A 19-20. század fordulóján élt egy vállalkozó kedvű amerikai újságíró, bizonyos Nellie Bly. Nellie először bevackolta magát egy elmegyógyintézetbe, hogy írásaiban leleleplezze az ott uralkodó embertelen körülményeket. Ám nem ez nem volt a legmeredekebb vállalkozása: Bly-t megihlette Verne regénye, ezért úgy döntött, hogy 80 nap alatt körbeutazza a Földet.
A téli filmezések alatt (a temérdek mézes ostya mellett) terítékre került nálunk a Jackie Chan-féle 80 nap alatt a Föld körül című film is. Egy igazán kedves, szórakoztató film készült a francia író, Jules Verne regényéből. „Verne Gyula” amúgy a tudományos-fantasztikus irodalom nagy öregje volt, a könyveiben terítékre kerülő száznyolcvan találmány és felfedezés nagy részét mára megvalósították (például: rakéta, repülőgép, utazás a Holdra, utazás Föld körül). A filmben a tematika mellett figyelemre méltóak Chan harckoreográfiái, valamit Steve Coogan szórakozott professzor-alakítása, Arnold Schwarzenegger pedig egy török herceg szerepében tündököl (aki teljes ellentéte a Terminátornak). Nézzük meg!
Nellie Bly (Kép forrása: indexoncensorship.org)
Mindenesetre a filmnek több hozadéka volt: egyrészt édesanyámmal előfizettünk egy gyönyörű Jules Verne-gyűjteményre, másrészt a hatása alá kerültem a „80 nap alatt a Föld körül” koncepciónak... A filmnek köszönhetően ismertem meg Nellie Bly-t, aki a női felfedező újságírás amerikai nagyasszonya volt.
Mire jó egy nő?
Miheztartás végett: Nellie még Elizabeth Jane Cochranként született. Újságírói pályája az 1880-as években a Pittsburgh Dispatch-ben megjelent egyik cikkel kezdődött. A cikk írója azt ecsetelte, hogy a nők tulajdonképpen két dologra jók: gyerekszülésre és házvezetésre. Elizabeth ambiciózus nőként nem tűrhette szó nélkül ezt a zagyvaságot – nem véletlenül lett belőle később az oknyomozó újságírás egyik úttörője. Ne felejtsük, hogy a 19. században járunk, abban a korban, amikor a nők még javában küzdöttek emberi jogaikért és az egyenlő bánásmódért.
Elizabeth „Lonely Orphan Girl”, vagyis Magányos Árva Lány álnév alatt olyan szenvedélyes válaszlevelet küldött az újságnak, amelynek stílusa felkeltette a főszerkesztő érdeklődését.
Olyannyira, hogy az újság hirdetésben felkereste a levél íróját; végül Elizabethet felkérték, hogy írjon egy másik cikket. S lőn! Elizabeth ebben a cikkében arról írt, hogy milyen hatást gyakorol a válás a nőkre. A cikk után teljes állást kapott a Pittsburgh Dispatch-nél; s mivel a neve túl hétköznapinak számított, egy korabeli zeneszerző sikeres dala után felvette a Nelly Bly írói álnevet. A névválasztásnál volt egy kis baki, ugyanis nyomtatásban tévedésből Nellie-nek írták a nevét – ami aztán rajta is ragadt.
Női témák
Nellie cikkeiben eleinte a dolgozó nőkkel, konkrétabban a gyárakban dolgozó nők helyzetével foglalkozott, ami sok gyártulajdonosnak nem tetszett. A nők ugyanis – a hiedelmekkel ellentétben – régen is dolgoztak, csak éppen gyárakban, a földeken vagy cselédlányként az úriházaknál.
Újságírónkat radikális hozzáállása miatt végül száműzték az újság „nőiesnek” titulált rovatához. Vagyis azontúl főleg divatról, társasági eseményekről, gyereknevelésről, lakberendezésről és kertészkedésről kellett írnia. Ez nagy büntetés lehetett számára, tekintettel arra, hogy éppen ezen témák iránti ellenszenve indította el újságírói pályáján. Nellie meglehetősen avíttnak ítélte azt gondolkodást, miszerint a nők kizárólag a kertészkedéshez, gyerekneveléshez és a kézimunkához értenek. Hisz, lám, ő is újságot ír!
