Apák és fiúk, avagy csak egy férfi tud a fiúból férfit faragni

Az anyák és lányaik kapcsolatáról valahogy többet beszélünk, mint a fiúkról és az apáikról. Vajon milyen ma a viszony az apák és a fiúk között? Miért tűnik el olyan sok apa a családi életből? Írásunkban egy nem mindig felhőtlen kapcsolat természetrajzáról olvashatnak.

Miért lép le az apa, s hagyja ebek harmincadjára jutni a fiát? Csak azért, mert megteheti: manapság már nem kell félni a megszólástól vagy a megbélyegzéstől. Az apák azonban tudják, hogy minden elválás egy kudarc – s egyetlen férfi sem szeret a saját sikertelenségével szembesülni. Vagyis azzal, hogy nem sikerült a házassága, vagy a boldog családi együttlétnek már „annyi”. Ezért a mai férfiak inkább továbbállnak, és szép lassan elfeledkeznek a fiaikról – mikor ugyanis fiaik szemébe néznek, úgy érzik, életük kudarca néz velük farkasszemet. S a férfiak soha nem szerettek veszíteni.

(© Matt Smoak)

Nem is olyan régen a „családfő” kifejezést még szó szerint lehetett érteni. Az volt, amit az apa mondott, és kész. Ő döntött arról, hogy mire költsék a pénzt, milyen iskolába menjen a gyerek, néha még arról is, hogy mikor menjen aludni, vagy hová menjen a család kirándulni. (Ebbe azért a nők is beleszóltak, de csak „fű alatt”, nem direkt módon.) De ezek az idők már rég elmúltak. A családokban ma demokrácia uralkodik – akkora, mint eddig még soha. A szülők mindenben igyekeznek megfelelni „A gyermek szent!” szlogennek. Mert ha ellene szólnának, akkor a mai szóhasználattal élve mérgező szülők lennének! Ám az a gyakorlat, hogy a gyerek mondja meg, mit vegyünk vagy mit együnk és mikor, veszélyt is rejt magában.

Új idők, új szülők?

A nők viszonylag gyorsan feltalálták magukat a mai új (demokratikus) családi viszonyokban, a férfiak azonban még mindig keresik magukat. A férfiak bizonytalanok. Mi legyek a fiam számára: barát vagy vezető? Vagy inkább haver? És hogy kell ezt csinálni? Ki mondja meg nekem, hogy mit tegyek? Nincs rá mintám, hisz az én apám minden volt, csak jó példa nem... És hogyan legyek jó apa, ha csak kéthetenként látom a gyermekemet? – ezt kérdezi az apák fele. Sajnos, a válások száma lassan meghaladja az ötven százalékot. A kérdésekre született is egy egyszerű válasz: Apa, dolgozz magadon! Egész életedben. Ellenben van egy bonyolult válasz is: a szó szoros értelmében jelen lenni a gyerekeink életében.

Ismerjük a helyzetet: ülünk az asztal körül, és mindenki a saját mobiljával van elfoglalva. Hányszor hittük azt, hogy együtt vagyunk a gyerekeinkkel, közben meg nyakig belemerültünk a netbe? A jó apa (persze a jó anya is, de most az apákról van szó) legyen otthon, de ne csak fizikailag, a testi valójában, hanem igazából, lelki értelemben is. Csakhogy ez nehéz dió, és nem mindenkinek jön össze. Vegyük például a fiúkat – ha valóban figyelünk a gyerekeinkre, akkor reagálnunk kell arra, amit mondanak. De hogyan? Mit mondjak a fiamnak? Mit engedjek meg neki? Hol húzzam meg a határokat?

A mai apák zöme eltűnik a süllyesztőben, s nem vesz részt az utódok nevelésében. A házasságok és együttélések majdnem fele válással végződik. Magyarul: manapság drámai változáson megy keresztül a férfiak és a nők családban betöltött szerepe.

Sok férfi nem tud mit kezdeni a gyerekeivel, ezért inkább eltűnik otthonról. A háztartás vezetését és a döntéseket az „okosakra” bízza, azaz a feleségre, a nagyszülőkre vagy az iskolára. Ennek mi lehet az oka? A gyengeség vagy a gyerekkori példa hiánya – mondják a szakértők. Sok mai apának hiányzik, hogy gyerekkorában keveset volt vele az apja. Pedig nagyon vágyott a figyelmére, de nem kapta meg tőle, mert az apja vagy bent volt a munkahelyén, vagy otthon volt, de ott is a munkájával foglalkozott. Érzelmileg nem volt a fiával. Előfordult, hogy a gyerek félt az apjától, mert az időről időre dührohamokat kapott, ha valami nem úgy történt, ahogy elképzelte. (Vagy épp valamit nem értett, mert a helyzet megértéséhez az érzelmeivel kellett volna foglalkoznia, s a férfi megoldani szereti a helyzeteket, nem kibeszélni vagy megbeszélni.).

