Novemberi magazinunkban főszerepet játszanak az őszi színek.
Olvassák sok szeretettel Lackfi János versét, mely az ősz minden pompás színét felvonultatja előttünk! (Fotó: Dömötör Ede)
Lackfi János:
ŐSZI SZÍNEK
Ősszel a fa nem zöldség,
hanem sárgás pirosság,
Tiszta is, mert folyton fürdik:
lassú esők kimossák.
Míg tényleg eső esik,
a fák alatt nem ázol,
de ha elállt, a nyakadba
Száz csepp csurran a fákról.
Robban minden esőcsepp,
akár parányi bomba,
odébb röpít egy kis hangyát,
száll, mintha szárnya volna.
Ősszel barnul a szántás,
kakaópor lehetne,
csőrével, mint egy horoggal,
madár horgászgat benne.
Tarka avarba szél túr,
tán kóbor kutya lenne?
Pörögve meghempergődzik.
Bolhás? Vagy jó a kedve?
Száraz levél zizeg, mint
csoki ezüstpapírja,
vagy akár egy pergamenlap:
a dér majd teleírja.
Ősszel látni, hogy éjjel
a csiga merre járhat,
meglátszik az úton útja:
ezüst fénylik utána.
Fűben sündisznó fújtat,
mint egy biciklipumpa,
éjjel lót-fut, sose nyugszik,
szuszog, mintha aludna.
Ősszel a köd tejbegríz,
nem ízlik reggelente,
megszeretné tán az ember,
csak épp korán ne kelne.
Ősszel legszívesebben
elbújnánk az avarban,
csöpörög az égi nátha,
mennyei nagy zavar van.
Ősszel szálldos a pernye:
a szél varjat kavargat,
(mint teafüvet teában)
fenn vadlibák utaznak.
A fák most kezet adnak:
gyümölcs hull a kezedbe,
a gyümölcstől el nem hízol,
kabátod böhöm medve.
Fűtünk, bevackolódunk,
mint állatok, ha félnek,
teli csűrrel, teli szívvel
vágunk neki a télnek.
