Kedves olvasók, egy vallomással tartozom Önöknek. Köztem és a gasztronómia közt antagonisztikus ellentét húzódik. De ha már az embernek családja van, és ráadásul ő maga is szeret jókat enni, akkor bizony főznie is kell! Mindig úgy gondoltam: „Magad uram, ha szolgád nincsen.” Vagyis nem kell hosszú órákon át bíbelődni az ebéd vagy vacsora elkészítésével, hiszen a végeredmény az ízek harmóniájától, a  hozzávalók minőségétől – és nem a ráfordított idő hosszától függ. Íme hát néhány kipróbált, gyors és nem „macerás” receptem.

Aki a legjobb receptjeit közreadja: munkatársunk, Janković Nóra.

vallomasok-a-konyhabol-husos-penne.jpg
Húsos penne (Kép forrása: streetkitchen.hu)

HÚSOS PENNE

Hozzávalók:

kb. 25-30 dkg darált sertés hús
0,5 l sűrített paradicsom
1 zacskó penne
2-3 gerezd fokhagyma
1 nagy hagyma
olaj
oregánó
bazsalikom
petrezselyem
só,
bors
fél mk. Vegeta
15-20 dkg edami vagy Gouda sajt

Elkészítés:

A hagymát apróra felkockázom, rádobom a felhevített olajra, mindjárt hozzáadom a húst, és megsózom. Az egészet jól összekeverem, majd miután elkezd sercegni, a lángot a lehető legkisebbre csökkentem, és födő alatt párolom. Vigyázni kell, mert könnyen odakapódik, ezért nem árt néha megkeverni. Közben kifőzöm, leöblítem (csak hideg vízzel szabad, különben ragacsos lesz) és lecsepegtetem a pennét. Egy jó húsz perc múlva ráöntöm a húsra a paradicsomszószt, megfűszerezem, hozzáöntök egy fél dl vizet, és belereszelem a fokhagymát. Jó öt perc alatt összefőzöm a mártást. Amikor kész, beleforgatom a pennét, átöntöm egy hőálló tálba, a tetejét megszórom a reszelt sajttal, és 160-180 ºC-ra berakom a sütőbe. Ha a sajt ráolvad, kész.

elofizetes_uj_no_180.png

CSIRKEMELLES HAMIS RIZOTTÓ

Hozzávalók:

3 db csirkemell
40 dkg rizs ( 1.5 teásbögrényi )
1 kis doboz Bonduelle kukorica, esetleg 1 kis Bonduelle borsó
10-15 dkg edami vagy Gouda sajt
vaj
só,
bors
petrezselyem
majoránna

Elkészítés:

Biztosan Önök közül is sokan emlékeznek, hogy régen, a rendszerváltás előtt még nem lehetett feldarabolt csirkét kapni a hentesnél. Megvettem a csirkét, megsütöttem, de szinte soha nem fogyott el. A maradék viszont az egész családnak kevés volt, kicsontoztam hát, feldaraboltam, és megvolt a rizottóhoz szükséges húsalap... Igen ám, de a párom répaiszonyban szenved, a fiam meg a borsót tartja nemkívánatos elemnek a tányérján, a kukoricát viszont mindannyian szeretjük. Így kezdődött nálam a hamis rizottó pályafutása...

Ma már kicsit másképpen készítem. A csirkemelleket megmosom, felkockázom, forró vajra dobom, és amíg át nem fehéredik, kevergetem. Utána megsózom, majd lefedem. Közben elkészítem a rizst. Kb. húsz perc alatt elkészül a hús, akkor megfűszerezem, majd hozzáadom a közben elkészült rizst és a leöblített, lecsorgatott kukoricát. (Ha a fiam nincs otthon, borsót is szoktam tenni bele.) Az egészet jól összekeverem. Tálaláskor sajttal megszórom. A saláták közül szerintem a tzatziki illik hozzá a legjobban.

vallomasok-a-konyhabol-csirkes-rizotto.jpg
(Kép forrása: streetkitchen.hu)

PROVENCE-I BORDA

Mivel a férjemmel ellentétben nem igazán rajongok a húsos ételekért, főzés közben mindig arra törekszem, hogy a húst „álcázzam” valamivel. Erre a provence-i fűszerkeverék ideális: a benne lévő kakukkfű, zsálya, oregánó, bazsalikom, rozmaring mind-mind már magában is erős, domináns illatú fűszernövény.