Az apa barát?

Sok férfi azt mondja: ő nem akar diktátor lenni a családjában (mint amilyen az ő apja volt, akitől mindenki félt). Ugyanakkor a mai férfi attól tart, hogy ha a barátja lesz a gyerekének, akkor az nem fogja őt tisztelni és becsülni. Ez nem igaz. Nem helyes persze, ha az apa a fiával tárgyalja ki, hogy milyen gondjai vannak a feleségével (jobban mondva, a gyerekei anyjával). Ettől eltekintve egyszerű a dolog: az apának úgy kell viselkednie, ahogy szeretné, hogy a gyereke is viselkedne, mikor majd ő is apa lesz... A gyerek különben is mindig a példából tanul, az olyan helyzetekből, mikor nem is gondol rá, hogy neki most éppen példát mutat az apja. Röviden: meg kell találni az arany középutat, ahol az apa példakép, aki megmutatja az utat, amin járni kell.

Vagyis megmutatja fiának az úgynevezett férfivilágot. Férfiak egymás közt – avagy hogy néz ki egy igazi férfibarlang? Lebbentsük fel a bejáratot eltakaró leplet!

Apa, aki maga a nagybetűs szabály

Ha az apa az, aki megalkotja azokat a szabályokat, amelyek szerint a fia él, akkor neki magának is a szabályok szerint kell élnie. Nagyszerű, ha az apa mindenre megtanítja a fiát, amire egy férfinak szüksége lehet az életben. Szuper, ha sok időt tud vele tölteni, hogy a gyerek lássa, hogyan viselkedik egy igazi férfi, hogyan beszél másokkal, mennyire tiszteli az embereket, és az emberek mennyire tisztelik őt, hogyan oldja meg a felmerülő problémákat, hogyan örül, miként szabályozza az indulatait...

Az se baj, ha a gyerek néha kételkedőnek látja az apját vagy épp sebezhetőnek, mert az élet nem diadalok sorozata. Jó, ha az apa el tudja vinni a gyerekét a munkahelyére, vagy nyíltan tud vele beszélni az érzéseiről. Az is nagyon szép, ha az apa azt is meg tudja mutatni a fiának, mennyire szereti a feleségét, hogyan figyel rá... (Szépen néz rá, gyöngéd vele, néha megsimogatja...) A jó apa gondoskodó a családjával – de a barátaival szemben is. A jó apa tudja, hogy miről szól a világ – legalábbis az a szűk világ, ami őt körülveszi.

Régen a fiúkat nagy család vette körül, rengeteg férfiminta. Az apán kívül még sok férfi volt a családban, akik mind más karakterek voltak, s akik felvonultatták a fiúgyermekek előtt a férfivilág bonyolultságát. A fiúk pedig tanultak tőlük, s okultak: nem akartak olyan részegesek lenni, mint a vörös orrú nagybácsi; az idősebbik unokatestvér azonban már imponált nekik, mert komoly volt, s mégis bomlottak utána a lányok...

Más a helyzet persze, ha az apa példája hiányzik. Roland életében akkor kezdődtek az ellentétek az apjával, amikor az a fordulat után elvesztette a munkáját, és vállalkozni kezdett. Roland tizenegy éves volt, amikor egészen elmérgesedett a viszonya az apjával.

„Apa vállalkozása csődbe ment, kezdetét vette a pénztelenség. Mindennapos volt otthon a veszekedés, a kiabálás, apa mérgében és tehetetlenségében földhöz csapkodta a tányérokat... Rajtunk vezette le az indulatait. Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a szüleim összeverekedtek. Ma is emlékszem, hogyan szorítottam magamhoz a síró kisöcsémet, a nővérem pedig a szüleinket igyekezett szétválasztani. Apám egyre később járt haza, volt, amikor haza sem jött. Egy napon megtudtuk, hogy elhagyott bennünket. Az anyám idegösszeomlást kapott; a nővérem pedig akkor került kollégiumba, így nekem kellett szimbolikus értelemben a család élére állni” – mondja Roland.

