Gyermekkorunkban arra tanítanak minket, hogy legyünk jók, a rossz különben is elnyeri a méltó büntetését. Nem tudom, milyen büntetés vár azokra a férfiakra, akik annyiszor cserbenhagytak, és összetörték a szívemet. Ám gyönge pillanataimban sokszor elképzelem, ahogy egy hatalmas üstben pucéran ücsörögnek a pokol fenekén, miközben dühösen egymást méregetik.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy velem van a baj, én akarok sokat, vagy irtó peches nő vagyok, akkor ki kell, hogy józanítsam. Nem vagyok se nagyravágyó, se balfácán. Egyszerűen ezt mérte rám a sors meg az élet: a munkámban hatalmas sikereket, a magánéletben meg egy sereg szívfájdalmat.
(© CreatAR Images)
És mégsem félek ismerkedni. Nem félek attól, hogy megint darabokra törik a szívemet. Nem! Ugyanúgy randizok, és élvezem az életet, mint eddig. Nem lankadok, nem csüggedek. Egy 36 éves, csinos, barna hajú, céltudatos nő hódítani akar! El akar varázsolni minden férfit, mert szerelemre vágyik. Kész, punktum!
A randikat azonban újabban egy társkereső app szervezi nekem. Igen! Beregisztráltam egy társkeresőre, s felettébb élvezem, hogy idegenekkel cseverészhetek gátlások nélkül. A legtöbbször persze nagyokat hahotázok, pláne, amikor már az első körben olyan kérdések jönnek szembe velem, hogy mekkora a melltartóméretem. Reménybeli randipartner, kuka!
Az egyik pasi viszont felkeltette érdeklődésemet. Egyetlenegy szexuális töltetű vagy félreérthető mondatot sem írt még nekem, éppen ezért elég jól elszórakozunk. Viccelődünk, beszélgetünk, kokettálunk, s óvatosan próbáljuk virtuális keretek közt kitapogatni a másik karakterét.
Aztán nemrég (végre!) úriember módjára felvetette az ötletet – amivel teljes mértékben egyetértek –, hogy találkozzunk egy késő délutánon, igyunk meg egy pohár bort, és ismerkedjünk! S ha még ezek után is szimpatikusak leszünk egymásnak, akkor folytatjuk a történetet. Ámen.
Felvettem a kedvenc fekete minimet – ami nem túl kihívó, mégis szexi –, és betopogtam a menő belvárosi bárba, a pöpec magas sarkú cipőmben. Igaz, még nem szállt le az este – kicsit feszengtem is emiatt –, de bent a bárban minden kétségem tovaszállt. A kellemes zenén túl felszabadult kacagás töltötte be a teret. Odabillentem a pulthoz, ahol egy szép mosolyú bárfiú rögtön kiszolgált. A hely tök jó, a zene kellemes, a bor finom. Ha nem jönne el a várva várt lovag, akkor sem érezném magam kellemetlenül – gondoltam, majd kíváncsian belehallgattam a bárhoz közel lévő párocska kommunikációjába.
– Tudod, van az a népdal... – mondta a férfi. – Az, amelyikben minden madár társat választ magának...
A nő erre lágyan válaszolt: – Ó, igen, a tavaszi szél...
Mire a fickó közölte, hogy a szövegben arra utalnak, hogy márciusban, a tavasz kezdetével pároznak a madarak leginkább, s hogy itt az idő, hogy ő is párt válasszon magának! Jézusom, igaz ez?! Ez a pasi éppen egy dürgő fajdkakashoz hasonlította magát. Ezzel a szöveggel akarja felszedni a csajt?! És abban a pillanatban bevillant a Birdman című film, no meg, hogy Michael Keaton ott ül a hátam mögött, és éppen szárnyat bont... Most tényleg ezzel a dumával próbálja a nőt ágyba vinni? Botrány! Szánalmas.
