Szokásomhoz híven izgultam, de ez határozottan pozitív izgalom volt. Az embert egyfajta drukk keríti hatalmába, amikor arra készül, hogy felfedezze az ismeretlent.

A Kukkonia Farm a csallóköziek körében biztosan nem tekinthető idegennek, de számomra, aki száz kilométerre élek tőle, annál inkább az. Hallottam már róla, de még nem jártam ott. Tudom, hogy az internet szinte bárhova elrepíthet, de én, aki egy kis faluból származom, nem elégedtem meg egy virtuális körsétával, így hát autóba ültem és útnak indultam. (© Fotó: Cséfalvay Á. András, Dömötör Ede)

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_kezdo.jpg

Egy és fél óra kocsikázás után megpillantottam a farm logóját, s tudtam, hogy jó helyen járok. A bejárathoz érve fából készült, western stílusú kapu előtt találtam magam, ami egyből megalapozta a vidéki hangulatot.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_allo00001.jpg

Nem is kellett sokat várakoznom, mivel a kapu egyszer csak kinyílt, s én máris beléphettem a farm területére. Lassú, laza léptekkel haladtam előre, nem bírtam betelni a látvánnyal.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00007.jpg

Próbáltam leplezni az izgatottságomat, de a tekintetem és az arcomon szétterülő mosoly mindent elárult. Már az első percekben észrevettem, hogy keveredik a vidéki és a modern stílus.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00008.jpg

Ez elsősorban úgy tárult elém, hogy a farmon nemcsak istállók, hanem modern épületek is találhatók, amelyek – mint az később kiderült  különböző rendezvényeknek adnak otthont. 

A kiültetett gyümölcsfák, a szépséges virágok és a frissen vágott fű látványa mégis a vidék édes ízét és annak hangulatát idézi.

Bárhova néztem, mindenhol élénk, nyárias színek pompáztak. Tetszett az állatok közelsége, hogy szinte karnyújtásnyira állhattam tőlük. A farmon található szürke marha, mangalica, baromfi, kecske, bárány és nyúl is. Később megtudtam, hogy a farm jelképe a nyuszi, amely kisebb-nagyobb szobrocskák formájában jelent meg a farm egyes részein.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00003.jpg

Itt nemcsak az állatok tenyésztésével foglalkoznak, hanem fűszernövényeket is termesztenek. Elképesztő és nagyszerű is egyben, hogy egy komplexumon belül mennyi minden előállítható. 

Ezenkívül megnéztem a farm vendéglátó részét, amelyhez egy kis terasz is tartozik, ahol kényelmesen, kávénkat szürcsölgetve kémlelhetjük az állatokat.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00005.jpg

Amikor beléptem az épületbe, elcsodálkoztam. A berendezés és a dizájn alapján jól látható, hogy már a tervezéskor hatalmas hangsúlyt fektettek a hagyományőrzésre. A régebbi bútordarabok tökéletes kontrasztban vannak a modern stílusú látványkonyhával.

Mindegy, hogy merre néz az ember, minden tárgy, szín és minta a Csallóköz szellemét testesíti meg.

A rendelkezésre álló szobák is ennek fényében lettek berendezve, hiszen minden a vendégek kényelmét és nyugalmát szolgálja. Érdekesség, hogy a szobákban nincs televízió, így az ide érkezők könnyen maguk mögött hagyhatják a külvilágot.

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00009.jpg

Ez a hely menedéket nyújthat mindazok számára, akik menekülnek a rohanó hétköznapoktól, és nyugalomra vágynak. Az ember itt megtapasztalhatja a természet pozitív energiáit, elcsendesülhet, és átadhatja magát a vidéki szokásoknak.

A természet és az állatok jelenléte megragadja, az Aranykert varázsa pedig megtartja a boldog lélek figyelmét. Ha Kukkonia, akkor természet, bőség, boldogság és nyugalom! 

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00010.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00004.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00006.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_fekvo00002.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_allo00005.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_allo00004.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_allo00003.jpg

az_uti_cel_a_diospatonyi_kukkonia_farm_allo00002.jpg

Konkoly Erika

Cookies