Az utolsó cseppet sok csepp előzi meg! A bullying, zaklatás, szekálás – ahogy a fekete pedagógia is – nehezen behatárolható fogalmak. Hisz valaki érzékenyebb, míg másról minden lepattan. Éppen ezért az iskolai konfliktusok kibogozása olykor vetekszik a második világháborús Enigma-kód megfejtésével.
Kislány koromban édesanyám meglepett egy hatalmas krónikával, hófehér lapjai csak arra vártak, hogy teleírjam őket.
(© photo.destruction)
Nem is tétováztam! A böszme papírköteget történetekkel, versekkel és rajzokkal töltöttem meg. Szerettem írni, ám az iskolában nem bátorítottak: a fogalmazásaimra rendre kettest, hármast kaptam. Abban a tudatban hagytam el az iskolát, hogy bennem nem lobog a tehetség lángja... Évekkel később azt mondtam egy tanítómnak, nem őrzök túl jó emlékeket az alapiskolából, mire ő így válaszolt: „A diákok néha elfelejtik azt a sok jót, amit az iskolától kaptak!” Azt hiszem, az állítás nem állja meg a helyét. Hisz a jóra ki ne emlékezne szívesen? Szinte kötelező azt gondolnunk, hogy az iskola intézménye eredendően tökéletes, hiszen erre tanítottak bennünket. Ha a diák rendre panaszosan tér haza az iskolából, valószínűleg rosszul csinál valamit – vagy épp nem tud igazodni a regulához. Már-már természetesnek vesszük a diák és az iskola közötti kibékíthetetlen ellentétet, s nem gondolunk arra, hogy olyan is lehet, hogy nem a tanuló a vétkes.
A „fekete pedagógia” viszonylag új fogalomnak számít. Először a német pedagógus és író, Katharina Rutschky 1977-ben megjelent Schwarze Pädagogik című szemelvény gyűjteményében találkozunk a kifejezéssel. Mint írja, sokan azt vallják, hogy a gyermeket kizárólag a nevelés teheti értékes emberré. Ennek fényében végül is közömbös, hogy a gyermek szörnyszülött-e, avagy maga a megtestesült jóság – mert kizárólag a pedagógus képes arra, hogy „megteremtse” az embert.
Katharina Rutschky kiadványa azokat a pedagógiai hatásokat nevezi fekete pedagógiának, melyek érzelmileg negatívan érintik a gyermeket – sőt, néha életre szóló nyomot hagynak benne. Ide tartozik az összes testi és lelki egészséget veszélyeztető nevelési módszer. A negatív élmények pedig megkeseríthetik a gyermeki életet.
A könyv a fekete pedagógiát nem köti a szándékos ártáshoz, sokkal inkább az intenzíven átélt rossz élményekhez. Ebből következik, hogy egy adott szituációt „feketeként” megélni személyiség kérdése is (ami az egyiknek árt, a másiknak nem biztos). A fekete pedagógiának jellemzően két típusa van. Az elsőnél a megélt hatások károsan hatnak a gyermekre, de ő mint elszenvedő fél nem is tudja, hogy ez másképp is lehetne. A rosszat a tanulói lét szükséges velejárójának tekinti... Ártó hatás lehet például a szakértő oktatás hiánya, de a szülőknek való megfelelési kényszer is. A második típusnál a káros impulzusok rögtön hatást gyakorolnak a tanulóra, és negatívumként raktározódnak el.
Rutschky kiadványa arról számol be, hogy a felnőttek a nevelői szerepben visszaélhetnek a gyermek alárendelt szerepével – a családon belül és az iskolában is. A fekete pedagógia kategóriájába tartozik a ködösítés, hazugság, csapdaállítás, manipuláció, megfélemlítés, megalázás, megszégyenítés, szeretetmegvonás, bizalmatlanság, megvetés, gúny – és persze az erőszak. Ám a felnőttek részéről sem minden esetben tudatos a „fekete eszközök” használata. Előfordulhat, hogy a felnőtt csupán olyan megoldásokat használ, melyeket saját neveltetése közben tapasztalt.
És te, Marci? Voltál már büntetve?
Voltál büntiben, Marci? – kérdezte szöszke kisfiától Zsuzsi. Marci egy pillanatra elgondolkozott, összehúzta lencsi szemét, majd könnyedén rávágta:
– Ja, igen, ma is voltam!
– És miért voltál büntiben? – folytatta az anyukája.
– Azt nem tudom... – válaszolta Marci egy határozott vállvonás kíséretében. Marci olyan izgága, akár egy zsák bolha. Teniszezni és focizni jár, na meg mindenről megvan a saját véleménye. Az edzők szeretik, mert fegyelmezett, intelligens, jó humorú kisfiú. Épp csak Kati néni szívébe nem sikerült belopnia magát. Kati néni mindig korholja: egyszer például azért büntette meg, mert Marci összekulcsolta a kezét, amikor egyenesen kellett volna állnia, másszor pedig azért, mert a játszótéri bolondozás közepette nem hallotta meg, hogy szólítják. Ezek után Marcinak büntiből tízszer le kellett írnia, hogy „hallgatok a nevemre”.
Erről eszünkbe jut Harry Potter esete Dolores Umbridge-dzsal, amikor az ifjú varázslónak megannyiszor le kellett írnia, hogy hazudni bűn. Az elvarázsolt penna nem csupán a lapon hagyott nyomot; Harry kezébe is belevésődött a szöveg...
