Kötött programjaink vannak. Bár a mai világ rettenetesen gyorsan változik, a nők és a férfiak genetikája között számtalan evolúciós különbség van.
Ezeket a különbségeket nem vagyunk képesek egyik pillanatról a másikra sutba dobni. Az őskorban a férfi dolga volt a horda és a család védelmezése, ő irányított – a nő pedig a családról gondoskodott. Más korban élünk, de az emberi természet nem sokat változott. A férfi régi jó szokás szerint még mindig alulról akar választani, a nő meg felülről. Hisz a nő is úgy érzi, neki olyan pár kell, aki irányít, és aki nála több, bár már nem ezt mondja.
(© Anne Keenan Higgins)
Ötvenesek társat keresnek: Hogy néz ez ki?
Zsuzsa (54) több társkeresőnél próbálkozott, maga is próbálkozik közvetítéssel, rengeteg a tapasztalata. Mint mondja, jót és rosszat is tud mondani a társkereső táncról. Mást nemigen.
– Hogy látod, régen könnyebb volt társat találni?
– Sokkal, sokkal – mondja Zsuzsa. – Akkor még nem volt internet. Régebben mindig azt mondtam, nyitott szemmel kell járni, hisz bárhol összeakadhat a tekinteted a nagy Őével. Ma már nem mondom. Bár régebben is olvastak a buszon vagy a vonaton, de ma a képernyők annyira beszívják az embereket, hogy csak görgetnek és görgetnek lehajtott fejjel. Megszűntek az odakacsintások; események, helyek sincsenek, ahol találkozhatnának. A spontaneitás gyanús: már a szomszédba sem mehetünk bejelentkezés nélkül. Facebookon a férfi meztelen fotót is kérhet egy nőtől, de az életben megsértődünk, ha valaki leszólít minket.
– Miért vagyunk ennyien egyedül?
– Az emberek kilencven százaléka kényszerből van egyedül, mert nem találta meg a társát. De olyan is van, aki bátortalan, nem is reménykedik. Sőt, a társkeresőbe rengeteg olyan nő jön be, akik be akarják maguknak bizonyítani, hogy ők nem találhatnak társat. Lám, megpróbáltam – mondják. Igazából nem szeretnének senkit – csak ezzel nem mernek szembenézni. A legfontosabb, hogy legyünk realisták, ne kergessünk délibábot, fogadjuk el a másikat olyannak, amilyen. Lehet kapirgálni, hogy milyen traumái vannak egy ötvenéves embernek, de sok mindenen már nem tudunk változtatni. Virágozzék hát minden virág: ha valaki introvertált, akkor meg kell találnia azt, aki őt így el tudja fogadni, különben csalódni fog.
Rivalizálunk! Válás után a nő sokszor egyedül marad, még a barátnők is elfordulnak tőle. Az ok az átkos női rivalizálás. Azontúl nem hívják meg a baráti bulikba: hiszen bármikor ,,rárepülhet” a többiek párjára. Sokan panaszkodnak arról, hogy válás után megszűnik az addigi társasági életük...
– Mi kell ahhoz, hogy valaki társra találjon? Biztos vannak alapvetések...
– Az egyik az önismeret. Olyat embert keressünk, aki valóban hozzánk való. A másik, hogy a múltunk legyen lezárva. Aki a múltban dagonyázik, gyűlölködik, a régi kedvest várja vissza, esetleg ugyanazt a napfelkeltét akarja, mint húszévesen, az nem tud kapcsolódni a jelenben. Csányi Vilmos, a nagy etológus mondta, hogy régebben – az őskortól az internet feltalálásáig – a közösségnek őrületesen erős megtartó ereje volt. A közösség, a család mindig ott állt mellettünk, ha elbuktunk. Ez mára átalakult: egyszemélyes emberkék vagyunk. Én találjam meg magam, én tudjam, hogy mit akarok, járjam a saját utamat: s ez a sok „én, én” nem tesz jót. Hiszen az együttélés egy szövetség, ahol a saját céljaimat néha be kell áldozni. Ha nekem az „én” a fontos mindenek felett, akkor nem biztos, hogy fogok tudni kooperálni mint feleség vagy férj. Amúgy az önmegvalósítást sem szabad túlspekulálni. Az élet nem így működik, hanem úgy, hogy adunk és kapunk. Az ember tanul, végzi a munkáját, emellett biztosítja a társának, hogy neki is legyen ideje a hobbijaira.
– A férfiak is elismerik, hogy az eddigi rend azért működhetett, mert a nő csak „a második nem” volt: feláldozta magát a családért. Csak a századelőn kezdtünk el egyetemre járni, ráeszmélni, hogy a konyhán kívül is akarhatunk valamit az élettől.
– A kulcsszó a törődés. Enélkül az egymással való törődés nélkül semmire sem megy egy közösség – de a párkapcsolat sem. Az arányok nagyon fontosak. Ma a nők sokkal szorgalmasabbak, mint a férfiak: az egyetemisták 70%-a lány. Innentől kezdve pedig, szinte akaratukon kívül, a saját képzettségükhöz mérve, magasabb elvárások elé állítják a férfit. A társkereső irodában is ezt tapasztalom: jönnek a diplomás nők, és keresnek valakit, akire fel tudnának nézni. És nem arról van szó, hogy ezek a nők ne tudnák lejjebb adni. Hanem arról, hogy a férfi nem bírja el! Neki genetikai programja, hogy neki kell a többnek lennie, hiszen neki kellett elejtenie a mamutot, megvédenie a tigristől a barlangot.
