Kotiers Róza (26, Hetény) az egyik legtájékozottabb, legserényebb ifjú hölgy, akivel eddig találkoztam. Minden tulajdonsága megvan hozzá, hogy a magyar ajkú fiatalok lámpása legyen. Hogyan történik az, amikor egy ember egy csoport élére áll? Ilyesmiket kérdeztünk tőle.
Kotiers Róza a pozsonyi Comenius Egyetemen alkalmazott matematikát tanult, most pedig a Bécsi Egyetemen közgazdaságtant hallgat. Évekig a szlovákiai magyar egyetemista klubokat tömörítő szervezet, a Diákhálózat elnöke volt, de közreműködött a Pozsonyi Magyar Szakkollégium létrehozásában is.
Róza közgazdaságtant tanul Bécsben, e mellett a szlovákiai népszámlálás kampányában dolgozik.
– Mit gondolsz, mi a te első számú ösztönző erőd?
– Nagy szerepet játszhat a családi háttér. Édesanyám – aki ma otthon, Hetényben tanít –, anno a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub, a JUGYIK elnöke volt. Időnként, amikor összejött nálunk a nagy csapat, rengeteget sztorizgattak a régi időkről. A klubmozgalmi aktivitás így átszőtte a mindennapjainkat. Később a nővérem, Rebi lépett anyu nyomdokaiba: őt is a JUGYIK elnökének választották. Édesapám pedig a somorjai közéletben tevékenykedett, ha pedig eggyel feljebb lépünk az ősök között, ugyanez elmondható a nagymamámról is. Misi öcsém egy évig a Pozsonyi Szakkollégium diákelnöki pozícióját töltötte be.
– Mégis, melyek voltak a konkrét lépések? Hogyan lesz valakiből diákhálózati elnök?
– A József Attila Ifjúsági Klubban kezdtem: ez a Diákhálózat pozsonyi tagszervezete. Az első feladatom az volt, hogy vegyek egy üveg bort az előadóknak, és fényképezzem le őket. (Nevet) Egy idő után a program szervezésébe is bekapcsolódtam, ahonnan egyenes út vezetett a Diákhálózat első Hallgatói Parlamentjéig. A következő tavasszal már én voltam az elnök.
– Miért gondolták a többiek, hogy te vagy a tökéletes utód?
– Ma már tudom, mi játszódhatott le az „öregekben”, hisz annak idején én is kerestem az utódomat.
Nagy kincs, amikor találtunk valakit, aki elszánt és kellően tevékeny – és hozzá még ötletei is vannak. Az ilyen embert gyorsan be kell csatornázni. Mindig egy lánc része voltam: a DH leköszönő elnökségi tagjaitól tanultam meg például pályázatot írni.
– A Pozsonyi Magyar Szakkollégium neve ma már fogalom. Hány éves voltál az indulásnál?
– Huszonegy éves. A szakkoli indítását részben a Diákhálózat kezdeményezte. Tudnivaló, hogy ez az első magyar bentlakásos szakkollégium, ahol a Pozsonyban tanuló egyetemisták külön képzéseken vesznek részt. Én is ott álltam a nulladik lépcsőfokon, ahol még csak operatív dolgokkal foglalkoztunk, például létrehoztuk az alapítványt. S mivel sok egyetemistát ismertem, el tudtam hinteni köztük a magot.
– Ekkora aktivitással régen a politikusok dicsekedhettek. Gondolom, a politika is érdekel...
– Igen. A Gombaszögi Nyári Tábor nagy hatást gyakorolt rám. Másodikos gimnazistaként jártam ott először, és nagyon beszippantott. Később a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalomba is bekapcsolódtam. Az eső emlékem róluk egy fénykép volt a Facebookon: piros kezeslábasban, az éj leple alatt magyar nyelvű helységnévtáblákat akasztottak ki a vasúti megállókban. Akkor még nem tudtam, kik ezek a piros ruhás „gerillák”. Csak éreztem, hogy te jó ég, ez mennyire király! És milyen jó lenne, ha ezt én is csinálhatnám! Mára az én szekrényemben is ott lóg az a bizonyos piros „monterka”. Szerencsére a barátnőm ismerte a tagokat, hamar beépült közéjük, majd engem is beavatott. Egyébként ma sincs kifejezett vezetője a szervezetnek, a struktúra felettébb demokratikus. Én persze csak kis mezei aktivista voltam, vagyok.
– Miért tartottad fontosnak a kétnyelvű táblákat?
– Szerintem ezek a gerillaakciók fontos igényt fogalmaztak meg: miszerint magyarul szeretnénk otthon lenni a szülőföldünkön. Ott és akkor menőnek láttam ezeket a bátor fiúkat és lányokat, és arra gondoltam: mennyire igazuk van! Felhívják a figyelmünket arra, hogy a kétnyelvűség és a nyelvi egyenjogúságért való kiállás mennyire fontos. Előtte a magyar pártok nemigen beszéltek erről. Igazából senki sem beszélt a magyar táblákról, ám mindenki tudta, hogy hiányuk mély sebként sajog. Azt emberek többsége azt hitte, hogy reménytelen küzdeni értük. Imponált nekem, hogy van egy szervezet, amelyik magára vállalta ezt az úttörő feladatot, és megmutatta, hogy igenis fel lehet csavarozni azokat a magyar feliratos táblákat!
