Rencés Kovács Julianna – mindössze 33 évesen – három fiúgyermek boldog édesanyja. Férjével és három fiával, Istvánnal (9), Kristóffal (7) és Viktorral (5) együtt Vágkirályfán élnek. Juli a gimnáziumi évek után Csehországban tanult divattervezőnek, textil- és ékszertervező szakon, majd miután visszatért Szlovákiába, varrni kezdett. Megteremtette a Love Colors elnevezésű márkát, mely mostanra már a minőségi, kézzel gyártott lakástextil védjegyévé vált.
Megrendelések szerte a világból futnak be hozzá, ő pedig szorgosan szervez, rajzol, varr, és árut csomagol. Reggelente kakaót készít fiainak, esténként pedig táncórákat vesznek férjével, ha Juli nem barátnőivel társasozik éppen. A fiatal anyuka egyszerűen fáradhatatlan, miközben műhelyében napról napra csodák születnek.
Galánta egyik gyárépületében vagyunk. Ahogy belépek Juli műhelyébe, elámulok. Ez egy Tündérország! Mesébe illő puha párnák, csodaszép anyagok, finom színek és csend. Most nem zakatol a varrógép, minden arra vár, hogy beszélgessünk. Hogy Juli elárulja a titkát. Életének egyes szakaszairól – és eme Tündérország történetéről. Arról, hogyan találhat rá egy nő arra, ami aztán teljessé teszi.
– Kezdjük az elején. Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagyon idillikus és harmonikus. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Van egy öcsém és két húgom. Anyunak annak idején nagyon sokat segítettem. Amikor az én gyerkőceim születtek, tudtam, hogyan kell fürdetni, pelenkázni. Mindig is azt mondtam, hogy legalább három gyereket szeretnék. Tudom, milyen jó az, ha nagy a család. Sőt, öregségemre is szeretnék még gyerkőcöt. (mosolyog)
– Ezt nem sok nő mondhatja el magáról. Sőt, inkább az a trend, hogy első a karrier...
– Szerintem ez összefügg azzal, hogy nem tudjuk megélni a nőiességünket. Férfiak akarunk lenni. Az a baj, hogy felvettük a nadrágot. A nő, az nő. Nem hiszem azt, hogy egyformák vagyunk. Mert nem vagyunk azok. Mi nők vagyunk, ők meg férfiak. Ám ezt ne úgy értsük, hogy egy nő nem lehet autószerelő, a férfi meg szabó. Egy nőies nő is meg tudja szerelni az autót. A szívügyekben ne cseréljünk szerepet! A XXI. században mi, nők elfelejtettük, hogy mi vagyunk a szív, és a férfi a fej. Szerintem ebben gyökerezik minden probléma. Ha hagyom, hogy a férfi hordja a nadrágot, akkor kevesebb konfliktus lesz. Lehet, hogy nekem könnyebb, ugyanis én kifogtam a tökéletes pasit. (nevet)
– Mitől tökéletes egy pasi?
– Attól tökéletes a pasi, hogy támogat, elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Mi két teljesen különböző karakter vagyunk. A férjem egy pragmatikus, földön járó ember. Ez nekem is segít.
– Mikor és hol találkoztatok?
– Miután leérettségiztem, egy évvel később összejöttem a férjemmel. 19 éves voltam. Tanított engem a gimiben, tíz évvel idősebb nálam. Én elkezdtem az egyetemet, ő akkor még tanított. Két-három hetente jártam haza, távkapcsolatban éltünk. Úgy gondoltam, hogy ha ezt kibírjuk, akkor ez azt jelenti, hogy összetartozunk. Kibírtuk. Összeházasodtunk, majd kijött utánam Csehországba, és ott éltünk három évet.
– Hogy éreztétek ott magatokat?
– Életünk egyik legszebb időszakát éltük. Fiatalok voltunk és szabadok. A hétvégéinket azzal töltöttük, hogy kirándulni jártunk. Nagyon szép helyen éltünk, Jablonec nad Nisouban. A városka egy kis ékszerdoboz a hegyek között. Csodálatos! A munkánkból kifolyólag – egy divat- és ékszergyártó cégnél dolgoztunk – sokat utaztunk. Jártuk az üzleteket, hogy mit árulnak, milyen áron, fotóztunk, és divatbemutatókra jártunk.
