A nyáron jött a meglepő hír, hogy az izsai Leányvárat világörökségi helyszínné nyilvánították. Volt izgalom bőven, ám semmi nem mehet gubanc nélkül; a magyar fél ugyanis közben visszavonta a jelölését. Hogy jártak mégis sikerrel?
Újsághír, 2021 nyara: Az UNESCO világörökségi helyszínné nyilvánította a Római Birodalom dunai limesének 600 kilométeres szakaszát. Így többek között az izsai Kelemantia is felkerült a világörökségek listájára! Van mit ünnepelni az izsaiaknak. Az Izsa határában található Kelemantia, vagyis Leányvár története sokkal kalandosabb, mint azt elsőre hinné az ember. Miként lesz egy római kori erődből világörökségi műemlék? Domin Istvánnal, Izsa polgármesterével beszélgettünk a nemzetközi elismerésről. (Fotó: Cséfalvay Á. András)
Az UNESCO zászlajának felvonása. Balról középen: Domin István, Izsa polgármestere
– Kezdjük az elején! Mitől különleges a Leányvár?
– Tudjuk, hogy nem messze tőlünk húzódott a limes, a Római Birodalom határa. A mi római táborunk attól kuriózum, hogy a határon kívül, a valamikori barbarikumban helyezkedett el. Azért hívják Leányvárnak, mert a Duna túloldalán lévő Brigetio – ami egyben volt polgári város és erőd – kihelyezett védőbástyájának számított. A rómaiak innen folytatták a hadjárataikat, békeidőben pedig inkább csak kereskedtek. Brigetio neve amúgy dombocskát jelent.
– Lehet tudni, hogy hány katona lakott itt?
– A tábor befogadóképessége elérte az 1200 főt. A katonaság gyalogosokból állt, de voltak lovas katonák is. Két római csapattest állomásozott itt. Az egyik állomáshelye a szemben levő Brigetio volt, a másiké pedig Aquincumban, a mai Budán volt található.
A trencséni vársziklán fellelhető egy római kori emlék, ami a győztes markomann háborúnak állít emléket. A római katonák teljes menetfelszerelésben gyalogolhattak el Budáról és Izsáról Trencsénig, a Vág mentén. A Leányvárat amúgy tipizált tervek szerint építették a rómaiak, ahogy a többi hasonló tábort: a katonákkal egy időben mérnökök is érkeztek. Minden táborhoz tartozott egy fürdő is.
– Meséljünk kicsit a világörökségi jelölésről! Hogyan kezdődött?
– Először is tudni kell, hogy a Nagy-Britanniától Németországig terjedő római határszakasz már jóval korábban világörökségi helyszín lett. Utána itthon is alakult egy bizottság, amely komolyabban elkezdett foglalkozni a jelöléssel. Ennek a bizottságnak több állami szerv is tagja volt – a kulturális minisztérium, a vízgazdálkodási vállalat és a külügyminisztérium –, valamint Oroszvár polgármestere és jómagam is. Valamint természetesen az elődeim.
Nemezetközi nevezés volt
A Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal koordinálta a nevezési dokumentáció elkészítését. Már 2005-ben papírra vetették az első hevenyészett tervet, de csak később készült el az a vázlat, amellyel megszólították Németországot, Ausztriát és Magyarországot. Ez tehát egy nemzetközi nevezés volt.
Nálunk két helyszín volt esélyes a címre: Oroszvár és Izsa. Egyenként a helyszínek valószínűleg nem kerültek volna fel a nemzetközi listára; egységes, összefüggő limes-vonalként nagyobb esélyünk volt pályázni. (A limes határvonalat jelent, a Római Birodalom határát.)
Szerencsétlen ellenpéldaként szolgálhat Almásfüzitő tábora Almásfüzitő Izsa testvértelepülése, ahol egykor szintén állt egy római tábor, az Azaum Odiavum. Ma az egykori erődöt a timföldgyár iszaptengere lepi be. Még a múlt század hetvenes éveiben folytattak itt ásatásokat, majd elkészítették az erőd másolatát. Ez valóban turisztikai attrakciónak számít, de nem egyenlő a római kori emlékkel, így a világörökségi listára sem kerülhet fel.
– Mi mindent vesznek figyelembe ilyenkor?
