Spiritusz

Mi itt, Európában keresztény ihletettségű kultúrában élünk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki hívő, de nem tudunk egy festményt megnézni anélkül, hogy ne találnánk rajta valami utalást a bibliai történetekre.

Mire van a legnagyobb szüksége a mai gyereknek? A szülőre.  A gyerekek együtt játszanak a szülővel – miközben azért beszélgetnek is. A beszéd nagyon fontos. A mai gyerek beszédkészsége és szókincse ijesztően hiányos, amikor iskolába kerül. A mai gyerekek idejük nagy részét televíziózva, facebookozva töltik, közben meg elfelejtenek – vagy meg sem tanulnak – beszélni.

A gyerek régen és ma

Régen az emberek sokat dolgoztak, talán többet is, mint ma. Ez igaz, de az apa magával vitte a fiát a műhelybe, és megtanította mindenre, amit ő tudott. Vagy kivitte a földekre, ahol a gyerek látta, hogyan szánt és arat. A lányok a konyhában tettek-vettek az anyjuk mellett, aki végezte a konyhai munkákat, a befőzést, a mosogatást, törölgetést, pucolta a zöldséget, panírozta a húst. A lányok és a fiúk már kiskorukban MINDEN FONTOSAT megtanultak, amire az életben csak szükségük lehetett.

Ma teljesen más dolgokat tanulnak meg a gyerekek. Általában semmi olyat, amire a mindennapokban szükségük volna. A pénz mindig is nagy szerepet játszott a világban. A pénzzel való bánásmódot mégsem tanítják az iskolában. Pedig talán kevesebben jutnának az utcára, ha megtanítanák a gyerekkel, miért nem szabad felvenni gyorskölcsönt, s mi az az árverés. Ma azt tartjuk: az iskola tanítja a gyereket, mi csak nevelünk. Az iskolákban agyonhajszolt – vagy éppen henyélő gyerekeket látunk (iskolája válogatja). Valami lexikális tudást szeretnének a gyerekbe beleplántálni, ám egyre kevesebb sikerrel. A szülő pedig egyik körről a másikra szállítja a gyerekeket, azután jön az edzés, a matekkorrepetálás, a különangol, a zeneiskola... A gyerek élete a teljesítményre, a versenyre, a sikerre van beállítva. A lélekről nem esik szó. Valahogy azt gondoljuk, hogy ezzel valaki másnak, például a pszichológusnak kell foglalkoznia... Vagyis régen rossz, ha valakinek már a lelkét kell ápolgatni.

Azt mondják, a 20. század a csalódások százada. Az emberek csalódtak: rájöttek, hogy a tudomány nem oldja meg a világ nagy kérdéseit. A felvilágosodás után életre kelt Európában az a hit, hogy a világ racionálisan megmagyarázható, és az új messiás a tudomány lett. Azt hittük, hogy majd a tudomány megoldja a bajainkat. Nem oldotta meg, sőt, olyan szörnyűségeket támogatott, mint a világháborúk. A tudományban csalódtunk, ám nincs helyette más, és az ember nehezen viseli el az ürességet. Így aztán hol ide kapaszkodik, hol oda. Eszmény nélkül maradt, s nehezen hiszi el, bármit mondanak neki.

Istenem!

Az ember eredendően lelki lény. Még a meggyőződéses ateisták száján is kicsúszik a „hála istennek” vagy az „istenem” kifejezés. Ám nem tudjuk, mi zajlik igazán az európai lelkekben. A világ más részein azonban virágoznak a vallások. A kereszténység is a virágkorát éli, persze nem Európában. A legtöbb vértanú ma keresztény. Ma a világ sok részén a keresztények a világ üldözöttjei.

Az iskolában mégsem kérdezi meg senki, miért éppen Argentínából jött Ferenc pápa, a korábbi amerikai elnök miért kezdte a parlament ülését imával, Putyin elnök miért illeti csókkal az ikonokat személyi kápolnájában.

Európában viszont, ahol az emberek génjeikben hordozzák a kereszténységet, hiszen kultúránk keresztény ihletettségű, sorvadnak a keresztény egyházak. Templomokat zárnak be, és még a vallásos családok gyerekei is elfordulnak a templomtól.

A család is adhat ideált

Sokan azt mondják, jó lenne, ha a lelki nevelést átvenné a család. Már a pici gyereknek is szüksége van a bizalomra és a szeretetre – és ebből a kettőből nő ki a spiritualitás. Egy pap mondta nekem a múltkor: „Az óvodáskorú gyerek is érzi, hogy ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. S ha a szülő imádkozik, a hároméves gyereke csatlakozni fog hozzá, mert már tudja, mi a köszönet, a hála és a kérés.Sok ember nem jár templomba, nem tartja meg a vallási szokásokat, ünnepeket, de hisz „valamiben”. Az a fontos, hogy az ember higgyen a szeretetben, és legyen nyitott a titok iránt. Ne higgye azt, hogy egyedül mindenre képes. Ha ebben a három dologban hisz, akkor jó úton jár.”

Nagyon sajnálom, hogy a kisebb gyerekkel az iskolában nem olvassák el a gyerekbibliát. Jézus életének meséje olyan történet, amelynek minden – hívő és nem hívő – európai gyerek világképében helye van. A gyerekeknek Mózes történetére is szükségük van, de legfőképpen Krisztuséra. (Ezek ismerete nélkül nem fogja megérteni a könyveket vagy a híres festményeket. A bibliai történeteket a nem hívőknek is ismerniük kell.) Arról nem is szólva, hogy a bibliai történetek példabeszédek: mankót adnak a kezünkbe, hogy a jót a rossztól meg tudjuk különböztetni! És a racionálisan nem megmagyarázható szertartásokra és ünnepekre is szükségünk van. Ezek emelik ki az embert a hétköznapokból, vázt adnak az életének, s összekötik a családja és népe történelmével.

