Vannak az ismerősi körömben olyan babák, akik amolyan kis angyalok, ha evésről van szó. Anyuka beülteti az etetőszékbe, bekanalazza a szájába az ételt és addig nem moccan, amíg mindent meg nem evett. Hát Dávid nem ilyen...
Harc és totál csőd
Nálunk ez inkább úgy néz ki, hogy egyik kezemben a kanál, a másikban valami játék, amivel szórakoztatom. Énekelek, beszélek hozzá, és amíg így elmúlat, addig tudom etetni. Majd megunja, rácsap a kanálra, az étel pedig valamiért mindig az éppen tisztára mosott vasalásra váró ing vagy az újonnan felrakott asztalterítő felé repül. Ezután elkapja a tányért és beletenyerel, majd figyeli hogyan folyik le a kezéről a gyümölcspüré. A végén pedig annyit evett, mint egy kis madár.
Az elmúlt 4-5 hónapban voltunk már fent és lent. Volt, amikor mérgesen kiabáltam vele, erre ő sírni kezdett. Volt, amikor lefogtam a kezét, erre még jobban hisztizett. Volt, amikor kikaptam a székből, hogy akkor ma már többet nem eszik. Ő is sírt az etetés végén, és egy idő után már én is. Tudtam, hogy ez nagyon rossz irány. Nem szabad erre haladnunk, ennek nem erről kéne szólnia, úgyhogy kifújtam magam és új szemszögből kezdtem el nézni a hozzátáplálást.
Közös felfedezés
Először is elengedtem a mennyiségi hajrát. A rám nehezedő nyomáson nem enyhített, hogy a nagymamák szerint "ilyen idősen mi már csirkecombot ropogtattunk", de úgy döntöttem, hogy az elvárások és mások tanácsai helyett kizárólag a fiam igényeire fogok figyelni. Szopizik, nő a súlya, sok vizet iszik, ki nem szárad, úgyhogy egyen annyit, amennyit szeretne.
A mennyiségről inkább a minőségre és a közös felfedezésre, játékosságra helyeztem a hangsúlyt. Mivel észrevettem, hogy nagyon érdekli az, amit mi eszünk és szeretné megfogdosni, ami a tányérunkon van, így elkezdtem a kezébe adni az ételt. Jött a buláta, a kölesgolyó, majd pedig a keksz időszaka.
Napközben banánpalacsintát sütöttem neki, amit együtt ettünk meg. Jobban mondva inkább csak én ettem, ő pedig széttépte, tapogatta, picit megkóstolta, megnyalta. De nem baj, lesz ez még jobb is!
Készítettünk együtt mindenmentes golyócskákat almából, banánból, zablisztből, kókuszolajból és a lehető legjobb minőségű bio kakaóporból. Utána tényleg 45 percig takarítottam és Dávidot tetőtől talpig le kellett mosnom, de jól szórakoztunk és ismét együtt ettünk egy kicsit.
Eközben folytattuk a pürék és pépek próbálgatását. Ha elutasította, akkor nem lettem mérges, nem erőltettem, hanem kivettem az etetőszékből és nem evett. Az ételt eltettem és egy óra múlva újra próbálkoztunk. Csodák csodájára megette az utolsó falatig.
Átalakultak a szokásaim
Nem csak Dávid étkezésében állt be változás, hanem az enyémben is. A konyha megtelt jó minőségű, egészséges bio alapanyagokkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel. Sokkal több friss, nyers ételt eszek mint korábban, aminek az alakomon is látszik már az eredménye (és a mérlegen is). Apránként újra felfedeztem a gyümölcsök és zöldségek egyedi ízét, a sütés és a főzés ízekre gyakorolt hatását.
Bár korábban is fontos volt számomra az egészséges táplálkozás, most még kiélezettebben figyelem az összetevőket a bolti ételek, italok hátulján. Dávid nem eszik cukrot, kerüljük a tartósító szereket, a mesterséges színezéket, aromát, a térfogatnövelőket és az állagjavítókat. A türelem meghozta az eredményét, egyre többször és többet eszik, olykor már szórakoztatás nélkül is.
Együtt kóstolunk, együtt eszünk és együtt járjuk végig ezt az utat, aminek még csak az elején tartunk, de ha jól csinálom, akkor öröm lesz az étkezés, nem pedig nyűg.
Bitay Andi
