A TANDEM megnevezés egy mozaikszó. Minden betű egy-egy általuk képviselt értéknek felel meg: T mint TUDATOS, A mint ALTERNATÍV, N mint NEMFORMÁLIS, D mint DINAMIKUS, E mint EMBERKÖZPONTÚ, M mint MEGERŐSÍTŐ.

A címben szereplő mottó tömören összegzi a 2009-ben alakult, fejlesztéssel és képzésekkel foglalkozó nonprofit szervezet filozófiáját. A TANDEM  tagjai nem a tábla előtt állva tanítanak, hanem saját élményeken, megismerésen alapuló pedagógiai eszközökkel segítenek hozzá önmagunk megismeréséhez. A szervezet egyik alapító tagjával, jelenleg megbízott ügyvezetőjével, Molnár Krisztával beszélgettem.

tandem-molnar-kriszta-belso.jpg

– Milyen felismerések, tapasztalatok vezettek a szervezet megalakításához?

– A TANDEM 2009-ben alakult ugyan, az alapító tagokkal – Hodossy Katalin, Hodossy Zoltán, Urbán Péter, Rabec István és jómagam – azonban már hosszabb ideje dolgoztunk együtt. A Diákhálózat középiskolásoknak szervezett programjai adták az ötletet. A Dél-Szlovákiában élő közösségeknek, fiataloknak szeretnénk olyan szolgáltatásokat, élményeket nyújtani, melyek az identitás megerősítését célozzák meg.

– A pályaválasztás is a szervezet egyik fókuszterülete.

– A pályaválasztás, sajnos, egy olyan nehéz kérdéskör, melytől a tanárok, szülők és diákok egyaránt tartanak egy kicsit.

A mi célunk segíteni, hogy minél több diáknak legyen lehetősége tudatosan választani.

– Mely korcsoportot célozzátok meg pályaválasztási programjaitokkal?

– Elsőként a középiskolás korosztályt szólítottuk meg. Dolgozunk az alapiskolásoknak szóló programon is. Mára elmondhatjuk, hogy az alapiskola végétől kezdve a munkapiacra való kilépésig tudunk egyéni vagy csoportos segítséget, tanácsadást nyújtani. Idén nyáron a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program keretében szervezett továbbképzésen az osztályfőnököknek tartottunk pályaorientációs napot. A rendezvény célja az volt, hogy az osztályfőnökök minél több olyan módszert sajátítsanak el, melyekkel támogatni tudják diákjaikat a döntésben. Ugyanis ahány diák, annyiféle igénnyel találkozik a pedagógus.

– Milyen támpontok alapján juthatnak el a döntésig az abszolút tanácstalanok?

– Az érdeklődési körnél érdemes kezdeni: mi az, ami a fiatalt érdekli, ami képes lekötni őt. Fontos arról is megkérdezni, hogy milyen jövőt szeretne magának: a kiszámítható és fix keretek fontosak neki, vagy éppen a változatosság? Csoportban képzeli el a munkáját, vagy inkább egyedül szeret dolgozni, emberekkel vagy gépekkel foglalkozna-e szívesebben? A családi normák és minták szintén fontos szerepet játszanak a választásban. A bizonytalanság mögött sok esetben az áll, hogy a diák nem azonosul a család elvárásaival. Mindenképpen segíthet az első kézből származó információ. A pályaválasztó napunk során a résztvevőknek alkalmuk nyílik arra, hogy sokféle szakemberrel beszélgessenek – ez az úgynevezett Élő Könyvtár módszer. Ilyenkor olyan háttér-információkhoz is hozzájutnak az adott pályával kapcsolatban, melyeket hiába keresnének az információs kiadványokban. Pályaválasztó programunk a Mesterségem cíMERRE? nevet viseli, és 2013-ban a szlovák Euroguidance országos versenyén elnyerte az év legjobb karrier-tanácsadói szolgáltatásának járó díjat.

elofizetes_uj_no.png

– Mi a helyzet azokkal a fiatal felnőttekkel, akik a választott szakmájukban nem tudnak érvényesülni – és a munkanélküliek táborát gyarapítják?

– Sokan keresnek meg minket azzal, hogy egyszerűen nem találnak munkát. Rendelkeznek ugyan a megfelelő képesítéssel, az állásinterjún azonban rendre nem felelnek meg. Ilyen esetekben nem a szakmai felkészültséggel van a gond, hanem az álláskereső társas kompetenciáival. Egyszerűen nem képes kapcsolatot teremteni a leendő főnökével, vagy hiányoznak azok a készségei, amelyek vonzóvá teszik őt a munkáltató számára. S minél több elutasítás ér valakit, annál nehezebben áll fel a kudarcos helyzetekből. Az egyetemi rendszerbe illesztett kurzusunkon a hallgatókkal eljutottunk a „Mihez kezdjek magammal?” kérdéstől az állásinterjúig. A helyzetgyakorlatok során részekre bontjuk az állásinterjút: még azt is begyakoroljuk, hogyan köszönünk vagy lépünk be az ajtón. Ki köszön először? Ki nyújtja a kezét? Leülhetek-e magamtól, vagy várjam meg, míg hellyel kínálnak? Ezek fontos kérdések, amelyeket a diák sokszor fél feltenni, holott az apróságokon is sok múlik.

A másik kulcskérdés az önismeret. Ez ott kezdődik, hogy tisztában van a kvalitásaival, azzal, hogy ő miben jó, mit tud jól csinálni. Sok mindenben lehetünk jók, amiről nem is tudunk, mert nem kaptunk róla visszajelzést sem a családban, sem az iskolában, de a kortárs közösségben sem. 

– A pályaorientációt segítő programon túl mivel foglalkozik még a TANDEM?

– Az Élet játék módszertani műhely osztályfőnökök számára. A program az iskolákban, a tanári karon belül realizálódik. Ez a módszer azoknak hasznos, akik naponta szembesülnek vele, hogy a gyermekek viselkedése vagy épp a csoportok működése mára mennyire megváltozott. A játékos gyakorlatokat középiskolásoknak fejlesztettük ki, de jól működnek a felső tagozatos és – némi változtatásokkal – az alsó tagozatos közösségekben is. Az önismeret élethosszig tartó feladat! Minden életkorban más és más kérdéseink vannak önmagunk felé. Az önismereti foglalkozások célja ezen kérdések megfogalmazása. Most induló önismereti csoportunkba fiatal felnőtteket várunk. Ezenkívül egyéni vagy csoportos coaching szolgáltatást is nyújtunk, és facilitátorképzéssel, azaz csoportvezetői képzéssel is színesítettük palettánkat.

L. Horváth Katalin
Cookies