Lesz itt a Felvidéken vagy a Csallóközben magyar ember ötven év múlva? Vagy páran itt maradunk folklórelemnek, hogy mutogassanak, mint a kurta szoknyát? Sorozatunkban a beolvadás miértjeire keressük a választ.
Ablonczy Balázs történész nevét a legtöbben a Trianonról írt könyve kapcsán ismerték meg. A Párizsi Magyar Intézet egykori igazgatója vezeti a Trianon 100 nevű kutatócsoportot a MTA mellett. Külön jólesett hallani, hogy mennyire szereti a Felvidéket – nászútnak is ezt a régiót választották feleségével.
– Második kiadásban jelent meg a Trianon-legendák. Miként jött az ötlet, hogy ezzel kezdjen foglalkozni?
– Korábban is foglalkoztam Trianonnal és a békeszerződés körüli történetekkel. Ebből először tanulmány jelent meg, majd elkészült a könyv. Van családi érintettségem is. Mindkét szülőm felől vannak, akik erdélyi, illetve partiumi területekről kerültek el. Nagyapám, aki 92 éves, Arad mellett született. Dédnagymamám, aki szintén sokáig élt, tanítónő volt, és Szatmár megyéből származott. 102 évesen hunyt el. Az utolsó pillanatig nagyon jó karban volt, sokat tudtam vele beszélgetni. Ismertem a menekülés, a határátlépés, az egykori élet mozzanatainak a történetét. Édesapám az 1970-80-as években színházkritikus volt, majd a Nemzeti Színház igazgatója lett. A gyerekkorom azzal telt, hogy színházba mentünk, főleg Erdélybe, de néhányszor a Felvidékre is. Gyakorta találkoztam tehát a Trianon-kérdéssel. Benne volt a levegőben.
– Ez a könyv mennyiben MÁS, mint a korábbi Trianon-könyvek?
– Nem magát a történetet meséli el. Arra próbáltam fókuszálni, hogyan keletkeztek a legendák – és mi bennük a valóság. Például, hogy Georges Clemenceau francia miniszterelnöknek volt-e magyar menye, vagy sem? A miniszterelnök fia egy ideig az egyik felvidéki cukorgyárban dolgozott gyakornokként, és ott ismerte meg a feleségét, akivel Galántán kötött házasságot. Sok legendának van valóságmagva. Ugyanilyen kérdés, hogy hajózhatónak állították-e be az Ipolyt a csehek, vagy sem. Vagy: hol írták alá a békeszerződést? A Kis-Trianon vagy a Nagy-Trianon épületében? Érdekes volt ennek utánajárni.
– És melyik épületben írták alá? Megtudhatják az Új Nő olvasói is?
– Természetesen. Tisztázzuk a dolgokat. A köztudatban a Kis-Trianon van, de a valóságban a Nagy-Trianon kastély épületében írták alá. Egy nemzetközi döntéshozatal mindig bonyolult folyamat, ahol sok az érdekcsoport, és a nyomásgyakorlás is nagy szerepet játszik. A történelem egyik axiómája, hogy az egytényezős magyarázatokat célszerű elkerülni.
Ablonczy Balázs (© Ablonczy Balázs archívuma)
– A könyvben a szabadkőművesség is előkerül. Sokan hiszik, hogy a szabadkőművesek segítettek Magyarország feldarabolásában.
– A békekonferencia francia, angol és amerikai döntéshozói között ugyan vannak szabadkőművesek, de a francia miniszterelnök nem volt az. A nyugati szabadkőművesség nem feltétlen rokonszenvezett az Osztrák–Magyar Monarchiával. Úgy látták, a Monarchia a népek börtöne, egy elaggott katolikus birodalom. Viszont nem volt összeesküvés a Monarchiával szemben. Mindez azért komplikáltabb. Egyszerűbb volna csak rájuk mutatni, hogy ők voltak a ludasak. Vagy azt mondani, hogy egyáltalán nem felelősek. Egy nemzetközi döntéshozatal mindig bonyolult folyamat, ahol sok az érdekcsoport, és a nyomásgyakorlás is nagy szerepet játszik. A történelem egyik axiómája, hogy az egytényezős magyarázatokat célszerű elkerülni.
– Popély Gyula történész jut az eszembe, aki könyvében éppen arra mutat rá, hogy a szabadkőművesség meghatározó szerepet játszott a döntéshozatalban.
