Mosolygós arcok, kedves történetek és finom ízek.
Peredi életek és peredi életképek nyomában jártunk.
A peredi út
A Peredre vezető út a legszebb tündérmeséket idézi. Nyárfák szegélyzik, és napraforgótenger öleli körbe: így jutunk be a faluba. Egy helyi orvos ültette a fákat, aki harmincnégy évig szolgált a községben – szó szerint megajándékozta vele a peredieket. A látvány önmagáért beszél: ide jó megérkezni!
A polgármester asszony
A tündérmese nem ért véget Pered bejáratánál. A községházára érve megpillantjuk a polgármester asszonyt, Agócs Kőrösi Ildikót, aki kívül-belül szép, a falu jó tündére. ,,Ki se kell mozdulni a faluból, minden megvan itt, amire az ember vágyik!” – mondja büszke tekintettel. Mátyusföld legnagyobb településén vagyunk ugyanis, sőt, az egyik legnagyobb magyar faluban, ahol a lakosok száma 3750!
Agócs Kőrösi Ildikó
Peredi tavak
Régen a jó szikes peredi földből vályogot termeltek ki, s a kitermelés helyén jöttek létre a peredi tavak. Később ezek halban gazdag halastavakká alakultak át. A szocialista idők aztán tönkretették a tavak élővilágát: beborította a kosz és a szemét. A perediek mostanság próbálják rendbe hozni a környéket, és igyekeznek élővilágot telepíteni a vízbe.
A Telektó Polgári Társulás foglalkozik a tavak revitalizációjával, az önkormányzat pedig mindenben támogatja törekvéseiket. S hogy miért Telektó a társulás neve? Mert a perediek elsőként a Telek-tóval kezdték a nagy munkát, például a tavak körüli területek szépítését.
Nem uraskodtak, hanem dolgoztak!
Régen Pered jobbágyfalu volt. Tulajdonosai vagy a jezsuiták, vagy a Magyar Királyi Kamara voltak, egyszóval mindig másoknak dolgoztak a perediek. Igazság szerint a helyiek ma is a munkabírásukról és a dolgos kezükről híresek, nem a kivagyiságukról.
A falut török dúlta, pestis, kolera, tűzvész; nagy csaták színhelye volt – a leghíresebb közülük a szabadságharc idején lezajlott peredi csata.
A falu híres terméke pedig a kékfestő volt: az 1800-as évek elején az egyik majorságot kibérelte egy haladó szellemű bérlő, aki új terményekkel kísérletezett. Egyik ilyen volt a lóhere, másik a festő csülleng, ebből nyerték a kékfestéket; a kékfestőgyár később az egész monarchiába szállította a festőanyagot.
A község címere: piros pajzsra helyezett ekevas és csoroszlya, kiegészítve rózsákkal. (A csoroszlya igazából kés, régen az eke része volt.)
Liba- és kacsamesék
„Kacsi, kacsi, gyertek ki!" Nagy fellendülésre a perediek életkörülményeiben csak a szocializmus alatt került sor, mikor beindult a libaexport és a primőr zöldségek termesztése. A peredi libának és kacsának országszerte híre kelt! Ma már csak pár háznál találni tollasokat. Az egyik ilyen porta Kati néni és Endre bácsi portája, akiket nyomban meg is látogattunk. Hatalmas mosollyal fogadtak, s nagy szeretettel köszöntöttek bennünket (ezek szerint így néz ki a híres peredi vendéglátás).
– Kacsi, kacsi, kacsi, gyertek ki! – mondta Kati néni, de a kiskacsák megmakacsolták magukat, s nem mozdultak kényelmükből.
– Nincsen egy csöpp zöld? – fordult férjéhez. – De van, de most ettek uborkát! – válaszolta Endre bácsi, s már nyúlt is az elemózsia felé.
Kati néni és Endre bácsi
– Nem baj, gyűjjenek elő, hogy helyesebbek legyenek! – zárta le Kati néni, s már kínálta is a kiskacsákat. Azok pedig lassacskán előbújtak a rejtekükből. Később Kati néni elmesélte, hogy leánykorában libákat őrzött a földeken.
– Amikor már learattak, kint maradt a sok kalász, amit már nem szedtek összi, s azt a libák mind összeszedték – emlékezett vissza. – Édesanyám már várt, mert gyütt a nagy fölhő! Mi van a lánykával? A libák azok úgy gyüttek utánunk, egy sorban – libasorban!
Kati néni fest, kertészkedik és kacsákkal foglalkozik. Bokros teendői közepette még az életkorát is elfelejtette.
– Hány éves tetszik lenni? – kérdeztem.
– Mennyi is? – fordult a férjéhez Kati néni. Endre bácsi pedig (ahogy minden másban is) ebben is kisegítette Kati nénit, s megmondta az életkorát.
A világos templom
A peredi templom gyönyörű szép: világos színei légiessé varázsolják a teret, nem nehezednek ránk a falak. Még a padok is világos színben pompáznak! Megannyi ereklye díszíti az épületet.
A háttérben látható oltárt például Kovács Erzsébet nagyszülei csináltatták. Erzsi néni azóta is odaadással gondozza nagyszülei örökségét, akiknek családnevük Lelovics volt.
Kovács Erzsébet
Mit lehet még tudni róla?
A Keresztelő Szent János-templomot 1820-ban szentelték fel. Építésze Schwartz György volt – ő tervezte a királyrévi és vágsellyei templomot is. Eredetileg kupolás templom volt, a sekrestye később lett hozzáépítve.
