Manapság is rengeteg szerelmi drámáról hallunk, régebben azonban sokkal jobban takargatták a félresiklásokat. Egy idő után azonban mindenkiből előtörnek a régi sérelmek. Egy olvasónk megosztotta velünk életének kalandos történetét.
A nők elférfiasodtak, az apának nincs tekintélye, a gyerekek boldogtalanok… A cseh pszichológussal, Jiřina Prekopovával készített interjú bejárta a sajtót. Lássuk a legmarkánsabb gondolatait.
Amikor történelemkutatóink a 18. században foglalkozni kezdtek a kérdéssel, azt gondolták, hogy török eredetű népcsoport vagyunk. Nyelvészeink viszont egyre több bizonyítékot találtak arra, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű.
A fiataloknak megmutatjuk, milyen volt az, mikor még levelet írtak az emberek. Mert gyönyörűszép volt, illatos levelek mentek és jöttek, teli nagy érzésekkel vagy sokatmondó üdvözletekkel.
Farsang, karnevál... Tömeg, színes kavargás, bolondozás... A karneválok karneválja, Velence: méltóságteljes hölgy lejt lovagja karján; a tenger csapkod, a tömeg éljenez, a vidámság nem ismer határokat...
Ujjongás. Ez a szép szó fejezi ki legpontosabban azt az érzést, amely tavasszal tölti el egész valónkat. Jön a tavasz, vége a bezártságnak, az örökös félhomálynak, végre szikrázik a nap, zsengék, üde zöldek a növények.
„Ez a három nap is csak olyan, mint a többi” – mondta a barátnőm, és elviharzott. Kopogtak fülemben a kemény szavak. Akkor már nincs karácsony? Akkor már csak a takarítás, a bevásárlás, a nagy sütés-főzés maradt?
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."