– Pont Popély tanár úr kijelentését vettem enyhe kritika alá. A korrektségét bizonyítja, hogy amikor találkoztunk, nem orrolt meg rám. Becsülöm a Felvidékkel kapcsolatos munkáit, de ezt a témát máshogy látjuk.
– Ön vezeti a Trianon 100 nevű kutatócsoportot. Ötéves kutatómunka vár önökre. Mi a projekt célja?
– A kutatásnak négy fő pillére van. Az egyik része diplomáciatörténet, ahol megnézzük, hogy a nagyhatalmak és az egyes országok milyen elképzelésekkel mentek a békekonferenciára. Megjelentetjük a magyar békedelegáció naplóját is, ami nagyon érdekes. Továbbá a trianoni összeomlás és a háborús összeomlás összefüggéseit vizsgáljuk a magyar társadalomban. Itt fontosnak tartom a hadsereg kérdését. Révész Tamás kollégámmal végére járunk a dolognak, hogy meg lehetett volna-e védeni az országot, vagy sem. A menekültek kérdéséről eddig keveset beszéltünk, pedig 1918-24 között az országba 400 ezer menekült áramlott be. A Felvidékről 150-200 ezer a száma azoknak, akik Magyarországra jöttek. Kik voltak ők, honnan voltak, milyen rituális világot hoztak létre, hogy újrateremtsék az elveszített hazát? Számos kérdésre kell választ kapni.
– Megvizsgáljuk az ellátás kérdését is. A politikai összeomlás mellett gazdasági összeomlás is volt. 1919-20-ban Budapesten fáztak és éheztek az emberek. A harmadik pillér a határok megszilárdulása. Azt nézzük meg, hogy a határ milyen gazdasági kapcsolatokat vágott át, miket teremtett újra, hogyan változott meg a házassági piac, mi volt a helyzet a csempészettel, és a többi. Érdekes kutatni, hogyan zajlottak a helyi impériumváltások a Felvidéken, Erdélyben, a Délvidéken. Hogyan vált a csehszlovák, a szerb, a román tőke dominánssá az adott régióban? Miként változtak meg a városi terek, az utcanévtáblák? Gondoljunk a pozsonyi Mária Terézia-szobor ledöntésére: nem volt véletlen. Az 1919-es pozsonyi sortűz sem csak öncélú cseh barbarizmus volt, hanem tudatos hatalmi lépés. A megfélemlítésnek és az impériumváltásnak egy fontos lépése. Hogyan és mikor cserélődött le az adminisztráció? A húszas évekből is tudunk olyanról, hogy meghagyták a magyar szolgabírót a Szepességben. Eperjesen pedig magyar polgármester volt. Nyilván helyi politikai alku eredménye, de azért érdekes.
A pozsonyi Mária Terézia-szobor ledöntésére nem volt véletlen. Az 1919-es pozsonyi sortűz sem csak öncélú cseh barbarizmus volt, hanem tudatos hatalmi lépés.
– Mi a negyedik pillér?
– Szeretnénk nyilvántartásba venni a Kárpát-medence összes trianoni emlékművét. Emellett egy nagyszociológiai felmérést készítünk, amiben azt nézzük meg, mit gondolnak a témáról az emberek, a határon túliak és az anyaországiak. Az irodalmi alkotásokat is megvizsgáljuk. Nyilván kutathatnánk még sok irányba, de a határidőt be kell tartanunk.
– A kutatások eredményei elérhetőek lesznek számunkra is?
– Igen. Reményeim szerint 8-10 kötet jelenik meg a témában: monográfiák, tanulmánykötetek, konferenciakötetek. Szeretném, ha angol kiadvány is készülne.
– Dolgoznak felvidéki szakemberekkel is?
– Jó kapcsolatban állunk a Fórum Kisebbségkutató Intézettel, és az igazgató, Simon Attila tagja a kutatócsoportnak. Szintén a csoporthoz tartozik Gaucsík István, aki a helyi impériumváltásban a pozsonyi tőke nemzetiségét kutatja. A magyarországi Szeghy-Gayer Veronika, aki megtanult szlovákul, és jelenleg Kassán él, szintén helyi kutatásokat készít.
– Többször kutatott a Felvidéken. Mi fogta meg itt ennyire?
