Lepényt sütöttek a gyerekek a dióspatonyi Kukkónia táborban. Ami magában még nem égbekiáltó újdonság, ám maguk őrölték hozzá a lisztet, saját kezükkel gyúrták a tésztát.
Egy csütörtöki délutánon a hűs fák árnyékában, plédekre telepednek a táborozók. Izgatottan várják, mit mutat nekik Lajos bácsi, aki láthatólag két nagyon nehéz követ cipelt magával. A csillogó gyerekszemek alig bírják kivárni, hogy megvizsgálhassák a varázskövet, ám előtte még egy röpke történelemóra vár rájuk.
Gabonaőrlés a Kukkónia napközis táborban
– Aki a Csallóközben él, büszke lehet az itt található vízimalmokra! Ezekben a malmokban készült régen a liszt. Sokan nem tulajdonítanak ennek akkora fontosságot, ám ha végiggondoljuk, mi minden készül lisztből, akkor rájövünk, hogy alapvető élelmiszerünk – meséli Lajos bácsi a gyerekeknek. Kezek kúsznak a magasba, jelentkeznek a gyerekek, sorolják, mi minden készül lisztből. „Kenyér, kifli, pizza…” Hogy mennyire fontos alapélelmiszer, az abból is látszik, hogy tavasszal a vírus miatti krízishelyzetben elsőként a liszt fogyott el a boltok polcairól.
A liszt meséje
Az elődeink, az ősemberek az elején még vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak. A magokat, amiket gyűjtöttek, elszórták. Hamar rájöttek, hogy ezek kis idő után kikelnek, és terményt hoznak. A terményt betakarították, s így lett az embernek gabonája. Később pedig arra is rájöttek, hogy ha szétzúzzák a gabonát és összekeverik vízzel, akkor tésztát kapnak. A tésztát pedig megsüthetk egy forró kövön. Hirtelen nagyon sok ennivalójuk lett!
Majd mikor feltalálták a kereket, még több gabonát tudtak őrölni. A kereket már az ókori ember találta fel, aki letelepedett, kapás földművelést folytatott, és szüksége volt valami szállítóeszközre a betakarításhoz. Ehhez jól jött a kerék, aminek feltalálása közös tett volt. Vagyis senki nem tudja, ki találta fel…
Rabszolgák forgatták
Voltak korok, amikor állatok forgatták a malomkereket, s úgy őrölték meg a búzát – aztán rabszolgák. Míg végül rájöttek, hogy a víz ereje is meg tudja hajtani a köveket. Így születtek az első vízimalmok!
– Régen a Dunán nagyon sok malom működött, mert akkoriban nem voltak boltok, ahol meg lehetett volna vásárolni a lisztet – magyarázza a gyerekeknek Tuba Lajos. – Az emberek a malomba vitték a gabonát, ahol megőrölték. Manapság már csak látványosságként működnek, itt a környéken is van belőlük néhány. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy ha voltam az egyikben, akkor a többit nem nézem meg, hiszen mind más…
Tuba Lajos somorjai geológus és vidékfejlesztő volt a gyerekek segítségére: igazából az ő ötlete volt, hogy a foglalkozásokon igazi, súlyos malomkövet használjanak…
Majd képeket mutat a Csallóközben manapság is látogatható malmokról, mesél a felépítésükről, a különlegességeikről. Ám a táborozók már fél szemmel a két nehéz tárgyat méregetik, amit mesélőjük magával hozott. A legtöbben már sejtik, mire is valók.
Így őrölt a malomkerék!
Két szárazmalom vár a gyerekekre, első szóra odasereglenek köréjük, vizsgálgatják, tapogatják a köveket, próbálnak rájönni a működésükre. Az előadójuk egy pillanatra eltűnik, majd egy tál gabonával tér vissza. Üres tálakat helyez el a kis malmok mellett, majd a gabonából mindkettőbe önt egy keveset.
– Ki akarja kipróbálni? – teszi fel a meggondolatlan kérdést, hiszen egyszerre lendül a magasba minden kéz, egyszerre hagyja el mindenki száját: „Én!”.
Aztán szép sorjában mind őrölnek egy kicsit, a búza pedig a malom oldalán vájt járatból az odakészített tálakba szóródik. Ezt aztán azok, akik már az őrlésen túl vannak, elkezdhetik szitálni. Itt is tülekedés lesz, mert ezt a folyamatot is kipróbálná mindenki.
Az egyik helyen az őrlés, a másik helyen a szitálás folyik, amit minden táborozó egytől egyig élvez. Mikor kezd elfogyni az alapanyag, kétségbeesett hangok kelnek útra, nem tudják elképzelni, mi történik, ha kifogy a tálból a gabona. Ha nem lesz mit szitálni már… Tuba Lajos a táborvezetőkkel közösen erre is felkészült, ugyanis az asztaloknál a gyerekeket már várják a dagasztótálak, melyekbe szépen belekerül a megőrölt és leszitált búza (némi bolti liszttel kipótolva), illetve az előre elkészített és vízben felfuttatott élesztő.
Kezdetét veszi a dagasztás. Az apró kezek mind a lisztes keverékbe merülnek, ki ügyesebben, ki kissé sután próbálja összedolgozni a hozzávalókat. Mindenki igyekszik.
Néhányan már otthon is végezték ezt a munkát az édesanyjukkal vagy a nagymamával, ám a legtöbben még nem csináltak ilyet. Ahogy dolgoznak a szorgos gyerekkezek, úgy fogy az alapanyag, míg végül már csak az összeállt tészta pihen letakarva a kelesztőtálakban arra várva, hogy szép buborékosra keljen és megformázva a tűz jótékony melege kész lepénnyé formálja.
A végén az aranybarnára sült lepényeket mosolygós arcok kóstolják, harapják, élvezik a frissen sültet, amit két kezük készített. A jókedv Tuba Lajos bizonyítványa – az elkészült péksütemény pedig a gyerekek inaslevele. Már csak remélni tudjuk, hogy akik még sosem dagasztottak korábban, otthon újra kipróbálják majd.
Fotó: Cséfalvay Á. András
Kapcsolódó írásunk: Vajon mennyire vagyunk képben lisztőrlés ügyében?