,,Az én házam az imádság háza” – olvasható a nagyméretű magyar felirat a boltíven. Az alatta látható fehér színű oltár egy osztrák festő keze munkája, s Keresztelő Szent Jánost ábrázolja.
A robusztus orgona 1824-ben készült...
Embernyi nagyságú!
Van a templomban egy száznyolcvan centiméteres kép, amelyik Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. Ez a festmény az 1866-os kolerajárvány áldozatainak emlékére készült...
A szószék egyenesen a templom építésének idejéből származik.
Az épület külső falába fúródott ágyúgolyót hamar kiszúrhatják a szemfülesek.
Ahol zenélnek a lovaknak...
Amerikai mintára Mustangnak nevezte el telepét Laczkó Gabika és családja: a ranchot ugyanis ők tulajdonolják. A telepre lépve hamisítatlan lovas csendélet fogadott bennünket. Itt, kérem, zene szól, hogy boldogok legyenek a lovak és a lovasok.
Laczkó Gabika
Gabika saját készítésű sajttal kínál minket – a tányéron sajtrózsa díszeleg, szirmokkal kicifrázva. Van közte lilahagymás, kolbászos, paradicsomos, medvehagymás és még aszalt gyümölcsös is. Színezékről és tartósítószerről még csak hírből sem hallottak a glédában álló ízletes falatok!
Házi tejből készültek ezek a finomságok... A tejecskét pedig Gabika négylábúi adják, egyszóval itt minden házi!
Minden állat kedvenc, kiváltképp ezek a paripák.
– Egy lóval indult az egész „farmosdi!”– kezdi Gabika. – Édesanyám nagy álma volt, hogy legyen egy lovunk! Lett egy ló, aztán kettő, majd kinőttük az udvart, most pedig harminc kecskénk van, saját sajtunk. Bértartásban is vannak nálunk lovak, egyszóval lovagoltatunk is – meséli.
Persze, vannak saját lovaik is, bikájuk, teheneik, Sári és Tiffany, na, meg bocijuk; ő a híres Juliska. Itt minden állatot nevén neveznek, s az anyakecskék is hallgatnak a sajátjukra.
Így zajlik a fejés: aki a nevét hallja, az elindul. A legkisebb patás, Pepita, épp szökésben van... A kicsinyeket hat-nyolc hétig édesanyjuk szoptatja, majd a leválasztás után a kecskeóvodába kerülnek. Ezt követően az anyakecskék teje már szabadon használható finomságok készítésére.
Darázs László vonatjai – Csángáló vonatok
Kövesd az álmaid! – ez akár Darázs László (48) jelmondata is lehetne. László ez év májusától tanulja a mozdonyvezetői szakmát, mert a vasparipák nagy szerelmese. Mindemellett a Csángó Polgári Társulás elnöke, s igazi ereklyevadász: mindent gyűjt, ami a vasúttal, elsőképp a mozdonyokkal kapcsolatos.
Darázs László
Házának zegzugos alagsorába vezetett bennünket, majd felkapcsolta a lámpát, s nini, ott termett egy modellvasút! A terepasztal Csehszlovákiát ábrázolja, mert itt minden vonat cseh, szlovák és csehszlovák. Mint megtudtuk, a síneket gyakran kell tisztítani. László erre is talált egy pompás megoldást: tisztítókocsit alkotott. Az egyik modell aljára tisztítópárnát helyezett, mely körbe-körbe járva letörli a port a sínekről. Zseniális találmány!
S tucatnyi modell között még a régi jó Csángót is sikerült kikapni, amelyik híres neves vonatunk volt, mert a fővárosba hordta az ingázó mátyusföldieket – sokáig küzdöttek is a fenntartásáért.
Nevét onnan kapta, hogy a Csángóföldről hozott vasutas szakemberek segítették a Vágsellye-Negyed vonalat kiépíteni. Errefelé ugyanis nem volt elég hozzáértő szakember.
A Csángó napközben, a Bolhás pedig hajnalban járt a Vágsellye, Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd, Negyed vonalon – s most mindkettő ott díszeleg László terepasztalán. László olyan relikviákat is őriz, mint az Osztrák–Magyar Monarchia vasúti térképe 1897-ből. Vonatjegyeket, melyeket egytől egyig Pereden vásároltak, s egy vasutas hivatalnok díszkardját, melyhez történet is tartozik.
Vendéglátónk elmesélte, hogy csak az osztrákoknak lehetett kardja, mivel Baross Gábor (az akkori miniszter – a szerk. megjegy.) nem engedte, hogy a MÁV-nál is rendszeresítve legyen.
Családtagjai és barátai mindig vonatos ajándékokkal lepik meg a leendő masinisztát. Nemrégiben kapott egy ezerkétszáz darabból álló vonatmodellt – egészen pontosan egy BR86-os gőzmozdonyt –, melyet a legnagyobb örömmel ragasztott össze, s festett le.
Pered úgy kerek, ahogy van. A rendezett utcák bájos házait végtelenül kedves és vendégszerető emberek lakják. Olyan személyekhez volt szerencsénk, akik szívből szeretik szülőfalujukat, s mindent megtesznek azért, hogy megóvják s megőrizzék utódaiknak.
Feldereng előttünk a tavacska csillogó víztükre, a mosolygós Kati néni, a templomban sürgölődő asszonyok, a Mustang ranch lakója, Pepita, az aprócska Csángó és az elbűvölő polgármester asszony. Egy valami egészen bizonyos: a Mátyusföld ékszerdoboza örökre belopta magát a szívünkbe!
