Húsz esztendő telt el azóta. Az udvarból szépen lassan eltűntek az állatok. Nem voltak se malacok, se libák, eltűntek a tyúkok is. Üres lett a kert, és nem a megszokott kakas kukorékolására ébredtem kora reggel. Pedig már ráéreztem a valódi tej ízére is, csak addigra eltűntek a tehenek a szomszédból. Nem értettem, mi történt, csak azt láttam, hogy nagyokat sóhajtoznak, mondván: Nem éri meg.
Emlékszem, mikor nagyival hátramentünk a tyúkólhoz, hogy megnézzük, mennyi tojás van. Vagy amikor nagyi és a néném tömték a libákat, mire én sírva fakadtam, mert azt gondoltam, hogy ez fáj a libának. Ők meg nevettek, mert ebből lett az igazi lakoma! Volt, hogy a kakas felfutott a kis pocakomra, megcsipkedte az orromat. A nagypapa pedig azon mulatott, hogy mennyire félek a disznóktól. Mert nagyobbak voltak, mint én. Gyakran volt csibepucolás és disznóvágás. A nagyok pálinkát ittak, miközben én csak lábakat láttam mindebből, annyira kicsi voltam. Tejet a szomszédból hoztak, s én nem akartam meginni, mert bőrke volt rajta. Csak a fejemet ráztam. Pedig folyton azt ismételgették: „Ez a legfinomabb!”
Húsz esztendő telt el azóta. Az udvarból szépen lassan eltűntek az állatok. Nem voltak se malacok, se libák, eltűntek a tyúkok is. Üres lett a kert, és nem a megszokott kakas kukorékolására ébredtem kora reggel. Pedig már ráéreztem a valódi tej ízére is, csak addigra eltűntek a tehenek a szomszédból. Nem értettem, mi történt, csak azt láttam, hogy nagyokat sóhajtoznak, mondván: Nem éri meg.
Mi történt?
Az állattenyésztés már évek óta veszteséges Szlovákiában. Persze, mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben vannak jó és rossz évek. Azt mondják, hogy mindig a hároméves átlagot kell nézni. Ha kijön a matematika, akkor nyereségesnek kell tekinteni az ágazatot. Nálunk évek óta nem jön ki a matematika. Ez azért van, mert Szlovákia kis ország. Egyszerűen nem tudunk lépést tartani a nagyobb európai országokkal. Egy nagyobb országban nagyobb a keret, több pénzt tudnak áldozni a támogatásra, az egyes mezőgazdasági ágak támogatására. Jelenleg a hazai tejtermelés van mélyponton. Tudta?
Tejben úszik Európa. Mi meg benne fürdőzünk. Az olcsó, rossz minőségű, víz ízű tejben. Ahogy eltűntek a tehenek, az udvarból az állatok, úgy tűnnek el a gazdaságok és a hazai termelők is.
Kezdjük ott, hogy a termelés mennyiségét szabályozó kvótarendszert 1984-ben vezették be. Ez meghatározta többek között azt is, hogy melyik ország mennyi liter tejet termelhet. Mérettől és gazdáktól függően. Aki efölött termelt, az büntetést fizetett minden, a kvóta fölött termelt literért. Akkor többé-kevésbé beállt a piac. Ezután persze jött az új technológia és az új fejőrendszerek. Azok az országok, melyek nagyban termelték a tejet, fékezve érezték magukat. Elkezdtek azon dolgozni, hogy ezt a kvótarendszert eltöröljék. Az orosz és a kínai piacra építettek, mondván: a fogyasztás egyre csak nő.
A kvótarendszert két éve eltörölték. A nagy országok pedig szó szerint elkezdték ontani a tejet. Világi Réka, a megyeri Euromilk ügyvezető igazgatója szerint mindenki tartott tőle, hogy mi lesz ezután. „Külföldről olcsóbb a behozatal, és a tej jobban támogatott. Egyszerűen effektívebb a termelés. A nagy termelő, egy nagy gyár könnyebben mozog – az áraival is. Könnyebben dönti el, hogy milyen termékbe teszi azt a tejet. Nagyobb a mozgástere. Kína, illetve Oroszország közben teljesen bezárult, holott Európa rájuk épített. Tejben úszunk, Európa befulladt.”
