A vacsoraparti I. rész

„Mindennel elkészültünk” – nyugtázta Bori, és nagyot sóhajtott, miközben végigsimította vékonyka ujjait a pompásan megterített asztalon. Hirtelen egy ismerős férfikéz fonta körbe a derekát. Andris, Bori újdonsült vőlegénye simult a lányhoz, és finom csókot lehelt Bori arcára. Ekkor megszólalt a bejárati csengő. 

– Ne aggódj, minden a legnagyobb rendben lesz! – nyugtatta a fiú Borit, de a lány láthatóan ettől a mondattól most még idegesebb lett. Bori tisztában volt azzal, hogy ez az este kétféleképpen sülhet el: vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul. Jelenleg mérget vett volna rá, hogy ez utóbbi fog bekövetkezni. Gyomrában ugyanis napok óta furcsa remegést érzett. S mielőtt ajtót nyitottak volna, Bori fejében hirtelen átfutott minden, ami az elmúlt hónapokban történt…

A vacsoraparti előtt két hónappal ugyanis Andris megkérte Bori kezét, és a lány boldogan igent mondott. Az ifjú jegyespár akkor csak a szűk családnak árulta el a nagy hírt. Külön megkértek mindenkit, hogy ezt az örömöt hagyják meg nekik, és egyelőre senkinek se adják tovább. Azért is döntöttek így, mert eltervezték, hogy egy kisebb partit rendeznek a barátoknak és ismerősöknek, ahol majd ünnepélyesen bejelentik, hogy nemsokára összekötik az életüket.

Az előkészületekben minden flottul ment, kivéve a vendéglista összeállítását, ugyanis Andris baráti társaságához tartozott Linda, akit Bori nem igazán szívelt. Finoman szólva, egyikőjük sem rokonszenvezett a másikkal. Ami nem csoda, hiszen Linda nem más, mint Andris volt barátnője. Persze, az ő történetük még jóval Andris és Bori megismerkedése előtt véget ért. Jóban maradtak, s ehhez hozzájárult az is, hogy a közös baráti társaság nagyon összetartó volt. A vendéglistához érve Bori tudta, hogy majd felmerül Linda neve, mégis megpróbált higgadt maradni. 

– Kicsim, tudod, hogy ha nem hívom meg, a többiek is nehezményezni fogják. Jóban vagyunk. Ráadásul kedvel téged – érvelt kissé bizonytalanul Andris, majd Borira pillantott. Ekkor Bori szeme villámokat szórt, és tudta, hogy most nagyon vissza kell fognia magát. S mire ez a gondolatfoszlány igazán tudatosult volna benne, már késő volt. Észre sem vette, máris felcsattant.

– Hah! Kedvel, persze! Nyilvánvaló, hogy féltékeny rám, mert még mindig szeret téged! – csóválta a fejét Bori, majd kipirult arccal jobbnak látta, ha elcsendesedik.

– Tudod, hogy már semmit nem jelent nekem! Barátok vagyunk, ennyi az egész – mondta kicsit indulatosan Andris, aminek végül az lett a vége, hogy jól összekaptak.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, Bori beleegyezett, hogy most az egyszer még Linda is jöhet, de ez az utolsó alkalom. Andris megkönnyebbült, és csókot nyomott Bori arcára.

– Ugye, tudod, hogy te vagy a világ legédesebb nője?! – mondta mosolyogva Borinak, majd kiviharzott a konyhába, hogy újra megtöltse kávésbögréjét. Bori ekkor félig mosolyra húzta a száját, ám végtelen keserűséget érzett. „Ez a nő, az én, pontosabban a mi házunkban!” – fortyogott halkan.

„Itt fogja az egyik válláról a másikra dobálni a tökéletes haját, meg mindenkire cuppogni fog a rikítóan piros rúzsos szájával!” – gondolta, és hirtelen elfintorodott. „Biztosan elmondja majd, mennyire szerencsés nő vagyok, mint ahogy azt a múltkor is tette. Amikor pofátlanul az Andrissal – vagy ahogy őnagysága nevezi: Andrással – töltött kalandos és szerelmes utazások élményeit ecsetelve a szemembe nézett és azon a mély, recsegő hangján azt mondta, becsüljem meg Andrást, mert egy igazán jó ember! Ilyen több nincs a földön. Még jó, hogy nincs! Te hárpia!” – dühöngött tovább Bori. „Belőled is csak egy van ezen a földön, és az is sok!” – gondolta, és hirtelen az egész testén végigfutott a libabőr. „Andrisért csinálom, Andrisért!” – mantrázta magának! „Az én férjem lesz, nem az övé! Egy estét kibírok még! Aztán soha többé nem látom! Az esküvőnkre biztosan nem jöhet!” S ekkor Bori kisebb megnyugvást érzett. Halvány derű fonta körbe szívét. 

