„Ez a három nap is csak olyan, mint a többi” – mondta a barátnőm, és elviharzott. Kopogtak fülemben a kemény szavak. Akkor már nincs karácsony? Akkor már csak a takarítás, a bevásárlás, a nagy sütés-főzés maradt?
Csalódott tekintetem az előttem álló naptáron december 23-ára siklott. És egyszeriben elkezdődött a varázslat!
Sok-sok ünnep van az életünkben, de a karácsony az, amelyet változatlanul körüllengenek a kisebb-nagyobb csodák. A felnőtt erről, sajnos, elfeledkezik, de a gyerek mindennek örül: a télnek, a hónak, a minket körülvevő embereknek, a fenyő illatának, a csillagszórók sziporkázásának, a gyertyafénynek, a várva várt ajándékoknak, a nevető szülőknek, az egész illatos, boldog karácsonyi hangulatnak.
Mert karácsony éjszakáján átértékelődik idő és tér, mágikus dimenzióba emelkedik az élet, mintha nem is ezen a földön járnánk, hanem egy másik világban, amelyben minden megtörténhet.
Mi az az öröm, amely szétárad az emberekben? Mi az, amitől másnak – jobbnak, kedvesebbnek, boldogabbnak – érezzük magunkat karácsony éjszakáján? Talán az, hogy ez az ünnep az önzetlenségé. Mivel az emberiség nagy ajándékot kap, mi is elsősorban adni akarunk: ajándékot, szeretetet, törődést és odafigyelést, csupa olyan dolgot, amit a szürke hétköznapokban olyan szűken mérünk.
„Nem élhetünk üres szívvel” – mondja Csukás István. Az embernek szüksége van rá, hogy örüljön, és szép, kedves, nemes dolgokat lásson maga körül. A karácsonyban az átszellemültség a legszebb, mert a karácsony az odaadás ünnepe. A jóságé, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben itt él közöttünk, és ritka percekben ránk is talál. Karácsonykor az emberiséget megváltó kis Jézus alakjában, máskor egy megértő pillantásban, egy segítő kézben, egy jó szóban.
Vagy olyan eseményben, amelyet nemrég az interneten olvastam. Egy túramotoros, torzonborz turista mesélte, hogy a Székelyföldön járva egy nyolcvannyolc éves asszonnyal találkozott egy erődtemplom bejáratánál. A néni megállt a turista mellett, és amikor megtudta, hogy magyar, azt mondta: „De szép is lehet Magyarország!” És elszavalta neki Petőfi egyik versét, amelyet még az iskolában tanult. Aztán a bevásárlószatyrából kivette négy szelet kalácsát, és kettőt odaadott a vadidegen fiatalembernek.
A karácsony az odaadás ünnepe, a másikra figyelés ünnepe, az önzetlen jóság ünnepe, a jóságból fakadó öröm ünnepe. Hát ezért nem olyan ez a három nap, mint a többi!