Az igazság viszont az, hogy ez egy teljesen normális gazdasági helyzet. Túltermelés van, így meg kell várni, amíg a felesleg tej eltűnik a piacról. Viszont ezzel párhuzamosan csökkent a tej ára, és a gazdák elkezdték keresni a költségcsökkentési lehetőségeket. A szlovák gazdák azonban nem arról a startpontról indulnak, ahonnan a német gazdák. Míg Németországban körülbelül 10 centet kapnak egy liter tej támogatására, addig nálunk 5 centet. A hazai gazdák nem tudják fedezni a költségeket: veszteségesen termelnek. Ez pedig mostanra csúcsosodott ki igazán.
„Szlovákia teljesen más pontról indul, mint egy nagy ország – ismétli Világi Réka. – Ott hatékonyabb a támogatási rendszer, mint nálunk. A termékek szabadon áramolhatnak, hiszen ez a lényege az Európai Uniónak. Nekünk elméletileg be kéne engedni a külföldi termékeket, teret kell adni annak, aki jól és olcsóbban adja a tejet. Ám közben működik a paradoxon, miszerint nem minden ország és termelő indul ugyanonnan. Itt kéne az államnak tulajdonképpen beavatkoznia, felismerve, hogy krízishelyzetben vagyunk. Most olcsón vesszük a külföldi terméket, nem kell a hazai. Ám mi lesz, ha fordul a helyzet? Ha nem lesz már hazai, és a külföldi tejnek felmegy az ára? A külföldi zsebet tömjük, közben kiirtjuk az összes hazai tehenet.”
Állami támogatás lesz, csak nem tudni, mikor. Lehet, hogy mire odajutunk, addigra nem lesz kit támogatni. Az egyik megoldás az lenne, hogy nem jönne be annyi külföldi termék. Rengeteg külföldi áru van a polcokon. Ezek a termékek sokszor hat kézen mennek keresztül, így az áru minősége sem garantálható. Ekkor arra gondolunk: na, de az üzletláncok is segíthetnének! Csak kevesen tudják, hogy Szlovákiában nagyon sok külföldi kézben lévő tejgyár van, amelyek a méretük miatt könnyebben működnek együtt a külföldi üzletláncokkal. Az üzletláncok egymás között versenyeznek, persze a termelő kárára: ki tud olcsóbb tejet szerezni a piacon? Kihasználják a tejgyárak rossz helyzetét, hogy kénytelenek veszteséggel árulni a tejet.
Akkor legalább mi, vásárlók vegyük meg a hazai terméket! Lehet, hogy most drágább, mint a behozott külföldi áru, viszont két év múlva ugyanaz az áru, amit most olcsóbban veszünk meg, sokkal drágább lesz, mint a mostani hazai termék!
Tudta azt, hogy évente 46,2 liter tej jut egy szlovák lakosra? Ha a tej (pontosan úgy, mint két évvel ezelőtt) 10 centtel drágábban kerülne a polcra, és persze a haszon nem az üzletlánc zsebében maradna, akkor minden lakos évente 5 euróval többet költene. És még egy iparág is túlélné!
Ezt már csak az tetőzi, hogy ma mindenki bioterméket vásárol, és bioételeket főz és eszik. Ettől vagyunk hangosak, miközben mégis úgy fest, nem tudjuk mit jelent a saját és a hazai szó jelentése. Vagy az a tény, hogy ha eltűnnek a hazai gazdák, eltűnnek a munkahelyek. „Ha egyszer abbahagyják, nem fogják később folytatni. Elveszik a tudás, a munkaerő, az újrakezdés pedig hatalmas invesztíciót igényel. Ki fogja mindezt fizetni?” – teszi hozzá Réka, ugyanis, ha valaki egyszer abbahagyta a disznó- vagy tehéntenyésztést, az nem fogja újrakezdeni. Ha kimarad egy láncszem vagy egy generáció, a következő elveszti az értékes tudást és a tapasztalatot. A mezőgazdaság pedig a tapasztalatra épül. Hiába vesszük meg a legjobb technológiát és génállományú tehenet, jönnek olyan problémák, amit csak tapasztalattal lehet megoldani.
Tejben úszik Európa. Mi meg benne fürdőzünk. Az olcsó, rossz minőségű, víz ízű tejben. Ahogy eltűntek a tehenek, az udvarból az állatok, úgy tűnnek el a gazdaságok és a hazai termelők is. Súlyos terheket cipelünk, melyekről mi magunk sem tudunk. Nem beszélünk róla, szemet hunyunk felette, és a rohanó világra fogunk mindent. S hogy mennyi ideig húzható ez az állapot? Nem sokáig. Sóhajtozhatunk, miközben az agrárkultúránk tűnik el! Pont itt, ahol a termőföld kiváló minőségű. Foglalkozzunk vele, beszéljünk róla! Vagy tényleg ennyire nem éri meg nekünk?