Eszter (24) meséli:
– Kis elsős voltam, amikor Judit néni azt mondta, vegyük elő a füzeteinket. Igyekeztem gyorsan előhalászni a pingvines füzetemet, de megcsúszott a kezem, s a lap szélével felhasítottam az ujjamat. A társaim már rég a tollat fogták, míg én a bőröm alól szivárgó vért próbáltam elállítani.
– Eszter, te mit csinálsz? – rivallt rám a tanító néni.
– Elvágtam az ujjamat, nagyon csíp – válaszoltam egy zsebkendőt szorongatva.
„Kaptál olyan feladatot, hogy vágd el az ujjad?” – kérdezte dühösen Judit néni. Fogalmam sem volt, s azóta sincs, hogy mi lett volna a kérdésre a helyes válasz...
Botond (25):
– Az alapsuliban a tanító néni három buborékot rajzolt a táblára: jó tanuló, közepes tanuló és rossz tanuló. A diákok egyesével a táblához léptek, s beírták a nevünket valamelyik buborékba. Az osztályban megfagyott a levegő, a gyerekek a kezüket tördelték. A szíve mélyén mindenki a legnagyobb buborékba írta volna a nevét, de még a huncutabbak sem választották a jobbik buborékot. Mi lett a végeredmény? Egy elégedett pedagógus, öt büszke „jó tanuló” – s harminc kisdiák, aki élete legmegalázóbb percein volt túl. Megpecsételte őket egy billog...
(© photo.destruction)
Mirtill (20):
– A bátyám felső tagozaton hármas tanuló volt matematikából, a gimiben meg csupa egyest kapott. Amikor az alapsulis matektanára erről tudomást szerzett, annyit mondott: „Van olyan, hogy összeszedi magát a diák!” Fel sem merült benne, hogy netán a másik tanár effektívebb vagy barátságosabb módszerrel okította a nebulókat. (Ezt régen úgy mondták: ő jobban tudott magyarázni!) Egyébként a bátyám most nap mint nap matematikai egyenletekkel dolgozik.
Bernadett (26):
„Olyan szépen szaval, biztosan sok versenyre járt!”– mondta róla az egyetemi tanárnője. Pedig nem így volt. Berni ugyan az alsó tagozaton részt vett néhány versenyen, de sosem jutott tovább. Végül megunta, s felhagyott a próbálkozással. Felső tagozaton újra nekifutott, magabiztosan lépett ki a tábla elé. A verseny szünetében az egyik nagymama megjegyezte: Berni volt az egyik legügyesebb! Ezután biztosra vette, hogy továbbjut, hiszen még egy idegen is megdicsérte. Sajnos, újfent az üdvöskék, vagyis a pedagóguscsemeték brillíroztak. A végeredmény: Berni azóta nem szereti a pedagógusgyerekeket...
Beni (24):
– Szlovákórán a tanító néni felírt három szót a táblára, a diákoknak pedig fel kellett őket olvasni. Beni félreolvasta az egyiket, mire Kati néni a tábla felé fordult... (Talán ő vétett hibát az írásnál?!) Végül nyugtázta, hogy minden rendben van, majd megkérdezte:
„Mit gondolsz, Beni? Azt hiszed, jobban tudsz szlovákul, mint én?” – Azt hittem, elsüllyedek szégyenemben – meséli Beni most is pironkodva.
Sebzett gyermek, sebzett felnőtt
Fontos hangsúlyozni, hogy a fekete pedagógia terminus technicusa nem az iskolát és a pedagógusokat kritizálja. Inkább arról van szó, hogy bizonyos körülmények, vagyis a pedagógusok által alkalmazott eljárások károsak lehetnek a diákok számára. A változást csak a pedagógiai folyamat résztvevői hozhatják el, vagyis a tanárok, a diákok és a szülők. Ezért egymás megértésére kell törekedni. A tanárok szerepe kiváltképp fontos, hiszen övék a szakmai felelősség. Rutschky szerint az ő idejében a gyermekek egyéniségét próbálták letörni. Akkortájt a fő eszköz a testi fenyítés volt, de a megszégyenítéstől, a rossz érdemjegyek osztogatásától sem riadtak vissza a pedagógusok. Manapság a körmösök csillaga végleg leáldozott; bár a lélek sebei is ugyanúgy – ha nem jobban – fájnak. Egy rosszul időzített kijelentés, s máris van egy megsebzett gyermek, akiből sebzett felnőtt válik.
Konklúzió
A kiégés még a legnagyszerűbb pedagógust is fenyegeti. A generációs különbségeket is nehéz átlépni. Sokszor négy generációnyi különbség, tátongó szakadék húzódik a tanár és a diák között. A pedagógus fáradt, a diák energiával teli, a kommunikációs csatornában pedig teljes a káosz. Képzeljünk el két csövet, melyek egyszerűen nem passzolnak egymásba. A diákok változnak, a tanár viszont ugyanaz marad, ahogy a tananyag és a módszertan is. A feszült légkör és a kommunikációs zavar a fekete pedagógia melegágya. Ezért lenne fontos, hogy olyanok válasszák a pedagógusi pályát, akik nem munkaként, hanem hivatásként tekintenek a szakmájukra. Hiszen a kisdiáknak kötelező iskolába járni, míg az oktatók maguk döntenek úgy, hogy ők lesznek a gyermekek lámpásai!
