A tánc velünk született ösztön. Gondoljunk csak a tipegőkre: járni még alig tudnak, de ha jó zenét hallanak, máris rázni kezdik pelenkás hátsójukat. Talán az sem véletlen, hogy sok kislány balerina szeretne lenni. Olyan nőket mutatunk be, akik valóra váltották álmaikat, s életüket vidáman, felszabadultan a táncnak szentelik.
Táncból – ugyanúgy, mint nőből – nincs két egyforma. A ritmus követése ösztönös valami: ha boldogok vagyunk, még a fakanál is ritmusra jár a levesben.
Lévay Barbara (15) Komáromból. Győrben klasszikus balettet és kortárs, illetve modern táncokat tanul.
– A tánc szeretetét keresztanyámnak köszönhetem: 9 éves voltam, amikor táncórákra íratott be. Aztán tanáraim tanácsára felvételiztem a győri iskolába, és már az első körben felvettek. Anyunak nem tetszett az ötlet, hogy elkerülök hazulról, de látva elszántságomat, végül engedett. Hatodikosként nem volt könnyű megszokni a kollégium szigorú rendjét, a család hiányát. A tánc viszont mindenért kárpótolt. A suli reggel 8-tól délután három-négy óráig tart.
– Általában napi 3-4 táncóránk van: klasszikus balettet és modern táncot tanulunk. Az egyik legnehezebb rész a spiccóra: ilyenkor heti kétszer 45 percben kizárólag lábujjhegyen táncolunk. Az órák után rövid pihenő, majd a tanulószoba következik. Ha elégedetlen vagyok magammal, néha este nyolcig gyakorolok, míg csak be nem zárják a próbatermet. A táncban tudatos vagyok: a kitűzött cél előrelendít még akkor is, ha a testem nem akar engedelmeskedni. Az iskolában magasak az elvárások: intő jár például a pluszkilókért, de a túlzott soványágért is. A lovaglás a másik nagy szenvedélyem: szeretek mindent, ami mozgás.
A szívemhez igazából a modern tánc áll a legközelebb, mert ez kevésbé merev, mint a klasszikus balett. Nem kell spiccen táncolni, a karok szabadon mozognak, s ha kell, a földön csúszunk-mászunk. A szabadság érzését csak növeli, hogy mezítláb táncolunk...
Bugár Csilla (21) Vámosfaluból. Pozsonyban közgazdaságtant hallgat, latin táncokat jár, illetve akrobatikus rúdtánccal foglalkozik.
– Sok éven keresztül kerestem a helyemet: több stílust, irányzatot kipróbáltam, míg rátaláltam a latin ritmusokra. A legtöbb helyen ugyanis csak koreográfiát kértek – arra, hogy magamra szabjam, a táncban magamat adjam, nem maradt tér. Pedig nekem fontos az improvizáció, ezért a filmekből ismert utcai táncokkal próbálkoztam, versenyeztem is. A latin zenét és a táncokat Südi Iringó szerettette meg velem. Először csak lányformációban, később már partnerrel is táncoltam. Tavaly nyáron Máltán táncoltam, és ott ismerkedtem meg a párommal, akivel a parketten is egy párt alkotunk.
– Máltán szerelmesedtünk bele az akrobatikus rúdtáncba, ami egyáltalán nem egy olcsó, lenézendő műfaj. Tele van elegáns, sikkes, sőt dívás elemekkel, ugyanakkor fizikailag is próbára teszi az embert. A latin táncok közül a jive a kedvencem, ami csipetnyi erotika és játékosság keveréke, és bolondozás éppúgy belefér, mint a dívás megközelíthetetlenség. Ráadásul mindez látványos akrobatikus elemekkel társul, melyekért a közönség nagyon hálás.
A tánc nekem nem csak puszta hobbim, mégsem szeretnék csak táncolni, hisz van egy szép szakmám. Igazság szerint a tánc révén magamat is jobban megismertem. Eleinte szégyenlős voltam, de a visszajelzések (a közönségtől kapott sok rózsa!) bátorságot adtak. Nem beszélve arról, hogy a tempós ritmusoknak hála, nem kell edzőtermekben sínylődnöm – vékony vagyok, mint a nádszál!
