Mi változik meg, ha valaki anya lesz. Sok minden. A világ egészen másként néz ránk azontúl. És mi is másként nézünk a világra.
Lásd alább. Anyukák vallomásait szedtük csokorba.
(© Jesse Marble)
A régi életnek vége!
„Ezentúl nem te vagy a saját életed főszereplője. Az elején elég keserves tapasztalat: hiába vagy éhes, először a gyereket kell megetetni. Nem lehet a barátnőkkel leülni egy kávéra. Egy szülőnek mindent tervezni kell. És még sokáig. Mert minden nem gyerekes program – különprogramnak minősül. Tíz-tizenkét éves gyereket egy-két órára már egyedül lehet hagyni otthon, de nem ajánlatos. Csak akkor, ha nincs más lehetőség. (Persze elkövetkezik az is, amikor a gyerek boldog lesz, ha a szülő végre (!) kihúzza a lábát otthonról. De az az idő még messze van. Legalábbis ma még úgy látszik.)
Kicsi gyerek esetében teljesen mindegy, hogy kéznél van-e az apja, vagy nincs. A világegyetem titokzatos törvényei mindig úgy alakítják, hogy a gyerek az anya dolga. S ezzel sok minden csakaz anyára hárul. Sok olyan kötelesség is, amiről nem is tudtam, amikor még nem volt gyerekem.”
Nő a pocak
„Az első változások igen hamar bekövetkeznek. A legfeltűnőbb a növekvő has. Nem tudni, miért, de mindenki azt hiszi, hogy a kismamát semmi más nem érdekli a világon, csak a születendő gyerek. S ami még érdekesebb: mindenki feljogosítva érzi magát, hogy megérintse a mama hasát. Micsoda szokás ez, nem tudom.
Értem én, értem, hogy elámulnak a csodán – mert a növekvő has csoda ám! –, de irtóra kellemetlen, amikor nemcsak az ismerősök, hanem vadidegenek is az ember hasát tapogatják. Sőt, az idegenek mintha tolakodóbbak volnának, mint a rokonok. Azok legalább látják az arcomon, hogy a frász kitör, amikor a hasamat lapogatják.”
Éljenek a nem kért tanácsok!
„Amikor az ember megjelenik valahol a gyerekével, a legtöbben úgy vélik, hogy az anyának fogalma sincs róla, hogyan kell bánni egy gyerekkel. Ezért mindenki tanácsokat osztogat. Ebben élen járnak az anyósok. (Az én anyósom ritka kivétel, amiért nem győzöm áldani.) Aztán ott vannak a sógorok és sógornők, akiknek szintén van egy-két évvel idősebb gyerekük, tehát már »mindent tudnak« a gyereknevelésről (főleg mindent jobban tudnak, mint mi). Rengeteg jó tanácsot lehet kapni idegenektől is az utcán, üzletben vagy a villamoson. Az ő tanácsaik közvetve érkeznek. Maguk elé nézve olyanokat mormolnak, hogy »nem ártana rácsapni egyet a fenekére«, amikor a szegény anya már úszik a verejtékben, mert két ikergyereke egymást lökdösve dühösen veszekszik, hogy ki nyomja meg az ajtó mellett a »Kiszállni« gombot. De tanácsokat lehet kapni akkor is, ha az ember a váróteremben könyvet olvas a gyerekének. Az egyik utas szerint ez a könyv ekkora gyereknek még nem való, a másik szerint vacak, a harmadik szerint a Hetvenhét magyar népmesét kell körbe-körbe olvasni.”
Mindentudó anyukák
„Hát ez az anyukák veleszületett betegsége. Az anyuka az elején semmit nem tud – aztán meg mindent tud. Egy-két hónap elteltével azt hisszük, hogy megvilágosultunk, mint Buddha a fügefa alatt, és mindentudók vagyunk. Főleg, ha nyugodt, szófogadó gyerekkel áldott meg bennünket az ég. Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy az utcán vagy a játszótéren idegeneknek tanácsokat osztogatunk. Bezzeg az én gyerekem, bezzeg ezt én így meg úgy csináltam... Inkább csapjunk a szánkra, és meg se mukkanjunk. Ha az idegen gyerek nem veszélyezteti gyerekünk testi épségét, semmit se mondjunk. Ha valami nem tetszik, hagyjuk el a csatamezőt. Nem kell szóváltásba keveredni más szülőkkel a nevelési elveiket illetően. Feltehetően ők is jól tudják, hogy kötekedő vagy kezelhetetlen a gyerekük. Nem kell rátenni még egy lapáttal. Másoknak mindig meg tudjuk mondani, mit kéne tenni, a magunk életével azonban sokszor nem tudunk mit kezdeni. Gondoljunk erre. Mindenki azt teszi, úgy nevel, amire benső lehetősége van.”
