Fejvadász az, aki keresi a kihívásokat. Így beszélünk magunk között Erikáról, akit a szép ruhái miatt szerettünk volna lefotózni. Egy nő, akinek különleges ízlése van – na ő nem lehet akárki. Hát nem is az! Földes Erikát (53, Dunaszerdahely) kóstolgatta az élet, sokszor léket kapott a csónakja, de nem esett ki az evező a kezéből.
Földes Erika (53 éves, Dunaszerdahely) az Istermeat és az Euromilk személyzeti osztályát vezeti. Egy pozsonyi bankban kezdett dolgozni ügyfélszolgálatosként, ami nagy tapasztalatnak bizonyult számára emberismeret szempontjából. Aztán egy lízingcég következett, majd visszatért életébe a HR-es munka. A legnagyobb elismerés, hogy megkapta „A cégcsoport legjobb dolgozója” kitüntetést. (S mellé többek között egy dizájnertáskát, amire rég vágyott.) Mert mint írtuk, Erika divatos nőből van...
A fejvadásznem álláshirdetéseket böngész, hanem megkeresi (és felkeresi) a csúcsmunkaerőt. Vagy épp a jó hentest, mert egy sereg szakma számít ma hiányszakmának. A fejvadász abban különbözik a személyzetistől, hogy bár ő is búvárkodik az adatbázisokban, ő is kutat – de még többet kérdez, mert jó emberismerő. Jó emberismerőnek pedig azokat nevezzük, akiknek jók a másokkal kapcsolatos megérzéseik, s azt is kiszagolják, ha valami az illetőnél nem klappol. Nos, ilyen ember Erika! De ne ugorjunk mindjárt a közepébe, kezdjük az elején. Vagyis a divatos nővel!
– Ha visszaforgatjuk az idő kerekét, milyen álmaid voltak? A 18 éves Erika mi szeretett volna lenni?
– Divattervező. (Mosolyog.) Sajnos, nem tudok rajzolni, de azért a nyolcvanas évek végén sokat terveztem, szabtam és varrtam. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi legyek. Édesapám a kerületi útügyi igazgatóságnál dolgozott, nyári munkán egy hónapot náluk töltöttem a személyzeti osztályon. Megtetszett, ezért Megyerre jelentkeztem a közgazdasági középiskolába. Azóta is hellyel-közzel ezen a területen dolgozom.
– Ám ahogy látjuk, a divat azért megmaradt hobbinak.
– Persze. Most újrahasznosítom a ruháimat, ami annyit jelent, hogy kigondolom, hogyan lehetne átalakítani egy-egy darabot. Van egy ügyes varrónőm, akivel csodát művelünk. Ami pedig a stílusomat illeti, megkomolyodtam. Már nincsenek színes, fodros masnik, letisztultabb a vonalvezetés, a fekete-fehér dominál. Haladok a trenddel, már nem hordok magas sarkút, ma a széles sarok a biztos lépés titka, vagy inkább sportcipőt húzok. És kedvelem a hosszú szoknyákat. Még mindig teremteni, nem követni szeretem a divatot. A kreativitás új szintjei nyílnak meg azzal, hogy a régit átalakítjuk. A munkában, de a szépség világában is szeretem a változatosságot.
Amikor megkaptam a diagnózist, bezárkóztam, egy napig nem ettem, próbáltam felfogni, hogy mi történik. Aztán elkezdtem úgy gondolni a betegségemre, mint egy problémára. Meg kell oldanom, hogy életben maradjak. És meghoztam a döntést: mindent meg fogok tenni, hogy túléljem.
– Egy nő, aki mosolyogva beszél a munkájáról. A sok munkáról, amit minden nap elvégez – ma ez kivételes jelenség.
– Több mint húsz éve dolgozom a dunaszerdahelyi Istermeat-nek és a nagymegyeri Euromilknek, a húsgyárban a bérszámfejtés is hozzám tartozott. Szerettem azt a munkát is. Az élet olyan, hogy a munka terápia is tud lenni. Mikor stresszesebb volt az életem, a számok világában le tudtam vezetni a feszültséget. Mert ott a kettő soha nem lehet három! Most viszont – hogy kiemelten foglalkozom toborzással, fejlesztéssel – kreatív tudok lenni, s ezt nagyon élvezem. Az én dolgom az életben az, hogy alkossak, új ösvényeket keressek.
– Ez azt jelenti, hogy bemész a termelésbe is?
