A digitalizáció hatására az életünk, a szokásaink és a társas kapcsolataink gyökeresen megváltoztak. Egy új, ismeretlen világ küszöbén állunk, ám a jelenlegi kutatások és tapasztalatok alapján nem túl fényes jövő elé nézünk.
Vajon az első és második ipari forradalom idején is ennyi kétség merült fel a világ változása és az attól való félelem miatt? Mit érdemes tudunk a jelenlegi techhelyzetről? A vádlottak padján: a digitalizáció.
1. vádpont: Az időrabló
A digitális világnak számos előnye van. A gyors információszerzés és a hatékony ügyintézés mellett könnyebben hozzáférünk a tudáshoz, a szórakozáshoz, emellett egyszerűbbé vált a kapcsolattartás a szeretteinkkel – csak hogy néhányat említsünk a sok közül. Hatalmat kaptunk egy gombnyomásra. A rengeteg információ (és dezinformáció) mellett úgy érezhetjük, az okostelefonunk által a saját életünk felett is kontrollt gyakorolhatunk.
Ám amennyire megkönnyítik technikai eszközeink a mindennapjainkat, olyannyira meg is nehezítik azokat. A látszat alapján időt spórolnak nekünk, felgyorsítanak és hatékonnyá tesznek minket, ám ezzel egy időben – mintegy észrevétlenül – mégis megfosztanak minket a saját magunkkal és a gondolatainkkal töltött időnktől, időérzékünktől. Gondoljunk bele, naponta hányszor vesszük a telefonunkat a kezünkbe „csak úgy”, és görgetünk rajta teljesen céltalanul. Tényleg időt spórol nekünk és hatékonyabbá tesz bennünket?
Beszéljenek helyettem a számok: 2021-ben átlagosan 3 óra 44 percet töltöttünk a telefonunk előtt. Ez mára a felnőttek körében – kapaszkodjunk meg – több mint 6 órára rúgott! Félmunkaidőben a telefonunk rabszolgáivá váltunk.
Ez azt jelenti, hogy nemcsak a munkahelyünkön, hanem az otthonunkban, a szabadidőnkben, a családdal és a gyerekeinkkel töltött időben, de még az alvás- és pihenőidőben is a neten lógunk. Innentől kezdve már csak egy kérdés maradt: Mi mindent csinálnánk abban a napi hat órában, ha nem a képernyőt bámulnánk?
2. vádpont: A termék te magad vagy!
Vásároltunk-e az elmúlt évek során olyan ruhamárkát vagy terméket, amit azelőtt soha nem vettünk volna meg? Szabad akaratunkból tettük mindezt – mert az ízlés örökké változik és vele együtt mi is –, vagy az algoritmus befolyásolta a döntésünket? A The Social Dilemma című dokumentumfilm 2020-ban debütált a Netflixen, amelyben maguk a gyártók hívják fel a közösségi média veszélyeire a figyelmet. A rendező, Jeff Orlowski olyan IT-szakembereket sorakoztatott fel, akik korábban közismert technológiai cégeknél dolgoztak, mint például a Facebook, a Twitter, az Instagram vagy a Google.
A szakemberek morális felelősségüknek érezték, hogy beszéljenek róla: a fejlesztések olyan addiktív hatással vannak az emberre, ami mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. A film, az alkotók és a megszólítottak mind arra hívják fel a figyelmünket, hogy az „ingyenes” és „szórakoztató” szokásaink csupán üres címkék. Az applikációk és a közösségi terek által nem az adatainkat akarják kicsikarni belőlünk. Ami számukra igazán fontos, azok a szokásaink. Viselkedésünk feltérképezése a cél, mely által a gondolatainkat és a szabad akaratunkat is formálhatják. Ha kiismernek bennünket és feltérképezik a szokásainkat, akkor észrevétlenül alakítják és írják át az ízlésünket. Az algoritmus pedig mindig öt lépéssel előttünk jár. Van ennél rémisztőbb? Kétlem.
