Aranyéremmel, ezüst- és bronzérmes Európa-bajnoki címmel büszkélkednek a perbetei Margaret mazsorettklub tagjai. Showműsorukkal minden nézőt tapsra és szurkolásra biztatnak...

Az egyesület legrégebbi tagját és edzőjét, Ádámka Krisztinát kérdezzük, aki nemrég sikeresen megszerezte a mazsorettsportedzői diplomát. „A mi célunk nem az, hogy jó mazsorettes csapat legyünk, hanem az egyik legjobb” – mondja.

perbetei-mazsorettek-kezdo.jpg
A bajnoki mérkőzésen a perbetei mazsorettek is szurkoltak. Azt mondják, ez volt eddigi pályafutásuk csúcsa. Pedig léptek már fel több ezer ember előtt Horvátországban, Görögországban. Itt viszont hazai földön, hazai csapat sikeréért szurkolhattak...

– Vajon honnan jött az ötlet, hogy egy kis településen egy olyan sportot honosítsatok meg, amit legfeljebb az amerikai filmekből ismerünk?

Mindenki azt hiszi, hogy a mazsorettsport Amerikából szivárgott be hozzánk, miközben fordítva van. Az első mazsorettek – eredetileg majorettek – a 19. századi Franciaországban a fúvós zenekarok előtt vonultak. Igazság szerint anyukámnak nem a filmben látott pomponos szurkolólányok adták az ötletet, mikor létrehozta a csoportot. Egy balatonalmádi családi nyaraláson botlottunk bele egy látványos mazsorettfesztiválba: ő pedig elhatározta, hogy szervez egy ilyen fellépést: az alkalmat hozzá a megalakulásának századik évfordulóját ünneplő önkéntes tűzoltó testületünk adta.

Házi készítésű pomponokkal, otthon varrt ruhácskákkal indult a történetünk – meséli Krisztina, aki húsz éve van a csapattal (mellesleg civilben a Komáromi Jókai Színház szervezési referense).

– A mazsorettek ikonikus fehér csizmáit hol tudtátok beszerezni?

Először tornacipőben táncoltunk, később aztán sikerült találnunk egy forgalmazót. A fellépőruháink nagy részét a mai napig az anyukám és egy helyi varrónő készítik, komolyabb megmérettetésre pedig egy cseh manufaktúrából rendelünk. Egyébként ez a fejlődési ív jellemző az egyesületünkre. Eleinte indulókra, majd olyan népszerű dallamokra táncoltunk, mint a Monti-csárdás. Később behoztuk a repertoárunkba a diszkózenét is.

perbetei-mazsorettek-szurkolas.jpg
Ádámka Krisztina húsz éve van a csapattal (balra a képen)

– Hány tagú az egyesületetek?

Húsz évvel ezelőtt huszonkét kislánnyal indultunk: ma öt korcsoportban van vagy hatvan tagunk. A legkisebbek óvodáskortól kezdik. Később felkerülnek a kadettekhez; 14–18 éves korban pedig már a juniorokkal próbálnak. A fiatal felnőttek képezik az alapcsapatot. Az Európa-bajnokságokon és a világbajnokságokon szigorú a besorolás, ott 18 év a szenior korcsoport alsó határa.

perbetei-mazsorettek-pompom.jpg

– A mazsorettnek hajlékonyságra és kézügyességre van szüksége, hisz a botot tudni kell forgatni...

A botforgatásnak több fajta technikája van, s rengeteg-rengeteg gyakorlásra van hozzá szükség. A mazsorettsportnak pontosan lefektetett szabályai és a stílusai vannak. Botokkal bármit be lehet mutatni, pomponokkal inkább akrobatikus elemekkel tarkított táncot. Ez a szigorú előírás. Egyébként a sportrendezvényeken többnyire pomponos bemutatót tartunk, diszkózenére: megteremtjük a szurkoláshoz a hangulatot; botokkal inkább fúvószenére vonulunk fel. A komáromi meccsekre viszont – jó szurkolólány módjára – botot és pompont is viszünk magunkkal.

perbetei-mazsorettek-stadionban.jpg

– Mennyire vonzza a mazsorett a gyerekeket?

Tudni kell, hogy Perbetén több táncegyesület és sportegyesület működik, élénk a táncos élet. Eleinte csábítóak a csillivilli, flitteres ruhák, a mutatós pomponok, de aztán rájönnek a lányok, hogy nem könnyű a botot pörgetni, ráadásul minden egyes lépést ki kell számolni, hogy a produkció ritmusra és balesetmentesen működjön. Ilyenkor sokan lemorzsolódnak.

perbetei-mazsorettek-szurkolas-allo.jpg

– Mit adott neked ez a sport?

Néha nehéz volt egyeztetni, például az egyetemi életemmel – kultúrtörténetet tanultam –, de fellépést sosem mondtunk le. Erre nagyon büszkék vagyunk. Anyukám a csoportvezető és a koreográfus, aki az évek során tényleg mindent, szinte az egész életét a fellépések időpontjához igazította. Mégsem hangzott el soha a szájából, hogy ő áldozatot hoz. Mindig azt éreztük, hogy a mozgalom színt és vidámságot lop az életünkbe. A mi célunk a jövőben is csak annyi, hogy ne jók legyünk, hanem a legjobbak.

elofizetes_uj_no_0.png

Janković Nóra
Cookies