Korunk jelensége: a patchwork család

Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk... A mai családok úgy állnak össze, mint egy kirakójáték darabkái, mert a szülők elválnak, néha újra elválnak, s a gyerekek ehhez az új, majd még újabb kirakóshoz igazodnak.

Hogyan létezhetünk egy mozaikcsaládban, ahol az én anyukám férjének két gyereke van, de születik egy féltestvérem is, s a szünidőt apukánál töltöm, akinek az új élettársának is van egy lánya... Ki is ő nekem? Jó ez nekem?

– 1976-ban jelent meg Buda Béla A partnerkapcsolatok pszichológiája c. könyve, majd tíz év múlva az átdolgozott változat – meséli Stredl Terézia. – Az első könyv a házassággal fejeződött be, a második kiadás a válást is tartalmazta, és a harmadik változat már az újraházasodás témáját is feldolgozta. Ezek a jelenkor jelenségei. Nem az rejtőzik mögötte, hogy első alkalommal igazán rossz partnert találunk, hanem az érzelmeknek lett más tartalmuk.

– Vajon miért futnak mégis a mai emberek kapcsolatokból kapcsolatokba?

– Tapasztalom, hogy létezik a dependencia, az úgynevezett kapcsolatfüggőség. Ezek az emberek nem tudnak egyedül lenni, családból a házasságba, házasságból a másik házasságba lépnek. Ez azt is jelenti, hogy nem teremtik meg a saját kis egzisztenciájukat, hanem van két kofferük – és mindig olcsóbb valakihez költözni, mint albérletet fizetni. Ilyenről is szó lehet.

Megteremteni az én személyes életemet, megteremteni az én partneri életemet, és megteremteni az én családi életemet: ezt nem kell egy tégelybe összemosni. Ez működhet a közlekedőedény elvén is, tehát átjárhatóvá tehetem.

– Ha már szétesett egy család, hogyan vezessük be az új apukát az életünkbe?

– Én ebben az esetben csak az időt látom jó tanácsadónak, mert a felfokozott érzelmek – hisz egyedül nem jó, és végre megtaláltuk egymást, és nekünk együtt jó, jó! – sietséghez vezethetnek. Ott van az a bizonyos rózsaszín szemüveg: az új kedves megígér mindent, de lehet, hogy mégis csak ÉN kellek neki, a gyerekek nélkül. Ahol van gyermek, ott mindenképp az kell, hogy MINKET fogadjon el, nem csupán engem. A gyereket akkor éri meg bevonni, amikor már nem csak egy futó kapcsolatról van szó. Egyáltalán nem szerencsés, ha minden félévben másik „apukát“ mutatunk be neki. A gyerek jobban megszereti az egyiket, mint a másikat – s a veszteség neki is veszteség lesz. Minek ezzel terhelni?

– Milyen módon lehet bevonni a gyereket?

– Mindenképpen a közös foglalkozások, kirándulások, a közös ebédek segítségével. Megéri azt is megtapasztalni, milyen az, mikor RÁ, az új barátra hagyom a gyereket. Elmegyek bevásárolni, és utólag megkérdezem, hogy a gyereknek milyen róla a benyomása. Azt hiszem, hogy ha az anyaság kellő érettséggel működik egy nőben, akkor nem fog nagyon melléfogni. Tehát ha CSAK nőként döntök, akkor nem biztos, hogy a gyermeknek is lesz helye a kapcsolatban. Ha úgy döntök, hogy mindenkinek jó legyen, akkor megtörténhet, hogy a gyerek és a kedves engem fognak vállvetve kihasználni. Ha úgy döntök, mint anya, akkor előfordulhat, hogy a gyerek egy rossz szót szól a barátomra, s én szakítok fejvesztve. (A gyerekünk is elűzheti az új barátunkat.) Tehát a döntésben szerepe van annak, hogy mindenkinek jó legyen, de a szerelem és a szülőség is működjön, és akkor majd a család is működni fog.

– Igen gyakori, hogy a partnernek is van már egy-két házasság a háta mögött, és ezekből gyerekei is születtek. Előbb-utóbb ezeknek a gyerekeknek is találkozniuk kell. Milyen megoldásokat lehet felvázolni az ilyen esetekre?