De tovább megyek. A szociális háló nemcsak az egyént, hanem a társadalmat is képes megmozgatni, átrendezni. A csoportos viselkedés is deformálódik, amennyiben rossz kezekbe kerül, hiszen az álhírek, a közveszélyes információk (vagy akár az ártalmatlannak tűnő kihívások) mind tökéletesek ahhoz, hogy a társadalmat feldarabolják, az embereket egymás ellen szítsák. Ha követjük a napi sajtót, talán nem is lepődünk meg ezen annyira. A kérdés, hogy mennyire akarunk ebben részt venni... Akarunk, illetve tudunk-e még a nyomkövető és transzformáló erő szorításából, manipulációjából szabadulni? S ha az akaratunk megvan hozzá – a gyakorlatban is kivitelezni tudjuk mindezt?
3. vádpont: A gyermeki és a felnőtt lélek megrontója
Ma már az úgynevezett kiberpszichológia vizsgálja, hogyan hat ránk a digitális világ, és milyen mentális problémákhoz vezethet az állandósult online jelenlét. A legégetőbb probléma mind közül az, milyen mentális hatással van az állandó online jelenlét és a digitalizáció a fiatal generációra nézve. Hány éves kortól legyen a gyereknek okostelefonja, és mennyi időt tölthet a képernyő előtt? Hogyan lehet ezt a gyerekek esetében jól szabályozni, ha mi, felnőttek is a rabjaivá váltunk?
A legveszélyesebb és legérzékenyebb pont talán az, amikor a néhány hónapos gyerek elé rendszeresen okoseszköz kerül. Hogy miért akkora baj, ha itt-ott mesét néz a pár hónapos vagy egy-két éves csöppség? Amint a fejlődés egyes szakaszaiba lépne a gyerek, és hisztire, érzelmek megélésre kerülne a sor, a legtöbb szülő – még mielőtt a gyerek megélné a negatív érzelmeit – kézhez kapja az „elterelést”. Ami teljesen szembemegy az egészséges érzelemszabályozással, ennek ugyanis megvan a maga menete. Az egészséges érzelemszabályozás szerint, ha a gyerek érez valamit, akkor a felnőtt segít azt megcímkézni, szituációhoz kapcsolni, majd kezelni azt.
Ehelyett mi történik? A szülő okoseszközzel csitítja a gyereket, így az érzelmek átélése elmarad. Ennek hosszú távon súlyos pszichés következményei lehetnek. S ha naivan azt gondoljuk, semmi rosszat nem teszünk, mert egyes appok és mesék fejlesztenek, jelezném, hogy ezzel a jelzővel nagyon könnyen meg lehet vezetni a friss szülőket...
4. vádpont: Az ismeretlen entitás
A generatív (létrehozó) mesterséges intelligencia a mesterséges intelligencia (MI) egyik alcsoportja, mely képes a megadott adathalmaz alapján egy új, eddig még nem létező adatot, fotót, festményt, zenét vagy szöveget alkotni. A rendszer a megadott mintázatok alapján tanul, és megformál egy új, addig ismeretlen szintetikus adatot. A jelenleg számos iparágban kísérletként felhasznált generatív MI azonban rengeteg aggályt vet fel. Gondoljunk csak az eredetiségkérdésére. Amíg mi otthon naivan azon kuncogunk, micsoda fotókat készít rólunk fiatalabb kiadásban a MI, addig kismillió erkölcsi és morális problémának ágyazunk meg.
Az egyik a sok közül az iskolai bullying. Egy fotó alapján meztelen testeket és különféle pornográf tartalmakat generálnak ki már maguk a tinédzserek is (melyhez tökéletes alapul szolgálnak a közösségi terek, mint az Insta és Facebook)! Ez az úgynevezett deepfake, mely kép-, hang- és videófelvételek gyártását teszi lehetővé valódi emberek imitációjával. Ez azt jelenti, hogy hang alapján bármilyen beszélgetést le tud bonyolítani a gép két ember között anélkül, hogy megmondanánk, a párbeszéd valóban elhangzott-e. Egy fotó alapján pedig bármilyen, valósággal megegyező képet ki tudunk generálni. (Ennek az áldozata lett 2024 elején Taylor Swift is, akinek az arcát pornográf tartalmak gyártásához használták fel.)
