Tetszenek a férfiak, egy jóképűt el is fogadnánk, aki csak a miénk lenne ágyban és asztalnál, az oltár előtt és ki tudja, még hol.

De nincsen. Ami azt jelenti, valahol valamiben hiba van.

szingli-part-keres-kezdo.jpg
(© Eugenia Loli)

Adja lejjebb

Harmincöt éves, és még mindig egy jól megtermett, gyermektelen, dr. titulussal rendelkező, intelligens, hű és szellemes férfit keres? Javaslatunk: Legyen kevésbé igényes!

Nős emberrel ne kezdjen!

Ez már régen kiment a divatból. Ha nős embert választunk, ronda, önző boszorkány lesz belőlünk, aki elszereti más nő férjét, elveszi a gyerekek apját, tönkreteszi mások házasságát. Ha nős férfi tetszik, akkor tartsuk magunkat a következő szabályhoz: Mondjuk meg neki, hogy nagyon tetszik, de pechje van, mert nem szexpartnert keresünk, hanem olyan valakit, akivel leélhetjük az életünket. Ha rossz a házassága, ahogy állítja, előbb adja be a válást – mi pedig maradjunk a háttérben. Ha ugyanis megelégszünk a „szerető” státusszal, megtörténhet, hogy pár hónapig lesz ugyan egy szuper kapcsolatunk, utána azonban évekig kínlódni fogunk. Egyedül fogjuk tölteni az ünnepeket. Kedvesünk majd égre-földre esküdözik ugyan, hogy „most már igazán elválik” – de csak nem válik. S mikor három, öt, tíz év után végül feladjuk, már öregek és megkeseredettek leszünk, képtelenek a boldog életre – a sokéves feszültség és másodhegedűsi szerep miatt.

Soha ne mondd, hogy „soha”!

Szingliállapotát tartsa mindig átmenetinek, és főleg: soha ne adja föl a reményt, hogy megtalálja a párját. Az „én már nem várok semmit, úgyse találok egy rendes pasast” típusú szövegeket felejtsük el. Ez az embereket elriasztja, reménytelenségünk pedig átragad másokra.

Alaposan nézzen körül! Ne járjon úgy, mint aki se lát, se hall. Emelje fel a fejét, és nézzen jól körül. A munkahelyén, az utcán, a rendezvényeken, mindenhol. Dobja el a szemellenzőt. Száz meg száz érdekes ember jár körülöttünk, vegye észre őket. Lehet, hogy a jövendőbelije is köztük van.

Ne ugorjon a nyakába...

... mindenkinek, aki egy kedves szót szól önhöz. Számtalan csalódástól kímélheti meg magát. A legtöbb férfi egy éjszakában gondolkodik. Minél inkább erőlteti a viszonyt, annál inkább nem lesz a válasz. Az ilyen csalódások nem növelik az ember önbizalmát, igaz?

Új ismeretségek

Kössön új ismeretségeket. Ha mindig otthon ül, vagy a saját kis körében mozog, többnyire nők között, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a nagy Ő megjelenik a színen!

Vigasztalja a szívét

Időről időre találjon magának valamilyen kellemes foglalatosságot, ami örömet szerez. Például rendezze át a lakását, keressen olyan tárgyakat, amelyek boldoggá teszik, kielégítik szépérzékét. Hadd legyen az otthona nyugodt kikötő, ahol jól érzi magát, azt csinál, ami jólesik, kellemes zenéket hallgat, finomakat főz. Ez mindig gyógyír a fájó szívre.

Sokat utazzon

Ismerjen meg más országokat, más kultúrákat – és főleg új embereket. Nem egy szingli lány az utazásai során találta meg a párját.

elofizetes_uj_no.png

Adjon esélyt valakinek, aki régen sündörög ön körül

Eddig talán unalmasnak tartotta. Fogadja el végre a meghívását, igyon meg vele egy kávét, lehet, hogy egészen jó beszélgetőtárs, szellemes és vidám. Lehet, hogy egy gyengéd szerető rejtőzködik benne. Akiből figyelmes férj válhat! Friss özvegy barátnőm hónapokig csak legyintett a szomszédjára (az elvált Józsira), mígnem egyszer csak fölfedezte, hogy „ő az igazi”, s milyen ostoba volt, hogy ezt rögtön nem vette észre.

Mondjon igent az új hobbikra

Minden hobbi tágítja az ember látókörét. Vegyük például az íjászatot, a lovaglást vagy a manapság annyira divatos golfot. A világ tele van a hobbijuknak élő férfiakkal!

Legyen könnyed

Próbáljunk meg egy kicsit felülemelkedni a napi gondokon: legyünk nagyvonalúbbak és lezserebbek. Alakítsuk ki saját stílusunkat az öltözködésben és viselkedésben. Ne legyünk görcsösek, mosolyogjunk és nevessünk. Az emberek azonnal érdeklődéssel fordulnak majd felénk. S az emberiség fele hímnemű!

Legyen mindig csinos

A legrosszabb, amit tehet, hogy elhanyagolja magát. Ne mondja azt, hogy az a szép, ami „természetes”. Talán nem a botox és a plasztikai műtét a legnagyobb felfedezés – de ha úgy látja, hogy szüksége van rá: nosza! Hadd kérdezgessék a kolléganői: hogy lehet az, hogy egyidős velük, mégis sokkal szebb és fiatalabb? Elárulhatja, hogy a botox teszi.

Legyen szexi! Dolgozzon ki személyre szabott stratégiát, aminek alapján szexisebb lehet. Változtasson a külsején. Válasszon új fodrászt, kérje ki stylist tanácsát, és hallgassa meg, mit mond a kozmetikusa.

Jót tesz a levegőváltozás

Sokszor úgy érzi, nem tudja, mihez kezdjen, és minden, ami körülveszi, unalmas és elcsépelt? Ugyanazok az arcok, ugyanazok a problémák? Mi lenne, ha más munkahely után nézne? Egy új helyen nemcsak a munka és a környezet más, hanem sok új emberrel is kapcsolatba kerül, ami újabb esélyt jelent, hogy a jóképű kolléga vagy az elvált főnök személyében rátalál az igazira. Vagy új edzőt talál az edzőteremben!

Amikor már semmi sem segít

Akkor vegyen egy kutyust! De ne hétköznapi kis unalmast, hanem valami különlegesen ronda (nagy, picur, meztelen, bolyhos stb.) egyedet, amely felhívja magára az emberek figyelmét. A kutyát sétáltatni, edzeni stb. kell – mind-mind alkalom, hogy szóba elegyedjen más kutyatulajdonosokkal, megszállott gazdikkal, akik számára semmi sem kedvesebb téma, mint kedvencük szokásai. Észre sem veszik, és a szó már a kutya tulajdonosára fordul.

Varga Klára
Cookies