– Minden beadvány többlépcsős elbírálás alá esik. Majd az UNESCO bizottsága kiküldi a saját ellenőreit, akik minden egyes helyszínt meglátogatnak. Megnézik, hogy a műemlék nincs-e eltorzítva, nincs-e valami ráépítve, vagy pontosan mi az, ami még feltáratlan belőle. Izsán a tisztázatlan telekjogi viszonyok, illetve a pénzhiány miatt a régészek nem tudták maradéktalanul elvégezni a feltárásokat. Volt tehát akadály elég. Arról nem is beszélve, hogy a Duna egykori védőtöltése is keresztülhaladt a helyszínen; így ez a szakasz még feltáratlan. Azóta megépült a körgát, ami védi a Leányvárat. Az UNESCO munkatársai mindenesetre már első körben érdekesnek tartották a helyszínt.
Domin István, Izsa polgármestere
– Ha jól tudom, egyszer már majdnem sikerült a nevezés. Mi akadályozta a sikert?
– Igazság szerint 2019-re már elkészült a nemzetközi nevezés, és Magyarország benyújtotta a dokumentációt. Ám ezt követően egy helyszínt, az aquincumi helytartói palotát kivonták a nevezés alól, így az UNESCO-bizottság visszaadta a nevezési dokumentumot átdolgozásra. 2020-ban aztán a koronajárvány miatt félbeszakadt minden. Tavaly végül a kínai Fu-csuban, online tartották meg az UNESCO-konferenciát. Így itthonról is követni tudtuk az eseményeket. Egy ilyen konferencia hetekig tart, s közben az is megtörténhet, hogy valamelyik helyszínt nem javasolják beíratásra, mert a bizottság mégsem fogadja el. Szóval végigizgultuk az egészet.
– Hogyan zajlott a konferencia?
– Júliusban szembesültünk a magyar kormány álláspontjával, hogy a teljes magyar nevezést visszavonja. A hír sokkolt bennünket. Gulyás Gergely miniszter levélben indokolta a döntést: a magyar kormány egyszerre szerette volna jelölni az egész római határvonalat, nem csak ezt a nyugati részt. Tudjuk, ugye, hogy a limes Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Románia, Szerbia és Bulgária területén húzódik. Így látják csak értelmét, ez állt a magyar indoklásban.
A faluban jól látható helyen áll a Kelemantia római erőd jelzése
– Ebben a helyzetben mennyire volt esélye a nevezésnek?
– Úgy éreztük, hogy nem sok; de tudtuk, hogy mindent meg kell tennünk az ügy érdekében. Azonnal értesítettük a szlovák külügyminisztert, és kértük, hogy konzultáljon német és osztrák kollégáival. Az UNESCO-bizottság négy ország helyett így, soron kívül, csak a három ország nevezési helyeivel foglalkozott.
Az UNESCO úgy döntött, hogy létrehoz egy ad hoc bizottságot – erre a szervezet életében még nem volt példa. Mondhatnánk azt is, hogy csoda történt! Végül szavazati többséggel ráhelyezték a világörökségi listára a három ország kérelmét.
– Küldetésük tehát sikerrel járt.
– Így van, minden jól alakult. A kulturális minisztérium szeptember végén átadta a településeknek a bejegyzésről szóló dokumentumot. Mi pedig a Leányvár területén felvontuk a világörökségi kék zászlót. Az arra járó turistáknak, a szakmának és a nagyvilágnak ezzel is jelezzük, hogy itt bizony világörökségi helyszín van! Tévhit viszont, hogy a világörökségi bejegyzés pénzforrást biztosít majd a Leányvár fenntartására. Inkább csak közvetett értéket jelent.
– Amint ugyanis szétszalad a hír, s a Leányvár felkerül a turizmus világtérképére, a régióba jönni fognak a turisták – s ez tény, tény. Mára ugyanis bebizonyosodott, hogy a világörökségi cím turizmust generál. Viszont a turistákat tudni kell fogadni, amihez ki kéne építeni az infrastruktúrát. Nem kevés pénzre volna tehát szükség. De ez legyen már a mindenkori kulturális minisztérium dolga. A jogokhoz ugyanis kötelességek is társulnak...
A déli fal kettős kapujának maradványai
Pénz és tulajdonjog, avagy kié a Leányvár?
