„Most megtaláltam! Tuti, hogy Ő az! Érzem” – hallom minden harmadik hónapban az egyik ismerősömtől. Tudom, hogy komolyan gondolja, és nagyon szerelmes (igen, minden harmadik hónapban!), de azt is tudom, hogy néhány hét múlva megint el fogja riasztani valamivel a kedvesét. Bármennyire is kívánom neki a szerencsét és a boldogságot, valahogy mégis mindig zátonyra futnak a kapcsolatai. A kérdés pedig minduntalan motoszkál bennem: Mégis miért? Hol rontják el?
Lehetünk ifjak, vének, a szeretetéhségünk szinte csillapíthatatlan. Kortól, nemtől függetlenül keressük állandóan az igazit. Ha ráleltünk a másik felünkre, s a szikra és a kémia is működik, jöhet a nagy kaland! Biztosan állítjuk, hogy Ő az! Hogy megtaláltuk: érezzük a zsigereinkben, tudjuk az eszünkkel, és kiszimatoltuk a levegőből. Ám a nagy lelkesedés ellenére gyakran egy hónap is elég ahhoz, hogy ez az egész nagy lamúr véget érjen.
(© Aleksandra Kingo / Kristina Keke)
„Megijesztesz!”
Gyakori hiba például az első néhány találkozás alkalmával, hogy ráijesztünk a másik félre. Túl nyomulósak, túl szeretetéhesek, túl jók akarunk lenni. Egyszerűen ráborítjuk kedvesünkre a felhalmozott érzelmeinket. Parancsolj megálljt magadnak, és lépj egyet hátra! Ez nem azt jelenti, hogy nem kell a gyertyafényes vacsora meg a bókok, csak egyszerűen adj teret a másiknak! Alkalmazkodj hozzá és az érzéseihez. Mindig inkább egy lépéssel hátrább legyél, nehogy úgy érezze, teljesen elnyomod őt a túlcsorduló érzelmességeddel együtt. Szóval: egy kicsit tanulj meg visszavenni a nagy imádatodból!
Erre a kezdeti szakaszra egy igazán kiváló példa az a nagy és sötét szoba, ahova mindketten beléptek. Először az egymáshoz vezető utat kell megtalálnotok, aztán szépen lassan, finoman ki kell „tapogatnotok” egymás lelkét. Nem érhettek a másikhoz, csak egymás közelében kell lennetek.
Majd a sok-sok beszélgetés után, amikor igazán összeér a lelketek, testetek, közösen meg kell keresni a kapcsolót, majd az ajtót, hogy továbblépjetek. Egy új szintre.
A következő szobában/szinten pedig őket találjátok: a szülőket és a barátokat. Avagy: mikor mutatsz már be?
Tipikus hiba, hogy amint rátalálsz a nagy Ő-re, rögtön be akarod mutatni őt a szüleidnek és a barátaidnak. Nagyon kedves gesztus, hiszen osztozni akarsz a boldogságodban, de szintén stopot kell kiáltanunk neked! Adj időt magatoknak, és ne hamarkodj el semmit! A rokonság és a barátok várhatnak.
Elsőként legyen meg a kapocs kettőtök között, és ismerjétek meg egymást közelebbről (esetleges félelmek, aggályok), utána jöhet az ismerkedés. Persze nem kell a ló másik oldalára esni, és éveket várni a bemutatással sem! Találd meg az arany középutat. Egy szülinapi, baráti összejövetel vagy bál kiváló alkalom lehet a megismerkedésre, szigorúan jó néhány hónap elteltével!
Ne telepedj rá a másikra, hagyd lélegezni!
A szerelmesek minden idejüket egymással szeretnék tölteni, de ha épp az egyikük haveros/barátnős kedvében van, és inkább lenne a barátaival, ne duzzogj! Nem ülhettek állandóan egymás mellett. Van, akinek egyszerűen több szabad térre vagy épp magányra van szüksége. Ezt el kell fogadni a másikban. S pont ezért értékelődik fel majd a közösen eltöltött időtök is.
Néha elég, ha veszünk néhány mély levegőt, és megpróbáljuk újra átgondolni a dolgainkat. Mit rontottunk el? Hogyan csináljuk legközelebb? Azért is, mert ha tényleg eljön a nagy Ő, ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat. Mert könnyen megeshet, hogy tényleg Ő volt az, tényleg megtaláltuk a nagy szerelmet, csak jól ráijesztettünk, és meglépett.