– Mégis hazajöttetek. Miért?
– Apukámnak segítségre volt szüksége. A hazaköltözés váratlan volt, a cseh cégben is számítottak ránk. Ám, mivel nálunk mindig a család van az első helyen, váltottunk. Ekkor már terhes voltam a legidősebb fiammal.
– A boldog cseh évek után nem féltél visszajönni?
– Azt gondoltam, hogy legfeljebb majd mást fogok csinálni. Ami hasonlóan jópofa dolog lesz. Bejött, mert imádom a varrást. A világ ilyenkor megszűnik létezni körülöttem. Ám története van ennek is. Mikor megszületett István fiam, mindent félretettem. Mindent, ami azzá tett, aki vagyok. Nem akartam semmilyen kreatív dolgot ebben a házban látni, mert jó anya akartam lenni! S pont ezzel lettem rossz anya. Mentségemre váljék, hogy azt gondoltam, így lesz jó. Idővel rájöttem, hogy mégsem lesz jó, mert depressziós lettem. Minden nőnek kell valami, ami csak az övé. Ezt látom, ezt tapasztalom azóta is. Hogy azok a nők, akik nem foglalkoznak eleget a lelkükkel, kész, megszűnnek nőnek lenni.
– Mennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjj, mégis kell valami kreativitás az életedbe?
– Meg kellett születnie a harmadik gyerekemnek. Tudod, mi az érdekes? Egy időben elkezdtem tortákat, sütiket sütni. Ennek az a pszichológiája, hogy abba öltem bele a kreatív énemet. Naponta szuper kajákat sütöttem, egészséges ételeket készítettem. Aztán meg nem ette meg senki, mert annyit sütöttem. Ide folyt el minden energiám. Igazából ebbe menekültem. Rájöttem, hogy ez így nem jó, és ez nem az, amit akarok. Aztán sportolni kezdtem. De az is csak egy menekülési útvonal volt, kerestem önmagam. Most már csak annyit foglalkozom a kajákkal és a sporttal, amennyit kell. A gyerekeim is érezték, hogy anya nincs rendben. A férjem is érezte, hogy nem minden oké. Aztán amikor a legkisebb fiam megszületett, elkezdtem újra varrogatni.
– Ez volt a csírája a Love Colorsnak?
– Igen. Vettem a legkisebb fiamnak egy atipikus méretű ágyat, amibe kellett egy rácsvédő. Megvarrtam, és nagyon jól sikerült. Jött a barátnőm, hogy neki is kéne. Varrtam neki is. Akkor épp friss házba költöztünk, meglátta a szomszéd néni a díszpárnáimat, és azt mondta, hogy árulhatnám őket. Azt válaszoltam, hogy ugyan, kinek kellenének ezek. Majd egyre többet varrtam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy idegen emberek írnak, varrjak nekik is. Így indult.
– Tanultál valakitől varrni?
– A varrás szeretete nagymamámtól jött: az anyai nagymamám varrónő volt. Gyerekkorom óta körülötte nyüzsgölődtem, hajtottam a gépet. Később egyértelmű volt, hogy ruhatervezéssel szeretnék foglalkozni.
– Amint beindult a varrás, lelkileg is beállt a fellendülés?
– Igen. Azt éreztem, hogy jól érzem magam, és hogy rengeteg energiám van. Egész nap a gyerekekkel foglalkoztam, aztán amikor elaludtak, mentem varrni. Amikor felébredtek, megint velük foglalkoztam és a háztartással. Hajnali kettőig-háromig varrtam. Reggel hatkor pedig keltem.
Nem éreztem azt, hogy fáradt vagyok. Közben fejlesztettem magam. Mert igaz, hogy ruhatervezőnek tanultam, de patchworkot nem csináltam.
– Mindezt három fiúgyerek mellett. Bár azt mondják, három gyerekkel szinte már könnyebb, mint kettővel...
– Nem igaz! (nevet) Na, jó, annyival könnyebb, hogy nem filózol már minden hülyeségen. Lepottyantál? Rázd meg magad! Vérzik a szád? Töröld meg! A gyerekek felnőnek egymás mellett.