A veszekedés után néhány hét elteltével pedig elérkezett a várva várt parti. Andris boldogan nyitott ajtót az első vendégeknek. Ezt követően már perceken belül kiváló hangulat uralkodott a ház udvarán. Kellemes szeptemberi alkony volt, tökéletes szélcsend. Ritkaság volt ez errefelé, ahol szinte minden áldott nap fújt a szél. Pedig az idősek körében úgy járta arrafelé, hogy a szélcsend mindig valami rossznak az előjele. A baráti társaságban viszont többször is mosolyogva hangoztatták, hogy ennél remekebb napot ki sem foghattak volna a nagy találkozásra. Senki sem sejtette, hogy az estnek egy különös apropója van. A tizenöt fős asztaltársaság felhőtlenül szórakozott, egyedül Linda hiányzott. Bori általában kicsit neheztelni szokott a notórius későkre, de most az egyszer egyáltalán nem bánta, hogy Linda nem érkezett meg. „Talán el sem jön!” – simogatta saját lelkét vidáman e gondolattal, de tévedett. Éppen akkor lett figyelmes arra, ahogy Linda talpig díszben, az óriási hajkoronájával, egy egészen apró, fekete miniben topog oda az asztalhoz Andris kíséretében. 

– Köszönöm, András, hogy egészen idáig kísértél! – lehelte oda mosolygósan Linda a fiú felé. „Ez aztán a céda!” – gondolta magában Bori, majd mintha minden a legnagyobb rendben lenne, üdvözölték egymást. 

Bori úgy látta, mindenki remekül érzi magát. A lányok közül sokan segítettek neki kihozni az ételeket a konyhából, s közben mindenki jókedvűen csicsergett. Rájött, hogy a többieket nem túlzottan hatja meg ez a nőszemély. Olyan domináns a társaságban, mégsem utálta ki eddig senki. „Hogy lehet ez? Lehet, hogy tartanak tőle?” – gondolta magában Bori. „Lehet, hogy csak megjátsszák magukat?” Miközben Bori ezen töprengett, vőlegénye észrevétlenül elkapta a kezét, és rámosolygott. 

– Na? Mikor jelentjük be? – kérdezte Andris csillogó szemekkel. Ekkor Bori biccentett, és Andris csendre intette a társaságot. A hír hallatán mindenki, kivétel nélkül tapsolni kezdett. Koccintottak, éljeneztek, és gratuláltak a jegyespárnak. Rögtön azután, hogy Borinak kötelező volt elmesélni a lánykérés pontos részleteit, az esküvői előkészületekre tértek át. Minden lány ujjongott, és örömtől kipirosodott arccal ünnepelték őket. Kivéve Lindát, aki egészen sajátos módon reagált mindenre. Bori eleve kiélezetten figyelte Linda reakcióit. Látta rajta, hogy amikor bejelentették a nagy hírt, mintha kést szúrtak volt a nő mellkasába, a teste kicsit összerándult, és pupillái észrevehetően a hússzorosára nőttek. Ekkor Bori már teljesen biztos volt, hogy Linda még ennyi idő után is, még mindig odavan az ő Andrisáért. Bárki bármit mond, itt az ideje, hogy ezt a többiekkel is megvitassa.

A desszert után hirtelen táncra perdült a társaság. Bori úgy döntött, hogy ez az időpont alkalmas arra, hogy a jelenlévő nők véleményét is kikérje. „Ők biztosan látják, amit én! Tudniuk kell! Nekem pedig tudnom kell azt, hogy jól látom-e azt, amit látok!” – gondolta Bori. A jelenlévők közül mindannyian jobban ismerték Lindát. Ám amikor Andris bemutatta nekik Borit, kedvesen maguk közé fogadták, és azóta is jó viszonyt ápolnak. Viszont Andris barátaival mindig csak párban találkoztak, ráadásul Linda soha nem volt téma.

