Nem tudjuk az öregedést elfogadni...
Kim Kardashian nemrégiben kijelentette a The New York Timesnak: ha azt mondanák neki, hogy minden egyes nap kakit kellene ennie ahhoz, hogy jól nézzen ki, ő bizony megenné.
Kim 42 éves, s rengeteg a pénze, minden csodakencét meg tud venni, minden felesleges zsírt le tud szívatni magáról – s mégis mindenre kész lenne, ha megszerezhetné az örök fiatalság elixírjét. Hiába csűrjük-csavarjuk a szót, ez a kijelentés mutatja leginkább, hogy a női öregedést nem akarjuk elfogadni.
A mai világ a fiatalokról szól. Egészen fiatalok panaszkodnak arról, hogy már nem figyelnek annyira a szavukra, miután szültek. Nagyobb az értékünk, ha friss az arcunk! Egy bizonyos kor után a világ még kritikusabban szemléli a nő testét és arcát. Öregedni csak a bátrak mernek: az ember úgy fél az évek súlyától, mint az ördög a tömjénfüsttől. A társadalom azokat a nőket értékeli, akik nem mutatják az öregedés jeleit. A nagy szabadságban nem merünk megöregedni.
A társadalom nem akarja látni, hogy a nőnek nem az arca fiatalsága a legnagyobb értéke, hanem a bölcsesség. És ez éppen a korral jön meg.
Amiből, ugye, egyenesen következik, hogy senki nem akarja, hogy tisztán lássunk s okosak legyünk – mert akkor sok mindent nem lehet velünk megtenni. A nő ugyanis még mindig kisebbet kap a kenyér vajas feléből, s ezt zokszó nélkül elfogadja. Ez a női sors, s lehajtja a fejét.
Pedig csak a nő tud szülni, s arra a pár évre, míg a gyereket és a családot gondozza – és sokszor még utána is pár évre – kivonódik a társadalomból. Ami áldozattal jár, de ezt senki nem annak tekinti, hanem a nő fő kötelességének.
Nő nélkül nincs jövő, mert nincsenek gyerekek – s ha ezt tudjuk beletenni a közösbe, akkor annak az ellenértékét meg is kellene kapnunk.
S nem a lebecsülő pillantásokat, mert már elmúltunk negyvenévesek...