Hozzávalók:

4 db sertésborda
olaj
provence-i
fűszerkeverék
3 gerezd fokhagyma
1 nagy hagyma
két nagy paradicsom
egy paprika

Elkészítés:

Egy csészényi olajban elkeverek egy gyenge leveseskanálnyi fűszerkeveréket. Ezzel jól bedörgölöm a már megsózott húst. Kiolajozott tepsibe rakom, majd elosztom rajta a felkarikázott zöldségeket, és rászórom az apróra vágott fokhagymát. Lefedem fóliával, és kb. egy órát sütöm (200-220 ºC). Ha már puha a hús, akkor leveszem a fóliát, és a húst szép pirosra sütöm. Csak arra kell vigyázni, nehogy túlságosan kiszárítsuk. Köretnek vajas krumplipürét szoktam készíteni hozzá. Hagymás, mozzarellás paradicsomsalátával az igazi.

vallomasok-a-konyhabol-provencei-borda.jpg
(Kép forrása: streetkitchen.hu)

GOMBÁS PALACSINTA

A palacsintasütés – valljuk be – elég időrabló tevékenység, még akkor is, ha közben az ember lánya azért mást is tud csinálni. Míg sülnek az illatos, ínycsiklandó palacsinták, én legtöbbször a konyhaszekrényekben rakodok, takarítok... (Kipróbáltam az olvasást is, de mindig annyira belefeledkeztem, hogy a legtöbbször sűrű, orrfacsaró füst zökkentett ki eme tevékenységemből.)

Ha már nekifogok a palacsintának, a tésztát legalább egy liter tejből készítem, így marad másnapra is.

És mivel cukrot szinte alig teszek a tésztába (így nem ragad le), másnap sós töltelékkel is meg tudom tölteni. Nálunk a sós töltelékek közül a gombás a nyerő.

Hozzávalók:

8-10 palacsinta
40 dkg sampinyongomba
vaj
2 gerezd
fokhagyma
petrezselyem
egy kevés
Vegeta
pici bors
1 doboz tejföl
10 dkg edami vagy más reszelni való sajt

Elkészítés:

A gombát megtisztítom, és vékony szeletekre vágom. A vajat felhevítem, és rádobom a gombát. Amikor a gomba levet enged, akkor hozzáadom a fűszereket. Ezt fontos megvárni, mert különben a fokhagyma megkeseredik, és elrontja az étel ízét. Födő alatt addig párolom, míg a gomba leve elfő. A kész gombával megtöltöm a palacsintákat, majd berakom azokat egy tűzálló tálba. A tejfölt a lereszelt sajttal kikeverem, és a masszával megkenem a palacsinták tetejét. 160-180 ºC-ra állított sütőben hagyom, hogy színt kapjanak. Nagyon laktató, finom étel.

vallomasok-a-konyhabol-gombas-palacsinta.jpg
(Kép forrása: sobors.hu)

SAVANYÚ KÁPOSZTÁS CSIRKE

A csirkéből készült ételeket több okból is nagyon kedvelem. Az egyik ok: „gyárilag” elég ízetlen a húsa, így ízesíthető sok zöldséggel, gyümölccsel. A téli hónapokban pedig ideális társa az egészséges savanyú káposztának.

Hozzávalók: 

1 kg savanyú  káposzta
1 nagy vöröshagyma
1 púpozott tk. őrölt pirospaprika
8 db felsőcomb
őrölt babérlevél
só, bors

Elkészítés:

Az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelem. Amikor kész, leveszem a tűzről, rászórom a pirospaprikát, rárakom az alaposan kicsavart káposztát (akinek gyomorsavtúltengése van, át is öblítheti), összekeverem, öntök rá kb. 1 dl vizet, beleszórom az őrölt babérlevelet, és felforralom. Ha ezzel megvagyok, átöntöm az egészet egy mély tepsibe, és úgy rakom rá a csirkét, hogy csak az alsó fele legyen a káposztában, mert különben nem lesz szép ropogós a bőre.

