Még a legideálisabbnak tűnő párkapcsolatokban is létrejöhetnek időnként krízishelyzetek – ám ezek nemcsak rombolni képesek, hanem akár pozitív hozadékaik is lehetnek. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy kellő megértéssel és türelemmel forduljunk egymás felé. Bizalomvesztésről, krízishelyzetek megoldásáról beszélgettünk Megyeri Zsuzsanna (Budapest) párterapeutával.
Megyeri Zsuzsanna (Budapest) pszichológus, párterapeuta hisz abban, hogy az önismeret az életben való eligazodás alapja. Aki tisztában van igényeivel, képességeivel, korlátaival, félelmeivel – és azokkal őszintén szembe is néz –, könnyebben kilábal a nehéz helyzetekből, és több örömöt él meg az életében.
(© Joan Brown)
– Mi az oka annak, hogy napjainkban a párok sokkal könnyebben vagy hamarabb döntenek úgy, hogy felbontanak egy kapcsolatot? Úgy tűnik mintha könnyebben válnánk el egymástól...
– Ennek több oka van. A régmúltban egy házasság inkább gazdasági intézmény volt, sokkal kevésbé érzelmi. A modern korban már más a helyzet. Az emberek manapság nincsenek olyan nagymértékben ráutalva a másikra, mint abban a korban, mikor például például a nők nem dolgozhattak. Ma egy stabil anyagi helyzet megteremtésére egy nő és egy férfi is ugyanúgy képes, akár egy gyereket is fel tudnak nevelni egyedül. Ami pedig a pszichológiai oldalt illeti, nagyobbak lettek az élettel kapcsolatos elvárásaink. Szeretnénk több örömet, sikerélményt kapni. Kevésbé van már az a központban, hogy csak túl kell élni az egészet, „ki kell bírni” bármi áron.
– Akik Önhöz fordulnak, általában mennyi energiát hajlandóak belefektetni abba, hogy változtassanak a kapcsolatukon?
– Változó. Az egyik fél általában motiváltabb, mint a másik. Ezek gyakrabban a nők, de nem egy olyan esetem volt, amikor épp a férfi keresett fel. Nemrégiben egy nagyon bizalomvesztett állapotban lévő párral dolgoztam, akik rendkívül mélyen voltak, hosszú ideig gyötörték egymást. Tényleg az utolsó esélyt kapták, hogy együtt maradjanak. Nagyon hosszú ideig tartott, mire a bizalom visszaépült, és eljutottak arra a szintre, hogy tudatosítsák: igenis érdemes újrakezdeni. Voltak óriási sérülések, de nem szerették volna az elmúlt tíz közös évet kidobni a kukába. Ehhez viszont mindkét fél elszántsága kellett.
Ám nekem sem sikerül minden párt „házasságon belül” tartani. A hozzám érkezők kapcsolatainak fele – ahogy ma a házasságok fele is – felbomlik. A nő és a férfi valahogy nem képes visszatalálni egymáshoz.
– A fenti példa viszont azt mutatja: a bizalomvesztés nem vezet mindig különváláshoz...
– Ha az egyénnek, aki elvesztette a bizalmát a másikban, már vannak élettapasztalatai a végleges elválásról, akkor a régi minta visszaköszönhet. Ha viszont olyan tapasztalatai vannak, miszerint a probléma megoldható: na, ott már sokkal könnyebb a helyzet. Hogy melyik megélés kerül előtérbe, az függhet az egyén pszichés állapotától, a neveltetésétől, a környezeti hatásoktól. Az sem mindegy persze, milyen mértékű a bizalomvesztés. Ha valakit túl sokszor érnek negatív hatások, akkor nála hosszabb lesz a gyógyulási folyamat. Ám van, aki annyira sérül, hogy nem tudja újra felvenni a fonalat.
– Mennyire fontos a családból hozott minták feltárása?
– Mindenkire hatással vannak a családi mintázatok; jobban, mint azt elsőre gondolnánk. A legmeglepőbb, hogy ezek tudattalanul vannak jelen. És sajnos csak arra van ráhatásunk, amiről tudunk... Ha a szüleim bizalomban, szeretetben éltek, és én ezt jónak láttam, akkor számomra ez lesz a természetes. Ha az ellenkezőjét tapasztaltam, például az egyik szülőm borzasztóan féltékeny volt, akkor mondhatom azt, hogy én ezt biztosan nem fogom csinálni. A tudattalan mintázat azonban valamelyest mégis éreztetni fogja majd a hatását. Azt gondolom, hogy mindannyiunk életében vannak üzenetek a szüleinktől. A legnehezebb, amikor ezek nem kerülnek felszínre: mi megpróbálunk mást mutatni, de a háttérből mégis a régi minták irányítanak.
Megyeri Zsuzsanna pszichológus, párterapeuta (© facebook.com/MegyeriZsuzsanna)
– Az elmúlt Covid-időszakban valószínűleg nagyon sok pár élt meg kríziseket – éppen az összezártság, az anyagi gondok, a bizonytalanság miatt. Hogy tudják ezeket a saját javukra fordítani?
