Gyermekeink sem tökéletesek, nincs szükségük tökéletes szülőkre. Hibázhatunk, de azért vigyázzunk, hogy ne sértsük meg a gyerekeinket. Egy-egy elszólást a gyerekek elfelejtenek, csak a rendszeresen ismétlődőket jegyzik meg. Vannak mondatok, amelyeket soha nem volna szabad kimondanunk.
Miért teszed ezt velem?
Mindent feláldozok érted, mégis engedetlenkedsz! A gyerekek nem értik, miért kell áldozatot hozni. Nem várják el, hogy a szülő mindent feláldozzon értük, minden pénzét és idejét rájuk költse. Ez csak a szülő „passziója” vagy vezeklése, mert úgy érzi, valamit nem tud megadni a gyereknek, vagy önmaga és a világ előtt igazolnia kell önmagát.
Milyen buta zenét hallgatsz megint?
És milyen a hajad? Nyugodtan szóvá tehetjük, ha gyermekünk a fél fejét kopaszra nyíratja, a maradék haját pedig zöldre festi. Megmondhatjuk, hogy nekünk ez nem tetszik. De ne akadjunk fenn minden apróságon (vegyük tudomásul, hogy a gyerek érik, keresi önmagát, kacérkodik ezzel-azzal, s eközben tévutakra tévedhet). Hagyjuk, hogy szabadon keresse a saját stílusát – igazi énjét. Egyetlen dolog a fontos: olyan emberke váljék belőle, aki az életben a rosszat meg tudja különböztetni a jótól. Ebben sokat segít az olvasás, a (jó) könyvek, mert azokban általában az erkölcsi jó kerekedik felül.
Most aztán jön a nadrágszíj!
És két hétig nincs internet, televízió! A túl súlyos büntetés, akár testi, akár lelki, minden gyereket megvisel, kicsit, nagyot egyaránt. Nem történik nagy baj, ha fegyelmezünk például olyankor, ha a hároméves gyerek kiszalad az úttestre, vagy a tizenöt éves folyamatosan durva és szemtelen. De a gyereknek mindig tudnia kell, miért kapja a büntetést. Viszont agresszív vagy visszahúzódó gyereket nevelünk akkor, ha sokat és minden ok nélkül fegyelmezzük, vagy eltiltjuk attól, amit szeret, vagy amiben örömét leli.
Hagyj békén, foglald el magad!
A szülő érdektelensége első percben nem látszik súlyos bűnnek, mert az így nevelt gyerekek általában nyugodtak és csendesek. A nemtörődömség azzal kezdődik, hogy a szülő sírni hagyja a kisgyermeket anélkül, hogy megvigasztalná, idősebb gyerekek esetében azzal folytatódik, hogy kiküldi a gyerekszobába, hogy játsszon ott szép csendben, csak hogy neki nyugta legyen. Idővel az ilyen gyermek hozzászokik, hogy a szülő mindig elküldi magától. Ennek egyik következménye, hogy később a fontos kérdésekkel sem fog hozzá fordulni.
Miért vagy ilyen lehetetlen?
A gyermek megalázása, önbizalmának megtörése még vicces formában is veszélyes. Keserves következményei lesznek a felnőttkorban.
–varga–
