„Kérlek, ne haragudj rám! Igazad volt Lindával kapcsolatban… Kérlek, hívj vissza, aggódom!” Bori sokadszorra játszotta le magának a hangüzenetet, de képtelen volt felhívni Andrist. A folyóparton ücsörgött kisírt szemekkel egy nagy széldzsekiben, melyet az autó csomagtartójában talált. A szél kedvére játszadozott a hajával, s Bori csak ült, és bámult maga elé. Ürességet érzett, és ez aggasztotta a legjobban. Se düh, se csalódottság, csak az üresség. Ami ott tátongott, mint egy éhes cápa, Bori szívében. Tudta, hogy indulnia kell, de nem akart hazamenni. Abba a házba, ahol Linda pár órával ezelőtt még András nyakában lógott. A házba, amelybe beengedte azt a nőszemélyt. Arra sem volt szüksége, hogy végighallgassa András magyarázkodását. „Tulajdonképpen nincs is mit magyaráznia” – gondolta. „Ha tudja, hogy igazam volt, akkor meg pláne. De ettől még most egyáltalán nem érzem jól magam.” S ahogy ezen morfondírozott, átvillant az agyán, hogy talán a szüleihez kéne mennie, és ott éjszakáznia, csak hogy kitisztuljon a feje. Az ötlet, amilyen gyorsan jött, el is illant, hiszen tudta, hogy ha szomorú tekintettel állít majd be, tudni fogják, hogy baj van. S bár a szülei igazán jó fejek, akkor sem szeretné, ha most bárki sajnálkozna fölötte, és kérdezgetné, hogy mi történt. Szó sem lehet róla! Ekkor újra kezébe fogta a telefonját, és tárcsázni kezdte Zsófi számát.
– Zsófi, szia!
– Szia, te elveszett menyasszony! – harsogta jókedvűen Zsófi, majd hozzátette: – Mi újság? Minden rendben?
– Nem éppen. Vagyis igen. Nem. Végül is… de… – hebegte Bori. – Átugorhatok hozzád?
– Ha nem zavar, hogy Dóri is a nyakunkon lesz – ütötte el poénosan Zsófi a kérdést, majd sietve hozzátette: – Persze, hogy nem zavarsz, te kópé! Majd elköszöntek, és letették a telefont. Zsófi, ahogy lerakta a telefont, rémülten maga elé nézett. Most tényleg azt mondta volna, hogy kópé? Annyira megzavarta Bori hangja, hirtelen azt sem tudta, hol van. Abban viszont biztos volt, hogy baj van, mert Bori este tíz órakor nem szokta őt felhívni azzal, hogy átugorhatna-e hozzá. Ráadásul amióta Andrissal van, sülve-főve együtt vannak.
Bori beült a kocsiba, és már startolt is. Alig várta, hogy odaérjen Zsófihoz. Megállt egy benzinkúton, vett néhány üveg rozét Zsófinak, meg egy kis nassolnivalót, és küldött egy üzenetet Andrisnak. Kicsit szégyellte magát, hogy három órán keresztül egyetlenegy életjelet sem adott magáról a vőlegényének, aki feltehetőleg már mindenhol kereste őt. Úgy érezte, András most megérdemli, hogy egy kicsit szenvedjen, miután Linda, a bestia ölelgette őt a saját konyhájukban, de végül megkönyörült Andrison, hiszen eszébe jutott a hangüzenet. Ekkor gyorsan megírt egy SMS-t, melyben ez állt: „Szia, jól vagyok, Zsófinál leszek. Majd jelentkezem.” Bori tudta, hogy ha megemlíti Zsófi nevét, András megnyugszik. Jó kezekben lesz a barátnőjénél, ráadásul Zsófit Andris is nagyon bírta. Az üzenet elküldése után rögtön azon kezdte törni a fejét, mit keres Dóri Zsófinál. Homlokát ráncolva beült a kocsiba, és újra útnak indult.
Bori, Zsófi és Dóra gyerekkori barátnők voltak. Annyira különböztek egymástól, mégis kiválóan megértették egymást. Gyakran összejártak és találkoztak azelőtt, most már kevesebbszer jut idejük egymásra. Bori Andrissal él, Zsófi több mint fél éve lett szingli, azóta a munkájában éli ki magát, Dóri pedig… Dóri. Dóri egy hosszú kapcsolat után volt. Nemrég költözött oda Zsófihoz, a szakítása után, de erről még Bori semmit sem tud.
Bori egy óra autózás után végre megérkezett a lányokhoz. Ahogy a lépcsőházba ért, elfogta egy különös érzés. A régi bulizós napok a lányokkal. Most tudatosult benne, mennyire hiányoznak neki a barátnői. Kopognia sem kellett, Zsófi és Dóri már az ajtóban várták, nyakába ugrottak, elkapták a kezéből a szatyrokat, és Bori hirtelen a kanapén találta magát, egy pohár rozéval a kezében.
– Mesélj! Mi történt? – faggatózott rögtön Zsófi.