Örökös félelem
„Amikor megszületik a gyerek, a kis dolgok is jelentőséget nyernek. Például: szeretünk gyönyörködni a kilátásban. Ezentúl a múlt idő az aktuális forma. Nincs egy nyugodt pillanatunk, mert szüntelen azt nézzük, hogy a gyerek mellettünk van-e, nem készül-e átmászni a kilátó korlátján. Résen kell lenni a forgalmas út mellett, a járdán vagy a folyóparton sétálva is, mert egy kisgyerek bármikor nekiiramodik. Szóval: mindig és mindenhol. És persze aggódunk akkor is, amikor a gyerekünk mással más helyeken jár.”
Nem lehet jóllakni
„Amikor gyereke van az embernek, szinte soha nem tudja nyugodtan megenni az ebédjét. Otthon sem, hát még vendéglőben. Mert a gyerek vagy elkövet valamit az evőeszközzel, vagy unatkozik és nyafog, vagy meg akarja kóstolni a szülő ennivalóját. Otthon rá sem néz a húsra, bezzeg itt! A legcsípősebb szószokat is megeszi a hússal együtt, és a szülő éhesen kelhet fel az asztaltól.”
Sok az utánajárás
„A gyerekem születése után a hivatalokat jártam. El kellett intéznem a gyermekgondozási segélyt, az új útlevelet, mindenféle udvariassági látogatásokat kellett tennem.
Különös dologra figyeltem fel: a gyerekes szülőkben ellenállhatatlan vágy él, hogy bizalmas barátságot kössenek más gyerekes szülőkkel. És nem szállnak le rólad, hiába toporogsz.”
Kiürül a kassza
„A gyereknevelés sokba kerül. Nagyon sokba. Már a szülés is sokba kerül. Azután ott a babakelengye. Az üzletemberek jól tudják, hogy amikor az anyák testét elöntik a hormonok, minden áldozatra készek. Megveszik a hétszáz eurós gyerekkocsit és a száz eurós fejlesztő játékot is. Később még több a kiadás: a gyerek iskolába megy, kell a sok tanszer, a tornafelszerelés, a szakkörök segédeszközei, és nem szabad megfeledkezni a nyelvórákról sem. És már itt is a serdülőkor, amikor a gyereknek csak a márkás ruha, cipő kell. Amikor serdülőkorú lesz a gyerekünk, számítsunk rá, hogy a gyakori zuhanyozás kétszeresére emeli a vízfogyasztást. S akkor még nem beszéltünk a sítanfolyamról, ami most az Alpokban divatos, és az úszótanfolyamról, természetesen a tengernél. Pedig mi milyen jól éreztük magunkat annak idején a Duna-parton is! S hiába hajtogatjuk, hogy bezzeg a mi időnkben, és nem ezen múlik. Gyerekünk a vágyait (és vágyott életét) a reklámokból képezi le. Nem tetszik, de kénytelen vagyok beállni a sorba, mert ha nem veszek a gyereknek mobilt, a többiek kinézik maguk közül. Ma már ez is a szocializáció része.”
Anyu, öreg vagy?
„S még valami. Ahogy telnek az évek, az ember, sajnos, egyre kevesebbet bír. A gyerekek persze ezt is észreveszik (mindent észrevesznek). 18 éves fiam vidáman nevetgél fenn a hegycsúcson, míg én a félúton fújtatok, mint egy gőzmozdony. Biztosra vehetjük, hogy ezt nem hagyja szó nélkül, hiszen »a gyerek számára a szülő az a csont, amin a fogait élesíti« (mondta Peter Ustinov, a világszerte ismert angol színész). Ez van. Egye fene! Egyszer majd nekik is lesz gyerekük, akitől meg fogják kapni...”
