Itt a nyár, a jó idő, ideje leválni a hőn szeretett pelenkáról! Miként vélekedik erről egy kétéves?
Nem. Nem. Nem akarom. Sicc innen. Hagyjál. Csak az én két és fél évesem szavait idézem, amikor alkalmasint megkörnyékezem őt a bilivel. Talán még nem érett meg a szobatisztaságra? Vagy valamit nagyon rosszul csinálok?
Tavaly ősszel Abi kapott tőlünk egy bilit. Bementünk a gyermekboltba, én és a párom a lányos részlegen nézelődtünk, majd arra lettünk figyelmesek, hogy Abigél kipakolta a bilis polcot. A kisasszony épített egy bilitornyot, majd kiválasztott egy vattacukor-rózsaszín minnie-s bilikét. A ruhasorok közt leskelődtünk: Na, ennek mi lesz a vége? Ráült. Hurrá!, gondoltuk. Ez már jó jel! Erre felkapta a földről a bilit, és rátette a fejére: „Nézd, kalap!” Egymásra néztünk a párommal, és nem tudtuk, hogy sírjunk-e, vagy nevessünk. A bilit megvettük, és hazavittük. Letettem a nappali közepére.
Majd este Abigélnek elmeséltem egy jó kis történetet a nagyijától kapott könyvecskéjéből arról, hogy az okos gyerekek miként dobják le magukról a pelust. Ám az első próbálkozások hasztalanok voltak, mert ezután sem ült meg fél másodpercnél tovább a bilin.
Vihar a biliben
Folyton azt figyelte, hogy van-e már benne valami. Egy idő után aztán megunta a játékot, és elcsoszogott a gyerekszoba felé a térdéig letolt nadrágjában. Lassan és türelmesen! Ma már ez a jelszavam szobatisztaság-ügyben. Kisebb-nagyobb sikerekkel használjuk is a bilit... Heti pár alkalommal.
Abi testbeszédéből tudjuk már, hogy mikor jön a pisi. Ha az átlagosnál több folyadékot iszik, érdemes előhúzni a bilit, ha pedig nagyobb dologra kerül sor, elbújik a lakás valamelyik zegzugos sarkába. A bili meg anya társaságában nehezen megy a nagydolog. Ha mégis sikerül valamit a bilibe produkálni, élvezi, hogy vele örül a család. A bili számára még mindig csak egy játékszer. A maci valamivel gyakrabban ül rajta, mint Abigél baba… Én meg nem tudom, mitévő legyek. Egyrészt mert a nagymamák szekálnak, hogy „te még mindig pelenkázod azt a nagy és okos lányt?”, másrészt meg izgulok, hisz mindjárt itt az ovi, s addigra kívánatos elérni a szobatisztaságot.
Bezzeg régen, anyáink idejében az egyéves már vígan bilizett! Én is bezzeggyerek voltam. A huncut kis kölyke meg mindjárt három, és eszébe se jut vécébe pisilni... Az egyik májusi napon átjött hozzánk játszani a kislányom kedves barátja, az alig hároméves Domcsi.
Rögtön kiszúrtam, hogy a fiún nincs pelenka. „Próbálod bilire szoktatni?” – kérdeztem a szomszédasszonytól. Kiderült, hogy nem az anyuka erőlteti a bilizést, a kisfiú volt az, aki egyik napról a másikra úgy döntött: nem kell a pelus!
„Valószínűleg az unokatestvérétől leste el, miként kell a kis- és nagyügyeket elvégezni. Az már nagyfiú, négyéves!” – vélekedett az anyuka. Szóval én és a szomszédasszony a kerti teraszon ültünk, és kávészürcsölés közben a gyerekeinket figyeltük. A szomszédasszony ötperces intervallumokban kérdezgette a kisfiától, hogy kell-e pisilni. A fiú időnként odafutott, hogy már „nyomja a pisi”. Domcsi pisilt a bokorban, a bokorra, a fa mellett, a kert végében, a virágoskert előtt… Szóval amit lehetett, mindent lepisilt. Néha a mosdót is használták, ha sikerült felérni az emeletre. Domcsi csak félrenézett, az anyuka felpattant, és már szaladtak is. „Várj, sietek!” Nagyon élvezték a dolgot, az anyukának talán még jobban tetszett, mint a fiának. Az egész átment egy oda-vissza játékba. Nekem szintén jó mókának tűnt megcélozni a magyalbokrot, majd utána rápisilni. Ami azt illeti, azért jártak sikerrel, mert mindketten élvezték a dolgot, és az anyuka valóban nem erőltetett semmit. Abi pedig tátott szájjal nézte, mi történik körülötte.