A keleti vallások divatja

Sokan foglalkoznak a keleti vallásokkal, azokban próbálják fellelni azt, ami hiányzik az életükből. Pedig a Bibliában minden benne van, és az európai ember lelkéhez a kereszténység áll a legközelebb. Gondoljunk Paulo Coelho szavaira Az alkimistában: „Európa a világ másik végén keresi a spiritualitást, aztán váratlanul megtalálja a saját küszöbén.“Ha egy gyermek spiritualitás nélküli családban nő fel, fennáll annak a veszélye, hogy úgy bukdácsol majd az életben, mint az iránytű nélküli hajó a tengeren. Valószínűleg nem fogja tudni, mi a megbocsátás. A legtöbb ember azt hiszi, hogy a megbocsátás a felejtés. A keresztény értelemben vett megbocsátás nem ez – hanem valami új kezdete. A valódi megbocsátás megerősíti két ember kapcsolatát, jobbá teszi, mint amilyen azelőtt volt.

A sírok megnyílnak

Az ateista ember sokszor retteg a haláltól, mert úgy hiszi, utána nincs semmi. A haldokló gyakran egyedül marad a szorongásaival, mert a család azt hazudja neki: „Meglátod, minden rendben lesz.”

A gyerekeknek is nehéz beszélni a halálról. „Régen az emberek a halált az élet részének tartották. Hittek abban, hogy a sírok egyszer majd megnyílnak, és a holtak föltámadnak. Az öregek otthon haltak meg, családjuk körében, el tudtak búcsúzni szeretteiktől, a gyerekektől is. Ma sem kellene félni attól, hogy elvigyük gyerekeinket a kórházba a beteg nagymamához. Hagyni kellene, hogy együtt sírjanak a felnőttekkel. El kellene vinni őket a temetésre is, nem pedig mindenféle hazugsággal (»a nagyi elutazott nagyon messzire«) elterelni a figyelmüket. Sokat segít az a vigasztaló tudat, hogy az élet nem ér véget a halállal” – mondta nekem nemrégiben egy okos pap bácsi.

Lazák a rokoni kapcsolatok

Manapság, sajnos, akkor is keveset látogatjuk a nagyszülőket, amikor még élnek. Pedig az ősök a spiritualitás egy másik változatát képviselik, a történelmet, a család múltját. Jó, ha valaki a családban krónikát vezet, mert közben alkalom nyílik beszélgetni az elődökről. Ki erre emlékszik, ki arra, az adatokat ki kell egészíteni. Meg lehet nézni a régi keresztleveleket, halotti bizonyítványokat, lehet találgatni, melyik régi fénykép kit ábrázol, milyen alkalomból készült. A falra is ki lehet akasztani azoknak a portréit, akiket szerettünk, vagy akikre büszke lehet a család.

A hit mumus

Vannak keresztény családok, amelyekben a jóistent valamiféle erkölcscsősznek tartják, akinek fő dolga az önmegtartóztatás felügyelése. Sok ember azt hiszi, a kereszténység lényege a hatodik parancsban összpontosul. Ráadásul a „ne paráználkodj” mondatot azonosítják a „ne fajtalankodj” kifejezéssel. Ide sorolják még az ártatlan maszturbációt is. Csakhogy hiába csinálunk a jóistenből erkölcscsőszt, a nemi ösztön akkor is utat tör magának. Ezt úgy is elképzelhetjük, hogy a tomboló vízár utat tör magának a gáton keresztül, s végül magával sodorja a csőszt is...

Arra is van példa, hogy egyes szülők a vallás segítségével próbálják magukhoz láncolni gyerekeiket. Az engedelmesség jelszavával gátolják a gyerekek leválását. A szülőt és a gyermeket összekötő szálaknak igenis el kell szakadniuk. A mai ember nehezen tudja befejezni a relációit: a szülői relációt a gyermek felnőtté válásával be kell fejezni! Feladatunk az életben, hogy ne a múltban bolyongjunk, hanem a jelenben haladjunk.

A szex bűn

Ez tévhit, amely valahonnan a keleti misztikából szivárgott be a kereszténységbe. Ez a tanítás azt mondja: a lélek jó, a test rossz. Ez nem keresztény tanítás, nem Jézus. A test és a lélek nem áll szemben egymással, hanem elválaszthatatlan egységet alkot. (Nagy tévedés azonosítani a tisztaságot a szexuális önmegtartóztatással.)

A lélek tisztasága nagy gyönyörűség. Amikor az ember meggyón, vagy kiönti lelkét egy barátnak, pszichológusnak, vagy jól kisírja magát, amikor megbocsát a világnak, vagy kibékül önmagával – akkor megtapasztalhatja a tisztaság csodálatos élményét. Megszabadul minden szennytől, amely mázsás kő gyanánt nehezedett rá.

Végszó

A mai gyerek életéből hiányzik a lélek. Vagyis a spiritusz. Mert a gyereknek azért el kellene magyarázni, hogy a világban nem csak a megfogható dolgok léteznek, és hogy a fizikai érzések néha spirituálissá válhatnak. Ugyanolyan ez, mint mikor az ember Mozartot hallgat, és beleborzong: egyszerre dallamos, borongós és vidám, amitől csodálatos teljesség lesz úrrá rajta. Pár áldott percre megtisztul minden.