10 nap egy elmegyógyintézetben
De térjünk vissza az elejére: mikor Nellie elhelyezkedett az újságnál, felcsillant előtte a remény, miszerint egy nőnek is lehet véleménye a világ folyásáról. Az áthelyezéssel ugyan kissé megtépázták az önbizalmát, de nem vették el teljesen, mert Nellie bátor lány volt. Nem sokkal később Mexikóba utazott, ahol egy ideig tudósítóként dolgozott.
Miután visszatért az USA-ba, ismét olyan témákról kellett írnia, amelyek nem kötötték le a figyelmét. Így maga mögött hagyta Pittsburgh városát, és New York felé vette az irányt, ahol élete egyik legkockázatosabb vállalkozásába fogott.
Felcsapott oknyomozó újságírónak: őrültnek tettette magát, így aztán bevitték a New York City Lunatic Asylumba, ahol döbbenetes körülmények uralkodtak.
Páldául: 16 orvos „látott el” 1600 beteget, az ápolók durván bántak a betegekkel, gyakran megverték őket. A folyosókon patkányok rohangáltak, a kórtermek piszkosak, az étel ehetetlen, a víz pedig koszos volt. Ráadásul Nellie leírása szerint több olyan ember is ott raboskodott, akik egyébként teljes lelki egészségnek örvendtek; vagy csupáncsak nem beszéltek angolul, ezért az intézetben tartották őket.
A leleplező írásoknak hatalmas visszhangjuk volt: köszönhetően egy bátor, hangját hallatni akaró nőnek. A cikksorozat felhívta a figyelmet a mentális betegekkel foglalkozó intézményekre, melyek utána nehézkesen, de elindultak egy másik úton: s azontúl emberibb bánásmódot biztosítottak a betegeknek. Mindemellett Nellie merész tettével azt is bizonyította, hogy egy nő nem csupán a divatról és egyéb „női” témákról képes tudósítani. Egy női újságíró is lehet elkötelezett a közéleti témák iránt.
(Kép forrása: en.wikipedia.org)
72 nap alatt a Föld körül
Jules Verne kortalan kalandregénye, a 80 nap alatt a Föld körül 1873-ban jelent meg. Bly 1888-ban azzal kereste fel a New York World főszerkesztőjét (ennek az újságnak írta az elmegyógyintézetes beszámolóját is), hogy a való életben is megjárná a Verne regényében felvázolt utat; s bebizonyítaná, hogy valóban lehetséges 80 nap alatt körbejárni a Földet.
Ma ugyan soknak tűnik az a nyolcvan nap – a mai közlekedési eszközök gyorsaságát figyelembe véve –, de abban az időben, amikor az emberiség még elképzelhetetlennek tartotta a repülés hétköznapiságát, sokkal körülményesebb volt az utazás.
Nellie Bly kevés holmival, gőzhajókkal, vasúttal utazott át Anglián, Franciaországon, Olaszországon, a Szuezi-csatornán, Ceylon szigetén, Szingapúron, Hongkongon, egészen Japánig. Onnan pedig a Csendes-óceánt átszelve tért vissza Amerikába: a nagy világkerülő út 72 napig tartott.
Az út izgalomban tartotta az olvasókat, olyannyira, hogy egy konkurens újság elküldte a saját újságíróját is, hogy megelőzze Nellie-t. Nem sikerült neki, négy nappal később ért vissza a nagy álmok és az almás pite országába, mint hősnőnk. Bly rekordját később többen is megdöntötték, mégis ő volt az első, aki belevágott az addig csupán fikcióként létező kalandba.
„Az Aranyhalak a pácban című film népszerű aranyhala, Uszonyka péntek éjjel örökre elúszott a túlvilág kéklő és tökéletes hőmérsékletű folyóján. Az állatorvos kizárta az idegenkezűséget. Szörnyű baleset – nyilatkozta lapunknak. Beszippantotta a víztisztító berendezés. Bárkivel megeshet.” Banális a példa, de mostanában az újságírás legfőképpen hasonló bravúrokból áll, vagyis rémhírgyártásból. A szerkesztők hatásvadász címeket találnak ki, melyekre aztán az információra éhes olvasók vért szimatoló cápákként lecsapnak. (Kép forrása: pastispresent.org)
Ma már nincsenek Nellie Bly-ok!
Nellie munkásságára azért is megéri emlékezni, mert még igazi, vérbeli újságíró volt. Sajnos, a mai világban sok újságíró már inkább csak tartalomgyáros, mintsem újságíró. Felgyorsult világunkban ugyanis nem a minőség a fontos, hanem a mennyiség. Arról nem is szólva, hogy az igazságért ma már senki nem hajlandó fizetni – az újságírók többségéből ezért aztán bértollnok lett.