– Ma már nincsen barlang, se tigris.
– Ma is ugyanerről van szó, csupán a tulajdonságok konvertálódtak át; a férfi egzisztenciája, befolyása számít. Ugyanúgy a férfi akar felül lenni. Az az igazság, hogy kőkorszaki aggyal létezünk a harmadik évezredben. Igen, az elmúlt harminc évben technikailag megváltozott a világ. Életünk drámái – a féltékenység, a szerelem, a hatalom – azonban mit sem változtak. Evolúciósan ugyanott tartunk, mint évszázadokkal ezelőtt. Ha a professzor elveszi az asszisztensnőjét, azt mondjuk: micsoda romantika. Ha a bankigazgatónő hozzámegy a sofőrhöz, az addig fog működni, míg kiállnak a garázsból... Egyszerűen a férfi nem viseli el, ha a nő „több”. Ilyenkor történik meg az, hogy egy idő után elkezdi őt lerángatni: egyszer csak a nő már nem főz jól, rosszul neveli a gyereket, nem elég tiszta a lakás. Ez mind abból az evolúciós programból fakad, hogy meg kell próbálnia a nő fölé kerekedni.
– S ez egészséges? Hisz ellentmond a mai felvilágosult felfogásnak...
– Nem. Nem egészséges, ha valaki mindig alárendelődik egy kapcsolatban, netán egész életében. A mártír nőknek mindenki fontosabb, mint saját maguk – ez szintén egy ősrégi program. Sok nő ezt a szerepet vitte, hogy valamennyire kibírja azt, hogy az ő ambíciói nem számítanak. Mert minden embernek fontos, hogy megtalálja a kiteljesedését. A mai világban valahogy az egyensúlyt kellene megtalálnunk... Szerintem az újkori feminizmus egyik legnagyobb tévedése, hogy nem a nőt erősítette meg, nem a nőnek szerzett tekintélyt, hanem csak kikövetelte, hogy a nőből is lehessen férfi. A feminizmusnak azt a célt kellene szolgálnia, hogy legyen tekintélye a nőies tulajdonságoknak. Ma a parlamentben a nők nem azért emelnek szót, hogy megerősödjön a női egészségügy vagy legyenek bölcsődék, hanem a férfiakkal versengve keménykednek.
Akkor indultunk el a lejtőn, amikor bemeséltük magunknak, hogy a nők és a férfiak egyformák – miközben ez látványosan nincs így. Hiszen, ha ránézünk valakire, akkor jó eséllyel meg tudjuk állapítani, milyen nemű. Ez látszik a bőrén, a mozdulatain, az öltözködésén. A biokémiai folyamataink is teljesen mások. És ezzel semmi baj nincs! Csak pont ez mutatja, hogy a nő és férfi közti egyenlőséget nem az egyformaság, hanem a különbözőségeink elfogadása hozhatja csak meg.
– Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod, mi a legnehezebb egy ötven feletti nőnek a párkeresés során, mi lenne az a mondat?
– Sok embernek hatalmas problémát okoz, hogy retteg az intimitástól. Ezzel kellene valamit kezdeni! S az is baj, hogy nagyon nem egyenlő, hogy honnan választhat egy 50-es férfi és egy 50-es nő. A férfi többre tartja magát, úgy hiszi, neki ötvenéves korában is kijár a harmincas nő. Egy idősebb férfinak általában csak annyi az igénye, hogy a nő fiatalabb legyen nála. Egy nőnek Háború és béke hosszúságú listája van számtalan elvárással, hogy milyen legyen az a férfi... És amivel még problémánk lehet: ha hazudunk magunknak arról, hogy kik vagyunk és mire vágyunk.
– S ki segíthet nekünk, hogy ezeket a dolgainkat tisztába tegyük?
– Ha van az életemben 3-4 olyan ember, aki tükröt tart elém, akkor már jó helyzetben vagyok. Ha a barátnőm azt mondja, hogy tíz évvel fiatalabbnak tűnök, miközben egy perccel sem, akkor nem kapok valós képet magamról. Ha legalább egyvalakitől tudok őszinte reflexiót kapni, az már jó. A másik út, hogy visszagondolunk azokra a mondatokra, melyek egész életünkben nagyon fájtak. Ha nagyon fájtak, akkor van bennük némi igazság. Őszinteség és bátorság: ez a jelszó. Naponta változunk, minden hatással van ránk. Lehet, hogy valakinek van tudása önmagáról – csak éppen az idő előrehaladtával az már nem aktuális. A világ megváltozott, rengeteg az információ, s amit nem fejtünk meg, fogunk fel, azt az agy veszélyforrásként értékeli. Ezért hihetetlenül frusztráltak vagyunk.
Fodor Ákos: Egy szenvedély anatómiája
Gyere,
közel, közelebb,
még közelebb, kérlek, még, még,
egészen közel, tapadóan-egészen!
– Én akarlak eltaszítani.”