A serdülőkorú fiú vette át az apa szerepét a családban. Több hónapon keresztül nem kaptak hírt az apjukról. „Anyám élete legnagyobb tévedésének kiáltotta ki az apámat, és megtiltotta, hogy találkozzunk vele. Hosszú ideig azt sem tudtuk, hol lakik, kivel él. Tizennyolc éves koromban vettem csak fel vele a kapcsolatot, amikor elköltöztem otthonról. Néha-néha találkoztunk; megtudtam, hogy apámnak szintén vannak fájdalmai és félelmei. Kapcsolatunk mégsem jött helyre – annak ellenére, hogy mind a ketten igyekeztünk. Az apám új asszonyt talált magának, akinek gyerekei is voltak, velük kezdett új életet. Attól kezdve nekik örült, őket ajnározta – ebben a világban már a mi számunkra nem volt hely. Ma már csak ritkán találkozunk, az én gyerekeim nem is ismerik a nagyapjukat.”

(© Matt Smoak)

A fiúkor válsága

Roland kamaszkorában olyan helyzetbe került, amelyet „a serdülőkor válsága” címkével jellemezhetnénk. Nem így tervezte, de ráhárult az apa szerepe, sőt: valamiképpen az anyját is védelmeznie kellett a világ szörnyűségeitől. Egyébként nem ritka ez a felállás – tipikus olyan családok esetében, amelyekben bántalmazott nők vagy elhagyott anyák vannak. Az egyedülálló anyák sok esetben a gyerekeikben keresnek vigaszt. A pszichológusok szerint a 15 és 24 év közötti fiúk a leginkább veszélyeztetettek – ebben a korosztályban a legmagasabb az öngyilkosságok száma.

„Ebben a korban a fiúk és a fiatal férfiak még keresik, kicsodák ők, mi vár rájuk az életben. Nem tudják, merre induljanak el. Ráadásul sok száz kortársuk népszerűbb, mint ők. Ki fogja megmondani nekik, hogy ők is jók, és megállják a helyüket?” – teszi fel a kérdést a pszichológus... „Az érett férfiak nyújthatnak nekik segítséget: egy ügyes nagyapa, nagybácsi, egy olyan személy, akivel beszélhetnek a gondjaikról. A fiúk számára megkönnyebbülés, ha látják, hogy a többi férfi is hasonló cipőben jár (vagy járt), mint ők; s hogy mindenkinek van valamilyen problémája. Más fiatalok is határozatlanok, ők sem tudják, hová, merre. Csak férfiak tudnak a fiúkból férfit faragni.”

Férfiminta

Mi történik akkor, ha nincs a közelben férfiminta? A fiúk könnyen partneri szerepbe csúsznak az anyjuk mellett, és ezzel egy ördögi körbe kerülnek. A felnőttkorba lépve nem találnak társat, mert az már van nekik – a saját anyjuk, akiről gondoskodniuk kell. Bonyolult elvágni ezt a képzeletbeli köldökzsinórt.

„A fiúnak egy ideig imponál a védelmezői szerep, de egy idő után már idegesíti őt, elege van. Változhat a felállás, ha az anya új társat talál, aki átveszi a fiútól ezt a bonyolult feladatot. A fiú pedig végre élheti a saját életét. Sok esetben azonban ez az „új pasi” nem akarja átvállalni a gondoskodói szerepet, vagy nem elég erős hozzá. Esetleg az anya nem engedi meg neki, hogy a támasza legyen, hogy százszázalékosan törődjön vele, mert neki a fia a legfontosabb, ő áll az első helyen.”

Roland élete szerencsére máshogy alakult. A gyerekkori trauma korai önállósodást indított el benne. Barátnője hét hónapnyi ismeretség után teherbe esett, és nem sokkal később megszületett a második fiuk is. Roland életét ezek után a saját családja töltötte ki. „Nem akartam, hogy a gyerekeim apa nélkül nőjenek fel. Vállalkozásba kezdtem; a műhelyem otthon van, mert szeretném látni felnőni a gyermekeimet. Jelenleg cserépkályhák építésével foglalkozom” – mondja.

A pártfogó

Általában jó, ha a fiúnak az apján kívül más férfipéldaképe is van. Egy másik férfi, akivel olyan dolgokról beszélhet, amelyeket az apával nem akar megtárgyalni. Egyfajta tanácsadóra gondolunk: lehet az egy edző, akivel a fiú jó viszonyban van, esetleg a szomszéd. „Ez a férfi legyen legalább tíz évvel idősebb, olyan, aki már tudja, miről van szó. Egy jó szándékú férfi, akiben bíznak a szülők is, akinek az értékrendje hasonló a családéhoz. Lehet, hogy ugyanazt mondja, amit a szülők, de az ő szájából mégis másképp hangzik. Őrá a fiúk általában jobban hallgatnak, mint az apára. S ez így van rendjén.”

