Akárhogy tolnánk is, eljött az ősz. De pánikra semmi ok, az ősz a legillatosabb évszaka a gasztronómiának. A tök, a dió, a szőlő, az őszi alma, és még sokáig sorolhatnánk. És soroljuk is!
Mi nem félünk az ősztől vártuk már. Az illatokat, az ízeket, a reggelek hangulatát. Bízunk benne, hogy e menüsor segítségével Önök is örök barátságot kötnek ezzel a gyönyörű, színes évszakkal és kincseivel, amelyeket egytől-egyig nekünk szán!
ŐSZI TÖKLEVES PIRÍTOTT DIÓS VAJJAL
Hozzávalók:
4 kisebb (kb. fél kg/db) tök
1 evőkanál vaj
6-8 dkg kockázott szalonna
1 fej hagyma
1,5 l alaplé szárnyasból (húsleves)
Hozzávalók a pirított diós vajhoz:
3 evőkanál dió
2 teáskanál olaj
nagy csipet cukor
só, frissen őrölt bors
2 evőkanál vaj
1/2 dl zsíros tejszín
csipet frissen reszelt szerecsendió
1/2 dl narancslé
friss petrezselyem
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Olajozzunk ki vékonyan egy tepsit. A tököket vágjuk félbe, a vágott felükkel lefelé rakjuk az előkészített tepsibe, és addig süssük (kb. 45 perc), míg a beleszúrt villa könnyen ki nem jön belőle. Akkor vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni. Kanállal kaparjuk ki, a magvakat és a rostokat dobjuk el, húsát pedig tegyük egy tálba. Egy levesesfazékban közepes hőfokon olvasszuk fel a vajat. Tegyük bele a szalonnát, és dinszteljük a felaprított hagymát, míg meg nem puhul. Helyezzük bele a tököt, öntsük rá a húslevest, és forraljuk fel. Fedő nélkül kb. 30 percig főzzük, míg a tök szét nem esik.
Közben elkészítjük a diós vajat. Forgassuk meg a diót egy kis tálban az olaj, a cukor, a bors és a só keverékében, majd terítsük szét egy tepsiben, és sütőben kb. 5 perc alatt pirítsuk aranyszínűre.
Miután szép a színe, és isteni az illata, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni, majd vágjuk apróra. Egy kis tálban villával dolgozzuk a vajba a dióbelet, majd ízesítsük szükség szerint sóval, borssal. Kanalazzuk a diós vajat egy darab folpackra, formáljuk hengert belőle, majd felhasználásig tároljuk kis csomagunkat a hűtőben. Vegyük le a tököt a tűzről, és turmixoljuk simára a levest. Adjuk hozzá óvatosan a tejszínt, a szerecsendiót, a narancslevet, és ízlés szerint még fűszerezzük. Tálaláshoz vágjuk a diós vajat szeletekre, és minden gőzölgő tányérba helyezzünk egy-egy szeletet, friss petrezselyemmel megbolondítva.
KACSAMÁJJAL TÖLTÖTT KACSAMELL MANDULÁS MÁRTÁSSAL
Hozzávalók:
60 dkg kicsontozott kacsamell
só
1 tk. kristálycukor
1 ek. friss majoránna
20 dkg sült kacsamáj
frissen őrölt fehér bors
Hozzávalók a mártáshoz:
fél csésze darált pirított mandula
fél csésze kacsamártás
4 ek. édes desszertbor (pl. Tokaji)
Elkészítés:
A kacsamájat előre megsütjük. A kacsamellet bőrös oldalára fektetjük, és a mellhúst középen hosszában felszúrva zsebet készítünk. A kacsamájat ujjnyi vastag, hosszúkás szeletekre vágjuk, sóval, borssal ízesítjük, majd lehűtjük. A lehűlt májat a kacsamellbe vágott nyílásba töltjük, a végét fogpiszkálóval összetűzzük. A mellhúst megsózzuk, megcukrozzuk, és megszórjuk a friss majoránnával. A bőrös részt hústűvel sűrűn megszurkáljuk, hogy sütés közben minél több zsír folyjon ki belőle.
Ha van időnk, hűtőben pihentetjük pár órán át, ha nincs, haladunk tovább. A mellet a bőrös oldalára fektetve egy serpenyőbe tesszük, és alacsony lángon szép pirosra sütjük. A kiolvadt zsiradékot leöntjük (ezt majd kacsamártásként felhasználjuk!), megfordítjuk a húst, és egy percig a húsos oldalát is sütjük. Közben a sütőt 80 fokra előmelegítjük, és mikor a mell szépen megpirult, áthelyezzük a sütőbe, és adunk neki még 30-40 perc sütési időt. Utána kivesszük a sütőből, és hűlni hagyjuk.
A mártáshoz a felsorolt hozzávalókat egy lábosban felforraljuk, sóval ízesítjük. A töltött mellet szeletekre vágjuk, köretként salátát, paprikát, paradicsomot adunk hozzá, és a mártással bőven meglocsoljuk.
SZŐLŐS-TEJFÖLÖS SZELET
Hozzávalók a tésztához:
1 kg szőlő
2 db tojás
2 dl tej
125 g puha vaj
120 g cukor
250 g liszt
fél csomag sütőpor
csipet só
Hozzávalók a tetejére:
4 dl tejföl
3 db tojás
80 g cukor
vaníliakivonat vagy vaníliás cukor
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Egy közepes tepsit sütőpapírral kibélelünk. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat, és azzal is jól elkeverjük. A lisztet és a tejet felváltva a tojásos vajhoz adagoljuk, és csomómentesre keverjük. A tésztát beleöntjük egy tepsibe, és rászórjuk a gyümölcsöt. Gyorsan összekeverjük a tejfölös krém összes hozzávalóját, és a krémet rácsorgatjuk a gyümölcsös tésztára. (Én 40 percig sütöttem előmelegített sütőben.) Mikor a tejföl már kezd kicsit pirulni, akkor jó. Akkor az igazi, ha hagyjuk kihűlni, mert akkor szépen szeletelhető. A tetejét megszórhatjuk egy kis fahéjas cukorral.