A húsnak csak a tetejét sózom meg, mert az alsó része sós lesz a káposztától. 180-200 ºC-on kb. egy órát sütöm, időnként a káposzta levével meglocsolom a csirkék tetejét is. Akkor jó, ha a csirke szépen megbarnul. Köretnek rizst szoktam készíteni mellé, de kenyérrel is finom, sőt burgonyával is. Aki szereti, tehet a tetejére tejfölt. Én már kipróbáltam, és úgy is nagyon ízlett.

vallomasok-a-konyhabol-savanyu-kaposztas-csirke.jpg
(Kép forrása: videkize.hu)

MUSZAKA

Hozzávalók:

kb. 1 kg sárga burgonya
60-70 dkg darált sertéshús
1 nagy hagyma
pirospaprika
só,
bors
egy kevés Vegeta
majoránna
petrezselyem
2 db
tojás
kb. 1,5 dl tej vagy főzőtejszín

Elkészítés:

A főzést a hús elkészítésével kezdem. A hagymát apró kockára vágom, megdinsztelem, majd ráteszem a húst. Megfűszerezem, és időnkénti kevergetés mellett addig dinsztelem, míg meghámozom és felszeletelem a krumplit. A muszakát nagy burgonyákból jó készíteni, mert a nagy krumplit, ha hosszában kettévágjuk, és a vágott oldalaira fektetjük, akkor gyorsan szép vékonyra (kb. 3-4 mm-esre) lehet vágni. Fele burgonyát szépen, rétegekben hőálló tálba rakom. A rétegeket külön-külön is megsózom.

Amikor a fele burgonyát már beleraktam, ráterítem szépen a húst. A tetejére rárétegezem a maradék burgonyát. Ezután a két tojást felverem, és elkeverem tejjel vagy főzőtejszínnel (ez utóbbival finomabb, de kalóriadúsabb), és ezzel meglocsolom a tetejét. Lefedem a tál tetejével, és 200 ºC-on kb. 45 percig sütöm, majd leveszem a fedőt, és még addig sütöm, míg szép pirosas nem lesz. Nyáron cukkiniből is el lehet készíteni. Zöldsalátával szoktam tálalni.

vallomasok-a-konyhabol-muszaka.jpg
(Kép forrása: streetkitchen.hu)

BARNAMÁRTÁSOS MARHAHÚS

Ezt a receptet kedves „pótmamámtól”, Magdikától kaptam. Kicsit időigényes, de megéri a fáradságot, mert nagyon különleges, finom étel.

Hozzávalók:

80 dkg - 1 kg rostélyos
10 dkg húsos szalonna
1 db vöröshagyma
1 db répa
2 db húsleveskocka
2 db savanyú uborka
1-2 dl sűrített paradicsom
1-2 dl vörösbor
só, bors
olaj

Elkészítés:

A rostélyost felszeletelem, kiklopfolom, majd mindkét oldalát megsózom, megborsozom. Beleforgatom lisztbe, majd egy kevés zsiradékban hirtelen megkapatom mindkét oldalán. A szalonnát feldarabolom kis kockákra, és felteszem sülni. Amikor zsírt enged, rádobom az apróra vágott hagymát és a felkarikázott sárgarépát. Dinsztelem, majd rárakom a húst. Felöntöm 1 l húslevessel vagy vízzel (ebben az esetben két leveskockát teszek bele). Beledarabolom az uborkákat. Ha véletlenül nincs otthon, nem baj, ez a komponens kihagyható.

vallomasok-a-konyhabol-marhahus-barnamartassal.jpg
(Kép forrása: mindmegette.hu)

Hozzáadom a paradicsompürét, és addig főzöm, míg a hús megpuhul. Ha megpuhul, kiveszem, a szószt összemixerezem, és hozzáadom a bort. (Ha hígabb a szósz, kevesebbet, ha sűrűbb, többet. Vigyázzunk, mert nem jó, ha túl ritka.) Visszaöntöm a lábasba, beleteszem a húst, és még egy tíz percig párolom. Főtt krumplival vagy hasábburgonyával szoktam tálalni.

Janković Nóra
Cookies