Csongár Katalin (26) pénzügyi elemző és Kázmér Irénke (34) magánvállalkozó Jókáról. Mindketten a helyi Jázmin orientális tánccsoport tagjai.
– A csoport három évvel ezelőtt alakult meg. Idővel páran lemorzsolódtak, jelenleg hét tagja van az együttesnek. Komolyan gondoljuk a hastáncot, épp ezért professzionális oktató foglalkozik velünk – kezdi Katalin. – A kifejezés nagyon megtévesztő: tánc közben ugyanis hasunkat csak kicsikét mozgatjuk. A Kelet táncának lényege, hogy minden testrészünk külön mozog! Külön mozog a kéz, a csípő és a láb is, és fellépés közben még a másik mozdulataira is figyelni kell. Ez első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, mégis sok gyakorlást igényel. A derekunkra kötött csengős kendő fontos szerepet tölt be gyakorláskor: tánc közben úgy kell mozogni, hogy a csengők ne szólaljanak meg...
– Elsőként a helyi tűzoltók adtak esélyt, s ott mutatkoztunk be – veszi át a szót Irénke. – Akkor még kényelmetlenül éreztük magunkat a díszes ruháinkban. Idővel azonban egyre magabiztosabbá váltunk a színpadon. S nem véletlenül – a hastánc ugyanis megtanít nőiességünk felvállalására. A tánc szebb tartást, elegánsabb megjelenést kölcsönöz. Emellett megmozgatja és erősíti a hát és a has belső izmait, így segít a hátfájás és a menstruációs fájdalmak leküzdésében.
A hastánc nagyon demokratikus, hiszen a fiatalabb és az idősebb korosztálynak is illik, és nem csak a sovány hölgyeknek való! Sőt, ebben a műfajban épp a „deszkák” vannak hátrányban, akiknek többet kell dolgozni ahhoz, hogy az eredmény látványos legyen. Aki pedig azt gondolja, hogy a hastánc a nők tánca, téved! A férfiak nem lépnek fel ugyan, tudásukat viszont tanárokként adják tovább.
Schnelczer Tünde (25), Fülek. Munkahelye: Hagyományok Háza, Budapest; a „Fölszállott a páva” szervezője.
– Még annak idején, általános iskolás koromban ismerkedtem meg a magyar néptánccal. A mai napig emlékszem rá, hogyan indult útnak a táncos „karrierem”. A barátnőim kezdtek el a füleki Rakonca néptáncegyüttesbe járni, én pedig semmi jóból sem szerettem volna kimaradni, ezért engedélyért folyamodtam az anyukámhoz. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a Pázmány Táncegyüttes tagja voltam. Most Budapesten a Szentendre Táncegyüttesben táncolok. A néptánc azért szép, mert itt mindegy, honnan jöttél, ki vagy – olyan ez, mint egy ősnyelv, amelyen mindenki megérti egymást.
– Részt vettél a Fölszállott a páva táncos-zenés vetélkedőn. Milyen élményekkel gazdagodtál?
– A háttérmunkálatokban is részt vettem, de versenyzőként is szerepeltem a műsorban. Magyarország egyik legjobb táncegyüttesében táncolok, és erre büszke vagyok, mert valóban presztízst jelent velük dolgozni. Hétfőként és csütörtökönként csak azért leutazunk Szentendrére, hogy három órát együtt táncolhassunk. Utoljára egy román faluban táboroztunk, bálványoscsabai táncokat tanultuk. Mindig oda megyünk, amilyen táncot éppen tanulunk. Meghívunk adatközlőket, idős embereket, akik bemutatják a lépéseket. Sokáig nagy kedvenceim voltak az Ipoly menti táncok, de a lelkemnek a gömöriek az igazán kedvesek.
– Hogyan látod a táncházmozgalom jövőjét?
– Nemrég ünnepeltük a táncházmozgalom 40. születésnapját. Nagy dolog, hogy nemrégiben az UNESCO szellemi örökség listájára felkerült a táncházmódszer is. Egyre többen érdeklődnek, hogy mi is folyik itt a mozgalomban. Talán azért, mert ebben a rohanó, felszínes világban igenis szükségünk van a gyökerekre.
L. Horváth Katalin, Varga Henrietta
