Szeptember 15-én, a pöstyéni Cinematik fesztiválon mutatják be a Deti (Gyerekek) című új szlovák filmet, amelynek számos magyar vonatkozása van. Bandor Évával beszélgettünk.
A csehek úgy tekintenek rá, mint az ország legdögösebb színésznőjére, és természetesen a magyarok is magukénak vallják. Három ország között ingázik – ezért nem volt egyszerű elcsípni a szabadnapos Kerekes Vicát.
Mokos Attila sokoldalú színész, akivel éppúgy találkozhatunk a Jókai Színház színpadán, mint a filmvásznon. Láthattuk Shakespeare III. Richárdjaként, Jerryként Harold Pinter darabjában, az Árulásban, vagy éppenséggel Apaként a Made in Hungária című népszerű musicalben.
Szinte mindenki ismeri őt. Ki innen, ki onnan. A legtöbb ember mégis – a színpadról. Olasz Istvánt, a Komáromi Jókai Színház Ferenczy Anna-díjas színművészét akkor is ismernénk, ha mindössze egyszer láttuk volna játszani.
Benkő Géza szabadúszó színész, blogger, verselő. A színház kedvelőinek biztosan nem kell bemutatnom, hiszen hosszú éveken át játszott a Komáromi Jókai Színház társulatában, és dolgozott Kassán is. Önálló estjeivel is megfordult már jó néhány helyen, és más társulatok előadásaiban is fellépett.
Minden színész szomjazza a tapsot, féli a kudarcot. Vajon mi másból tudná, hogy jó úton jár? Ezért is kell neki a siker. A méltó elismerés, amit a Komáromi Jókai Színház művésze, Mokos Attila az utóbbi időben jócskán megkapott.
Mi mindent kell megtanulni ahhoz, hogy az ember egyszer színpadra állhasson? Elég csupán a tehetség, hogy a fiatal színész kitűnjön, sőt, hogy egyáltalán munkát találjon? Milyen ma kezdő színésznek lenni? Kérdéseinkre a galántai Ledneczky Anikó válaszol.
Egyre több magyar színészt foglalkoztatnak a szlovák médiában, színházakban és filmekben. Most Bandor Évát láthatjuk a Nők a férjem életéből (Ženy môjho muža) című filmben.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."