– A gyerekek részéről valószínűleg ellenállásba ütközünk: „Mert attól, hogy ti megtaláltátok egymást, nekünk azért még nem muszáj szeretni egymást.“ Nem kell őket siettetni. Akceptálni kell, hogy az apa esetleg nem tudja azonnal bevinni az új családjába a gyermekeit. Külön szervez programokat, vagy az otthonán kívül találkozik velük. Ilyenkor megéri többször, rövidebb időre összejönni, de mindenképpen rendszeresen, miközben megbeszélik a dolgokat. Mert a névnapokat, születésnapokat szeretné mindenki a szeretteivel megünnepelni, és az új családom éppen úgy a szeretteim körének része, mint a régi családom. Általában a serdülőknek szokott ilyen-olyan-amolyan véleményük lenni. Nem kell őket siettetni, mert hamarosan úgyis felnőnek. S ha felnőttként ugyanilyen problémával szembesülnek, akkor azonnal meg fogják érteni a szülőt. Szükséges a rendszeres kapcsolatápolás. Akármilyen is az a kamasz gyerek, nem szabad, hogy elhidegüljenek a kapcsolatok. Ha az anya megtalálta az igazit, azt a gyerek el tudja fogadni. Egyéni, hogy mennyire gördülékenyen vagy mennyire nehézkesen jön létre az új család összehangolódása. El kell fogadni, hogy a házasság megszűnhet, de a szülőség nem fog megszűnni. Jó, ha a szülők közti barátság megmarad. Ebből kiindulva a kapcsolatok az új családdal is harmonizálódhatnak.

– Nevelheti a nevelőapa a gyereket?

–Igen, természetesen. Nem egy esetben előfordul – akár örökbefogadásnál, akár válásoknál –, hogy a gyerek azt mondja: a nevelőapám kedvesebb számomra, mint a biológiai apám. A szülői kapcsolat az érzelmekről szól, mert a gyerek érzi, hogy ki szereti. S a felnőtt is ott tud a legtöbbet adni, ahol a szeretete viszonzásra lel! A barátnak nem kell megjátszania magát: engedményeket, ajándékokat adni csak azért, hogy jobban szeressék. Ezzel csak torzítja a kapcsolatot.

A leckesegítés, a közös beszélgetések (autókról, repülőkről, a technika, az informatika világáról) ennél jóval többet érnek. Rendkívül fontos az érzelmi és erkölcsi támogatás, mert az biztonságérzetet ad a gyereknek.

– Felvázolok egy bonyolult mozaikcsaládot: kétszeresen elvált apa és kétszeresen elvált anya, akiknek minden házasságukból született gyerekük, és ebből a kapcsolatból is születik közös. Hogyan lehet egy ilyen tarkabarka családot egyberakni?

– A legújabb kutatások tükrében az emberek nem is annyira temperamentumban, nem is emocionálisan különböznek egymástól, hanem értékrendben. Egy kapcsolatnál éppen ezért is nagyon fontosak az értékek, hiszen vagy erősítik egymást, vagy ütközni fognak. Abban a pillanatban, hogy a másik családból származó gyermek más értékrendet vall (tehát neki egy születésnapi parti nem ér annyit, mint elmenni sízni), nem lesznek közös programok. Az egyes atomokból nem alakul ki a molekula, így ez a mozaikcsalád nem áll össze egésszé. Az ilyen esetekben mindenki külön-külön programot szervez a saját gyerekeivel. Azokban a családokban, ahol többszöri válás van, az egyes családokban nevelkedő gyerekek közt gyakori az egyke. Tőlük nem igazán várható el a testvéri kapcsolatot, mert mindegyikük külön és más értékrendben van nevelve. Elvárható viszont, hogy az ilyen gyerekek nem az iskolában, hanem a családon belül találják meg az igazi barátot, barátnőt – a mostohatestvér személyében...

– Eközben nemcsak a gyerekek közötti kapcsolatszövevény formálódik, hanem a patchworkcsalád minden egyes tagja között is kapcsolat szövődik. Amikor az apa jubilál, kerek születésnapja van, az ünnepségre meghívhatja nemcsak a gyerekeit, de akár a volt partnereket, nagymamákat is. S ha igazán baráti kapcsolat van közöttük (itt nem a szeretetről van szó, inkább a tiszteletről), akkor a mozaikcsalád is úgy működik, mint egy természetes nagycsalád. Ugyanilyen lehetőség a találkozásra az év végi bizonyítvány alkalmából szervezett összejövetel vagy egy közös, modern halloweenparti. Ez a nagy közös ünnepség leginkább azért furcsa, mert ma már nincsenek nagycsaládok. Egy nagycsalád úgy működik, mint egy jó rokonság, és ezt nagyon szépen lehet alkalmazni a mozaikcsalád esetében is.

