Gyerekkoromban sokszor éreztem azt, hogy valami véletlen folytán rosszkor és rossz helyre születtem, mert bármennyire is akartam, nem tudtam azonosulni mindennapjaim megszokott környezetével. A szocreál lakótelepen álló szocreál iskolaépülettel és szocreál bolttal és szocreál szoborral, amelyek a maguk szürkeségével és legókocka formájukkal a jövő kilátástalanságát hirdették.
Csak akkor támadt jobb kedvem, ha mentünk a „Városba”. Azt se bántam, ha orvoshoz, csak menjünk végig a Nádor utcán, a tavasszal rózsaszínben pompázó japán cseresznyefák és a többi évszázados fa árnyékában, le egészen a főtérig, aminek ódon hangulata annyira romantikus tud lenni...
Ma már senki nem gondolná a Klapka térről, ami egy igazi kis ékszerdoboz a város szívében, hogy a középkori várost övező vizesárok mélyebb részén fennmaradt kis „büdös tó” helyén alakult ki (ahová a komáromi hűtlen asszonyokat vetették, miután kivesszőzték őket a városból). Ez a hely, ahol ma Klapka György szobra áll, már évszázadokkal ezelőtt is a város vérkeringésének központja volt. Ami az akkori kor emberének igazán fontos volt, az itt zajlott. Már a 17. századi feljegyzésekben is szerepel, hogy a tér északi részén állt a tanácsháza, amely a többszöri átépítés és újjáépítés után mai formáját 1875-ben Gorstenbergen és Arvé építészek tervei alapján nyerte el.
A Városháza tűztornyának kinyíló ablakában naponta 10 és 16 óra között kétóránként megjelenik a negyvennyolcas huszár alakja, és „eltrombitálja” a közkedvelt Klapka-indulót. Vagyis más néven a Komáromi indulót, amelyet Egressy Béni, a komáromi várvédők seregének karnagya komponált utolsó győztes csatájuk emlékére.
Pár méterre tőle – ahol ma a barokk Szentháromság-szobor található – állt a városi vesztőhely. Ekkoriban Komárom a Magyar Királyság ötödik legnagyobb és leggazdagabb városaként szerepelt a nyilvántartásban! A sors azonban mintha próbára akarta volna tenni a lakosságot, egyik természeti csapás (árvíz, hatalmas földrengés, tűzvész) a másikat érte.
Végül az akkori uralkodó, Mária Terézia anyagi támogatás helyett már csak egy levelet küldött a tűzvész sújtotta város lakóinak, melyben azt tanácsolta nekik, hogy költözzenek más településre. A komáromiak azonban makacsul ragaszkodtak a városukhoz és gyökereikhez. Immár negyedszer is újraépítették a várost. Ekkoriban kapta mai külsejét a Klapka téren lévő a Városháza is.
A Városháza tőszomszédságában az Első Komáromi Takarékpénztár bérházat emeltetett. A tervek kivitelezésére Ybl Miklós munkatársát, a kor egyik legnevesebb építészét, Neÿ Bélát kérték fel. A neoklasszicista stílusjegyeket magán viselő bérházba 1884-ben költözhettek be az első lakók. A 2. világháborút követően államosították – és poliklinika néven egészen a 2000-es évekig a Járási Egészségügyi Intézet szakrendelőinek adott otthont. Ma beruházóra vár...
Klapka tábornok szobrának a nyugati oldalán a Zichy-palota keretezi a teret. A palota az 1763. június 28-i földrengés során (amely Magyarországon mind ez idáig a legerősebb volt!) súlyosan megrongálódott. A neoklasszicista épületet 1775-ben vette birtokába a tulajdonos, Zichy Ferenc gróf.
Később a színházrajongó Zichy János színpadot alakíttatott ki a palotában, és itt tartották az első színielőadásokat. 1819. november 3-án vándorszíntársulatával az ünnepelt primadonna, Déryné Széppataki Róza szórakoztatta itt a komáromi közönséget.
A palotát 1844-ben megvásárolta a Weiss család, s bérházzá bővíttette. A nyilas rémuralom idején az épület pincéjében tartották fogva azokat a zsidó lakosokat, akik megpróbáltak elrejtőzni a deportálás elől – majd az éj leple alatt a Dunába lőtték őket.