Az apaminta hiánya arra vezeti a fiúkat, hogy dolgozzanak saját magukon. Apának lenni egy egész életre szóló kihívás. Mindent menet közben kell megtanulni – több-kevesebb sikerrel. „Akárhogy igyekszünk, még így sem lesz minden tökéletes – mondja Roland. – Mindenesetre nagy támaszt jelent a feleségem. Ha ő nem lenne a női megérzéseivel és bölcsességével, biztos sok hibát követnék el, és apaként valószínűleg kudarcot vallanék. A gyerekek nevelésében és a párkapcsolatban is nagyon fontos, hogy meghallgassuk egymást. Ebből a gyerekek is sokat tanulhatnak. Számomra az a legnagyobb dicséret, amikor a tizennégy éves fiam átölel, és azt mondja: Szeretlek, apa.”

Turgenyev híres könyve, az APÁK ÉS FIÚK 1862-ben jelent meg, s már akkor arról szólt, hogy az apák és fiúk nemzedéke között generációs ellentét van. A fiúk kicsit mindig mások lesznek, mint apáik voltak... A képen a könyv első, eredeti angol kiadása. (© Leypoldt & Holt, 1867.)

Jó apa vagy tudatos apa

Mi legyen hát a jó apa definíciója? Roland szerint nem jó apának, inkább tudatos apának kell lenni. A tudatos apa odafigyel és meghallgat, azért van párban a szeme és a füle... Szája viszont csak egy van, nem véletlenül. „Fontos, hogy ne vigyük túlzásba a dolgot, ne beszéljünk sokat; mindig csak annyit tegyünk, amennyi tőlünk telik. Magunk is próbáljunk változni, rendezzük a kapcsolatunkat a saját apánkkal, anyánkkal, feleségünkkel, testvéreinkkel.” Ez nagy munka. Lépésről lépésre kell haladni. Az a legjobb, ha még a gyerekek születése előtt sort kerítünk életünk nagy dolgainak tisztába tételére. Csak annyit kell változtatni, hogy jól érezzük magunkat, s később se vesszünk el a gondokban.

Kevesen olyan szerencsések, hogy pontosan leutánozhatják a saját apjukat. „Sokkal valószínűbb, hogy csak azt tudják, mit nem akarnak úgy csinálni, mint az apjuk – folytatja Roland. – Nekem két fiam van, és mind a ketten örökölték a jó és rossz tulajdonságaimat. Látom bennük magamat, azt, hogy milyen átkozottul bonyolult a természetem. Ha el tudom fogadni és szeretni tudom magamat, akkor feltétel nélkül el tudom fogadni a fiaimat is. Ez a legnagyobb feladat minden apa számára.”

Hogyan legyünk jó apák? Az apa a gyerek foganásakor válik apává – s nem akkor, mikor a fia már nagyobb, és focizni vagy birkózni lehet vele. A születés utáni néhány hónapban az apák feleslegesnek érzik magukat. Pedig egyáltalán nem feleslegesek. Ebben az időszakban az apa az anya legfőbb támasza, ezért legyen mindig a közelben – s így fokozatosan megismerheti majd a gyermekét...

Alapvetések

• Egészséges rivalizálás
  Az apa és fia között helye van az egészséges rivalizálásnak. Ez nemcsak természetes, hanem szükségszerű is. A férfiaknak szükségük van rá, hogy összemérjék az erejüket. A fiú számára az apa az első tekintély, aki előírja a szabályokat – ugyanakkor egy képzeletbeli tükör. Ha nincs meg ez a tükör, akkor a fiúnak téves elképzelései alakulnak ki saját magáról. Nem fogja megismerni magát, a saját erejét; nem fogja tudni, mit jelent győzni és mit jelent veszíteni. Nem tudja majd, mit jelent kiérdemelni és kiharcolni valamit. Ha a fiú nem ismeri meg ezeket az érzéseket, nem fogja tudni, hogyan kell viselkednie az anyjával és más nőkkel szemben.
• Harc az anyáért
  Rivalizálás folyik az anya birtoklásáért is. Ha a fiú betöltetlen helyet lát az anyja mellett, akkor hajlamos elfoglalni ezt a helyet, és védelmezni kezdi az anyát. Az apának tehát meg kell védenie a helyét, különben fennáll annak a veszélye, hogy a fiú akaratlanul is a helyére telepszik. Ahogy említettük, emiatt nem tud majd társat találni magának, mert már van társa – az anyja. Már gondoskodik egy nőről, nem tud szabadulni tőle, s később sem tudja elvágni ezt a képzeletbeli köldökzsinórt...