Nálunk negyven évig tagadták a karácsony vallási töltetét. Pedig a vallások megtartó, normatív erőként működnek, és mindegyik „családban” gondolkodik. Ha ezt egy kultúra megtagadja, akkor pár generáció múltán lezüllik. A történelem legalábbis ezt mutatja.
Az ember mesés karácsonyestére vágyik. Amikor minden tökéletes. A hó nagy pelyhekben hull, a fenyő nem potyog, a hal nem szálkás, a bejgli nem kemény, és az undok rokon nem undok. Mintha régen minden tökéletes lett volna... Mintha még az ünnepek is boldogabbak lettek volna. Vajon miért olyan kiábrándult a mai ember? – kérdeztük a csíkszeredai Albert Ildikó klinikai szakpszichológust, írót.
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)
– Véleményem szerint boldogtalanságunk legfőbb oka – kezdi Ildikó –, hogy elfelejtettünk ünnepelni. A mai kor embere nem tudja lélekben megélni az ünnepet. A külsőségek váltak fontossá. Az emberek egyszerűen elvesznek a külsőségekben. A szeretet szinte teljesen tárgyiasult. Pedig a tárgyak hosszú távon nem tesznek minket boldoggá. A pénz eszköz, a javak kiegészítők. A család, a rokonok, a barátok, az érzelmi háló az, ami elégedetté teszi az embert!
– Ha az embernek a család, a rokonok, a barátok jelentik a boldogságot, akkor miért pont velük veszekszünk?
– A karácsony előtti időszakban a legtöbb nő túlvállal. A fáradtságtól szinte beájulnak a fa alá. Persze, kérhetnének segítséget is, „légy szíves, csináld meg ezt meg azt”, de nem teszik. Sok nő kifejezetten szeret szenvedni. Valahogy ez ad értelmet az egzisztenciájának. Akin igazán nagy a szenvedésnyomás, az előbb vagy utóbb tesz ellene. Több mint harmincöt év szakmai tapasztalat alapján mondom, hogy mindenki úgy él, ahogy az neki megfelel. A rossz élet még mindig kevesebb erőfeszítéssel jár, mint egy változás.
Karácsonykor szeretetkényszer van. Mindenkinek kötelezően örülnie kell, és szeretnie kell mindenkit. És ez a kényszer pont az öröm bonyolult természete miatt sokszor átfordul gyűlölködésbe. A kihűlt kapcsolatokban a párok túl értékes ajándékot választanak, szinte mögéjük bújnak. Abban reménykednek, hogy ha nekik nem is, a drága holminak biztosan örül majd a másik. A másik viszont dühbe gurul, és nem az esetlen igyekezetet veszi észre. „Le akar tudni, meg akar venni.”
– Egyre több a patchworkcsalád. Milyen az ő karácsonyuk?
– A patchworkcsaládok karácsonyainak megszervezése rendkívül intelligens hozzáállást igényel. Én azt gondolom, bárhogyan igyekezünk is, valaki mindig sérül. Az lenne a természetes, ha az új feleség vagy az új férj el tudná fogadni, hogy az előző kapcsolatban született gyermekek is ott ülnek az asztal körül, az ő számukra is van ajándék a fa alatt. Tudatosítani kellene, hogy a párjuk irántuk és a közös gyermekük iránt érzett érzelmei ettől nem változnak. Csak nehéz elfogadni, hogy ezen az estén nem mi vagyunk a legfontosabbak. Ezért érzik sokan az exek gyerekeit vetélytársnak vagy betolakodónak. Előttem is volt már valaki, aki fontosabb volt, mint én most. Nehéz ezt feldolgozni.
Albert Ildikó
– Sok nő féltékeny párja múltjára, és nem igazán tudja elfogadni az előző kapcsolatból származó „csomagot”. Van ennek jogos alapja?
– Természetes, hogy féltékenyek vagyunk párunk múltjára. Mindig attól félünk, amit nem ismerünk. Nyomasztó már maga a gondolat is, hogy mi minden bukkanhat elő a múltból. A közös gyerek pedig életre szóló kapocs, még akkor is, ha az apa az anyát már nem szereti. Az emberi kapcsolatoknak van egy dinamikája, és igazából soha nem tudjuk, hogy egy gesztus mit hoz elő a régi érzelmekből. Az új házasság újdonságerejének kopásával általában elkezd megszépülni a múlt. Az új társ félelmei tehát megalapozottak – ám ha életét ennek az érzésnek rendeli alá, akkor ront a pozícióján. Nem könnyű megbirkózni a múlttal, de nem lehetetlen.
A megfelelni akarás a gyereket is gyötri. Megszokták, hogy a szülőktől értékes ajándékokat kapnak. Ezért, mikor ők akarnak a felnőtteknek örömöt szerezni, nem találják hozzá a formát. Pénzük nincs értékes ajándékokra, és gyanakodnak, hogy azok a keszekusza rajzok, amelyeket a szüleik kezébe nyomnak, nem váltanak ki őszinte örömet. A „nem vagyok elég neked” félelme elég korán megérinti a gyermek lelkét is.
– Minden ember, minden család más, így általános recept nem létezik arra, hogy miképpen tudnánk az év első napján boldogan ébredni. Vagy mégis?
– Személy szerint nagyon szeretem az új év első napját, mert benne van a kezdet misztériuma. Ilyenkor hajlamos vagyok nem gondolni a rosszra, lelkem mélyén ott lappang a meggyőződés, hogy velem csak jó történhet. De valószínűleg én sem látnám ilyen derűsen a mindennapokat, ha nem tudnék feltöltődni az ünnepek alatt. A mi családi ünnepeink nagyon békések. Amióta a gyerekek felnőttek, csupán annyi változott, hogy elengedtünk velük szemben minden elvárást. Amikor kedvük, idejük van, akkor jönnek az unokákkal együtt. Nem zsaroljuk őket. Ha jönnek, örülünk nekik, ha nem, boldogan elvagyunk kettesben. És azt hiszem, a szép ünnep titka az elvárások elengedésében rejlik.
