A kertvárosi háziasszony a mindenkori amerikai nő esszenciája; nők milliói élték az életüket az ideálkép szerint a hatvanas években. Senki nem vitatkozott azon, hogy alsóbbrendűek-e a férfiakhoz képest, egyszerűen mások voltak.
Maguk sütötték a kenyeret, maguk varrták a gyerekek ruháit, egész nap járatták az új szárítógépüket, és hetente kétszer ágyneműt cseréltek. Arról álmodtak, hogy tökéletes feleségek lesznek, s ennek érdekében talpig sminkben feküdtek le este a férjük mellé, majd mikor a férj elaludt, az éjszaka leple alatt leszedték a vakolatot.
A traditional wife angolul hagyományos, született feleséget jelent.
Reggel is jóval előbb felkeltek, hogy megint ki tudják mázolni magukat, s a férjet és a három gyereket már gőzölgő kakaó és reggeli várta, valamint egy tökéletes anya. Aki egyetlen dologért küzdött az életben, hogy megszerezze és megtartsa a férjét... A kertvárosi háziasszonyok utódai a napjainkban feltűnt angoltradwife mozgalom hívei.
Angliában útjára indult a tradwife mozgalom. A róluk szóló írásokat az ötvenes évek amerikai háziasszonyképeivel tűzdelik tele. Ettől viszont az egész nem tűnik valóságosnak, rá is kerestem egyik szószólójuk, az angol Alena Kate Pettitt (35) profiljára. S lám, ott van: tehát Alena egy hús-vér nő, aki a kiposztolt fotón épp a Ladurée cukrászdából sétál ki, ahol finom macaronok társaságában találkozott a barátnőjével. Ezek szerint van mit a tejbe aprítania – nem neki persze, hanem a férjének –, mert a párizsi Ladurée nem egy olcsó hely.
Az angol Alena Kate Pettitt a húszas évei végén egy jól fizető marketingvezetői posztot hagyott ott, hogy főállású feleség legyen. Közben blogot indított Darling Academy címmel, s azóta már egy könyvet is kiadott a modern háztartásvezetésről.
Blogján leírja, hogy a magukat hagyományos feleségeknek tituláló asszonyok száma egyre nő. Ezek a nők nem dolgoznak az otthonukon kívül, esetleg csak jótékonysági munkát végeznek – viszont a közösségi média segítségével trendivé teszik a háztartásvezetést. A háztartásvezetést, ami mindig is láthatatlan női munkának számított, s amiért nulla jövedelmet kapnak a nők.
„Ha a férjem megfizet azért, hogy otthon maradjak, és ellássam őt meg a gyerekeket, s ezért cserébe csak egy plusztányért kell kitennem az asztalra, akkor ez egy jó kompromisszum” – mondják ezek a feleségek, akik mosolygós gyerekeikről posztolnak a közösségi oldalaikon, és sütős-főzős képeket raknak ki.
Harc a férfiakkal
Alena Kate Pettitt azt írja, hogy fiatalkorában mindenhonnan azt hallotta, harcolni kell a férfiakkal, hogy beengedjék a nőket a jól fizető munkahelyekre. A nőknek pedig anyagi függetlenségre kell törekedniük, másként válás után nem tudnak majd hova visszamenni dolgozni. „Én viszont úgy éreztem, hogy anyának és feleségnek születtem” – mondja Alena. A Mindig a férjednek kell az első helyen állnia! és a Hogyan tervezzük meg az étkezéseket? című cikkeit manapság több ezren olvassák.
Kérdezhetnénk: vajon mi lehet a jelenség oka, hogy modern fiatal lányok a házimunkát választják? Például az, hogy a világban katasztrofális állapotok uralkodnak, a nők szétszakadnak a nyomás alatt, hogy a munkában és otthon is száz százalékra teljesítsenek, karriert építsenek, s nem mellékesen neveljék a gyerekeket – így a nosztalgia ismét bekerült a képbe.
Persze, az is világos, hogy az egykeresős családok nem tudnak megélni; nem nagyon lehet a feleség főállású háztartásvezető, ha a férj átlagos munkát végez. Ezért sok tradwife dolgozik, csak éppen otthon, afféle nőies munkát végez: pulóvert köt vagy tortát süt, amit aztán értékesít.
Felháborodás
A nők jogait védő feministák természetesen nem értenek egyet a mozgalommal. Semmiféle szabad választásról nincs szó, mondják. Hiszen a bukszát ismét a férj tartja magánál, a háztartásbeli nők egy férj eltartottjai lesznek, s megint csak rengeteg fizetetlen gondoskodó munkát végeznek. S mi történik, mikor a gyerekek kirepülnek? Mi történik, mikor a férj lecseréli öregecske s mindig főzelékszagú feleségét egy fiatalabbra? – kérdezik. Mi lesz ezekkel a háziasszonyokkal, akik csak a házimunkához értenek?
Ám a tradwife-ok visszavágnak: semmiféle ingyenességről nincs itt szó. Inkább felhívják a figyelmet arra a sok munkára, amit a nők otthon végeznek, és eddig semmilyen elismerést nem kaptak érte. „Mi csupán azt szeretnénk, hogy az otthonteremtés is legyen elismert hivatás” – mondja Alena, aki nem akar többé versenyezni a férfiakkal a munkaerőpiacon. Persze sajnálja, hogy sokan azt gondolják róla, hogy buta, mert nem érti meg, mennyivel többet érne az, ha egy irodában dolgozna; s feltételezik, hogy a férje egy zsarnok, aki nem akarja kivenni a részét a gyermeknevelésből.
Az angol Alena Kate Pettitt a tradewife mozgalom egyik arca.
Ez csak az igazi feminizmus!
A háziasszonyok tudják, hogy a nők nagy része nem akar csak feleség lenni. Viszont abból is elegük van, hogy megint ők a vesztesek, hisz fiatalkorukban azt mondták nekik, hogy csak a munkájukra fókuszáljanak, szerezzenek egy jó állást, a családalapítást pedig hagyják későbbre... Aztán kiderült, hogy nincs később, mert harmincéves koruk után már nem találnak párt, s annyit kell gürcölniük, hogy amellett nem lehet gyermeket nevelni. S ez nem boldoggá teszi a nőt, hanem nyomorúságossá. Ezért azt kérdezik a tradwife-ok: miért csak akkor lehet jó feminista valaki, ha karrierje van? Miért kell a nőket is férfiakká változtatni, miért nem lehet meg nekik a saját női világuk és a sajátos női céljaik?
Igaz, hogy a dolgozó nők pénzt keresnek, mégsem boldogok, mert óriási árat kell fizetniük mindezért, le kell mondaniuk a családi élet örömeiről. Ezzel szemben sokan – a józanabb nők, s vannak köztük feministák is – nem bélyegeznek meg senkit: se a született feleséget, se a dolgozó nőt. De azért elmondják, hogy a háziasszonyi munka sokáig nem választás volt a nő számára, hanem sors; s igazán nem lehet csak a házimunkában kiteljesedni. A nőnek is szüksége van saját életre és saját célokra. A nő is vágyik arra, hogy kitörjön az otthoni babaház falai közül, mert ugyanolyan ember, mint a férfi.