Minket, bezzeggyerekeket, akik még a Halász Judit-gyermekdalokon nőttünk fel, mihelyst megtanultunk járni, nyomban elkezdtek biliztetni. Felmérések híján nem tudni, hogy hamarabb elértük-e a szobatisztaságot, de annyi bizonyos, hogy mi mások voltunk, mint a mai gyerekek. Nem voltunk annyira impulzívak, szelesek, énközpontúak, sokkal inkább szófogadóak voltunk (ami elsősorban a tekintélyelvű nevelés eredménye volt). Ám azóta sok minden megváltozott. Ma szemünk fénye, a világ közepe a gyerek.
Erőltessük, vagy várjuk ki?
Mást mond a szakvélemény – és mások a társadalmi elvárások. A szobatisztaság a vizelet- és székletürítés akaratlagos szabályozása. Korunk szakértői elég tág életkori határok közé teszik a szobatisztaság elérést. Azt mondják, tizennyolc hónapos kortól egészen három és fél éves korig bármikor kialakulhat a záróizmok feletti kontroll képessége. Szóval egyénfüggő a dolog, sőt esetenként még ennél későbbre is tolódhat anélkül, hogy ez problémát jelentene. Bár az oviban nem nézik jó szemmel a tanító nénik, ha a gyermek pelust húz maga után… Így minden anyuka azt szeretné, hogy óvodaérett gyermeke szobatiszta legyen. Ez hosszú folyamat, és türelemmel többre megyünk, mint a pánikolással.
A gyermek nem szobatisztává válik, hanem szobatisztává érik. Ez teljesen független az értelmi képességektől, inkább a fiziológiai fejlődés függvénye. Van olyan 13 hónapos, aki már pelenka nélkül éli az életét, sőt éjjel is szobatiszta. (Nekem ez olyan, mintha már írni tudna...) Jó jel, ha babánk észleli a testében lezajló folyamatokat, tehát össze tudja kapcsolni a testi történéseket a végeredménnyel. Enélkül haszontalan minden próbálkozás. Az én lányomnál csak nemrég alakult ki eme felismerés. Egyre gyakrabban szól, hogy pisilni kell, bár jóval többször kamuzik, mint ahányszor tényleg pisilni kell. Én pedig annyiszor ültetem bilire, ahányszor csak kéri. Néha ötpercenként ülünk le, kelünk fel róla, mert attól félek, ha egy alkalmat kihagyok, akkor később kudarcot vallhatunk. Kitartónak kell lenni! Minden nap szánunk egy kis időt a biliztetésre. Ez általában délelőttre időzítjük. Olyankor Abit megszabadítom a pelustól, hogy ismerje meg a pucérság édes érzését. Kellemetlen balesetek persze előfordulnak, ilyenkor a csomag a bili mellé landol. Takarítottam már fotelt, sikáltam szőnyeget, súroltam padlót… Üsse kavics, csak hagyjuk el végre azt a fránya pelenkát. Hisz ez a cél! Nemdebár?
Kisgyermekes szülők között hamar előkerül a szobatisztaság témája. Ki, mikor, hogyan szoktatta bilire a csemetéjét? Úgy tűnik, a téma örök és kimeríthetetlen. Ahány gyerek, annyiféle történet és leszoktatási módszer.
Így lesz a babád őszre szobatiszta!
Amit megtanultam: Ne kérdezgessük folyton! Igazi paramami lévén én is elég sokat kérdezgettem a lányomtól, hogy nem kell-e pisilni vagy kakilni. Később észrevettem, hogy ez zavaró lehet, ezért ma már visszafogom magam, és kevesebbet zaklatom Abit a bilivel. Szóljon inkább ő, ha érzi a késztetést!