– A köz részéről milyen volt a fogadtatás?
– Én mindig úgy láttam, hogy elképesztően pozitív a Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért mozgalom fogadtatása. Talán azért, mert nem volt megosztó az ügy, amivel foglalkozott, illetve nem a szokásos törésvonalak mentén. Az általunk képviselt célok mindenki számára egyaránt fontosak voltak, ezért volt általános az elfogadottságunk. Sokarcúak vagyunk mi, magyarok: a konzervatív réteg a magyarságát, az anyanyelvét, a kultúráját kívánja megőrizni. A városi liberális közeg a szólásszabadságban és a nyelvi egyenlőségben hisz.
Nagy a megfelelési kényszer is: sokan nem mernek az otthonuk falain kívül az anyanyelvükön megszólalni, és minden érdekérvényesítési indítványról azt gondolják, hogy konfliktusokat gerjeszt majd a magyarok és szlovákok között.
– A KDSZ most a népszámlálás ügyében mozgolódik. Erről mi a véleményetek?
– A népszámlálás február 15-én kezdődne – a dátumot nem módosították. Megpróbálunk aktívan részt venni a kampányban, mivel rengeteg minden függ attól, hogy hány százalék magyar él Dél-Szlovákiában. Például egy településen akkor kommunikálhat kétnyelvűen a hivatal, akkor elérhetők magyarul is a szolgáltatások vagy igényelhetők a magyar feliratok, ha a magyarság részaránya 15 százalék felett van. És így tovább. A népszámlálás eredményétől függ a magyar kultúra támogatása, az, hogy mennyi pénz jut a kisebbségi kulturális alapba. Egyáltalán nem mindegy, hogy a lakosság 5 vagy 10 százaléka vallja magát magyarnak: csak akkor számolhatnak méltányos költségvetéssel a színházaink, akkor lesznek fesztiváljaink, újságjaink, ha minél többen vagyunk.
– 2021-ben már két nemzetiség is bejelölhető lesz a számlálási íven: egyszerre szlováknak és magyarnak is vallhatjuk magunkat. A javaslatot anno Ravasz Ábel terjesztette be a Híd részéről, és azon gondolat mentén született, hogy azok az állampolgárok, akik eddig szlovák nemzetiségűnek vallották magukat, ámde magyar gyökerekkel rendelkeznek – most a szlovák mellett a magyar nemzetiséget is felvállalhatják. Sajnos, én azt gondolom, hogy az egész rosszul is elsülhet. Természetesen mindenkinek a magánügye, hogy milyen nemeztűségűnek vallja magát, viszont még ma sem tudjuk, hogy az eredményeket miként prezentálják majd a statisztikában. Tegyük fel, hogy van egy falu, ahol a lakosság 100 százaléka magyar, ámde mindenki kétnemzetiségűnek vallja magát. Akkor az egy félig magyar, félig szlovák falu lesz?
– Milyen módszerekkel hívjátok fel a figyelmet a tiszta kommunikációra?
– Azt az üzenetet szeretnénk átadni az embereknek, hogy ne feledjék, hosszú távra szavaznak. A népszámlálás során hozott döntésükkel tíz évre meghatározzák a magyar közösség helyzetét. Aki magyarnak érzi magát, az vallja magát magyarnak a népszámlálás során is: ez a mi üzenetünk! Reményeink szerint akik eddig magyarnak vallották magukat, ezután sem váltanak köpönyeget. Valamint reméljük, hogy a nyelvhatáron élők, az asszimilációval érintett településekről származók mind a két nemzetiséget bejelölik.
– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Az egyik lehetőség, hogy Bécsben maradok, és doktorandusznak jelentkezem. Pár évig szeretnék külföldön élni, professzionális közegben tanulni, dolgozni, majd az elsajátított készségeket hazahozni. Hosszú távú tervem, hogy mindenképp hazajövök.
Az idei népszámlálás során egy külön rubrika jelenik meg az íven: a „szlovák magyar”nemzetiség. Ezt azt jelenti, hogy akár szlovák magyarnak is vallhatjuk magunkat, ami egy nagyon nyakatekert fogalom. Ki lesz ő? Magyar ember, aki se nem szlovák, se nem magyar?
– Egyszer azt mondtad, nem tudod, hogyan fogod kivitelezni párhuzamosan a karrierépítést és családalapítást. Mit gondolsz erről?
– Hatalmas dilemma egy nő életében, ha karriert és családot is szeretne. Én nagyon szeretnék családot, mivel magam is három testvérként nőttem fel. Remélni tudom, hogy képes leszek megtalálni a kettő közti egyensúlyt. Látok rá példát, akinek sikerült szinkronban csinálnia a kettőt. Lassan nyolc éve vagyunk együtt a párommal, aki villamosmérnökként dolgozik Pozsonyban. Várunk, amíg befejezem az egyetemet, aztán gondolkodunk majd a továbbiakról.