– Ismerek egy olyan párt, akik a féléves közös munka után kiléptek a terápiából, mert úgy döntöttek, hogy vidéken próbálják meg átvészelni ezt a bizonytalan időszakot. Abban maradtunk, hogy majd találkozunk, ha elmúlt a vész. Eltelt körülbelül fél év, mire ismét jelentkeztek. Elmesélték, hogy lenn vannak a nyaralójukban, és a játékos feladatokat, amelyeket korábban együtt csináltunk, most már ketten alkalmazzák, s közben elképzelik, vajon én hogyan reagálnék... Szóval jól végződött a sztori.
– A „gyári hibák” a nagy összezártságok során hamarabb kibuknak. Ahol régóta vannak feszültségek, de a hétköznapi rohanás során nemigen kerülnek elő, a kényszerű összezártságban hamar feltornyosulhatnak. Sokan ilyenkor veszik észre, hogy a párjuknak mennyi idegesítő szokása van, vagy éppen akkor jönnek rá, hogy a másiknak miből is áll egy munkanapja... Tudok olyan férfiakról is, akik korábban a munkájuk miatt nem tudták kivenni a részüket a gyereknevelésből, de a Covid alatt örömmel vetették bele magukat a házi munkákba. Sőt, felszabadító volt számukra az, hogy ezekben a szerepekben is megállják a helyüket. A kényszerhelyzetek tehát arra is jók lehetnek, hogy számos új képességet fedezzünk fel magunkban.
– Egy pár életében számos normatív krízis fordul elő – ilyen egy gyerek születése, egy közeli családtag elvesztése, életközépi válság és még sorolhatnánk. Nyilván van, amire nem tudunk felkészülni...
– Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a családi életnek nehezített szakaszai is vannak. Ha előre beszélünk arról, hogy valószínűleg a mi életünkben is lesznek majd problémák, akkor talán a krízisek kevésbé fognak bennünket váratlanul érni. Persze, vannak olyan helyzetek, amelyekre nem tudunk felkészülni – s ott mindig új megküzdési módszereket és stratégiákat kell kialakítani.
Ha azonban egy krízist átvészeltünk, s már van tapasztalatunk arról, hogy miképp viselkedünk egy ilyen helyzetben, akkor az erőt tud adni a következőhöz.
– Nagyon sok pár éppen a krízis adta feszültség miatt távolodik el egymástól. Hogyan tudunk újra és újra egymásra hangolódni az ilyen nehéz pillanatok után?
– Érdemes őszintén kommunikálni egymással – és nem ölbe tett kézzel várni, hogy a másik majd kitalálja azt, hogy nekem mire van szükségem. Ha nem némán szenvedek, hanem hangosan kimondom, mi fáj, az már fél győzelem. Ez azt is jelenti, hogy szerencsére van elég önismeretem, ami lehetővé teszi az ilyesfajta vallomásokat. A harmonikus párkapcsolat alappillére mindig is az őszinte kommunikáció volt. Fontos, hogy mindkét fél ki tudja fejezni a saját igényeit, majd utána képesek legyenek egymás kérését teljesíteni. Ha ugyanis a pár mindkét tagja szabadon megélheti önmagát, akkor hosszú távon boldogan tudnak majd létezhetni a kapcsolatukban.
– Mi az, amit mindenféle magyarázkodás nélkül mindenki bizalommal elvárhat a partnerétől?
– Ilyen szerintem az együttérzés, az elfogadás, s az előbb taglalt nyílt kommunikáció. Sajnos, a legtöbbször csak akkor beszélünk egymással fontos dolgokról, amikor krízis van. S ez baj! Ha csak a nehéz pillanatokra korlátozódnak a beszélgetéseink, akkor elkerülhetetlen, hogy utána feszültség maradjon bennünk. Arról nem is szólva, hogy érzelmileg felfokozott állapotban sokkal könnyebben vádaskodunk... Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nyílt kommunikáció akkor is nagyon fontos, ha épp nincs vészhelyzet. Sokat tud segíteni a nézőpontváltás is – ez egyébként egy terápiás eszköz. Próbáljunk belebújni a másik bőrébe! Érdemes néha átgondolni, mit éreznénk, ha a férjünk, feleségünk, párunk helyében lennénk...
– A beszélgetésre készülve azt olvastam, hogy mindössze 12 másodpercig vagyunk képesek arra, hogy meghallgassuk a másik szempontjait, aztán késztetést érzünk a közbevágásra. Tudunk ez ellen tenni?
– Mindig fontos, hogyan állok hozzá egy közös beszélgetéshez. Érdemes elhatározni, hogy bármi történik is, azért én csak végighallgatom a páromat; mondhat bármit, ami az eszébe jut. Sőt, nem fogok rá reagálni, csak hagyom, hogy elmondja, mert szeretném megérteni, mi zajlik benne. Ez az egyik leghasznosabb terápiás eszköz, az első lépés a siker útján...
