Minden színész szomjazza a tapsot, féli a kudarcot. Vajon mi másból tudná, hogy jó úton jár? Ezért is kell neki a siker. A méltó elismerés, amit a Komáromi Jókai Színház művésze, Mokos Attila az utóbbi időben jócskán megkapott.
Tavasszal a Pécsi Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a legjobb alakítás díját. Kicsit később átvehette a kétévente kiosztásra kerülő szlovák „Oscart” – a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Június közepén pedig a legrégebbi szlovák művészeti díjjal, az IGRIC-díjjal ismerték el tehetségét (az Egy fájó szív nyugalma című filmben nyújtott alakításáért). Amikor Vladimír Balko, a kezdő rendező felkérésére igent mondott, bizonyára nem gondolta, hogy ekkora siker lesz...
Mokos Attila
– A filmezés nem egyszemélyes műfaj, az érdem az egész stábé. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ez egy fesztiváldíjas film lesz. Mostanra hosszú utat járt be, húsz különböző fesztiválon mutatták be. Európa nagyvárosain kívül Indiában, Amerikában, Brazíliában is láthatták a mozirajongók. Ami számomra meglepő, hogy a portugálok, spanyolok is jól fogadták ezt a jellegzetesen kelet-európai történetet. Sőt, Franciaországban, amely a mai napig az európai filmkultúra fellegvárának számít, az annecy-i filmfesztiválon közönségdíjas film lett.
– A Nap hálójában, vagyis a szlovák Oscar díjkiosztó gálája hasonló koreográfia szerint zajlott, mint az Oscar-díjé. Mit érzett, mikor átvette a díjat?
– Hárman voltunk jelölve. Mikor meghallottam a nevem, a színpadig sok minden átfutott az agyamon. Egyrészt bizarr volt, hogy egy magyarnak odaadnak egy kétévente kiosztásra kerülő szlovák díjat. Másrész viszont jó érzéssel töltött el, hogy felvidéki magyar színészként megkaptam az elismerést. A siker motivál, bár legfőbb tulajdonsága, hogy mulandó.
– Ön azért gondoskodik róla, hogy ne legyen mulandó. Hiszen eljátszotta a szintén magyar rendező, a pozsonyi Prikler Mátyás Köszönöm, jól című filmjének főszerepét is – és a filmet idén meghívták Cannes-ba. Hogyan kezdődött?
– Matyi egy előadás után bejött hozzám az öltözőbe, udvariasan bemutatkozott, és elmondta, szeretné, ha a vizsgafilmjében én játszanám az egyik szerepet. Izgalmas szövegkönyvet adott a kezembe, így igent mondtam.
Végül Matyi ötéves stúdiuma alatt négy közös filmet csináltunk. Utoljára a „Köszönöm, jól”-t, ami a diplomafilmje.
– Miben különbözik egy vizsgafilm a mozifilmtől?
– A vizsgafilmeket koronás filmeknek hívjuk, mivel ezek szinte nulla pénzből készülnek: improvizált helyek, kölcsönadott lakások, innen-onnan összeszedett díszletek... Nem a pénzről szólnak, hanem a filmezésről. Mindenki önszántából van ott, s pontosan ezért nincs fölös feszültség. Ezek az alkotások még mentesek a hatásvadászattól, csak a fiatal rendező szándéka dominál, aki valamit meg akar mutatni, ki akar fejezni.
– A filmet nézve eszembe sem jutott, hogy most Mokos Attilát látom. Mi kell ahhoz, hogy a színész ezt a „mintha” hatást elérje?
– Sokan mondják: aki a kamera elé áll, annak kell, hogy legyen fluiduma, kisugárzása... És ez adottság kérdése. Ha egy fiatal színész azt kérdezné tőlem, mitől jó egy alakítás, nem biztos, hogy meg tudnám mondani. Ez nem matematika, itt nincs előre kiszámítható végeredmény – itt csak hatás van. És hogy egy alakítás hasson, ahhoz igaznak kell lennie.
– Maximalista?
– Maximálisan maximalista vagyok. A színész örökösen vívódik, hogy esetleg másképp is meg lehetett volna oldani. A filmjeimben is látom a hibákat, amelyeket most már nem követnék el. De színpadon is megesik, hogy később érik meg egy szerep. Én néha mindent megkérdőjelezek. Fárasztó, de ez visz előre.
– A „Köszönöm, jól”-t beválogatták a cannes-i filmfesztiválra, és ön mint a film főszereplője szintén meghívást kapott. Ez különleges megtiszteltetésnek számít, mégis lemondta a részvételt.
– Rájöttem, másfél napra nem érdemes kiutazni. Ennél több időt pedig nem tudtam volna kint maradni, mert éppen egy film, a Vaddisznók földjén – Sudetenland forgatása közben ért a hír. Ez egy cseh film, amely a háború után játszódik: kicsit benne van a német megszállás, a háború vége és a béke első napjai... Érdekes, mert a csehek felvállalták azt a nem éppen elegáns korszakukat, amikor a szudétanémeteket kitelepítették, és vagyonukat egyszerűen elrabolták. Ebben a filmben van minden: háború, orosz megszállás, rablás, nemzetiségi ellentét – és egy szép szerelmi szál... Én a negatív főszereplőt alakítom. Összetett szerep, pont ezért hálás. A rendező pedig az a Jiři Chlumský, akinek a Megszegett ígéret című filmje a múlt évben a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra volt nevezve.
– A színház mellett nem kimerítő ez a tempó? Gondolom, már várja a nyarat...
– Várom, de pihenésre nem sok időm marad. Négy filmnek a forgatása vár rám. Csak azt sajnálom, hogy magyar berkekből még nem kaptam felkérést. Szeretnék egyszer az anyanyelvemen megszólalni filmvásznon. Viszont egy balatoni nyaralást a fiammal mindenképpen beiktatok – a nélkül nem igazi a nyár. A fiammal imádjuk a horgászást. Már őt is beoltottam: ugyanolyan izgatottan várja, sikerül-e lépre csalni a halat. Nagy a harc, mikor egy 15-16 kilós amur az életéért küzd... És nagyon küzd!
Néha arra gondolok, nyugdíjas éveimben szívesen kiköltöznék egy houseboardra a Vágra, egy kis csónakkal. Vagy otthon, Zselízen fákat ültetnék a szüleim kertjében.
– Közel húsz éve, hogy a Pozsonyi Színművészeti Főiskola elvégzése után a komáromi színházhoz került. Hiányzik a szülőföldje?
– Már megszoktam itt, gyökeret eresztettem. De mikor a kassai Tháliánál dolgoztam, ott is jól éreztem magam.
– Volt olyan pillanat, amikor megingott? Amikor nem hitt abban, hogy egyszer még „befut”?
– A színész életében sok az üresjárat. Az én életemben is voltak hullámvölgyek, amikor úgy gondoltam, hogy csak színészetből élni: prostitúció... Fitogtatni az érzéseinket, feltárni az intellektusunkat annyira komolytalan valami! Mi, színészek végtelenül kiszolgáltatottak vagyunk, hiszen nem tőlünk függ, milyen darab kerül műsorra... A siker is, mint már említettem, mulandó. Az ember eljátszik egy sereg szerepet, de minden darab idővel lekerül a műsorról. A színpadi fotók megfakulnak. A színház a pillanat művészete. Megfoghatatlan. Talán ettől örök.