Bori odalépett Marcsihoz, aki Andris legjobb barátjának felesége volt. Egy igazán intelligens és bájos nő. Egy kisebb csevegés után Bori finoman rákérdezett, hogy milyen kapcsolatban vannak Lindával. Legnagyobb meglepetésére Marcsi nem köntörfalazott sokáig, Bori felé fordult, és lejjebb vette a hangerejét, majd kidüllesztett szemekkel belekezdett: 

– Figyelj, tudom, nem az én dolgom, és biztosan tartottál attól, hogy mi régebb óta ismerjük egymást Lindával, de elkerülhetetlennek látom most mindazt, amit mondani készülök! – hadarta Marcsi, közben hátrapillantott, majd folytatta. – Személy szerint nagyon örülök, hogy megismertelek, és annak még jobban, hogy Andris feleségül vesz. Viszont soha nem gondoltam volna, hogy Lindát beengeded a házadba.

Bori teljesen elsápadt, s mire szóra nyitotta volna a száját, Marcsi leintette.

– Semmi keresnivalója itt! Tudom, mit akarsz mondani, és aláírom. Linda még mindig az ő Andrását üldözi. És le merem fogadni, hogy most is…

Bori csak ekkor vette észre, hogy egyikőjük sincs a táncparketten. Se Andris, se Linda. Heves szívdobogás közepette gyorsan elnézést kért Marcsitól, és a ház felé vette az irányt. Szapora léptei közben arca lángba borult, érezte, hogy most öntötte el testét a düh forró lávája, és nem tudja magát kontrollálni. 

Mindeközben Linda és Andris tényleg a ház egyik csendes szegletében tartózkodtak.

– Linda, kérlek! – sóhajtott Andris, és sötétbarna hajába túrt. – Ezért akartál velem négyszemközt beszélni? Hogy megkérdőjelezd a döntésemet? – szegezte Lindának a kérdést élesen.

– Csak azt mondtam, hogy gondold át jól, mit csinálsz, mert ez egy életre szól – vonta fel a szemöldökét a lány.

– Az egyik barát a másiknak egyáltalán nem mond ilyet! – csattant fel Andris. – Főleg nem egy volt barátnő!

– András, kérlek! – szólt kérlelően Linda, miközben András szemébe fúrta tekintetét. Majd folytatta: – Tudod, hogy neked mindig is a legjobbat akartam. Soha nem bántanálak szándékosan semmivel. Csak tudd, bárhogy is alakul az életed, rám mindig, mindenben számíthatsz – mosolygott negédesen, miközben kezét a férfi konyhapulton pihenő kezére tette. Majd szépen lassan átölelte őt.

Bori pedig ott állt az ölelkező pár mögött. Szemben az ő vőlegényét ölelő Lindával, aki diadalmasan nézte Borit. Alattomos mosolya és álszent szemei pedig azt üzenték Borinak, hogy a háború még csak most kezdődött el igazán.

Bori remegő kezét szájához kapta, szeme csordultig telt könnyel, és úgy érezte, ennél megalázóbb helyzetben még sosem volt. El kell mennie, el kell rohannia, sírnia kell, kiabálnia, sikítania! Az előszobába rohant, megfogta a kocsikulcsokat, a táskáját, és az egész vacsoratársaságra ügyet sem vetve, a kocsijához rohant.

Andris az egészből mit sem sejtve pedig gyorsan lehámozta magáról Lindát, és közölte vele, hogy már rég nincs szüksége a nő tanácsaira. Elmagyarázta Lindának, hogy közel sincsenek olyan viszonyban, hogy ezt megengedje magának, bármilyen kapcsolat volt is közöttük régen. Megkérte őt, hogy ha lehet, a közeljövőben az ölelést is kerülje, ugyanúgy, mint a szikrázó tekintetét a jövendőbelije felé.

Linda pedig ártatlanságot tettetve Andrisra mosolygott, mire Andrisnak végre leesett. Megértette, hogy ennek akkor sem lesz vége, ha elveszi azt a nőt, akit szeret. Nem lesz vége addig, amíg Lindát teljesen ki nem zárja az életéből. De először is a házából. S mire rájött, addigra már a zene sem szólt. A társaság lecsendesedett, Bori pedig eltűnt. Andris falfehéren a telefonjáért rohant, és Bori számát tárcsázta. Miközben a saját kocsikulcsát kereste, vörös lett az ég alja, s hirtelen újra feltámadt a szél.

(Folytatjuk)