Ha nem megy, nem kell erőltetni! Szerintem fontos, hogy a gyereknek és a szülőnek se okozzon rossz érzést a szobatisztaság megtanítása. Inkább lassan, nyugodt tempóban érdemes haladni. Ha erőltetjük, attól a gyerkőc csak dacos lesz. Kudarc esetén is támogassuk és biztassuk, hogy legközelebb biztosan menni fog. A türelem a legfontosabb. Állítólag sokaknál bevált a fenti módszer. Sőt, még ajánlanak hozzá pár kelléket. Először egy menő high-tech bilit, fellépővel... Vagy egy vécészűkítőt: kinek mi válik be. Bármelyiket is választod, hagyd, hogy pár napig csak ismerkedjen, játsszon vele a kicsi, mielőtt aztán élesben használni kezditek.
- Pelenka helyett adj a babádra bugyit! Aztán végy egy pohár vizet, öntsd a pelenkára, és mutasd meg neki, hogy míg a pelenka beszívja a vizet, addig a bugyit eláztatja. Vizes bugyiban lenni igencsak kényelmetlen érzés.
- Ha elmentek otthonról, vigyél magaddal eldobható papírbilit! Jobb, mint szükség esetén a fa tövébe guggolni. Aki még nem hallott ilyenről, keressen rá a neten.
- Mesével pisilni! Ami még igazán fontos, szerezz be egy mesekönyvet a témáról, hogy ezzel is felkészítsd a gyermeket a nagy feladatra.
Ahogy közeledik a nyári meleg, úgy kerülnek elő a könnyebb ruhadarabok, a laza nadrágocskák, a lenge szoknyák. A kertben, a vízparton hűsölve pedig a pelus is lekerülhet, hadd szaladgáljon szabadon, csupasz popsival a gyermek. Majd csak megérzi, hogy milyen kényelmetlen teli pelenkát cipelni! Plusz a héten beszerzek neki pár csodaszép bugyit, hogy ezzel is motiváljam őt.
Íme, egy példamese a szomjazó biliről!
Volt egyszer egy bili, amelyik nagyon régóta szomjazott, mert nem használta senki. Egy kisfiú kapta ajándékba, ő azonban nem akart ráülni. Inkább a pelenkába vagy a kisgatyába pisilt. Szegény bili teljesen kitikkadt, mint sivatagban az eltévedt vándor. Egyre rosszabbul nézett ki, egyre sápadtabb volt.
Ez pedig egyik nap a kisfiúnak is feltűnt.
– Mi a bajod? – érdeklődött aggódó hangon.
– Nagyon ki vagyok száradva – panaszolta a bili.
– Tudok rajtad segíteni? – kérdezte a kisfiú.
– Igen – válaszolta a bili. – Légy szíves, használj! Pisilj, kakilj belém!
– Megpróbálom – ígérte a fiúcska.
Másnap, amikor érezte, hogy pisilnie kell, a kisfiú szólt az anyukájának, és már szaladt is a fürdőszobába a bilihez. Az anyukája segített levenni a nadrágot, pelenkát, a kisfiú gyorsan ráült a bilire, és már ment is a pisi. Nagyon örült a bili, a kisfiú és az anyukája is. A bilinek rögtön szebb színe lett, és jobban is érezte magát.
– Köszönöm! – mondta a kisfiúnak.
A következő napon azonban hiába várta kis gazdáját, nem jött pisilni. Harmad- és negyednap sem. A bili elszomorodott, újra szomjazni kezdett, egyre rosszabbul nézett ki. Pár nap múlva a kisfiú is észrevette a sápadtságát.
– Mi a bajod? – kérdezte tőle.
– Megint nagyon szomjas vagyok – suttogta bágyadtan a bili.
– Hiszen néhány napja meglocsoltalak! – csodálkozott a kisfiú.
– De csak egyszer – felelte a bili. – Minden nap szükségem lenne locsolásra, lehetőleg többször is.
A kisfiú elgondolkodott, aztán bólintott.
– Rendben, megpróbálok segíteni rajtad! Ahányszor csak tudok – ígérte.
Attól a pillanattól kezdve a kisfiú egyre többször látogatta meg a bilit. Néhány nap múlva már nem is került semmi a pelenkába, hiszen a fiúcska mindig kiszaladt a fürdőszobába, ha jött valami. A bili nagyon örült, és egyre jobb színben tündökölt. Anya és apa is boldog volt. A kisfiút pedig büszkeséggel töltötte el, milyen ügyes nagyfiú. Bizony, már nem pelenkás baba!
Kapcsolódó írásunk: Szoptatás: igen! Nem?