Az eredetiség kérdése sosem volt ennyire vitatott, mert mostanra a saját érzékszerveinknek sem hihetünk. Elképesztő mennyiségben készülnek hamis felvételek, és az emberek több mint 95 százaléka nem ismeri fel, hogy valójában deepfake tartalommal áll-e szemben. Nem csoda, hogy a generatív MI legfőbb veszélyeinek az emberek megtévesztését és manipulálását, a kiberbűnözést, illetve a munkaerőpiac teljes transzformációját jelölték ki. Ha az utóbbit még kicsit vitatnánk, elég csak a kis, kínai robotokra gondolni, akik a távol-keleti szállodákban a lobby boyt helyettesítik…
Madách Imre Az ember tragédiája című művének néhány sora jut erről eszembe: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.” Jelenleg újrateremtődik a világ a generatív rendszerek által. A gép forog, az ember pedig akaratlanul is megpihenni látszik. S hogy hol van mindeközben Lucifer...?
5. vádpont: Társas magány
A pszichológiai elemzések soha nem voltak ennyire lesújtóak, mint az elmúlt évek során. Nemcsak a felnőttek mentális állapota romlott rohamosan, hanem a legfiatalabb generációé is, ez pedig egyértelműen a kétezres évek nagy technikai robbanásához vezethető vissza. Megnőtt a szorongások, csökkent a társas kapcsolatok száma: kevesebbet beszélgetünk otthon, a gyerekeinkkel, de a barátainkkal is. Nagyobbra duzzadt a társadalmi közöny, ami azért érdekes, mert az online világ pont azt a látszatot kelti, hogy bárhol jelen lehetünk, illetve bármilyen közösséghez tartozhatunk. Közel vagyunk egymáshoz, és mégis egyre távolabb.
Aki látta a Her (A nő) című 2013-ban bemutatott filmet, talán nincs annyira meglepve. A tizenkét évvel ezelőtti filmdráma főszereplője magányosan tengeti napjait egy szakítás után, majd egyik nap telepíti a telefonjára a reklámból látott, mesterséges intelligenciával ellátott rendszert. A virtuális barátnő csábító, lágy női hangon beszélget főhősünkkel, aki egyszer csak úgy érzi, a szerelem végérvényesen rátatalált… A film mára valósággá forrta ki magát. A legújabb beszélgetőtársunk ugyanis a generatív MI egyik változata, a ChatGPT lett. A technikai szektorban dolgozók úgy tartják, az elmúlt évek legfontosabb innovációja ez a csetbot, amelyet a fejlesztői napról napra tökéletesítenek. Ami igazán félelmetes és veszélyes is egyben, mert a ChatGPT szintén generatív, vagyis a meglévő adatokból és mintázatokból képes tanulni és újat alkotni. Olyat, amit mi, emberek talán egyáltalán nem is tudunk elképzelni; sem lépést tartani vele.
A digitalizáció nem az ördögtől való. Mi, emberek hoztuk létre, és mi, emberek tudunk tenni ellene. Az ellen, hogy teljesen felzabáljon minket, a józan eszünket. Hogy mi jön ezután? Bízzunk benne, hogy a jövő zenéje, amit nem az MI írt, hanem a megalapozott emberi értelem.
Arról nem beszélve, hogy a gépvezérelt világhoz egyáltalán nem tudunk érzelmileg adaptálódni. Bármennyire is igyekszünk, képtelenség együtt pulzálni vele, mert biológiailag máshogy vagyunk összerakva. Az idegrendszerünk nem tud olyan könnyen alkalmazkodni a változásokhoz. Míg a technika irtózatos tempót diktál, mi, emberek egy teljesen más biológiai elven működünk. A kettőt jó esetben tudatosan és észszerűen össze tudjuk hangolni, a hasznunkra tudjuk fordítani. Csak egyet ne felejtsünk el: vajon milyen mentális állapotban leszünk, amíg mindez sikerül?
Bízom benne, hogy a vádpontok után az olvasó, ha halványan is, de érzi annak az igényét, hogy hús-vér emberekkel találkozzon és beszélgessen, vagy egy jó kis offline közösséget találjon magának. Ahol telefon nélkül lehet az, aki: önmaga, szabad akaratával és józan ítélőképességével együtt. Már amennyire hinni lehet még neki…
