Manczal Viktória (16, Dunaszerdahely) egy csoda szép fiatal lány. A keresés útján van.
Viki azon igyekszik, hogy áttérjen a „zero waste“ életmódra, vagyis minél kevesebb hulladékot termeljen. Kedvenc könyve a hulladékmentes életmód koronázatlan királynőjének, Bea Johnsonnak* a ZERO WASTE otthon című könyve. (A fiatal zero waste-hívő a DAC lánycsapatának hátvédjeként focizik.)
– Mi fogott meg a könyvben? – kérdezzük tőle.
– Minden. Naponta lapozgatom, s nem tudok betelni vele. Új meg új dolgokat tanulok belőle – mondja a gimnazista Viki. – Először a műanyag bevásárlótáskát és zacskót hagytuk el, és áttértünk a textilre. A fürdőszobában is szelektáltunk. A vattakorongokat leváltottuk pamutlemosókra, a zsepit textil zsebkendőre. Papírból készült fülpálcikákat vásárolunk, a folyékony szappan helyett kézműves szappant használunk, és a csomagolásmentes toalettpapírt választjuk. Igyekszünk minél kevesebb műanyagot venni.
– Mikor fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy tudatosan kéne élni?
– A világhálón láttam egy videót: Natalia Pažická dizájner arról beszélt, hogy lassan belefulladunk a sok műanyagba. Elementáris hatással volt rám! Kiélesedett a kép: hirtelen „megláttam”, hogy milyen sok csomagolást és plasztikot használunk. Pedig amit egyszer műanyagként előállítanak, azt már nem lehet a földről eltüntetni. Ezt Bea Johnson is leírja a könyvében. A műanyag elárasztja az óceánokat, s nem csupán a víz tetején úszik, a kis és nagy halak is megeszik. Bekerülnek a halak gyomrába, és végső soron a mi szervezetünkbe is bejutnak. Sok a mikroműanyag, ami 5 mm-nél kisebb. A sok műanyagtól az emberek többsége már BpA pozitív, azaz van műanyag a testében. Egy étkezés alkalmával több száz ilyen szemcse jut a tányérunkra és a testünkbe, akár a szintetikus textíliákból. A könyvet anyukámnak is megmutattam, és megosztottam vele az aggodalmaimat. Először nem tudtuk, hol lehet beszerezni textilzacskókat. Az internet volt a segítségünkre, majd a városban is találtunk egy szaküzletet. Fokozatosan állunk rá az új életmódra. Bár még ma is megesik, hogy otthon felejtjük a táskát. Bea Johnson öt pontban fogalmazza meg a teendőket, ami által megszabadulhatunk a felesleges hulladéktól.
Az öt pont: utasítsd vissza, csökkentsd, használd újra, hasznosítsd újra és komposztáld.
– Ezeket a pontokat miként tudod a mindennapokban alkalmazni?
– Visszautasítom a sok reklámújságot, mert fölösleges szemét. Nem fogadok el ingyentollat és egyéb reklámtárgyat, mert nincs rá szükségem. Csak a használtruha-kereskedésekben vásárolok. Szelektálva gyűjtjük a papírt és azt a műanyagot, amit nem tudunk teljesen kivédeni. A konyhai maradékot pedig komposztálni fogjuk. Anyu már megrendelte a komposztálót, a kertben helyezzük el. A könyv egyik kulcsgondolata: igazából nem az újrahasznosítás a lényeg, hanem a megelőzés, tehát tudatosan és kevesebbet fogyasszunk. Az újrahasznosítás folyamata eléggé bonyolult. Amit kidobunk a kukába, az kikerül a kezünk közül, és nem tudjuk, mi történik vele. Valóban elégetik, de hol, a messzi Hollandiában? Hiszen már az úttal is szennyezzük a környezetet. A szelektált hulladékból sem tudnak mindent újrahasznosítani. Ráadásul a műanyagot nem lehet a végtelenségig reciklálni. Vannak olyan műanyagok, melyek ha keverednek, már nem hasznosíthatóak újra – nem úgy, mint az üveg.
– Mi vitt a használtruha-boltok felé?