Stredl Terézia

– Mi van, ha megszületik a közös gyermek?

– Amikor az én gyerekem és a te gyereked után megszületik a MI gyerekünk, már általában nagyobb a korkülönbség a gyerekek között. S a nagyok helyesen felveszik vele a kapcsolatot, és szeretik a kicsit. Sok esetben a közös gyermek a nagycsalád kedvence. A közös gyermek születése normalizálhatja a kapcsolatot, például egy nagyszülői státusz esetében: „Haragszom a fiamra, hogy elvált, és ezt az új feleségét sem kedvelem, mert az első menyecskét jobban szerettem.“ A gyerek olvasztótégelyként működhet. Minden probléma áthidalható, ha meg van beszélve, ha működik a kölcsönös tisztelet, a korrektség. Ha az új „szerelem“ erős kapcsolatra épül, akkor ez a kapcsolatharmónia a mozaikcsaládra is szépen kihat.

– Különösen nehéz lehet a harmonizálás olyan kamasz gyerekek esetén, akik már erős „baráti“ csoportbefolyás alatt állnak.

– A tanácsadóba gyakran jöttek elvált anyák a serdülő gyermekeikkel: szegény lányom, szegény fiam, mióta az apjuk elhagyott minket, nagyon szomorúak! Általában az anyának volt szüksége tanácsadásra, mert a kamasz ezt így éli meg: „Hát van nekem elég problémám! Keresem a választ arra, hogy ki vagyok én, mire van szükségem, és a szülők válása erre csak rátesz egy lapáttal.” A saját problémáját bogozza, és akkor még az „ősök bekavarnak“. De nemcsak a gyerek, a szülő is tud zsarolni: „Most hagyott el az apád, és akkor most te is el akarsz menni?! Egyedül vagyok otthon, és én most, a nagy szomorúságomban nem szeretnék egyedül maradni.“ Azt kell, hogy mondjam: mindenkinek joga van a saját korosztályára. Több mint valószínű, hogy az elvált szülőknek nem a gyerekeik kell legyenek a terapeutáik. Oldják meg baráti szinten a gondjaikat, vagy keressenek fel egy szakembert.

Tisztelni kell a kamasz szabadidejét. Nem tudom elképzelni, hogy egy kamasz ne jöjjön el a családi szülinapra, mikor én előző héten elengedtem buliba. Ez is része a kölcsönös tiszteletnek és korrektségnek!

– Mit tehetünk, ha a gyerek különösen érzékeny, melankolikus, zárkózott típus, aki nehezen viseli a családi változásokat?

– Azért az introvertált típusok is el szokták mondani a véleményüket, ha betelik a pohár. Nagyon ritkán, de azért megmondják. Fontos, hogy a szülő a változásokat megbeszélje a gyerekkel. A szülő-gyermek kapcsolat nem azt jelenti, hogy én szeretlek, és ezért mindent elnézek neked. Sem te nekem! Én szeretem a gyermekemet, de nem kell, hogy mindenben egyetértsek vele. Kikérem a véleményét, elmondom, hogy én mit szeretnék, és nekem mi lenne jó, és a gyerek is elmondja, ő mit gondol. Nem azonnal döntök. Mérlegelek, de utána elmondom, hogy belevágnék, és szeretném, ha kialakulna valami korrekt kapcsolat közte és az új barát, az új család között. Eléggé gyakori jelenség, hogy a kamasz egyszerűen nem kommunikál: bezárkózik a szobába. Ilyenkor az édesanya viselkedjen úgy, mint azelőtt. Ugyanúgy készítsen a gyerekének is reggelit, mint a barátnak, annak ellenére, hogy lehet, az a reggeli napokig érintetlen marad. Mert abban a pillanatban, hogy a gyereknek nem készít, ez következik: persze, mert neki az a pasi jobban kell, mint én! A kamaszra oda kell figyelni. Öltözködése jellemzően befeketedik, alvászavara, evészavara lehet, és figyelni kell a megnyilvánulásait is. Ilyenkor besegíthetnek a szerető (nem elfogult) nagyszülők, akikhez a gyerek akár el is költözhet. Vagy olyan iskolában tanul tovább, ahol van kollégium. Szinte minden probléma megoldható, de ne fekete-fehér megoldásokat válasszunk.

