Emlékszem, mikor először utaztam repülőn, furcsállva olvastam a figyelmeztetéseket. Többek között azt, hogy előbb magam vegyem fel az oxigénmaszkot, és csak azután adjam rá a gyermekemre vagy másokra. Hiszen mindenekelőtt a többiekre kell gondolnom, csak azután magamra, nemdebár? Hát… Nem. Eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy kint az életben valahogy minden másképp van. Fél életemet abban téves felfogásban éltem le, hogy mindenki más fontosabb, mint én. Csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy valóban magamnak kell előbb fölvennem az oxigénmaszkot. Mindig.
„Ne légy önző, adj belőle másnak is.” „Ne csak magadra gondolj.” „Nem vagy egyedül a világon.” Gyerekkorunkból jól ismerjük ezeket a figyelmeztetéseket. Kérdésünk: mit jelentenek ezek? Azt, hogy jól neveltek bennünket?
Megmentett lelkek klubja
Mi, nők élen járunk az engedelmességben. A természet jó mélyen belénk kódolta a gondoskodás ösztönét, és a nyakunkat törve igyekszünk, hogy ezt minél jobban kifejlesszük magunkban. Hogy mindenkinek mindene meglegyen, mindenki elégedett legyen és nyugodt. Kit érdekel, hogy közben belerokkanunk?
„Én mindig azt gondoltam, hogy ha boldogok lesznek a körülöttem élő emberek, akkor én is boldog leszek” – mondja Marika, akit az Új Nő egyik klubestjén ismertünk meg. „Érdekes, az soha nem jutott eszembe, hogy ez fordítva is lehet.” Marika tipikus tyúkanyó. Az a típus, aki karácsonyra tízféle süteményt süt, a lakása ragyog, és mindenkinek vesz ajándékot. Tavaly is így történt, amikor két héttel karácsony előtt eperohamot kapott, és kórházba került. Megkérdeztem tőle, miért hajszolja agyon magát, bár a kérdés teljesen fölösleges volt. „Mert enélkül nincs karácsony. Meg hát a gyerekek annyira várják” – válaszolta. Azt talán mondanom sem kell, hogy a „gyerekek” 23 és 26 évesek.
Amikor hazafelé tartottam a klubestről, azon gondolkodtam, hogyan viselkedett volna Marika helyében egy önző anya. Nem sütött volna, és az ajándékokat online rendeli? Valószínűleg. Azaz egész biztosan. Az önző anya nem pátyolgat. Főleg magával törődik. Csúnyán hangzik? Éppen ez a baj.
A jóság pestise
Miről ismerszik meg az önző ember? Arról, hogy elsősorban a saját szükségleteit tartja szem előtt mások kárára. Világunkban az önzetlen ember legelőször másokra gondol. Erkölcstelennek tartjuk, ha előbb önmagával foglalkozik. Nemcsak a kereszténység tanítja így, egy kínai közmondás is azt tartja: Segíts másokon, ha boldog akarsz lenni. Úgy tűnik, a jótett minden kultúrába befészkelte magát. A jótettek ellen nem lehet kifogásunk, de mindennek megvan a határa.
Térjünk csak vissza a repülőn található oxigénmaszkhoz. Azért kell először magunkra felhelyeznünk, mert ha fulladozunk, nem tudunk másokon segíteni. Az önzésnek nagyon sok formája van, és ezek nem csak negatívak lehetnek. Például törődünk magunkkal, hogy egészségesek és nyugodtak maradjunk, illetve jó erőben legyünk. Ilyen értelemben egész más jelentést kap az önzés; és valójában már nem is önzés.
A Pennsylvaniai Egyetem professzora, John A. Johnson a Psychology Today lapjain nagyon szépen megfogalmazta ezt: „Amikor megkérdezik tőlem, hogy az önzés jó dolog-e, mindig elgondolkodom: kinek jó ez?” És már ott is vagyunk a klasszikus kérdésnél: „Cui bono?”, azaz kinek az érdeke. Talán az én érdekem, de könnyen lehet, hogy mindenkié.
Az önzés három fajtája
John A. Johnson szerint háromféle önzés létezik. Az egyik a gonosz önzés, amikor mások rovására teszünk valamit, ártunk nekik, vagy kíméletlenül érvényesítjük a saját érdekeinket. A másik a semleges önzés: elsősorban magunknak teszünk jót, de ezzel nem bántunk senkit sem. Például hosszasan időzünk reggel a fürdőszobában, és nem készítjük el a reggelit a gyereknek. Ha a gyerek már nem hatéves, hanem nagyobb, ez már nem minősül önzésnek, mert maga is el tudja készíteni a reggelijét. A harmadik eset a pozitív önzés. Ebben az esetben olyasmivel foglalkozunk, ami örömet szerez nekünk, ugyanakkor másoknak is jólesik. Például együtt elmegyünk meghallgatni egy koncertet. Ebbe a csoportba tartozik a szex, a tengerparti séta vagy egy közös vendéglői vacsora... Bizonyos értelemben ez is mind önzés, mert elsősorban a magunk kedvét keressük vele.
Nőként a feladatod: Gondolj magadra!
Amint látjuk, sok szemszögből nézhetjük az önzést. Sőt, vannak olyan pillanatok, amikor büszkék lehetünk magunkra, ha valaki önzőnek mond bennünket. Amikor nemcsak magunk miatt, hanem mások érdekében is teszünk valamit. Ez már sokkal jobban hangzik, igaz?
A gondolkodást nem könnyű átprogramozni, ez igaz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lehetetlen – csak el kell határozni magunkat. Nem nagy dolgokra gondolok, hanem egészen pici lépésekre. Naponta több tucat különféle döntést hozunk. Választunk, amikor öltözködünk, amikor reggelit készítünk, amikor az üzletben vásárolunk, amikor megbeszéljük az esti programot vagy azt, hol töltjük a szabadságunkat. Amikor a pilatest vagy a futást választjuk. Próbáljuk meg minden döntés előtt feltenni magunkban a kérdést: Kinek használunk ezzel, ki örül ennek? Jó érzést kelt-e, hasznos-e valakinek? Nem ártok-e azzal, ha megteszem? Ha már tudjuk a választ, vizsgáljuk meg, mit üzen a tettünk. Röviden szólva: igenis vegyük fel elsőnek az oxigénmaszkot, hogy életben maradjunk, és életben maradjanak velünk együtt a többiek is!