– Hogyisne! Én, aki panelben nőttem fel, otthon vagyok a vágóban, pedig előtte malackát csak képen láttam. És tudom, hogy a csomagolóban a hőmérséklet 4-7 fok között mozog. Az én dolgom az interjúztatáson kívül az is, hogy szállást biztosítsak a külföldi munkavállalóinknak. Segítem a beilleszkedésüket, intézem az orvosi ellátást és így tovább; én vagyok a kapcsolattartójuk. A panaszaikkal is hozzám fordulnak: nem csupán felkutatom a jó munkaerőt, de a jólétéről is gondoskodom. A wellbeing ma már nem ismeretlen fogalom a munkahelyeken. Sokat segíthet egy támogató HR-szakember, akivel a munkás együtt gondolkodhat azon, hogyan küzdjön meg a stresszel. Sok tréninget elvégeztem, megtanultam, hogyan lehet az ideges embert lecsendesíteni. Sokat mosolyogsz, az emberek ezért is szeretnek.
– Pedig az élet párszor letörölte arcodról a mosolyt...
– Az utolsó pár évem nehéz volt. Az édesanyám elment, nyolcvanhat éves volt. Én akkor töltöttem be az ötvenet. Anyu az utolsó időben már fekvőbeteg volt, öt éven keresztül gondoztuk az öcsémmel felváltva. A példa adott volt, anyu is ápolta az édesapámat, aki 56 évesen ment el, Alzheimer-kórban szenvedett.
– Munka mellett hogyan lehet az ápolást kivitelezni?
– Az öcsém az édesanyámnál aludt, reggel fél hétkor elment, akkor érkeztem én, nyolckor megjött az ápoló, akkor indultam munkába. Munkából pedig vissza anyuhoz. Öcsém mindig azt mondta, hogy mi azért maradtunk életben, hogy tudjuk anyut gondozni. Mert mindketten túlélők vagyunk. Engem huszonkét évvel ezelőtt diagnosztizáltak méhnyakrákkal. Hatéves volt a gyermekem, és az orvos kijelentette, hogy három hónapom van hátra. Erős akaratom van, egy pillanatig sem adtam fel. Az öcsémnek meg húsz évvel ezelőtt autóbalesete volt. A szolgálati kocsijába belehajtott egy kamion: harmincszázalékos túlélési esélyt jósoltak neki. Anyu egészsége akkor roppant meg, addig nagyon fitt volt.
Az öcsém egy hónapig eszméletlen volt, éppen akkor lett volna a harmincadik születésnapja. Azóta nem tervezünk születésnapot. Több ilyen felkiáltójel van az életünkben. A lányom azért vállalt két gyermeket, mert látta, hogyan ápoljuk vállvetve az öcsémmel az édesanyánkat.
– Mi az, aminek a legjobban tudsz örülni az életben?
– Apróságoknak. Ezt a hozzáállást a betegségemnek köszönhetem, sok mindent átértékeltem akkor. Azelőtt csak a karácsonyt szerettem. De éppen húsvétkor kaptam dupla kemoterápiás kezelést, húsvéthétfőn már lement egy kis diétás étel a torkomon. Azóta tudom értékelni a húsvétot is. Még egy darab füstölt húst is eszem, mert akkor nem tudtam enni. Igyekszem, hogy szép életet éljek, szép dolgokkal foglaljam el magam, például színházba járok. Ilyesmit betervezek, egyébként nem tervezek már előre.
– Gyáraknak dolgozol, ahol szakemberekre, például hentesre, hentessegédre van szükség. Él még ez a szakma nálunk, ahol az emberek már alig akarnak kétkezi munkát vállalni?
– A fiatalabb generációk szülei sokszor kétkezi munkások voltak, ez jellemző a mi vidékünkre, hisz a magyar nemzetiségűek között kisebb az egyetemet végzettek aránya. A szülők azzal bocsátották útra a gyerekeiket: „Tanulj, fiam, hogy neked ne kelljen dolgozni!” Pedig nem csupán a kétkezi munka munka, a szellemi munkát végző emberek is keményen dolgoznak. Mellesleg egy jó menedzsert legalább olyan nehéz találni, mint egy hentest. Régebben voltak magyar és cseh henteseink is. Sokan kérdezik: mit kell ehhez érteni? Egy elsős diákunk a szakács-hentes szakon nagyon ügyes. De nem azért szeretne hentes lenni, mert nincs előtte más távlat, hanem mert érdekli a szakma. Ilyen lelkes fiatalokból kellene több. Tudom, nem könnyű munka ez, a körülmények sem egyszerűek, hideg van vagy túl meleg. A munka világa ma nem egyszerű. Van egy ukrán visszajáró hentesem, aki nyáron tetőt épít, mert azt jól megfizetik. Hozzánk meg eljön télen, egyébként főiskolát végzett. Az egyik indiai munkásunk tavaly hazament három hónapra, mert nősült, 1500 ember vett részt bollywoodi stílusban megrendezett lakodalmán. A felesége lediplomázott, orvos lesz, otthon már építik a házukat.
