dominálnak. Mikor férfi vezet egy meetinget, akkor csend van – ellenben a nőnek meg kell küzdenie a figyelemért. A tiszteletlenség nem véletlen, a japán férfiak ezt szokták meg, így szocializálódtak. Ám a japán nők sem igen állnak ki magukért, fontosabb számukra a csoport harmóniája. Vagyis nem az én a fontos, hanem a mi. A család igazából a nők terepe: otthon megvan a tekintélyük.
Olvass tovább: Ismerjük meg a felkelő nap országát!