A rendszerváltás után a palotát restaurálták. Ekkor kapott helyet az emeleten a Duna Menti Múzeum állandó Lehár- és Jókai-kiállítása, valamint az esketőterem. A földszinti részen egy boltíves átjárót alakítottak ki, összekötve a Klapka teret az Európa-udvarral.
Az Európa-udvar
A szocialista érában a főtér macskaköveit felszedték. A fordulat után Csémy Olivér építész korabeli fotókra épülő tervei alapján teljes mértékben restaurálták a teret, és visszahelyezték a Klapka-emlékművet is. (A szobrot Nagy János szobrászművész újította fel.) Ezzel véget ért a nagy világégés óta tartó hányattatása, melynek során először a kaszárnyában rejtették el a világ szeme elől, majd a Vár előtti parkban, távol mindentől és mindenkitől.
A neogótikus Tiszti Pavilont, melynek homlokzatán Ferenc József császár mottója áll (Viribus Unitis, avagy Egységben az erő), tíz évvel az 1848-as forradalom és szabadságharc után kezdték építeni a komáromi erődben szolgáló császári és királyi hadsereg tisztjeinek, akik addig a várban, illetve a városban voltak elszállásolva. Többségük legényember volt, de akadtak azért olyanok is, akik magukkal hozták a családjukat.
Az Anglia Park felé néző szárnyban külön lakosztály volt fenntartva a mindenkori parancsnoknak. A földszinten lévő mai díszteremben először tiszti kaszinó volt, majd 1927-től itt működött a városi mozi.
Sokáig nem mondhatta el magáról a magyarság, hogy van kőszínháza... Ekkor a színészek a fél életüket vándorlással töltötték. Az egykori katonai kocsiszín földszinti részén lévő garázsban pihentek a kiutazásokhoz használt buszok, az emeleten pedig (míg meg nem épült az V. lakótelep) a színészeknek laktak. Több legendás színészünk kezdte a karrierjét úgy, hogy reggelente motorzúgásra vagy a másik szobában lakó kollégája neszezésére ébredt.
„A mostani Hedera patika helyén volt akkoriban a »színészlakás«, ott kaptunk egy szobát, közösen az akkor már nős Galán Gézával. Ha be akartunk menni a sajátunkba, át kellett menni Csendes Laci és Ropog Jóska életterén.
Amikor az esküvő után megérkezett kis feleségem, Borika a kis „batyujával”, csak úgy záporoztak a könnyei, amikor rájött, hogy itt fogunk lakni. Innét költöztünk a mai szabadtéri színpad helyén lévő épületbe, amiben a színház garázsa és asztalosműhelye kapott helyet.
Végre itt már egy külön szobánk volt! Utólag jókat derültünk ezeken az éveken” – emlékezett vissza a régi időkre Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas érdemes művész.
A 2000-es évek elején a Duna bal és jobb partján lévő két Komárom közösen megpályázott és megnyert egy uniós támogatást a Tiszti Pavilon rekonstrukciójára, melynek terveit Csémy Olivér készítette el. Az építkezés során a lebontott garázs helyére egy különleges szabadtéri amfiteátrumot emeltek.
Az udvarban lévő három betemetett kutat kiásták, és a kútkávára Csémy Olivér egy orientális stílusú kovácsoltvas díszrácsot tervezett, amire idővel egyre több szerelemlakat került. A kutakat csatornákkal kötötték össze, melyek a Dunát szimbolizálják, föléje pedig egy fahidat emeltek, ami a két parton lévő városok és nemzetek összetartozását szimbolizálja.
Az Európában egyedülálló műemlékké nyilvánított komáromi erődrendszert, mely az UNESCO Világörökség címének várományosa, a középkorban kezdték építeni, az Újvárat pedig Lipót császár idejében.
Valószínűleg ekkor került a Madonna-bástya csúcsára a város bevehetetlenségét szimbolizáló kőszűz szobra, melynek talapzatán a Nec arte nec marte (Sem csellel, sem erővel) felirat olvasható. A szobor a nevét a fején lévő szüzességi koszorúról kapta. Ma az eredeti szobor a Duna Menti Múzeumban látható. A bástyán pompázó másolatot 1991-ben Vladimir Višváder pozsonyi szobrász készítette.
A kőszűzről sokáig az a legenda terjengett, hogy fügét mutat az ellenségnek. A tévhit onnét eredt, hogy miután szétporladt a jobb kezében lévő fém babérkoszorú, távolról az üres kéz mozdulata félreérthetővé vált... (A fotókat Dömötör Ede készítette.)