Még az a szerencse, hogy ennél a gondolatkezdeménynél megjelent mellettem a hőn áhított nagy Ő. Meglepődtem, szó se róla. A magas, jó kiállású és igazán helyes pasiról kiderült, hogy 38 éves, nőtlen, és jó állása van. Mindamellett egy Adonisz. Ez egy valóságos Adonisz! – ujjongtam magamban. És egész idő alatt azt lestem, hogy hol van a buktatója, mi a hibája, a rendellenessége, mert biztos, hogy van neki. Egy-két deci bor után feladtam a gyanút, és már csak élveztem az est hátralevő részét. Beszélgettünk, közben nagyokat nevettünk, és láttam a szemében, hogy tetszem neki. Igen, határozottan bejövök neki – s ami ennél is jobb, rendkívül gálánsan viselkedett, annak ellenére, hogy majd felfalt a szemével. Bevallom, fél óra után belezúgtam... Na jó, nem egészen, csak egy picit!
Az est annyira jól sikerült, hogy az ezt követő hetekben megismételtük párszor, közben oda-vissza jártak a forró esemesek, aztán jött, aminek jönnie kellett: összemelegedtünk. Igazság szerint ördögi szerető volt, minden percét élveztük az együtt eltöltött időnek! Közben folyamatosan azt mondogatta, hogy megőrül értem, és mennyire imádja, hogy ilyen vagány csaj vagyok. Na jó, tényleg az vagyok! – veregettem meg képzeletben a saját vállam, és az égbe tekintve kacsintottam egyet, hogy ezt most tényleg jól elintézte nekem az öregfiú.
Aztán megint jött a nagy bumm. A nagy csalódás, a teljes káosz és a vég. Nem is tudom, hol kezdjem...
Tehát hat mennyei hónap után már az összeköltözést latolgattuk, amikor az egyik nap azt mondta nekem, hogy egy nagy meglepetése van a számomra. Annyit kért tőlem, hogy estére dobjam magam csinibe, és legyen rajtam a kedvenc magas sarkú cipőm. Mással ne törődjek! Így is történt, a lehető legszexibb formámat hoztam, annyira lázba jöttem a „meglepetés” szó hallatán. Vajon mi lehet az? Egy exkluzív helyre visz majd vacsorázni? Netán meg akarja kérni a kezem? Á, az túl gyors lenne!
Bár, az igazat megvallva, még az is lehet, hogy hozzámennék, ha előkapna egy gyémántgyűrűt. Nem, nem, az egészen gyors tempó lenne. Bár olyan jól működik minden...
– Na, elég legyen! – csitítottam magam, s arra készültem lélekben, hogy semmi másra ne számítsak, csak virágra és vacsorára. Hiszen az is nagyon szép meglepetés. S tényleg! Csodaszép virágcsokrot kaptam tőle, rózsaszín szellőrózsát, majd vacsorázni vitt egy igazán puccos étterembe. Meghitten majszoltuk a tányér közepén szerénykedő roppanós zöldeket és minifalatkákat, hozzá andalító vörösbort ittunk. Utána a nagy Ő megkérdezte tőlem, hogy mennyire bízom benne. Azt feleltem, hogy egyelőre több mint 100%-osan. Erre azt mondta mosolyogva, hogy akkor még tartogat nekünk egy izgalmas kis „kihívást” a mai éjszaka... Belementem a játékba, hiszen nem volt félnivalóm. Rám segítette a kabátomat, a kocsijába ültetett, és elvitt a város legeldugottabb helyére, ahol csodaszép családi házak, vagyis inkább kacsalábon forgó paloták nőttek ki a földből, zöld lombok árnyékában. Nem értettem, mit keresünk itt, de nem is firtattam. Majd hirtelen beugrott. Hát persze! A szüleihez visz bemutatni!