– Mégis hogyan tudod mindezt összeegyeztetni? Gyerekeket, munkát, családot? Nincs szerepkonfliktus?
– Én ezt még mindig tanulom. Nagy kihívás. Egy gyerkőc teljesen lefoglalja az anyukát. Ha kettő van, az is. Ha három van, az nem duplázódik, hanem hatványozódik. Mintha kilenc lenne! Az én gyerekeim aktívak, féltékenyek egymásra, próbálják kivívni a szeretetemet. Ki fog anya mellett ülni? Ki felé fogok fordulni az ágyban reggel? Igen, nehéz összeegyeztetni, hogy egyszerre lehessek dolgozó nő, anya, feleség. Nehéz összehozni, de mindent meg kell tenni érte. Nincs más út! És nem kell mindig 120 százalékra teljesíteni. Én például ma 50-et hozok magamból, mert tegnap társasoztam a csajokkal, és fél egykor mentem aludni. Ez így sikerült. Az a fontos, hogy jól érezzük magunkat, és nem az, hogy megfeleljünk valakinek. Mert kinek is kell megfelelni?
– Önmagunknak kellene.
– Kéne, de a környezetünknek akarunk. Nehéz szerep a női szerep. Sokszor nem tudjuk elfogadni, hogy csak ennyi lesz a miénk. Még többet akarunk. Mindent ki akarunk pipálni. Tisztelem az egyedülálló anyákat, akik egyedül teszik mindezt. Szerintem én nem tudnám.
Mi, nők férfi nélkül nem érünk semmit, és biztos vagyok benne, hogy a férfi sem ér a nő nélkül semmit. Nem hiába van minden így kitalálva. Lehet, hogy ez nem egy populáris vélemény a XXI. században egy nő szájából. Egymást kell kiegészíteni, azt kell megtanulni, hogy tudjunk együttműködni – és egymás mellett élni teljes életet.
– Neked hogy telik egy átlagos napod?
– Hatkor kelek, aztán tíz perc múlva megint kelek. És megint. Ameddig lehet, nyomkodom a szundit. Szeretek reggel aludni. Fél hétkor ébresztem a társaságot, kakaókészítés, öltöztetés, veszekedés, öltöztetés. Pizsamában teszem be a gyerekeket az autóba, miközben ismételgetem, hogy kössék le magukat. Mindennap el kell mondani mindent, különben nem teszik meg. Öltözzetek, igyátok a kakaót! Ők meg ülnek a kanapén, tartják a kezükben a poharat, és nem isszák a kakaót, én meg kócosan rohangálok. Ezért tettem egy fogadalmat: igenis, én is szépen fogok öltözni, magas sarkúban fogok billegni. Ezt már két éve tartom. Igaz, a piros rúzs is benne volt, de csak mikor kisüt a nap, és berobban a tavasz. Aztán nyolckor beérek, és kezdődik a nap: jönnek a megrendelések, a kommunikáció a vevőkkel és a varrás.
– A házimunkával hogy állsz?
– Nem győzöm. Három gyerek mellett megtanultam átlépni a cukorkapapírt a földön. A háztartás nálam otthon egy gyenge 30%, de ettől nem vagyok boldogtalanabb. A férjem besegít. Ez soha nem volt nálunk kérdés. Természetesnek veszi. Felporszívózik, elmosogat, megfőz.
– A magánéletre jut idő?
– Elkezdtünk táncolni. Társastáncra járunk, baráti körben. István fiunk szerdánként úszni jár, a barátok gyerekei is úsznak. Mi, felnőttek meg fogadtunk egy tánctanárnőt. Jó, mert végre a gyerekeken kívül is van egy közös program. Ne mondjam, hogy tíz éve próbálom rászedni a férjemet...
– Bizony, négy férfi mellett teljesen elhalkul egy nő szava. Vagy pont ellenkezőleg!
– Néha úgy érzem, elnyomnak. (nevet) Nem bírom őket túlkiabálni, vagy nem bírnak szót fogadni. 75-ször mondok valamit, és senki nem hallja. Ilyenkor jön a férjem, és az öblös hangjával rendbe rakja a társaságot.