– A Felvidék középső és keleti részében jártam. A polgárság világa, ami megfogott – illetve a szórványlét. A szórványhelyzetek sokszor végletes szituációkat kreálnak. Felvetnek bizonyos kérdéseket az identitásról: kik vagyunk, asszimilálódunk-e, vagy sem, mikor és hogyan váltunk nyelvet? 1945 előtt a Felvidék többnemzetiségű térség volt zsidókkal, németekkel, ruszinokkal, akik mára jobbára felszámolódtak. Miért? Az egyéni történetek élesen rávilágítanak erre. A kutatás ideje alatt megtanultam annyira szlovákul, hogy iratokat tudtam olvasni. A két világháború közötti menekültek kutatásával is foglalkoztam, mint a szepességi diaszpóra vagy a selmecbányai menekültek.
– Tanít, kutat, könyveket ír. Hogyan győzi?
– Mindig jöttek a feladatok. Amikor Párizsban diplomata voltam, akkor a történészi énemet háttérbe kellett szorítani. Bár ez nem látszik, alapvetően lusta ember vagyok. Ami viszont érdekel, azt szeretem lendülettel csinálni. Az Akadémián főmunkatárs vagyok. A kutatócsoport tavaly indult, és sok adminisztrációval jár. Mindig azzal hitegetem magam, hogy a magam ura vagyok, mert nem kell 8 órát valahol bent ülni. Ám mindig valamerre igyekszem.
El is köszönünk, mert az időnk lejárt, és Ablonczy Balázs tovább igyekszik, hiszen mindig akad teendő.
„... a magyar delegáció túl későn érkezett ki. 1919 januárjában nyílt meg a békekonferencia, ők pedig egy évvel később jelentek csak meg Párizsban. Semmilyen érdemi képviselete addig nem volt a magyar ügynek. Azért nem, mert itthon épp hatalmas felfordulás volt, az antant pedig egyik kormányt sem ismerte el. Sem a Károlyi-kormányt, sem a Friedrich-kormányt. A Huszár-kormányt, amelyet végül elismertek, ők rakták össze. Ideküldtek egy angol diplomatát, George Clerket, aki közölte, hogy akkor most mindenki szépen megfogja a másik kezét, a farkas együtt lakozik a báránnyal, a párduc meg a kecskegidával...“ „Mire azonban ez megtörtént, már csak a magyar és a török békeszerződés volt nyitott kérdés, ráadásul az Egyesült Államok addigra már elhagyta a békekonferenciát. Úgy voltak vele szerintem odakint: lehet, hogy sok mindenben igazuk van a magyaroknak, de egy évet végigtárgyaltunk, most meg újra kellene nyitni egy sor kérdést... már inkább nem forgatjuk fel az egészet. Hátha bejön ez a rendezés.“
Lehet, hogy sok mindenben igazuk van a magyaroknak, de egy évet végigtárgyaltunk, most meg újra kellene nyitni egy sor kérdést... már inkább nem forgatjuk fel az egészet. Hátha bejön ez a rendezés.
„Kétszáz éve tartó folyamat ebben a régióban, hogy szuverén nemzetállamokat akarunk magunknak. Máig ez van. Koszovó, Transznisztriai Köztársaság... Az erdélyi románok is úgy voltak vele: lehet, hogy pontatlanabbul járnak a vonatok a királyi Romániában, de legalább a miénk a vonat. Ady azt hitte, a kolozsvári román ügyvéd sem akar majd főtárgyalásra Bukarestbe menni, hiszen ő is tudja, az milyen hely. Ady tévedett és vele a magyar értelmiségi elit. A kolozsvári román ügyvéd bizony akart. Még akkor is, ha egyébként ő maga is lenézte a regáti románokat amúgy. A saját állam megteremtésének iszonyatosan erős hajtóereje van.“
„Hogy van Tudományos Akadémia, Széchényi Könyvtár, Lánchíd és hozzá alagút: ezeket mind olyan fickók hozták létre, akiket a nemzeti gondolat fűtött: hogy meg kell mutatni, ugyanolyannak kell lenni, mint a „művelt nemzetek”, csinálni kell valami nagyot. A futball és az égetett szeszek iránti rajongáson kívül nincs más ebben a régióban, ami ilyen rendkívüli mozgósító erővel bír.“
(Részletek Ablonczy-interjúkból)