– Én meséljek? – pillantott Bori Dórira. Úgy érzem, Dórinak is lenne mondanivalója! – terelte a szót Bori, és szemei cikáztak a lányok között.
– Na, jó – sóhajtott Dóra, és úgy vélte, jobb lesz, ha ő kezdi a mesélést. Talán Bori is megenyhül az ő hírei hallatára. – Szóval: szakítottunk Bencével...
– Hogy? Tessék? – meredt Bori Dórára. – Ezt csak most mondod?
– Nemrég történt, és nem akartam telefonon keresztül elmesélni – sütötte le a szemét Dóra, majd motyogva hozzátette: – Meg akarta kérni a kezemet, de visszautasítottam, mert beleszerettem egy másik pasiba!
– Hogy micsoda?! – Borinak leesett az álla.
– Nem lett végül semmi az egészből – magyarázkodott Dóri. – Két szék közül a pad alá… így lett. Végül elköltöztem Bencétől, és itt kötöttem ki. Hagyjuk.
– Ti együtt éltek? – nézett Bori a lányokra, és hangos nevetésben tört ki. – Ez komoly?
A lányok tudták, Bori miért nevet rajtuk, hiszen mindig is Bori volt a villámhárító Dóri és Zsófi között. Akármikor találkoztak, a két lánynak mindig sikerült valamin összecivakodnia. Igaz, azóta eltelt jó néhány év. Ahogy Bori ezen merengett, hirtelen eszébe jutott Andris. Hogy mennyire megváltozott ő is Andris mellett. Komoly felnőtt lett, csiszolódtak az évek során, és hogy szereti őt… Majd hirtelen kicsúszott a száján:
– Rajtakaptam Andrist Lindával!
– Hogy mit?! – meredtek tátott szájjal a lányok Borira.
– Pontosabban, vagyis remélem, nem történt közöttük semmi, de ölelkeztek és… és… Bori elhalkult, majd kifejtette a lányoknak, mi történt a vacsorapartin. Az előzményeket, hogy Lindát kénytelen volt meghívni, majd az estét, amikor bejelentették az eljegyzést, és a végkifejletet: Linda a konyhában ölelgette az ő vőlegényét, és úgy nézett Borira, hogy jelezte, soha nem fogja őket békén hagyni.
A lányok csak hallgatták, és szólni is alig bírtak. Már ismerték Lindát, hiszen Bori sokszor említést tett a nőszemélyről nekik. Mindhárman csak ültek, és azon merengtek, hogyan lehet az, hogy nem penderítette őt ki a házából, és azt sem értették, miért rohant el. A kínos csendet végül Zsófi törte meg.
– Figyelj, Bori! Nem rosszból, de most komolyan ott hagytad őket?
– Ott – mondta határozottan Bori, majd folytatta: – Tulajdonképpen azt is kinézem belőle, hogy visszamegy a baráti társasághoz, és úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Majd kitessékeli a vendégeinket, lezuhanyozik, és bebújik András mellé az ágyba.
– Te jó ég! – hangzott egyszerre Zsófi és Dóri szájából a válasz. – Ilyenre ne is gondolj! Igen, egy hárpia, szó se róla, de András az András! Sose csalna meg, és soha az életben nem hagyná, hogy az a nőszemély közétek álljon. Ne komplikáld túl a dolgokat!
Bori elszégyellte magát, és Andrásra gondolt. Nagyon szerette őt, ennek ellenére még mindig haragudott a fiúra. Miért hagyta András, hogy az a bestia eljöjjön a partira… És miért hagyta, hogy ott csüngjön a nyakán, mint egy kismajom? Zsófi és Dóri minden szegletéből megvilágította a sztorit, de végül állandóan ugyanott kötöttek ki: Borinak nagy szerencséje van Andrással, még ha ez a Linda nőszemély is ott van. S bizony fel kell vennie vele a harcot, de csak azért, hogy egyszer s mindenkorra eltüntesse az életükből. Ezt Andrisnak is tudatosítania kell. Emellett viszont Andris és Bori egymásnak teremtetett. Ez tény és való. Megoldják majd. Ahogy Bori hallgatta a lányokat, érezte, hogy szíve lassan megenyhül. Jól érezte magát újra a lányok között, otthon volt, már régóta hiányzott neki egy igazi barátnős este. S miközben hullafáradtan hallgatta a lányok vicces sztorijait, rájött, hogy nem csak az ő élete zűrös olykor. Mindenkinek vannak gondjai…
Zsófi hajnali egy órakor bormámorban úszva arról számolt be, hogy mennyire megváltozott az élete az év eleji szakítás óta. Az új munkahelye felpörgeti, és úgy érzi, karrierista lett. Ezen Dóra jókat kacagott, hiszen tudta jól, hogy Zsófi sokat emlegeti a főnökét, így biztos volt benne, hogy a karrierjén kívül más is motiválja a mindig álomszuszék lányt abban, hogy reggel 6-kor felkeljen az ágyból. Zsófi nevetve tagadta a dolgokat. Dóra pedig a hosszú nyári hónapok után végre elmesélte a lányoknak, hogy miért is döntött úgy, hogy elhagyja Bencét. Elmesélte nekik, hogy egy nyaraláson szeretett bele egy idegen férfiba, akinek azóta sem tudja a nevét, és hogy akkor jött rá, neki még élnie kell. Bár azóta is azon gondolkozik, hogy megkeresse-e azt az idegent… Bori és Zsófi ámulva hallgatták a szerelmi háromszögről tartott beszámolót, és csodálták Dórit, amiért végül meghozta ezt a döntést.