A Leányvár igazából nem is a község tulajdonában van. Kétharmad része a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalaté, egyharmada pedig Nyitra Megye Önkormányzatáé (és a komáromi Duna Menti Múzeum kezeli). Meglátásunk szerint az egész területet a múzeum kezelésére kellene bízni, hiszen helyben vannak. Ők valóban a magukénak érzik, és tudják, mekkora értéket birtokolnak. A községben ma múzeum található, ami szemléletesen mutatja be a Leányvárat és a falu néprajzát. A község határában pedig két római őrtorony jelzi, hogy érdemes itt megállni.
– Terveznek mást is a helyszínre?
– A múzeum a tájház-kategóriába esik. Ahhoz, hogy múzeumi minősítést kapjon, a szakmának is mögéje kell állnia. Jelenleg egy néprajzos szakembert alkalmazunk részmunkaidőben. Azon dolgozunk, hogy megteremtsük az intézmény szakmai bázisát.
Jelenleg Szlovákiában nincs római kori múzeum, csak a miénk – ami, ugye, hivatalosan nem minősül múzeumnak. A Leányvár mellé tervezünk még egy látogatóközpontot, Smidt Tamás építészt kértük fel a megtervezésére.
– Bizonyára például szolgálhat az osztrák határ menti Carnuntum római tábor. Ők szintén most kerültek fel a világörökségi listára...
– Igen. Carnuntum, a római kori helyszín ma az osztrákoknál turistalátványosságnak számít. A régészeti szakma viszont afféle Disneylandként tekint rá, mert eltorzították. A régészek célja mindig az, hogy az adott helyszínt feltárják, dokumentálják és konzerválják. A köztes állapotot jól tükrözi a szombathelyi Savaria. Szemléletes, látványos, és kiválóan ötvözi az ókoriságot a mai modern technikával. Litomeniczky Nándor építésszel, aki a múzeumunkat tervezte, felkerestük az ottani Ízisz-templomot.
– Látni szerettük volna, miként építették rá a római alapokra. Kiderült, hogy acélkonstrukcióból készítettek vázat, amit márványlapokkal burkoltak be, s fénytechnikával megfestették a falakat. Kiváló megoldás, mivelhogy ezzel az eredeti alapokat és falakat nem tették tönkre, és a konstrukció is bármikor szétszedhető. Az odaérkező turistáknak pedig megvan a látvány, az élmény; készülhetnek fényképek. Mi a Kelemantia déli kapuját szeretnénk rekonstruálni. A kilencvenes években egyszer már fából elkészült a sziluett, de az idő vasfoga tönkretette. Ezt szeretnénk újraépíteni. Szóval hosszú út áll még előttünk.
Az izsai múzeumban található 3D nyomtatású makett látványosan feleleveníti az egykori Leányvár látképét. A három hektáron elterülő erődöt 172 x 172 méteres falakkal kerítették körbe, a sarkokon négyszög alakú lekerekített saroktornyokkal. A kőfalak 4-5 méter magasak voltak, összesen 20 őrtoronnyal. A Duna-part felé néző kettős kapu biztosította a kapcsolatot az anyatáborral, Brigetióval.
Még egy felfedezés!
Az izsaiak a nyáron tudomást szereztek arról is, hogy nem kikötő, hanem egy igazi híd kötötte össze a Duna két partját. A régészszakma is felhördült. Ha ez igaz, akkor korszakalkotó felfedezés lesz! Amikor Izsa felkerül a világ kulturális térképére, Ján Rajtár főrégész, aki 1978 óta töretlenül kutat a Leányváron, nagy örömmel mutatta meg a dunai szonártérképet – mesélte a polgármester úr.
A régész a római kori kikötő maradványai után kutatott, helyette viszont hídpillérek alapjaira lelt. Augusztusban aztán lemerültek a búvárok, hogy a pillérek maradványaiból mintát vegyenek. A Duna áradása, a rossz látási viszonyok miatt azonban csak kitapogatni tudták a pilléreket...
Ján Rajtár régészprofesszor az általa azonosított, Endümiónt ábrázoló dombormű mellett
A Rómában látható Traianus-oszlopon hidat is láthatunk. Ez ugyan nem a Leányvár hídja, de az izsai híd hasonló típusú lehetett. A híd alsó konstrukciója kőből épült, a teteje pedig fából. Ez kötötte össze a katonai tábort Brigetio városával.
(Kép forrása: flickr.com)
Világszenzációnak számítana, ha kiderülne, hogy a rómaiak ezen jutottak el a Duna egyik partjáról a másikra. A „barbarikumban” eddig még nem találtak hasonlót!