– A gyerek idővel beletörődik az új kapcsolatba, vagy csak megszokja?

– A gyereknek egész egyszerűen szüksége van a mosolygós szülőre. Ha a kisírt, karikás szemű édesanya helyett egy mosolygós, önmaga sorsát, életét megtaláló anyát talál, akkor lehet, hogy ő fogja ajánlani, hogy maradjon ott az a barát.

– Nincs nagy veszélye annak, hogy a patchwork-családokban felnevelt nemzedék könnyelműen ki-be lép majd a kapcsolataiból, ha úgy érzi, hogy azok nem tökéletesek?

– Már most létezik egy olyan irányzat, hogy vajon ki lesz az, aki a mai nem normális életben megmondja, mi a normális. Látjuk, hogy a család átalakulóban van, de azt nem tudjuk megjósolni, hogy milyen lesz a jövő családmodellje. Ha a tanácsadóba, ahol dolgoztam, jött egy szülő, hogy a gyerek nem jól érzi magát az iskolában, és szeretne másik iskolát, gyakran nem ajánlottam a váltást. Azért nem, mert a problémák megmaradnak, csak átviszik azokat egy másik iskolába. Első iskola, második iskola, harmadik iskola – első házasság, második házasság, harmadik házasság... Megtanuljuk, hogy a problémákat nem kell megoldani, hanem egy következő helyzetbe lehet menekülni előlük. A mai gyakorló szülők már ahhoz a generációhoz tartoznak, amelyet nem tanítottak meg problémát megoldani. Jellemzőbb magatartás kilépni a problémából! Hiszen ha nem ez lenne az általános, akkor nem beszélhetnénk arról a statisztikáról sem, ahol minden negyedik válaszadó azt mondta, hogy az előző házassága jobb volt. Vannak dacból hozott döntések. A harag nagyon rossz tanácsadó. Néha egészen más, oldható problémából generálódik egy áthidalhatatlannak tűnő. (Én nem fogok problémát megoldani, inkább kilépek a házasságból.) Az ilyen ember nehezen fogja megtalálni a párját. Azt a férfit, nőt, aki rájön, hogy neki emotív döntései vannak, és türelmesen kivárja, hogy aludjon rá egyet, s csak akkor beszéli meg vele a gondokat. Igen, a családi minta átörökíthető!

Azonban meg kell említeni, hogy már most rengeteg olyan ember van, aki nagyon laza családi kapcsolatokból jött, és nagyon szívesen tanulja a működő kapcsolatokat. Beáll a sorba, és ő lesz a későbbi családi rendezvények motorja, mert rájött, hogy mi hiányzott az addigi életéből.

A nagycsalád – érettség függvénye. Nekem a partnerség nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájában veled legyek. Megmarad egy része az előző életemnek, főleg, ha már volt egy családom. Nem kulcsra zárom azt az ajtót, hanem csak becsukom, amit akármikor kinyithatok. De a következő életemet, partnerségemet nekem is úgy kell kialakítanom, egy olyan ajtóval, amit ti akármikor rám nyithattok. Tehát ha fizikailag, földrajzilag nem vagyok jelen, azért még a számotokra itt vagyok. A biztonság nem a fizikai jelenlét!

A biztonság az, hogy tudom, akármikor felhívlak, ha tudsz, segítesz, és mellettem állsz. Biztonságot találok benned. Ez a működő kapcsolat szülő és gyermek és a házastársak között is. És ha ez a korrektség megvan, akkor működővé tudjuk tenni néha az aláaknázott tereket is, ki tudjuk szedni azokat az aknákat. Ha ezt nem oldjuk meg, akkor ezek az időzített bombák ottmaradnak. Nem áll össze a patchworkcsalád. Fontosak a játékszabályok – és a szerepek leosztása. Azt hallottuk a szüleinktől, hogy az élet egy nagy színház, és mi vagyunk benne a szereplők. Na de mi írjuk a forgatókönyvet is! És ez úgy jó, ha minden a helyén van. A kapcsolat nem kisajátítás. A gyerek kisajátítja a szülőt, mert hagyja magát, a nő kisajátítja a férfit, mert hagyja magát (lehet, hogy olyan típus, az örök mártír). A másik az örök győztes, mert mindig kiszolgálják – és mindig hozzá alkalmazkodnak. Mind a két véglet kiradírozható, mert egy családban mindig emberekről van szó.