– Mit szeret a munkájában?
– A kihívásokat. Hogy lehetőség van javítani a nem jól működő dolgokon. A külföldi vendégmunkásokat sokszor én kutatom fel, de együtt dolgozom az ügynökségekkel is. Vannak például vietnami lányaink a feldolgozóban, nagyon ügyesek. Nálunk azok is megfogják a húst, akiknek a kultúrája nem engedi. Az indiaiaknak megmutatjuk a marhát, mosolyognak, és elvégzik a munkát. Jelenleg vagy húsz munkásnak intézem a nemzeti vízumot. Aki megkapja, egyévi itt-tartózkodásra kap engedélyt, és addig nálunk dolgozik, nem csábíthatja el más.
– Megesett az ilyen?
– Meg bizony, de a nemzeti vízum nekünk kedvez. Az indiaiak amúgy nagyon jókat főznek, isteni illatok terjengnek, amikor náluk járok a munkásszállón. Ott született meg az ötlet, hogy rendezzünk az üzemben nemzeti reggeliket, ahol a különböző kultúrák gasztronómiája bemutatkozhat. Volt már holland reggelink is, mert van egy holland munkásunk.
A fejvadászat eredete még az emberiség törzsi korszakából való, amikor az ellenség levágott fejeit egybegyűjtötték, és közszemlére bocsátották. A jó fejvadász is fejeket gyűjt: okos fejeket. Az ötvenes évek Amerikájában a szó új jelentést kapott. A nagy cégek rádöbbentek, hogy egy betöltetlen csúcsállásra a megfelelő munkaerő megtalálása nem egyszerű. Ezért létrehozták a fejvadászatot, amit eleinte csak a vezetők kiválasztására használtak. De annyira sikeres lett, hogy ma sokszor a jobb szakembereket is ilyen módon keresik. Ma egy informatikus, de már egy jó kőműves is ugyanolyan keresett, mint egy jó menedzser. Sőt.
– Jól értem, hogy ilyenkor a külföldiek főznek?
– Igen. Az üzemi éttermet ilyenkor feldíszítjük alkalomhoz illően. Ez arról szól, hogy jobban megismerjük az ízeiket, s ezen keresztül a szokásaikat. Az indiaiak 140 ember számára főztek húst, rizst, curryt, öntetet. Néha rádöbbenek, mennyire nem ismerjük az ő életüket. A következő alkalommal balkáni reggelivel készültek a szerbek. Horvátország, Macedónia, Szerbia, Bosznia-Hercegovina térségéből is dolgoznak nálunk szakik. Toborzási szempontból érdekesség, hogy sokan a személyes Viberemen keresztül találnak rám. Mindig eszembe jut az a macedón férfi, aki anno a legkiválóbb videóanyagot küldte a készségeiről, arról, hogyan tud állatot bontani.
– Mi jelenti neked a sikerélményt?
– Ha valaki hosszú távon nálunk marad. Ha jól érzi magát, pedig itt nincs háttere, a családja idegenben maradt. Nagy dolog, és hálásak vagyunk neki, mert nem rest a keze munkáját nekünk adni. Ezt méltányoljuk.
Személyiségtesztek
A fejvadászok többek között személyiségteszteket is használnak. A teszt mérőeszköz, amely a munka világában az ember képességének, tudásának vagy személyiségének vizsgálatára alkalmas. A tesztek számos kérdésre megadják a választ, amire más eszközök nem vagy csak részben képesek. Olyan képességekre, személyiségjegyekre derítenek fényt, amelyek például állásinterjú formájában nehezen feltárhatóak. Az 1920-as évektől kezdve több ilyen mérőeljárás jelent meg.
Lent egy példa az egyszerűbb személyiségtesztre. A teszt lényege, hogy nem lehet sokat elidőzni egy-egy kérdésnél, ösztönösen rá kell bökni arra a kategóriára, amit a legközelebb érzünk az állításhoz. Az „igen” igent vagy legtöbbször igent jelent. A „talán” talánt vagy bizonytalant jelent. A „nem” nemet vagy legtöbbször nemet jelent.
Novák Zita, Nagyvendégi Éva