– Amikor megnéztem a The True Cost című dokumentumfilmet, akkor szembesültem azzal, hogy a fast fashion márkák mennyire szennyezik a környezetet. Az olcsó ruhák rossz minőségű anyagokból készülnek, és sok káros anyagot tartalmaznak. Ezért jobb használt ruhát vásárolni, mert ezzel nem termelünk szemetet. A divatipar túltermel: amit nem ad el, azt kidobja és elégeti. Belegondolunk, hogy egy felső hogyan kerülhet öt euróba? Hisz még a pamutár is magasabb! A ruhagyári munkások pedig embertelen körülmények között dolgoznak. Nem támogatom ezeket a ruhamárkákat!
– Mit szólnak mindehhez a barátnőid?
– Találkoztam olyan véleménnyel, hogy undorító turiba járni, mert nem tudhatom, kié volt a ruha azelőtt. Aki ezt mondta, az nem látta az említett dokumentumfilmet, és fogalma sincs arról, hogy ő milyen ruhában jár. Az nem undorító, hogy elpusztítjuk a bolygót? A jó állapotú használt ruha sokáig megőrzi minőségét. A káros anyagokat pedig rég kimosták belőle. Egyébként észre sem veszik, hogy használt ruhát hordok, mert minőségit vásárolok.
– Mennyire változtak meg a család vásárlási szokásai?
– Próbáljuk mellőzni a csomagolást. A kozmetikában pedig a természetes vagy kézműves termékeket részesítjük előnyben. Mentes dezodort használunk és bambusz fogkefét. Kísérletezünk, hogy mit mivel tudunk kiváltani. Már nálunk is kapható csomagolásmentes tészta, liszt, olaj, magvak, fűszerek és szárított gyümölcsök. A zöldséget és a gyümölcsöt a helyi piacon vesszük. A kiskertben eddig is igyekeztünk a konyhára friss zöldséget termelni. Számomra ezek fontos alapanyagok, mivel lemondtam a hús fogyasztásáról is. Takarításhoz ecetet és szódabikarbónát használunk. A pozsonyi Urban Marketen ráleltünk egy univerzális biotisztítószerre, amivel a fürdőszobát és a konyhát takarítjuk. A fővárosban van pár zero waste bolt, és ha arra van utunk, mindig megállunk náluk. A szobámban is szelektáltam. A felesleges ruháimat, tollakat, filceket elajándékoztam. Az iskolai füzeteimet papírba csomagolom. Üvegkulacsban hordom a vizet, és mosható textilszalvétában a tízóraimat. Nehéz kikerülni a műanyagot, de nem lehetetlen.
A világon előállított kilencmilliárd tonna műanyagnak csak a 9 százaléka hasznosul újra. Helyettesítő anyagokból több van, ilyen a kukoricafehérje, a tengeri hínár, az ananászlevélből gyártott pinatex, a gabonahabok stb. Ám óvatosnak kell lenni. Mikor rájöttek, hogy a kőolajat bioüzemanyaggal tudják helyettesíteni, az esőerdőket kiirtották, hogy a helyükön olajpálmát termeljenek.
– Az apukád is ennyire környezettudatos?
– Amikor eldöntöttem, hogy változtatok az életemen, először anyut próbáltam meggyőzni, utána jött apu. Anyu fogékony, apuval kicsit nehezebb.
– Mit szólnak a barátaid és osztálytársaid a szemléletváltásodhoz?
– Úgy gondolom, hogy elsősorban az életmódunkkal inspirálhatjuk a többieket. Nagy fellángolásomban először mindenkit meg akartam győzni, de gyorsan rájöttem, hogy az erős ingertől az emberek hátrahőkölnek. Szóval az nem vezet sehová. Az iskolában elértem, hogy szelektáljuk a szemetet. A biológiaórán pedig megnéztük az említett dokumentumfilmet. Láttam, hogy hatással van a többiekre is, de végül nem változtattak, mert úgy gondolják, hogy kicsiben semmit nem tehetünk, meg mi közünk hozzá... Nem látják, hogy a sok szeméttel mennyit ártunk a környezetünknek. Itt, Európában még jó sorunk van, de a környezetszennyezés káros hatása majd bennünket is elér. Most még megengedem a csapot, és tiszta víz folyik belőle. De lesz ez még így se...