(© CreatAR Images)
Hatalmasat tévedtem. Óriásit, Godzilla méretűt! Amint beléptünk a görög oszlopfejes házba, már tudtam, hogy nagyon rossz helyen járunk. Illetve járok. Rájöttem, hogy hallottam már erről... Ez egy „olyan” parti. Egy szexparti! Ó, te magasságos ég! Ez az ember engem egy swingerpartira hozott!!! Mielőtt még a bűnbarlang fészkébe léptem volna, azonnal kérdőre vontam őt, miért nem szólt erről előre egy szót sem, és hogy mit gondol rólam! Mire teljes lelki nyugalommal azt válaszolta, hogy bevállalósnak tart, s hogy ezzel egy újabb szintet lépünk a kapcsolatunkban. Mintha egy swinger a világ legtermészetesebb dolga volna...
Körülbelül egy percig nem vettem levegőt dühömben. Majd az oxigén végre felfutott az agyamig, és futásnak eredtem. Feltéptem az ajtót, és a bejárat előtti lépcsőn több mint ziháltan berobbantam egy párocska közé... Az elnézésüket kértem, majd a férfi rémült arcára pillantottam. Utána már csak a taxi búgása rémlik, és az, hogy a belváros utcáin kóválygok megzavarodva... Utána már csak arra emlékszem, hogy nem sokkal később újra abban a bárban ülök, annál a pultnál, ahonnan ez az egész hihetetlennek tűnő és mégis valós, gyomorforgató sztori útnak indult… (Ó, én balga!)
A sármos pincérfiú ismerős látványa ezúttal nem vigasztalt meg, irtózatosan meg voltam ijedve. Csak ültem, és azon gondolkoztam, hogyan történhetett meg mindez. Miért nem vettem észre az intő jeleket – és egyáltalán, miért kell minden kapcsolatomnak így végződnie? Az önsajnálatban fürdőzve odáig jutottam, hogy lehet, mégsem kellett volna elrohanni... Vajon mi lett volna a vége, ha mégis belemegyek ebbe a párcserébe... Ám rögtön kirázott a hideg, hiszen eszembe jutott, hogy ő biztosan nem első alkalommal vett részt már ilyen „előre megrendezett” esten. Köszönöm szépen, én nem kérek belőle!! – motyogtam magamban félhangosan, miközben a szemem sarkából észrevettem egy ismerős arcot.
Nem messze tőlem a pultnál az a pasi ült, akibe a swingerpartin beleütköztem. Rám nézett, és láttam, ő is ugyanúgy meghökkent, mint én. Egy percig némán méregettük és vizslattuk egymást, majd észrevette a kisírt szememet, s megkérdezte tőlem, hogy meghívhat-e egy italra.
Homlokomat ráncolva néztem rá, majd félve megkérdeztem tőle: – Maga miért jött el onnan? Vagy még visszamegy?
Erre ő nagyot sóhajtott, és kínjában nevetni kezdett. Ezen teljesen meglepődtem. Mire közelebb húzódott, és azt mondta, úgysem fogom elhinni, hogy mi történt vele. Biztattam, hogy feltétlenül mondja el, s akkor én is beavatom őt az én titkomba. Elképedve hallgattam a férfi beszámolóját arról, hogy éppen a mai nappal ért véget az ötéves házassága. Kiderült, hogy a felesége már egy ideje swingerklubokba jár, s most őt is rá akarta szedni, hogy együtt csinálják. Mindenki előtt. Meg másokkal.
– Amikor először erről beszélt a feleségem, azt hittem, hogy ez a swingelés valami zenés-táncos estet takar – mesélte zavartan, valamelyest már felszabadultabban. Látszott rajta, hogy velem együtt örül annak (ugyanúgy, ahogy én), hogy nem kell most ott lennie azon a híres és nevezetes magánpartin.
Hajnal egyig ücsörögtünk a bárban, kiveséztük mindkettőnk életét, majd az utolsó pohár után eldöntöttük mosolyogva, hogy ezt a véletlen találkozást talán újra meg kéne ismételni... Hazaballagtam, behuppantam az ágyba, s mielőtt lecsukódott volna a szemem, elképzeltem, ahogy a forró, pokoli üstbe egy újabb vendég érkezik... Lehet, hogy „Swinger Jancsi” még örül is ennek (egy újabb pokolbéli enyelgés reményében)... Kitelik tőle.
