PLUSZ 10 OLDAL!

Ennyi plusszal kapja kezébe az olvasó január–februári dupla számunkat. Nekünk is nehéz volt, ránk is keveset sütött a nap, bennünket is elért a vírus, és mi is, mint mindenki, nehezített körülmények között dolgoztunk.

Az újságíró nehezen tudja végezni a munkáját, ha nem tud találkozni a riportalannyal, nem tud kiutazni a helyszínre, sőt, a végén még a helyszínek is bezárnak, ahol azok az érdekes cselekmények történnek, amelyekről tudósítani szeretné az olvasót.

plusz-10-oldal-kezdo.jpg

Nem töltekezhettünk abból a varázserőből, ami a kivételes emberekből, a riportalanyainkból árad. Munka közben sokszor a tű hegyén táncoltunk, az „ezt még lehet, azt már semmiképp” határmezsgyéjén. Tavaszi divatanyagunkat a teljes lezárás előtti napon fényképeztük, az ipolyszalkai biogazdát szintén az utazási korlátozások életbelépése előtt sikerült mikrofonvégre kapni. Gyorsan, gyorsan, mert szürke lesz a föld, szürke lesz az ég, kopár az út…

A lap, amelyet kezébe kap az olvasó, a tömény valóság tükre. Nem a lefojtott életet vettük nagyító alá, hanem az igazit. Egyszer megint ennyire teljes életet fogunk élni, ennyire szorosan fogunk egymás nyakába lihegni – és igenis kezet szorítunk mindenkivel, aki megérdemli a csodálatunkat. Jó olvasást kíván a szerkesztőség nevében:

Nagyvendégi Éva

Kapcsolódó írásunk 
Cookies