– Igaz, most ide kényszerültem Zsófihoz – mondta nevetve Dóri, – de ennél jobb nem is lehetne jelenleg! Mostanra pedig azt kéne csak kiderítenem, hogyan néz ki az a titokzatos főnök úr a lakótársam életében!
– Isten őrizz! – csattant fel Zsófi. – Még lecsapnád a kezemről! – kacagott.
– Szóval mégiscsak tetszik! – mutatott Dóri a mutatóujjával Zsófi felé – Aha! Végre bevallottad! Lebuktál!
Bori mosolyogva nézte a lányokat, és egyre inkább aggasztotta, hogy úgy otthagyta a vendégeit és Andrist. Kezdett neki hiányozni a fiú, de érezte, hogy ezt az érzést már az álmosság és a kimerültség hozta magával. A lányok hajnalig beszélgettek, majd kidőltek.
Vasárnapra virradt, és Bori csak úgy kipattant az ágyból. Reggelit készített a két, enyhe másnapossággal küzdő jómadárnak, és finom kávét nyújtott át nekik az ágyba.
– Mennem kell – szólt mosolyogva. – Beszélnem kell Andrissal. Igazából nektek köszönhetem, hogy lelket öntöttetek belém. Hiányoztatok, és a támogatásotok is.
Dóri ekkor kimászott a párnák közül, és nagyot ásított, majd konstatálta, hogy igazán nem lenne rossz, ha Bori maradna még egy picit, és az ebédet is megfőzné. Mindhárman nevettek. Bori még el is játszadozott az ebédfőzés gondolatával, miközben megreggeliztek. Ekkor megszólalt Zsófi telefonja. Zsófi gyorsan felvette, majd eltűnt a konyhából. Csak apró és bohókás szófoszlányokat lehetett hallani elvétve a hálószobából. Bori és Dóri tudták, hogy ez nem más, mint a titokzatos főnök, s mikor Zsófi visszatért a konyhába, követelték, hogy legalább egy képet mutasson nekik a titokzatos férfiról. Zsófit meggyőzte, hogy most Bori is jelen van, és nagy nehezen a Facebookon megmutatta nekik a fiút. Ekkor Dóra szája tátva maradt, és abban a pillanatban kiejtette kezéből a kávésbögrét. „Az idegen! Az idegen? Akibe beleszeretett a nyáron… akinek a nevét sem tudta, és aki hirtelen itt mosolyog vele szemben, és akibe a barátnője szerelmes? Lehetetlen! Képtelenség! Ő, a titokzatos, az idegen, a barátnője főnöke?” Dóri émelyegni kezdett, és a szájához kapott. Mindhárman csendben álltak a konyha közepén, és a hangulat abban a pillanatban jegessé vált. Bori egy újabb szerelmi drámába csöppent, és annak ellenére, hogy mindig ő békítette a lányokat, most fogalma sem volt, mit tegyen. Csak az járt a fejében, hogy haza kell mennie Andráshoz. Hogy az ő problémája nem is probléma, vagy legalábbis közel sem akkora, mint a lányoké. Nem tudta, mit tehetne. Leültette Dórit, aki zokogni kezdett, Zsófi pedig sértetten álldogált a konyhapultnak dőlve, hogy ezt nem tehetik vele. A bimbózó boldogságának nem vethet véget a barátnője miatt. Na, de mi van, ha a főnöke tényleg mindenkivel összeszűri a levet?!
Bori félve közölte barátnőivel a véleményét, miszerint most igazán félre kéne tenni a sértődöttségüket, és mivel együtt élnek, először is le kell higgadniuk, hogy a továbbiakban meg tudják beszélni a dolgokat. Borinak újra visszatért a régi énje, és mint akit fejbe kólintottak, már tudta, mit kell mondania a lányoknak. Miután végzett, beült a kocsijába, és nagyot sóhajtott. „Atyaég! – gondolta –, hihetetlen, milyen kicsi a világ! S hogy mi történik az emberekkel napról napra… “ S ahogy mindez átfutott a fején, már úton volt hazafelé. Elszánt volt, tudta, hogy eljött az idő, hogy kezébe vegye a dolgokat, elvégre is, közeledik az esküvője! Melegség töltötte el a szívét, és alig várta, hogy Andrással legyen, hogy megölelje a vőlegényét, aki mindig is hű volt hozzá, és akit annyira szeret.
Kapcsolódó írásunk: A vacsoraparti, I. rész