– Visszatérve a női és férfiszerepekre, szerinted mitől nő egy nő?
– Én nagyon sokáig férfias szerepet vittem. Majd én megmutatom, hogy vagyok valaki, és képes vagyok egyről a kettőre lépni. Megállni a saját lábamon. Ki tudom cserélni az autókereket és a villanykörtét is. Ám ez leterheli a nőt. Annyira belekeveredtünk ebbe a „Majd én fölveszem a nadrágot!” dologba. S mikor majd már nem bírjuk ezt a nadrágterhet, és felvesszük a melegítőnadrágot, az lesz csak a tragédia. Ott ette meg az egészet a fene! Én a három fiam mellett jöttem rá, hogy nőnek kell maradni. Akkor tudok hercegpalántákat nevelni, ha királynő vagyok közöttük.
– Anya a királynő. Anya, aki csodás dolgokat hoz létre! Gondolom, élvezik a gyerekeid, hogy ilyen csodaszép dolgokat kreálsz.
– Most már élvezik. Amíg otthon csináltam, addig tök ciki voltam. „Anya, jössz ezekkel a pöttyös meg csillagos anyagokkal.” Lehet, túl sok volt nekik, hogy anya varr és varr. Most nemrég meg itt a műhelyben összeszedték a plüssöket, hogy nekik is kell. Otthon nincs egy fia tűm se. Ha lyukas a zokni, az kuka!
– Gondoltad volna valaha, hogy ez így befut?
– Bíztam benne. Igaz, más terveim voltak, hogy ruhákkal fogok foglalkozni. A divatszakma nem a barátságokról és a lélekről szól. Úgy érzem, én nagyobb karakter vagyok.
– Hová nőtte ki magát mára a Love Colors márka?
– Öt év után már tudok invesztálni, vissza tudom forgatni a pénzt az üzletbe. Tudok segédeszközöket venni. Tudok tartani segédet, és szeretnék felvenni még egy alkalmazottat. Mert vagy menedzselem az üzletet, vagy varrok. Rengeteg munka van. Múltkor három csomagot kellett elküldeni, és három órát csak csomagoltam. Mindent speciálisan be kell csomagolni. Duplán biztosítani.
Én meg nem akarom az összes időmet elvenni a családomtól. Így is az van, hogy: „Anya te mindig csak a számítógéped előtt játszol!” Játszom?! Mert látják, hogy rajzolom a terveket, és minden színes. (nevet) Egyébként tök igazuk van, mert nekem ez egy játék. Na, de akkor is!
– Megtaláltad azt, amit igazán szeretsz csinálni!
– Dolgozni kell magamon, hogy ne dolgozzak annyit otthon! Otthon tanulunk, vacsora, elmesélik a kis sérelmeiket. Lezajlik ez mind, pancsiznak, és miután elalszanak, én még hozzáülök a gépemhez.
– Nem vagy fáradt?
– De, nagyon. Sok kávét iszom. Meg szokták kérdezni, mi a titkom, hogy bírom három gyerek mellett. Hát annyi, nem hagynak magamba roskadni, hogy milyen jó lenne pihenni.
– Örökölte valamelyik fiad a kreativitásodat?
– Kristóf nagyon szeret rajzolni. Köteg papírt képes elrajzolni. A házimunka azért is nem megy otthon, mert inkább velük foglalkozom.
– Vannak terveid?
– Rengeteg! Ezek most mind a Love Colors körül forognak. Szeretnék venni egy új, hosszú karos varrógépet, megtervezni egy új kollekciót.
– Azt mondják, akinek tervei vannak, az boldog.
– Boldog vagyok. Akarhatnék én többet is, de kell az? Lehetne nagyobb házunk, szebb helyen. Ám nekem jó itt nagyon. Viszont azt gondolom, hogy a boldogság érdekében rengeteget kell tenni. Semmi sem pottyan az ember ölébe.
Juli mosolyog, és én se bírom levakarni arcomról a vigyort. Sőt, elindulni sem nagyon bírok, annyi szépség között üldögélek. Mindent meg akarok fogni, bebújni a puha takarók alá. Tündérország – mondogatom, majd kitessékelem magam, hogy Julit hagyjam végre varrni.
